Hosszú évek után olyan változás küszöbén állhat a magyar szélenergia, amely alapjaiban rajzolhatja át az ágazat hazai jövőjét. A kormány már nyilvánosságra hozta terveinek első részleteit, a háttérben azonban ennél jóval nagyobb léptékű átalakítás látszik. A Gazdasági és Energetikai Minisztérium szűk körű háttérbeszélgetésre hívta meg az Indexet, ahol új részleteket ismerhettünk meg arról, milyen szerepet szánnak a következő években a szélenergiának Magyarország energiaellátásában. A tárca terveibe Tótth András energetikai államtitkár engedett részletesebb betekintést.

A posztot 2026 májusa óta betöltő államtitkár háttérbeszélgetésén nem egyszerűen arról volt szó, hogy új szélerőművek jelenhetnek meg Magyarországon. Az ismertetett elképzelések alapján több lépcsőben, jelentős hálózatfejlesztéssel együtt nyitnák újra az utat egy olyan energiaforrás előtt, amely hosszú éveken keresztül csak korlátozott szerephez jutott itthon. Az első lépést Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter korábban már nyilvánosságra hozta: a kormány több mint 700 megawattnyi új szélerőművi kapacitás hálózati csatlakozása előtt nyitja meg az utat, aztán a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) augusztus 30-án tette közzé a szélerőművi kapacitáspályázatot, amelyre mától lehet jelentkezni.

Kapitány István tervei azonban ennél jóval tovább mennek. 2027 és 2030 között összesen legalább 4000 megawatt szélerőművi hálózati kapacitás pályáztatását tervezik, vagyis a most bejelentett nyitás csak egy jóval nagyobb program első állomása lehet. A tét pedig nem kizárólag az, hogy mennyi áramot termelnek majd a magyarországi szélerőművek. A kormány egyszerre növelné a hazai energiatermelést, mérsékelné az ország importkitettségét, és közben 1,5 milliárd eurót fordít a villamosenergia-hálózat fejlesztésére.

A beruházások hatása ráadásul nem állna meg a szektornál: a tervek szerint magyar vállalkozások is részesedhetnek a fejlesztésekből, miközben azok a települések, amelyek területén szélerőművek épülnek, szintén komoly gazdasági előnyökhöz juthatnak. De hogyan jutott el idáig a magyar szélenergia, mekkora beruházási hullám indulhat el valójában, és kik lehetnek a következő évek átalakulásának nyertesei? Az Index a minisztérium háttérbeszélgetésén annak járt utána, milyen elképzelések húzódnak a bejelentett számok mögött.

Ahol már van hálózat, ott indulhatnak el először a szélerőművek

A most meghirdetett szélerőművi kapacitások mögött nem egyszerűen egy újabb energetikai tender áll. A minisztériumban ennél gyorsabb utat kerestek. Miközben a nagyobb hálózatfejlesztések csak később érhetnek be, már most el akarták indítani azokat a beruházásokat, amelyekhez a jelenlegi rendszerben is rendelkezésre áll elegendő kapacitás. Ennek hátterében részben uniós vállalás áll. Magyarországnak növelnie kell a szélenergia súlyát az energiamixben, a kormány pedig a rendelkezésre álló források jelentős részét olyan hálózatfejlesztésekre kívánja fordítani, amelyek több megújuló – ezen belül elsősorban szélenergia-termelő – kapacitás csatlakozását teszik lehetővé. Csakhogy ezeknek a beruházásoknak idő kell.

Tótth András elmondása szerint a hálózati és energetikai szereplők – a Mavir és a MEKH –, valamint a környezetvédelmi és honvédelmi szakértők bevonásával végignézték, hol maradtak olyan, már ma is rendelkezésre álló hálózati kapacitások, amelyek környezetvédelmi és honvédelmi szempontból is alkalmasak lehetnek szélerőművi beruházások befogadására. Ebből a munkából született meg a mostani kapacitástender alapja, amelynek egyik legfontosabb célja éppen az időnyerés. Ez azért lényeges, mert egy szélerőműpark nem egyik napról a másikra nő ki a földből. A projektek előkészítése hosszú folyamat, ezért a tárca nem akart akár egy újabb évet elveszíteni azzal, hogy megvárja a következő hálózatfejlesztéseket.

A mostani konstrukció így bizonyos értelemben átmeneti és kísérleti megoldás is, a már meglévő lehetőségeket nyitják meg a beruházók előtt, az első kör tapasztalatai alapján pedig a következő pályázatokat is finomhangolnák. Az államtitkár a háttérbeszélgetésen arról beszélt, a következő években lehetőség szerint minden évben legalább 1000 megawattnyi új hálózati kapacitást szeretnének meghirdetni. Ez már megmutatja a program valódi léptékét is: 

Ezért a beszélgetés egyik fontos kérdése az volt, hogyan lett a korábban a kormány által már emlegetett 1000 megawattból végül valamivel több mint 700 – pontosan 702 – megavoltamper. Az államtitkár szerint a kiindulópontot a meglévő hálózati csatlakozási lehetőségek jelentették. Ezekből környezetvédelmi és katonai szempontok alapján szűrték ki azokat a helyeket, ahol a minisztérium szerint reális esély van egy szélerőművi projekt megvalósítására. Az Európai Unió felé tett minimumvállalás 700 megawatt volt. A vizsgálatok során több helyszínnél további kérdések merültek fel, így végül a biztosabbnak ítélt kapacitások kerültek a tenderbe.

Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy minden kiajánlott csatlakozási pontnál biztosan épül is szélerőmű. A minisztérium nem parcellánként vizsgálta meg, hol állhat turbina. Egy-egy hálózati csatlakozási pont akár tíz-húsz kilométeres körzetből is kiszolgálhat projekteket, a konkrét helyszín megtalálása, a földtulajdonosokkal, önkormányzatokkal való megállapodás és az engedélyezés már a fejlesztők feladata lesz. Tótth András azt sem zárta ki, hogy lesznek olyan térségek, ahol végül kevés befektető jelenik meg.

Kőbe vésett határidő, szűk hálózat: így született meg a 700 megawattos tender

A konstrukciót már most érte kritika amiatt, hogy a kapacitásokat ott kínálják fel, ahol rendelkezésre áll a hálózat, nem pedig feltétlenül ott, ahol a legkedvezőbbek a szélviszonyok. Tótth András szerint azonban hálózati kapacitást értelemszerűen ott lehet meghirdetni, ahol az ténylegesen rendelkezésre áll. Az már a beruházók feladata és kockázata lesz, hogy ezeken a területeken össze tudnak-e állítani gazdaságilag is működőképes projekteket. A tender előkészítésének tempóját ráadásul nem kizárólag energetikai megfontolások diktálták. A háttérbeszélgetésen kiderült, hogy a minisztériumot uniós határidő is szorította.

Az államtitkár szerint az uniós forrásokhoz kapcsolódó vállalásokat augusztus 31-ig teljesíteni kellett, és ezek között szerepelt a szélerőművi kapacitástender elindítása is. „Az augusztus 31-e jogszabályi rendelkezés alapján kőbe volt vésve” – fogalmazott Tótth András. Ez magyarázza azt is, miért készült el a tender viszonylag rövid idő alatt. Az uniós vállalás ráadásul nem arra szólt, hogy a 700 megawattból meghatározott mennyiségnek ténylegesen meg is kell épülnie. A kormány azt vállalta, hogy megteremti a beruházások lehetőségét.

Tótth András szerint egy piacgazdaságban a minisztérium ennél tovább nem is mehet, ha az állam garantálná az erőművek megépítését, annak végső soron az lenne a következménye, hogy maga válna beruházóvá. Az államtitkár szerint ez egyáltalán nem cél. Inkább azt keresik, hol lehet az energetikai, természetvédelmi és katonai érdekeket úgy összehangolni, hogy közben újabb beruházások előtt is megnyíljon az út. Ebben segíthet egy másik változtatás is. 

A 199 méter ugyanakkor plafon, nem előírás: ennél alacsonyabb berendezések is épülhetnek, miközben a beruházóknak továbbra is teljesíteniük kell a távolsági, zajvédelmi és más környezetvédelmi követelményeket. A minisztérium elképzelésének van egy, a helyiek számára jóval kézzelfoghatóbb része is. A tárca szakítani szeretne azzal a modellel, amelyben egy település határában megjelennek a szélturbinák, miközben az ott élők legfeljebb szemlélői maradnak a beruházásnak.

Ne csak a szélerőmű épüljön meg, a haszon is maradjon helyben

Tótth András a beszélgetés alatt többször hangsúlyozta, hogy az önkormányzatoknak érdemi beleszólásuk lesz a beruházásokba. A települések a helyi építési szabályzatokon keresztül jelölik ki, mely területeken telepíthető szélerőmű. A fejlesztők önkormányzati együttműködés nélkül nem tudnak végigvinni egy beruházást. Így nem fordulhat elő, hogy egy település egyszer csak arra ébred, hogy a határában valaki felépít egy csaknem kétszáz méteres tornyot. 

Az indok egyszerű, helyben termelt zöldenergiát, kiszámíthatóbb energiaellátást és gazdasági előnyöket várnak a beruházásoktól. A hosszabb távú elképzelés ennél is tovább megy. A minisztérium azt szeretné, hogy a szélerőművek környezetében működő önkormányzatok, helyi ipari fogyasztók, sőt akár a lakosság se csupán olcsóbb vagy közvetlenül helyben termelt energiához jusson, hanem idővel tulajdonrészt is szerezhessen az energiatermelő eszközökben. A minisztérium hosszabb távon ezért komoly szerepet szán az energiaközösségeknek, csakhogy maga a modell még nincs teljesen készen.

Az energiaközösségek tulajdonszerzésének ugyanakkor nagyon is kézzelfogható pénzügyi korlátai vannak. A MEKH kiírásában szereplő benchmark alapján egy megawattnyi szélerőművi kapacitás beruházási költsége meghaladja a 400 millió forintot, vagyis már egy kisebb tulajdonrész megszerzéséhez is jelentős tőkére lehet szükség. Egy helyi energiaközösségnek így könnyen több tíz, nagyobb részesedés esetén pedig akár több százmillió forintot kellene megmozgatnia ahhoz, hogy ne csupán fogyasztóként, hanem tulajdonosként is megjelenjen egy projektben. Éppen ezért kulcskérdés, hogy a kisebb közösségek milyen finanszírozási konstrukciókon keresztül tudnak majd ténylegesen bekapcsolódni a beruházásokba.

Tótth András a háttérbeszélgetésen kitért arra is, hogy bár energiaközösségek a jelenlegi szabályok mellett is létrehozhatók, jogi és üzleti kereteiken még dolgozni kell. A minisztériumban ezt a munkát már megkezdték. Nem minden energiaközösségtől várható el, hogy saját forrásból építsen vagy vásároljon szélerőművet. A nagyobb önkormányzatok és ipari szereplők hitelből vagy saját tőkéből is beszállhatnak, kisebb közösségeknél viszont inkább hosszú távú áramvásárlási konstrukciók jöhetnek szóba. A minisztérium később azt is megvizsgálná, szükség van-e állami támogatásra ahhoz, hogy kisebb közösségek is tulajdonrészt szerezhessenek.

Ebből alakulhatna ki az a szimbiózis, amelyről az államtitkár így beszélt: „a beruházó megépíti és finanszírozza az erőművet, a helyi fogyasztók hosszú távú piacot biztosítanak számára, majd egy előre kialakított konstrukció végén akár maguk is tulajdonossá válhatnak. A mintát részben a már létező hosszú távú áramvásárlási konstrukciók adhatják.”

Arra a felvetésre, hogy a kormány vizsgálja-e az úgynevezett CfD (Contract for Difference) támogatási rendszert, Tótth András azt válaszolta: jelenleg ezt nem tartják szükségesnek. Értékelésük szerint a piacon a beruházások támogatás nélkül is megtérülhetnek, ha a helyi fogyasztók előre lekötik a termelés egy részét. A minisztérium elképzelése szerint ezt a szerepet hosszabb távon az energiaközösségek tölthetik be. A végleges pályázat ebben is eltér egy korábbi változattól. Abban még felmerült, hogy egy állam által kijelölt vállalat vagy önkormányzat tulajdonosként beléphessen a projektcégekbe. Ez végül kikerült, helyette az energiaközösségek kaptak hangsúlyos szerepet.

Tótth András szerint ennek egyik oka éppen az volt, hogy a tárca el akarta kerülni az állami térfoglalás látszatát. A cél – fogalmazása szerint – nem „bújtatott államosítás”, és nem az, hogy állami energiacégek kapjanak új pozíciókat, hanem hogy a fogyasztók kerüljenek közelebb a termelőkhöz. A tender pontrendszerének alapelve ezért, hogy: 

A kiírás alapján a beruházóknak már a projekt során is hozzájárulást kell adniuk az érintett önkormányzatoknak, és további vállalásokért pluszpontot is szerezhetnek. A minisztérium logikája szerint ennek egyszerű oka van: ha egy település teret ad egy szélerőműpark számára, akkor részesüljön is annak hasznából. Az önkormányzat maga döntheti el, mire fordítja az így kapott pénzt. Akár tulajdonrészt is vásárolhat belőle a projektben, de más helyi célokra is elköltheti. Tótth András hangsúlyozta, a tárca szándékosan nem olyan licitrendszert hozott létre, amelyben az nyer, aki a legtöbbet fizeti a csatlakozásért. Inkább azt szeretnék, hogy a beruházás által megtermelt értékből minél több maradjon helyben.

Európai turbinákat szeretnének, de nem mindenáron

A tender technológiai feltételei mögött egy kényes iparpolitikai kérdés is meghúzódik: honnan érkezzenek majd a Magyarországon felállított szélturbinák? A minisztérium egyértelműen az Európai Unióban gyártott berendezéseket részesítené előnyben, ezért ezek használata a pályázatban többletpontot érhet. Tótth András ugyanakkor világossá tette, hogy ez nem jelent kizárólagosságot. A háttérbeszélgetésen felmerült, hogy az európai gyártók kapacitásai korlátozottak lehetnek, miközben más piacokról – mindenekelőtt Kínából – könnyebben elérhetőek szélturbinák.

Az államtitkár szerint ebben az esetben a kormány végső prioritása az lesz, hogy a beruházások ténylegesen megvalósuljanak. A tárca tehát előnyben részesítené az európai beszállítókat, de ha azok nem tudnak elegendő berendezést szállítani a magyar projektekhez, nem zárnák ki más országok, így akár kínai gyártók termékeit sem. Tótth András szerint Magyarország szempontjából az elsődleges cél az, hogy minél több szélerőmű épüljön, ezzel növelve a hazai energiatermelést, és mérsékelve az ország külső energiafüggőségét. Hogy egy-egy beruházó végül melyik gyártó technológiáját választja, azt a minisztérium a piacra bízná.

Használt turbinák tömeges behozatalától a tárca egyelőre nem tart. Az államtitkár azt mondta, olyan befektetővel eddig nem találkoztak, aki erre építette volna a projektjét, és arra számítanak, hogy a gazdaságossági feltételek önmagukban is kiszűrik a rosszabb műszaki állapotú megoldásokat. A tenderben egy másik szempont is többletsúlyt kap: előnyt élvezhetnek azok a beruházások, amelyek barnamezős területeken valósulnak meg. Ennek célja elsősorban a termőföld védelme. A minisztérium szerint a szélerőművek földigényéről könnyű félrevezető képet festeni, mert a turbinák közötti teljes területet nem kell kivonni a mezőgazdasági termelésből.

Maga egy-egy szélerőmű az államtitkár szerint jellemzően csak 0,2–0,4 hektárt foglal el közvetlenül. A tárca ugyanakkor ezt a földveszteséget is csökkentené. Ha egy beruházó megfelelő barnamezős helyszínt talál, az a tender elbírálásánál előnyt jelenthet számára. A minisztérium azonban itt sem jelölte ki előre parcelláról parcellára a lehetséges helyszíneket. Annak feltérképezése, hogy egy adott hálózati körzetben található-e alkalmas felhagyott ipari vagy más barnamezős terület, már a projektfejlesztők feladata lesz. A pályázati rendszer csak ösztönözni próbálja őket arra, hogy ahol lehet, ne termőföldre építsenek.

Az első új szélerőművek már 2030 előtt megjelenhetnek

A most meghirdetett kapacitások hatása természetesen nem holnap jelenik meg a magyar villamosenergia-rendszerben. Tótth András szerint egy jól előkészített szélerőműprojekt optimális esetben nagyjából három–három és fél év alatt valósítható meg, bár egyes beruházók ennél gyorsabb építéssel számolnak. A minisztériumban ezért arra számítanak, hogy az első új projektek akár már 2029-ben termelésbe állhatnak, és 2030 előtt ismét megjelenhetnek új szélerőművek Magyarországon. 

Ha pedig a következő években valóban rendszeresen követik egymást a tenderek, az államtitkár szerint 2032–2034 környékére reálisan elérhető lehet a 4000 megawattos szélerőművi kapacitás. Ez már fajsúlyos szerepet jelentene az energiarendszerben. A tárca számításai szerint 4 gigawattnyi szélerőmű konzervatív becsléssel évente mintegy 10 terawattóra villamos energiát termelhetne. Modernebb, magasabb turbinákkal ez akár 12–13 terawattórára is emelkedhet. Az államtitkár szerint már a 10 terawattórás szint is meghaladná a jelenlegi magyar villamosenergia-fogyasztás ötödét.

A szélenergia egyik legfontosabb előnyét a minisztérium nem önmagában, hanem a napelemekhez viszonyítva látja. Magyarországon az elmúlt években gyorsan nőtt a napenergia súlya, ezzel együtt azonban egyre erősebben jelentkezett az úgynevezett kannibalizációs hatás is: amikor egyszerre sok naperőmű termel, a nappali órákban leesik a villamos energia piaci értéke. Tótth András szerint emiatt előfordulhat, hogy napsütéses időszakokban az ország nagyon olcsón exportál áramot, majd az esti órákban magasabb áron kell energiát vásárolnia. A szélerőművek ezzel szemben jellemzően más időszakokban termelnek, így kiegészítik a naperőműveket.

Ez a téli hónapokban különösen fontossá válhat. A minisztérium arra számít, hogy a fűtés és más energiafelhasználási területek elektrifikációjával idővel éppen a téli villamosenergia-ellátás jelenthet nagyobb kihívást. A szélenergia természetesen ebben sem csodaszer. A tárca maga is számol azzal, hogy minél több szélerőmű lép piacra, annál inkább csökkenhet azoknak az óráknak az ára is, amikor egyszerre sok turbina termel. Vagyis a napelemeknél már jól látható kannibalizációs hatás bizonyos mértékig a szélnél is megjelenhet.

Éppen ezért akarják elkerülni, hogy a szélenergiából is kontrollálatlan túlépítés legyen. A minisztérium jelenlegi célja nagyjából 4 gigawattnyi kapacitás elérése. Ha ennél több beruházásra is lesz piaci igény, azt már elsősorban a befektetőkre bíznák. A következő évek energetikai képletéből azonban egy harmadik elem sem hagyható ki: az energiatárolás. A szél- és napenergia termelése időjárásfüggő, ezért minél nagyobb részarányt érnek el, annál fontosabbá válik, hogy a rendszer képes legyen az egyik órában keletkező többletet későbbre áttenni.

Tótth András szerint pusztán a napon belüli menetrendtartáshoz a megújuló kapacitások nagyjából 10–15 százalékának megfelelő tárolói teljesítmény is elegendő lehet. Ahhoz azonban, hogy a napközben megtermelt áramot érdemben át lehessen vinni az esti csúcsidőszakokra, már hosszabb, 3–4 órás tárolókra lesz szükség. Középtávon körülbelül 3 gigawattnyi, átlagosan három–négy órás energiatárolási kapacitást tart olyan szintnek, amely mellett a megújulók termelése és az ellátásbiztonság is kezelhetőbbé válhat. Hosszabb távon ennél is nagyobb rendszerrel számol. 

A kormány közvetlen célja azonban egyelőre nem ez. A következő évek energetikai programjának egyik fő határköve a 4 gigawattnyi szélenergia elérése. Ha ez sikerül, a magyar energiarendszer látványosan másképp nézhet ki, mint ma: a nappali órákat továbbra is a napenergia uralhatja, az esti és téli időszakokban nagyobb szerepet kaphat a szél, a kettő közötti ingadozásokat pedig egy mind nagyobb tárolói rendszer simíthatja ki. A mostani 700 megawattos tender ebből a szempontból nem a történet vége, hanem annak első próbája: annak tesztje, hogy a hosszú évekig háttérbe szorított szélenergia valóban vissza tud-e kerülni az energiamix igazi szereplői közé.

(Borítókép: Magyar Péter miniszterelnök (j) és Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter (b2) a paksi munkálatok aktuális állását bemutató helyszíni sajtótájékoztatón 2026. augusztus 23-án. Fotó: Illyés Tibor / MTI)