Hiába volt mellette szerető feleség, két gyönyörű leánygyermek, a betegség elhatalmasodott rajta. A vizsgálatok kimutatták, hogy a gyomrában kézilabda nagyságú daganat volt. Egy hónappal a 60. születésnapja előtt hunyt el, 2006. június 6-án. Gabriella, a felesége minden egyes pillanatára emlékszik a gyilkos kórral folytatott küzdelemnek.

A magyar válogatott 1971. május 19-én megalázó, 3-0-s vereséget szenvedett Szófiában a bolgároktól. A kudarc után Hoffer József szövetségi kapitány lemondott, s a futballvezetés újra Illovszky Rudolfra bízta a nemzeti csapat irányítását. És legjobbjainkra két hónappal később a világbajnok brazilok vártak a riói Maracaná Stadionban. Fábián Tibor szinte újoncként élete egyik legjobb teljesítményét nyújtotta a „szambatáncosok” ellen. A meccs 0-0 lett, itthon újra bizakodni kezdett a közvélemény.

– Egy karácsonyi vásáron ismerkedtünk meg Tiborral – mondta lapunknak Gabriella. – Mindketten árultunk ott. Láttam, ahogy szórakoztatja a körülötte lévőket, érdekes, izgalmas, sármos férfi volt, és húsz évvel idősebb nálam. Találkozgattunk, összeházasodtunk, és két gyönyörű lányt szültem neki. Eleinte fogalmam sem volt róla, hogy ő korábban híres futballista volt. Aztán persze folyamatosan mesélt az élményeiről, s büszkén mutatta az emlékeit, a relikviáit és azokat a mezeket, amelyeket pályafutása során kapott. Például egy Brazília elleni meccs után. Ma is vigyázok rájuk. Tizenöt évig éltünk együtt, viszonylagos harmóniában. A bajok akkor kezdődtek, amikor Tibornak becsődölt a divatáru-boltja. Onnantól kezdve megváltozott. Egyre inkább befelé fordult, sokszor volt rosszkedvű, s mintha nem találta volna a helyét a világban. Soha nem felejtem el, amikor egyszer azt mondta: úgyis meghalok nemsokára... Pedig akkor még semmi baja nem volt. 2005 augusztusában Ausztriában nyaraltunk, amikor azt mondta, hogy elviselhetetlenül fáj a hasa. Hiába vett be gyógyszert, semmi nem használt. Idő előtt hazajöttünk, elment orvoshoz, de a felületes vizsgálatok semmit nem mutattak ki. Azt gondoltuk, valamilyen vírus, és majd túl leszünk rajta. De én addig-addig erősködtem, s szinte követeltem az orvosoktól, hogy küldjék el CT-re, amíg ez végre megtörtént. A vizsgálat kimutatta, hogy egy kézilabda nagyságú daganat van a gyomrában.

Ez is érdekelheti

Fábián Tibor a Ferencvárosban nevelkedett, mégis Angyalföldön lett korszakos egyéniség. A Vasasnál nem kisebb feladat várt rá, mint átvenni az idejekorán visszavonultatott világklasszis, Mészöly Kálmán helyét. Ő lett a Szőke Szikla helyett a piros-kékek csapatkapitánya és középhátvédje. Sikeres időszak volt az a klub és Fábián életében is. Felejthetetlen hazai és nemzetközi találkozók, bajnoki cím, kupagyőzelem. Az élet valóban elkényeztette őt…

– A korábbi szeretnivaló, szórakoztató férfiből csöndes, megkeseredett ember lett a betegség alatt. Nekem megmondta az orvos, hogy a férjem menthetetlen, de Tibor ezt természetesen nem tudta. Talán csak sejthette. Folyamatosan kapta a kemoterápiát és benne egy kísérleti gyógyszert. A rendszeres vizsgálatok kimutatták, hogy ennek következtében az a nagy daganat a testében szinte ötforintos érme méretére zsugorodott. A gyerekeink tudták, hogy súlyos beteg az apjuk, s próbáltam felkészíteni őket az elkerülhetetlenre. Tibor hangulatváltozásait el kellett viselnünk, de valójában soha nem panaszkodott. Nem félt a haláltól, ezt most is állítom. Bátor férfi volt. Egyszer sétáltunk a kiskutyánkkal, s azt megtámadta egy vicsorgó német juhász. Tibor odaállt elé, és szó szerint feltartóztatta, elkergette a megvadult állatot. Érdekes, most így visszagondolva is, hogy nem fogyott le a rákkal folytatott küzdelemben. Nyolcvan kiló volt, látszólag életerős férfi. Kórházban sem volt, folyamatosan bejárt a kezelésekre, úgyhogy otthon néztük végig a harcát a túlerővel, a rákkal szemben. A halála előtt két nappal egyik reggel ébresztgettem, nézett rám, de nem reagált. Azt gondolom, akkor már úton volt a végtelen felé. Másnap rosszul lett, s kihívtam a mentőt. Tibor, mintha csak moziba mennénk, felöltözött, és kisétált az autóig. Néhány órával később hívtak, hogy ha még életben akarjuk találni őt, menjünk be a kórházba. Fogtam a két lányt, az egyik 14, a másik 9 éves volt akkor. Tibor már nem volt magánál, s mi hárman megsimogattuk, megpusziltuk őt, s elköszöntünk tőle – zárta megrázó visszaemlékezését Gabriella.

Aki lapunknak azt is elmesélte, hogy immár nagymama, s tündéri unokája aprócska gyerekként folyamatosan focizik a kertben. S ez a fiú alighanem a nagyapja tehetségét örökölhette, s ki tudja, néhány év múlva akár belőle is válogatott játékos lehet – úgy, mint Fábián Tiborból. A piros-kék klub legendájából, akinek Vasas-címerrel díszített sírja a törökbálinti temetőben van.