GazdaságSzerző: index 2026. 09. 03. 7 percnyi olvasás
Iránnak le sem kell zárnia a Hormuzi-szorost, hogy fájjon a világgazdaságnak.
Bár az iráni háború immár több mint fél éve tart, a harcok április óta jellemzően alacsony intenzitásúak voltak. Ezt az ingatag egyensúlyt bontották meg a héten végrehajtott amerikai csapások, amelyek több mint egy hónapos fegyvernyugvásnak vetettek véget. A támadás és az erre adott iráni válasz ugyanakkor ezúttal is korlátozott maradt, így egyelőre nem beszélhetünk arról, hogy a konfliktus ismét teljes erejével fellángolt volna.
Washington két fő érvvel indokolta a katonai beavatkozást – mutatott rá az Indexnek az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány. Az amerikai vezetés egyrészt megelőző csapásról beszélt, arra hivatkozva, hogy Irán támadást készített elő a Hormuzi-szoros hajóforgalma, valamint a térségben állomásozó amerikai erők ellen. Másrészt az Egyesült Államok szerint Teherán megkezdte korábban meggyengített légvédelmi rendszerének újjáépítését, ezért az amerikai támadások ezekre a képességekre is irányultak – mondta László Dávid.
A konfliktus tétje azonban messze túlmutat a közvetlen katonai erőpróbán. A Hormuzi-szoroson keresztülhaladó energiaszállítmányok miatt már egy korlátozott összecsapás is képes megmozgatni az olajpiacot, növelni a biztosítási költségeket és elbizonytalanítani a hajózási társaságokat. Iránnak ezért nem feltétlenül kell fizikailag lezárnia a vízi útvonalat: elegendő olyan veszélyt teremtenie, amely mellett a kereskedelmi szereplők maguk döntenek úgy, hogy nem vállalják az átkelés kockázatát.
A Hormuzi-szoros fizikai értelemben továbbra is nyitva van, a hajóforgalom azonban drámaian visszaesett. Már a konfliktus mostani kiújulása előtt is átlagosan mindössze napi 13 hajó kelt át a szoroson, ami csupán tizede a háború előtti forgalomnak. Szeptember elsején például mindössze 4 hajó áthaladását erősítették meg. A valós szám ennél valamivel magasabb lehet, mert számos hajó kikapcsolt jeladóval közlekedik, így igyekszik elkerülni az észlelést.
Ez azonban önmagában is jelzi a helyzet súlyosságát: a hajók csak jelentős biztonsági óvintézkedések mellett vállalják az átkelést, miközben az útvonal kiszámíthatósága gyakorlatilag megszűnt.
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakértői szerint a helyzetet tovább bonyolítja az amerikai blokád, amely az iráni termékeket szállító, illetve Iránba árut vivő hajók áthaladását akadályozza. Ennek következtében az iráni olajexport augusztusban szinte lenullázódott. Miközben tehát Teherán a nemzetközi hajóforgalom megzavarásával próbál nyomást gyakorolni ellenfeleire, Washington az iráni külkereskedelem elvágásával igyekszik térdre kényszeríteni a perzsa államot.
A szoros földrajzi adottságai Iránnak kedveznek. A kis távolságok miatt a hajóforgalmat szárazföldről indított drónokkal és rakétákkal, gyorsan telepíthető tengeri aknákkal, valamint mozgékony, könnyen álcázható csónakokkal végrehajtott rajtaütésekkel is veszélyeztetni lehet. Az amerikai hadműveletek célkeresztjébe a háború második szakaszában éppen ezek a part menti képességek kerültek, miközben az Egyesült Államok az aknamentesítéssel is megpróbálta biztonságosabbá tenni a vizeket.
A tökéletes védelem azonban még az amerikai tengeri és légi fölény birtokában is rendkívül nehéz. Washingtonnak nem csupán az ismert iráni rakétaállásokat vagy haditengerészeti egységeket kell semlegesítenie, hanem folyamatosan védenie kellene a nagy kiterjedésű és lassan mozgó kereskedelmi hajókat is.
Egyetlen sikeres támadás is elég lehet ahhoz, hogy ismét visszafordítsa a tankereket, felhajtsa a biztosítási díjakat és hosszabb időre megingassa a hajózási vállalatok bizalmát.
László Dávid szerint éppen a puszta fenyegetés elrettentő ereje jelenti a problémát. A hajózási és biztosítótársaságok nem szívesen kockáztatják meg egy értékes hajó, a rakomány vagy a legénység elvesztését – különösen azért, mert ilyen veszteségre már volt példa. Iránnak így nem kell állandóan támadnia, időről időre azonban bizonyítania kell, hogy továbbra is képes megzavarni a forgalmat. Az Egyesült Államoknak ezzel szemben azt kellene hitelt érdemlően igazolnia, hogy képes garantálni a szabad hajózás biztonságát.
„A szoros körül ezzel egyfajta gazdasági attríciós, vagyis kimerítő háború alakult ki: az a kérdés, hogy a világgazdaság vagy Irán bírja-e tovább. A nyomás ugyanis Teheránon is jelentős, hiszen a Hormuzi-szoros bénultságának árát az iráni gazdaság ugyanúgy megfizeti. A perzsa állam gazdasága már a háború előtt is rogyadozott, aminek súlyosságát az év végén kirobbant, vérengzésbe torkolló tüntetések is jelezték. Míg Irán februárban még napi 1,7 millió hordó olajat exportált, jelenleg becslések szerint mindössze napi 260 ezer hordót tud kicsempészni” – vázolta az elemző.
A szoros körüli feszültség az olajpiacon is gyorsan megjelent. Nagy Dávid, szintén az Oeconomus elemzője, arra mutatott rá, hogy a Brent típusú kőolaj jegyzése ismét 90 dollár fölé emelkedett. Ez számottevő drágulás a háború előtti, hordónként 70 dollár körüli szinthez képest, ugyanakkor továbbra is elmarad a konfliktus legintenzívebb szakaszában látott, 110 dollár feletti ártól. A Hormuzi-szoros forgalmának visszaesése miatt jelenleg naponta legalább 5-6 millió hordó olaj hiányzik a piacról. Ezt a kiesést minden jelentősebb szereplő a saját lehetőségei szerint próbálja mérsékelni.
Az Egyesült Államok növelte a kitermelését, Kína visszafogta a fogyasztását, több európai ország pedig saját tartalékaihoz nyúlt. A Nemzetközi Energiaügynökség korábban rekordmértékű, 400 millió hordós készletfelszabadításról döntött. Külön figyelmet érdemel az orosz Ural típusú olaj árának alakulása is, amely időnként még a Brent jegyzését is meghaladta. Ennek hátterében elsősorban a növekvő kínai kereslet állt, ami azt mutatja, hogy a konfliktus nemcsak általános áremelkedést okoz, hanem a globális olajkereskedelem korábbi árviszonyait is felborítja.
A háború alatti olajár májusban tetőzött 110 dollár fölött. Nagy Dávid szerint a piac azóta nagyrészt beárazta a konfliktus jelenlegi állapotát, ezért ennél magasabb árra csak akkor kellene számítani, ha valamilyen váratlan fejlemény ismét sokkolná a kereskedőket. A 100 dolláros lélektani határ tartós átlépéséhez ugyanakkor nem feltétlenül lenne szükség a Hormuzi-szoros teljes lezárására. Az elemző szerint már
a jelenlegi, erősen korlátozott hajóforgalom is elegendő lehet ahhoz, hogy az ár tartósan 90 dollár fölött maradjon.
Az olajpiaci nyomás ráadásul nem kizárólag a szoros helyzetéből ered. A globális finomítói kapacitás szintén szűk keresztmetszetet jelent. Hiába termelne ki az Egyesült Államok még több olajat a kieső mennyiség pótlására, ha a finomítók már most is közel teljes kapacitással működnek. A jelenlegi árszintet ezért nem lehet pusztán geopolitikai kockázati prémiumnak tekinteni: a tényleges kínálati hiány és a feldolgozói kapacitások korlátai is érdemben hozzájárulnak a dráguláshoz.
Mindezzel párhuzamosan a diplomáciai rendezés esélye is egyre távolibbnak tűnik. Washington és Teherán álláspontja között jelenleg áthidalhatatlan a szakadék, a hivatalos tárgyalások pedig szinte teljesen leálltak – emelte ki Nagy Dávid. Az Egyesült Államok ezért fordult ismét az eszkaláció felé, és ezúttal gazdasági eszközökkel próbálja megállapodásra kényszeríteni az iráni vezetést. Teherán szintén elhúzódó háborúra rendezkedett be, és amíg képes hatékonyan blokkolni a Hormuzi-szoros forgalmát, nem érzi szükségét annak, hogy engedményeket tegyen a tárgyalóasztalnál.
Az olaj tartós drágulása Magyarországon elsőként az üzemanyagárakban és az energiaimport költségeiben jelenhet meg, különösen akkor, ha közben a forint gyengül a dollárral szemben. A magasabb benzin- és dízelár nemcsak az autósok kiadásait növeli, hanem a fuvarozás, a mezőgazdaság és az ipar költségein keresztül szinte minden termék és szolgáltatás árába begyűrűzhet.
Ez újabb inflációs nyomást teremthet, ronthatja a fizetések és a nyugdíjak vásárlóerejét, valamint visszafoghatja a háztartások fogyasztását. Makrogazdasági szinten emelkedhet az ország importszámlája, romolhat a külkereskedelmi egyenleg, lassulhat a növekedés, miközben szűkülhet a jegybank kamatpolitikai mozgástere
Ráadásul a forint is gyengülhet – ahogy az meg is történt: szerdán olyan szintekre süllyedt, amilyenekre az áprilisi választások óta nem volt példa, ami végső soron szintén tovább növelheti az inflációs nyomást.
A magyar lakosság számára ezért a tartósan magas olajár jóval többet jelenthet a drágább tankolásnál: az élelmiszerektől a szállításon át a mindennapi szolgáltatásokig széleskörű megélhetési drágulást indíthat el.
A következő hetek forgatókönyvét az amerikai belpolitika is alakíthatja. Az Egyesült Államokban a benzin gallononkénti ára közel egy dollárral, a dízelé pedig már másfél dollárral emelkedett. A novemberi félidős választások közeledtével ez komoly politikai tehertétel a Republikánus Párt számára, ezért a Trump-adminisztráció elsődleges háborús célkitűzésévé a hormuzi patthelyzet feloldása és az üzemanyagárak mérséklése vált.
Washington azonban a diplomácia háttérbe szorításával saját mozgásterét is leszűkítette. Katonai eszközökkel eddig nem sikerült felszámolni az iráni fenyegetést, miközben az olajpiac minden újabb eszkaláció hírére negatívan reagál. Nagy Dávid ezért arra számít, hogy a novemberi félidős választásokig leginkább a „se háború, se béke” állapot maradhat fenn: folytatódhatnak a korlátozott katonai akciók és a gazdasági nyomásgyakorlás, miközben sem a tartós tűzszünet, sem a valódi diplomáciai áttörés nem látszik közelinek.
(Borítókép: Emberek látogatják a február 28-án megrongálódott iskolát az iráni Minabban, 2026. augusztus 27-én. Fotó: Majid Asgaripour / West Asia News Agency / Reuters)
Napi