Év eleje óta folyamatos emelkedés volt kiolvasható a GKI konjunktúraindexéből, egészen mostanáig. A legfrissebb, augusztus végi felmérés már ismét csökkenést mutatott. Mi áll a fordulat mögött? Elmúltak a kormányváltás utáni mézeshetek?

Egyetlen hónapból nem lesz fordulat, de a jelzést komolyan kell venni. Januártól júliusig szinte megállás nélkül emelkedett az index, júliusban négy és fél éves csúcson állt, augusztusban négy pontot visszaadott. Ami feltűnő, hogy egyszerre romlott a cégek és a háztartások hangulata, és a lakosságnak nem a saját pénztárca fájóbb, hanem az ország kilátásai. A reálbérek idén nyolc százalék fölött nőnek, az emberek tehát nem a bolti árak miatt lettek borúlátóbbak, hanem a híreket olvasva.

Erősödött a forint, estek a hozamok, megjött az uniós megállapodás, és ez mind előbb jelent meg a hangulatban, mint a számokban. Közben a növekedés lassult, az ipar gyenge, a beruházások harmadik éve csökkennek, és idén sem fordulnak. Nyáron pedig sorban jöttek a kijózanító hírek, a költségvetési átvilágítás, a kamatstop kifutása, az energiaárak.

Nem mondanám, hogy elmúltak a mézeshetek. Inkább az történt, hogy a mézeshetek után elindult a közös élet, közös lett a háztartás, és az mindig kevésbé romantikus. Innentől nem bejelentésekkel, hanem számokkal lehet fenntartani a bizalmat.

Véget vetni az árrésstopnak

Mennyire lehet tartós ez a negatív fordulat? Mi kellene ahhoz, hogy ismét javuljon a hangulat?

Ha két-három hónapig folytatódik a romlás, akkor beszélhetünk trendről. Ott még nem tartunk. A fogyasztás erős, a reálbérek nőnek, ez tartja a hangulatot. Ellene dolgozik viszont, hogy az infláció az év vége felé emelkedni kezd, a kamatstop kifutása több mint kétszázezer hitelszerződést érint, az uniós pénz pedig jórészt csak jövőre ér le a gazdaságba. Az év végéig ezért inkább oldalazásra számítok, mint lejtmenetre.

A kormánytól nem újabb ösztönzőt várnék, arra nincs is pénz. A cégek a mi felméréseinkben évek óta ugyanazt a kettőt mondják, kevés a kereslet és kiszámíthatatlan a környezet. Egy vállalkozás egy rossz, de előre ismert szabállyal együtt tud élni. Azzal nem, hogy azok félévente változnak. Menetrend kell az árrésstopról, a különadókról és a kamatstopról, és látni kell, milyen adók és milyen állami kereslet lesz 2027-ben. A bizalom nem a sajtótájékoztatón áll helyre, hanem a rendelésállományban.

Tehát továbbra is úgy látja, hogy ki kellene vezetni az árrésstopot?

Az árrésstop olyan, mint a fájdalomcsillapító. Nem gyógyít, csak elfedi a tünetet, és minél tovább szedik, annál nehezebb letenni. Az infláció okait, az energiát, a béreket, az adókat nem érinti, viszont másfél év alatt látványos mellékhatásai lettek. A nagy láncoknál havi tízmilliárd forint körüli veszteséget mértünk, elmaradtak a fejlesztések, hazai beszállítók vesztettek piacot, nőtt az import.

És most van a legolcsóbb pillanat a kivezetésre. Júliusban 1,2 százalék volt az infláció, tízéves mélypont, a jegybank szerint az azonnali kivezetés is csak 0,2 százalékponttal emelné az árindexet. Aki most nem vezeti ki, az később drágábban fogja. Fokozatosan, előre bejelentve, két-három hónap alatt, a rászorulóknak pedig célzott támogatással. Arra ugyanis nehéz szakmai érvet találni, hogy ugyanazt az árelőnyt kapja a minimálbéres és a jól kereső. Politikailag értem a habozást. Gazdaságilag viszont eljött az ideje.

Milyen hatása lenne a kivezetésnek?

Rövid távon lesz egy egyszeri árkorrekció, ezt nem érdemes szépíteni. De kisebb, mint amitől sokan tartanak. A diszkontok közötti verseny erős, a beszerzési árak csökkentek, a forint erős, és sok terméken eleve alacsony az árrés. Egy-két hónapig a vásárló érezni fogja, egy év múlva a statisztika sem.

Hosszabb távon helyreáll az árjelzés, a kereskedők újraindítják a fejlesztéseket, a hazai beszállítók visszakapják az alkupozíciójukat. Hozzáteszem, az árrésstop nélkül sem lesz olcsó a kereskedelem, amíg a kiskereskedelmi különadó benne ül az árakban. A szektor adóztatását is rendezni kellene.

Szükség lenne jövőképre

A pénzügyminiszter nemrég benyújtotta az idei költségvetés módosítóját. A GKI-nál mit gondolnak róla?

Az első benyomásom az, hogy ez a módosítás nem gyógyítás, hanem diagnózis. Végre őszinte lelet, de a kezelés még hátravan.

A 7,5 százalékos hiány nagyjából az, amit mi is várunk, a kétszázalékos növekedési feltevés és a Havária Alap is indokolt. A gond a szerkezet. A kiadások jóval gyorsabban nőnek, mint a bevételek, a bevételi többlet nagy része uniós pénz, a hagyományos adóknál pedig komoly a lemaradás az áfától a társasági adóig. Ez pontosan az, amit tavaly a költségvetés elfogadásakor mondtunk, csak most már a Pénzügyminisztérium is leírta.

Egy évközi módosítástól ennél többet nem lehetett várni. Az igazi vizsga a 2027-es költségvetés lesz, mert az adósság a mi pályánkon jövőre még emelkedik, 78 százalék körül tetőzik, és csak azután indul lefelé.

Van, amit már most hiányolnak?

A piacokat és a hitelminősítőket nem az izgatja, hogy idén 7,5 vagy 7,7 százalék lesz a hiány, hanem az, hogyan jutunk el innen három százalék közelébe. Nálunk ez jövőre hat, azután öt, négy, és csak 2030-ra három. Ezt szeretném hivatalos pályán is látni, különösen úgy, hogy jövőre több különadó kifut, a választás előtt bevezetett kiadások viszont maradnak.

A másik, ami hiányzik, a kiadási oldal átvilágítása. Az első negyedévben a közszféra bértömege csaknem negyven százalékkal nőtt, az állami beruházások pedig negyedükkel estek. Eddig tehát a jövőn takarékoskodott az állam. Ez rövid ideig működik, aztán visszaüt. És persze nyitott az árrésstop, a bankadó, a kiskereskedelmi különadó és a tranzakciós illeték sorsa, egy beruházó számára ezek nem részletkérdések.

Mit kellene meglépnie a kormánynak minél előbb?

Rövid távon kevés eszköz áll rendelkezésre. A költségvetésben nincs mozgástér, a kamat a jegybank dolga. Ami gyorsan hat és nem kerül semmibe, az a bizonytalanság csökkentése.

Három dolgot tennék előre. Az uniós pénzt át kell fordítani pályázatokba és szerződésekbe, mert egy brüsszeli megállapodásból még nem lesz megrendelés Pécsett vagy Debrecenben. Le kell zárni az ideiglenes intézkedések ügyét, dátumokkal. És korán meg kell mutatni a 2027-es költségvetés irányait, mert erre várnak a hitelminősítők és a befektetők.

Amit nem javasolnék, az egy újabb olcsóhitel-program. A kkv-knak nem hitel hiányzik, hanem vevő.

Szeptemberben útjára indítja gazdaságpolitikai fórumsorozatát a GKI, ennek első állomása a „Magyar Gazdaság 2030. Versenyképesség beindítva!” címet kapta. Tényleg beindult a versenyképesség?

Még nem. Ami beindult, az a pénzpiac. Erős forint, csökkenő hozamok, tartott hitelminősítés, visszatérő uniós pénz. Ez mind kell, de egyik sem versenyképesség.

A versenyképességet a termelékenységben mérik, és ott a számok nem mozdultak. 2010 óta a magyar termelékenység tizenöt százalékkal nőtt, a lengyel negyvenegy, a román ötvenöt százalékkal. A feldolgozóiparban alig, az építőiparban egyáltalán nem. Másfél évtizeden át a támogatás oda ment, ahol a legkisebb a hozzáadott érték, és onnan szedték be a különadót, ahol a legnagyobb.

A fórum címében ezért van egy kis irónia. A gyújtást ráadták, de a motor még nem jár. Ahhoz oktatás, technológia, kiszámítható adók és olcsóbb energia kell. Ezekről szeretnénk beszélni a fórumon.

Tudni kell kezelni a beérkező forrásokat

Mekkora lökést adhatnak majd az uniós források?

A nagyságrend komoly. Tízmilliárd euró a helyreállítási alapból, mellé hatmilliárd kohéziós pénz, együtt a GDP hat százaléka körül. Ezért is számolunk jövőre 2,8 százalékos növekedéssel és újra növekvő beruházásokkal.

De az uniós pénz nem versenyképesség, hanem tőke. Hogy mi lesz belőle, az rajtunk múlik. A helyreállítási forrást az év végéig el kell költeni, és ahol a határidő költ, nem a stratégia, ott beton lesz a pénzből, nem termelékenység. A vasút, az energetika, a bérlakás mind fontos, és tényleg húzza az építőipart. Versenyképesség viszont abból lesz, ami oktatásba, technológiaváltásba és kutatásba megy, és amihez reform is társul.

És el kell jutnia oda, ahol a magyar gazdaság gerince van, a kis- és középvállalkozásokhoz. Ők adják a versenyszférában dolgozók nagyjából kétharmadát, és az elmúlt évek nagy beruházásaiból jórészt kimaradtak, legfeljebb alvállalkozóként. Nem újabb olcsóhitel-programra gondolok, a kkv-hitelek fele ma is támogatott vagy garantált, és ezek hatásfoka gyenge. Arra gondolok, hogy technológiaváltásra, digitalizációra, energiahatékonyságra jusson tőke és garancia, olyan pályázati rendszerben, amelyet egy húszfős cég is végig tud vinni pályázatíró hadsereg nélkül. Ha ez sikerül, a pénzből termelékenység lesz. Ha csak a nagy kivitelezőknél áll meg, az egyszeri építőipari konjunktúra.

Ha már 2030, milyen gazdasági állapottal lenne elégedett akkor, azaz a kormányciklus végére?

Egy stabilabb, de nem gyorsabb országot látok. A mi pályánkon 2027 és 2029 között két és három százalék közötti a növekedés, az infláció a cél körül, a munkanélküliség alacsony marad, az alapkamat lassan csökken. A hiány csak a ciklus végére ér le három százalékra, az adósság jövőre 78 százalék körül tetőzik, és 2030-ra 73-74-re csökken. Ez tisztességes pálya, de felzárkózási áttörésnek nem nevezném.

Amivel elégedett lennék, az két dolog. A beruházási ráta kerüljön vissza a GDP negyede fölé, mert csökkenő beruházással nem lehet tartósan nőni. A termelékenység pedig évi egyről két-három százalékra gyorsuljon, különben a béremelést a versenyképesség fizeti meg. Ha 2030-ban a hiány három alatt van, az adósság hetven körül és csökken, a növekedés három fölött, és nem a fogyasztás, hanem a beruházás és az export húzza, az jó ciklus volt. Nem csodát hiányolok, hanem beruházást.

Készen állhat Magyarország négy év múlva az euróra?

Attól függ, mit értünk azon, hogy készen áll. A feltételek teljesítése és az euró bevezetése között évek vannak. A kormány akkor fogalmaz pontosan, amikor 2030 környékére a maastrichti kritériumokat tűzi ki, mert a mi pályánkon ezek 2030 és 2031 táján érhetők el, ha a konszolidáció végigmegy és nem jön újabb sokk. Utána jön az ERM II legalább két éve, a konvergenciajelentés, a politikai döntés. Vagyis a bevezetés 2032 előtt nem reális, én 2033 körülre tenném.

A ciklus végére tehát a kapuban állhatunk. Az ajtón később lépünk át, és ez így van jól. Az euró nem cél, hanem vizsga. Aki puskázva megy át rajta, az a következő félévben megbukik.

Ennek meg is lesz az ára feltételezem, pontosan milyen áron állhatunk majd a kapuban?

Költségvetési fegyelem árán, és ez nem szólam. A hiányt négy év alatt négy és fél százalékponttal kell levinni, ez mai áron nagyságrendileg négyezer milliárd forint tartós kiigazítás. Egy részét hozza a növekedés, az uniós pénz és a kisebb kamatteher, a többit meg kell takarítani vagy be kell szedni. A 2027 és 2029 közötti költségvetések ezért nem lehetnek bőkezűek, és a nagyja a ciklus második felére marad, ami politikailag a legrosszabb időzítés.

A másik ár az árfolyam. Ahol a bérek gyorsabban nőnek, mint a termelékenység, ott eddig a gyengülő forint takarta el a bajt. Az euróval ez az eszköz eltűnik, marad a termelékenység, a technológia és az állam hatékonysága. Ezért nem mindegy, milyen állapotban lépünk be.

Az euró nem oldja meg helyettünk a bajainkat

Erre a kérdésre nekünk van egy régebbi válaszunk is. A mai GKI szellemi elődjének az 1928-ban létrejött Magyar Gazdaságkutató Intézetet tekintjük, amelynek meghatározó alakja és vezetője Varga István volt. Varga számára a gazdaságkutatás nem önmagáért létezett. Az volt az alapelve, hogy elméletnek és gyakorlatnak egybe kell fognia, az intézet feladatát pedig úgy fogalmazta meg, hogy a gazdasági élet küzdelmeihez a tudomány fegyvertárából adjon eszközöket. Magyarul a számok ne az asztalfiókban maradjanak, hanem dolgozzanak a gazdaságért.

Ennek legerősebb próbája 1946 volt, a történelem egyik legsúlyosabb hiperinflációja. Varga nem kívülről nézte, számolta az inflációt, és részt vett annak a stabilizációnak az előkészítésében, amelyet ő maga gazdasági szanálásnak hívott, és amelynek végén 1946. augusztus elsején megszületett a forint.

Ebben van egy szép történelmi ív. Szellemi elődeink akkor dolgoztak, amikor az országnak a hiperinfláció után új, stabil pénz kellett. A mai GKI-nak pedig már azt kell mérnie, mikor lesz a magyar gazdaság alkalmas arra, hogy egyszer elengedje a forintot, és belépjen az euróövezetbe. A GKI története ebből a szempontból a forint megszületésétől az euróérettség kérdéséig tart. Szellemi folytonosság egy közel százéves szakmai gondolat, mérni, elemezni, előre jelezni, aztán a tudást visszaforgatni a gazdaságba. És a tanulság is ugyanaz, mint 1946-ban. A pénz akkor lesz stabil, ha előbb a gazdaság az. Az euró nem oldja meg helyettünk a bajainkat. Ha rendben van a gazdaság, sokat segít. Ha nincs, attól, hogy euróra váltjuk a forintot, még nem lesz az.