Ha jól tudom, nem ön az első üzletasszony a családjában.

– Az anyai nagymamám is üzletasszony volt, a II. világháború előtt már taxitársasága és benzinkútja volt. Az első férjét a háborúban veszítette el, majd ismét férjhez ment, és 1962-ben autószervizt nyitottak a papámmal. A mama halála után édesanyám testvére örökölte a vállalkozást, amely a mai napig is működő autókereskedés.

A nagyszülei is tehetős családból származtak?

– Nagyon érdekelt, hogy honnan jöttek, mivel foglalkoztak a felmenőim, ezért sokat kérdeztem róluk a szüleimtől már gyerekként is. Az anyai oldalon a dédszüleim kereskedők, üzletemberek voltak, és bár Budapesten éltek, Veszprém mellett volt birtokuk, ott gazdálkodtak. Az apai oldalon a dédszüleim Amerikába, Clevelandbe mentek ki szerencsét próbálni, amikor a papám még gyerek volt. Amikor a kinti életük rendeződött, hazajöttek érte, és őt is kivitték tízéves korában. Ő később nagyon sikeres útépítő mérnök lett, a brazil őserdőben ő épített utat, majd Horthy Miklós kereste meg, hogy szüksége lenne a munkájára. Addigra a papa szülei meghaltak, nekik pedig az volt a kérésük, hogy Magyarországon temessék elő őket, így hát fogta a szülei hamvait, és a kormányzó kérésére hazajött. A papa tervezte és építette a balatoni 7-es utat, amelyen én is rengeteget járok. Elképesztően büszke vagyok rá!

Ilyen felmenőkkel kódolva volt, hogy ön is az üzleti életben köt ki.

– A testvérem és én is szeretjük az üzleti világot, ráadásul rengeteget tanultunk a nagyszüleinktől, szüleinktől. A mai napig az a hitvallásunk, hogy sosem szabad nagyképűnek lenni, mert ha az ember elkezdi játszani az eszét, egy idő után nem jönnek a jó üzletek. Alázat és szerénység, ezt tanultuk, és ehhez tartjuk magunkat mindennap.

Soha nem is vágyott más karrierre?

– Nagyon szerettem kertészkedni, sőt, a műkörmösöm legnagyobb bánatára ez a szenvedélyem azóta sem múlt el. Általános iskola végén szerettem volna kertészeti szakiskolába menni, később pedig kertészmérnöknek tanulni, de akkor édesapám azt mondta, hogy “dehogyis, kereskedelmi iskolába mész!”. Mondjuk úgy, hogy apu erősen terelgetett, de nem bántam, mert egyrészt szerettem azt az iskolát is, ráadásul már akkor megértettem, hogy a családunk jól felfogott érdeke, hogy kitanuljam az üzleti szakmát.

Ön is terelgette a fia, Maxim útját?

– Abban az értelemben igen, hogy mindig is szigorú voltam a tanulás kérdésében. Arra neveltem a fiamat, hogy tanulni és dolgozni kell. Amikor leérettségiztem, nem volt ünnep, még egy ajándékot sem kaptam a szüleimtől, mert azt mondták, hogy ez nem egy különleges alkalom, hanem ez a minimum. Ezt próbáltam a fiamnak továbbadni. Viszont én nem vártam el, hogy üzleti iskolába menjen. Nagy különbség, hogy amikor én álltam egyetem előtt, akkor a szüleim már azzal számoltak, hogy én viszem tovább a családi vállalkozást. Én viszont úgy építettem ki a sajátomat, hogy már szinte önműködő, egy jó menedzsment képes elvinni, kis túlzással, én sem kellek hozzá. Szóval a fiamnak nem “kell” átvennie a vállalkozást, ráadásul szerintem nem is bölcs döntés, hogy egy olyan erős anya, amilyen én vagyok, beviszi a cégébe beosztottnak a fiát, az csak konfliktust szülhet.

Nem is érdekelte a fiát az üzleti világ?

– Húszévesen engem sem érdekelt annyira, viszont rengeteget tanultam és megszerettem. Maxim Hollandiába ment egyetemre, bölcsészettudományt tanul, egy új, Liberal Arts szakon, ahol vannak történelem, filozófia és jogi órái is, nagyon izgalmas, szereti, bár még csak most kezdődött az első félév.

Amikor a fia kicsi volt, ön sokat dolgozott, amit Maxim szóvá is tett önnek. Nem bánja, hogy a karriert sokszor előtérbe helyezte?

– Szerintem jól egyensúlyoztam a munka és a magánélet között, de persze, minden elvesztetett perc hiányzik, de ahogy mondta, a fiam jó példát látott. Látta, ha kell, akkor szombaton és vasárnap is dolgozni kell, a munkát nem szabad és nem is lehet megspórolni. De persze, volt, hogy az egyik kis barátja születésnapi bulijába nem tudtam vele menni, de a fontos eseményeket sosem hagytam ki! Mindig az ő érdekét tartottam szem előtt. Amikor középiskolába ment, akkor összeült az egész család: az édesapjával, a volt anyósommal együtt tanakodtunk azon, hogy melyik iskola lenne neki a legjobb. Ő egy nagyon kemény intézményt, egy versenyistállót nézett ki magának. A család egyik fele azt mondta, hogy ne menjen ilyen iskolába, én pedig azon a párton voltam, ha szeretné, menjen csak el a felvételire. Végül közel ezer jelentkezőből hatodikként vették fel. Elképesztően büszke voltam rá.

A férjétől, Maxim édesapjától azért vált el, mert felbukkant egy harmadik fél, abból amit mesélt viszont úgy tűnik, hogy a mai napig jóban vannak.

– Ez nem is kérdés! Vele, és a volt anyósommal is jó a kapcsolatunk. Együtt karácsonyozunk, születésnapozunk, az anyósom hatalmas segítség a mai napig mindenben, a volt férjemtől pedig üzleti tanácsot is szoktam kérni. 19 éve váltunk el, ilyen sok idő után már nincs sérelem az emberben. Nagyon szeretem a volt férjemet, az életem része.

A párja, akivel 18 éve vannak együtt, ezt egyáltalán nem bánja?

– Egyáltalán nem! A mi kapcsolatunk a bizalomra épül, ez nem téma nálunk. Együtt járunk nyaralni is a volt férjemmel, akit elkísér a felesége, nekünk ez nem okoz problémát. Sőt, ha valamilyen fontos, családi kérdés van, akkor mindannyian összeülünk és együtt hozunk döntést.

Amikor megismerkedtek a párjával, ön már tehetős üzletasszony volt. Nem okozott ez gondot?

– Arra gondol, hogy egy férfi nehezen viseli, ha egy nő jól keres? Nálunk ez szóba sem került. Ő vezető beosztásban dolgozott az egyik autógyártó vállalatnál, ügyes üzletember. Amikor megismertük egymást, nem kérdezte meg, hogy mennyi pénzem van, ahogyan én sem tőle, hogy mennyi pénzt őriz a bankban. Persze tudja, hogy mondjuk milyen ingatlan-portfólióm van, ahogyan azt is, hogy éppen lakást vagy házat veszek vagy adok el, de mi otthon sem beszélünk pénzről. Sosem vágtuk egymáshoz, hogy kinek mekkora a vagyona, ahogyan azt sem, ha vettünk magunknak valamit. Szerintem rég rossz, ha idáig eljut egy kapcsolat.

Ha pénzről nem is, üzletről beszélnek otthon?

– Persze! Megbeszélem vele az üzleti dolgaimat, sőt, az ő ügyeit is én intézem. Javaslok neki befektetést, és az ingatlanjait is én kezelem. Azért dolgozom, hogy a nyugdíjas éveiben is jó egzisztenciája legyen. Arról nem is beszélve, hogy amúgy is ez a munkám. De ezek a témák az itthoni beszélgetések kis részét teszik ki, mi tényleg normális, hétköznapi életet élünk. Közös a hobbink és a szenvedélyünk, imádjuk a Balatont és nagyon szeretünk Olaszországba járni.

Ha már hobbi és szenvedély…

– A táskák! Az már inkább egy geg, de tény és való, hogy imádom a táskákat, hatalmas kollekcióm van, ami harminc év aktív gyűjtőmunka eredménye. Több mint száz darab van a gardróbomban, és mindet imádom, ráadásul amikor egy húsz évvel ezelőtti darab újra divatba jön, nekem csak annyi a dolgom, hogy levegyem a polcról.

Emlékszik még, hogy melyik volt az első drága táska, amit a saját keresetéből vett?

– Sosem felejtem el, akkor úgy éreztem, hogy léptem egy szintet az életben. Egy icipici Chanel táska volt, és máig emlékszem az érzésre, amikor kijöttem az üzletből, a karomon pedig ott volt a szatyor, benne a csodás táskával. Nagy becsben tartom azóta is, ritkán hordom.

Költséges hobbinak tűnik a táskagyűjtés.

– És ha megmutatnám, hogy emellett milyen gyönyörű cipőim és ékszereim vannak! Viccet félretéve, egy jó táska nem olcsó, de van egy szint, amit nem lépek át. Kétmillió forintnál többet nem fizetek egy táskáért, még akkor sem, ha megengedhetném magamnak. Pedig a táska hasonló befektetés mint az autó. Utóbbi is veszít az értékéből, de használtan is el lehet adni. Egy kétmilliós táskát szép állapotban 1,5-ért el lehet adni. Ettől függetlenül nem ragadtatom el magam, évente maximum pár darabot vásárolok, és azon is fél évet gondolkodom előtte. Egy vágyam van igazán, hogy hét év múlva, a hatvanadik születésnapomra meglepjem magam egy Hermés táskával, mert az hiányzik a gyűjteményből. Aki követi a divat világát, pontosan tudja, hogy az egy műalkotás.

Jól ismeri a divatot…

– Tudom mit akar kérdezni. Hogy ennek köszönhetően ismertem fel azt az irgalmatlan pénzszórást, amit a NER-es feleségek műveltek.

Azzal támadták, hogy azért küldte tovább a hölgyek által megosztott fotókat, mert haragudott rájuk, amiért nem vették be önt a baráti körükbe.

– Ez nem igaz. Budapest kis város, sok pletykával. Pontosan tudtam, hogy erkölcsi értékek terén nem egyezünk azokkal a hölgyekkel, akikről a képeket küldtem Hadházy Ákosnak. Én sem 15 éve, sem később nem akartam barátkozni velük, szóval nem arról van szó, hogy ők nem vettek be a társaságba, hanem arról, hogy nem is akartam oda tartozni. Nem ismerem őket személyesen, de van akivel találkoztam, például a fiam egyik barátjának születésnapján.

Támadták önt azért, mert ezeket a posztokat továbbította a politikusnak?

– A kommentekkel nem foglalkozom, mert jellemzően kamu profilokról elképesztően közönséges, bántónak szánt dolgokat írnak. Az utcán, boltban viszont sokan odajönnek, megköszönik azt, amit tettem, mert így értették meg igazán, hogy mennyit költ ez a kör.

A következő politikai elit költéseit is árgus szemmel figyeli majd?

– Hogyne! Én nem a Fideszre haragudtam, hanem a lopásra, ez pedig nem változik. Az új politikai elit kicsivel több mint 100 napja kezdett kialakulni, de nem tudok tiszás feleségekről, akik azóta hirtelen drága ékszereket vagy táskákat vettek volna. Persze a Fidesznek is kellett tíz év, mire látszott, hogy itt valami nem stimmel, és egyre látványosabb volt a gyarapodás a politikusoknál és a köreikben.

Nem tervez poltikai pályára lépni?

– Nem, én csak besegítettem! Abban bízom, hogy a következő választáson új kispártok is lesznek majd, amelyek középen állnak, fontos nekik a környezetvédelem, de én maradok a saját vállalkozásomnál.

Ha már ingatlan, mit gondol, a közeljövőben csökken a lakások ára?

– Szerintem ez elkerülhetetlen, a piac visszarendeződik majd egy kicsit. Engem az sem zavar, ha én ezen közvetlenül nem nyerek, mert mondjuk 20%-kal olcsóbban tudom eladni az ingatlanjaimat, mert a GDP jó lesz, és jobb lesz a gazdaság forgása, tehát a végén mégis nyerek.

Korábban említette, hogy a vállalkozás már ön nélkül is működik. Készül nyugdíjba menni?

– Annál sokkal több tervem van! Az ingatlanos vállalkozásom jól prosperál, de nem fejlesztem tovább. Egy új üzletágban szeretném kipróbálni magam, a gasztro világban. Most tanulok, üzemi konyhába járok, hogy minden értsek, átlássak. Azt tervezem, hogy az ázsiai piacon már bevált street food éttermet nyitok. Ezeknek az a lényege, hogy mindössze 2-3 féle ételből lehet választani, a minőség magas, az ár megfizethető, és nem kell órákat várni, míg a vendég megkapja a rendelést. Ráadásul több nagyvárossal is számolok, de minden kiderül, ha eljön az ideje. Az biztos, hogy valami újat és formabontót szeretnék csinálni a jövőben!