GazdaságSzerző: portfolio 2026. 09. 03. 7 percnyi olvasás
Történelmi mélységbe esett az akkumulátorok ára, ezzel pedig új lehetőségek nyíltak meg az elektromos autózás és a hálózati energiatárolás előtt. A terület nagy technológiai versenye azonban nem dőlt el: legalább három különböző problémát próbálunk egyszerre megoldani, és a legnehezebbre még nincs igazán jó válaszunk. Ezért sem könnyű befektetőként megállapítani, hogy hol alakul ki olyan tartós szűk keresztmetszet, amelyből hosszú távon is profitálni lehet.
Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Sokan emlékszünk a Sony Handycamekre a kilencvenes évekből, azt azonban bizonyára kevesebben tudják, hogy ezekben a kézi kamerákban debütált kereskedelmi forgalomban a lítiumion-technológia még 1991-ben. Az akkumulátorok azóta is töretlenül fejlődnek, és az e-mobilitásban, illetve a hálózati áramtárolásban egyre nagyobb a szerepük.
Az utóbbi években ráadásul – nagyrészt a kínai fejlesztéseknek köszönhetően – a Li-ion akkumulátorpakkok előállítási költségei is mérséklődtek. Eközben újabb technológiák sorakoznak a rajtvonalnál: fejlesztés alatt állnak a flow típusú tárolók, terjednek a nátriumion-akkumulátorok, és évek óta várjuk a szilárdtest-akkumulátorok áttörését.
Első látásra úgy tűnhet, hogy csak azt kell eldöntenünk, melyik technológia nyeri meg a versenyt. Szerintem azonban már a kérdésfelvetés is hibás,
mivel nem beszélhetünk egyetlen energiatárolási problémáról: az elektromos áram tárolása ma legalább három, egymástól nagyon különböző feladatot jelent.
Befektetési szempontból valószínűleg ez a legérdekesebb terület is. Aki egyszer olcsó, nagy léptékben alkalmazható és megfelelő hatásfokú megoldást talál erre a problémára, nem egyszerűen egy új akkumulátort fog piacra dobni: az egész energiarendszer működését változtathatja meg. Ezért – némi túlzással – ez lehet az energiatárolás szent grálja.
A rövidebb időtávú tárolásban eközben már sokkal tisztább a kép. Az utóbbi évek legfontosabb változása, hogy a lítiumion-technológia lényegesen olcsóbbá vált. A BloombergNEF becslése szerint az akkumulátorpakkok ára 2025-re a sokat emlegetett 100 dollár/kWh körüli szintre csökkent.
Ez azért fontos határ, mert ezen a költségszinten az elektromos autók gyártása már versenyképes lehet a belső égésű motorral hajtott társaikéval.
Hasonló költségcsökkenés adhat lendületet a hálózatba telepített energiatárolóknak is.
A költségcsökkenés egyik fő motorja a lítium-vasfoszfát, vagyis LFP-katód terjedése. Ebben a drága nikkel-kobalt-mangán (NCM) kombináció helyett jóval olcsóbb vas-foszfátot használnak. Az LFP energiasűrűsége valamivel alacsonyabb ugyan, de olcsóbb, hosszabb élettartamú, biztonságosabb, és a kobaltbányászathoz kapcsolódó etikai problémák sem terhelik. A ciklusélettartam különbsége sem mellékes: az LFP 3000-6000 töltési ciklusa áll szemben az NCM-technológia nagyjából 800-2000 ciklusával.
Itt tehát nem egy látványos technológiai ugrás történt: a már létező technológia lett annyival jobb és olcsóbb, hogy új piacokat kezdhet meghódítani. Ez befektetői szemmel azt az igen érdekes tanulságot hordozza, amelyet érdemes észben tartani: nem mindig a laboratóriumi áttörések hozzák a forradalmakat.
A következő nagy ígéret a szilárdtest-akkumulátor, amelyet a piac régóta vár. Elméletileg ezek több feltöltési ciklust bírhatnak, javíthatják az energiasűrűséget, és kevésbé lehetnek gyúlékonyak a jelenlegi megoldásoknál.
A gyártók jelenleg 2028-2030 körülre ígérik a termelés felfutását – csakhogy ezt az időpontot korábban már többször elhalasztották. Az elmúlt évben a Samsung és a CATL ismét optimistábbá vált, de a laboratóriumban kiválóan működő technológia és a több millió darabos, megfelelő költségű sorozatgyártás közötti szakadékot nem könnyű áthidalni.
Hasonló óvatosság indokolt a nátriumion-akkumulátorokkal kapcsolatban. Nátriumból lényegesen több áll rendelkezésre a Földön, mint lítiumból, és olcsóbb alapanyag. Csakhogy az akkumulátor teljes költségének nem a lítium az egyetlen, sőt nem is feltétlenül a meghatározó eleme. A nátriumion-technológia ráadásul kisebb energiasűrűséget kínál: ugyanannyi energia tárolásához becslések szerint mintegy 2,4-szer nehezebb pakkra lehet szükség.
Ez nem jelenti azt, hogy a nátriumionnak nincs jövője. Hidegben például kedvezőbb tulajdonságai lehetnek, és komoly szerepet kaphat olyan alkalmazásokban, ahol a tömeg kevésbé fontos. Arra viszont egyelőre kevés jel utal, hogy képes lenne letaszítani a trónról a lítiumot.
Felületes szemlélőként a lítiumion-technológia sikere könnyen elfedi azt, hogy az akkumulátorok csak az energiatárolási probléma egy részét oldják meg. Személyautóknál, fix útvonalon közlekedő buszoknál és rövidebb távú teherszállításban az elektromos mobilitás működőképes.
Repülőgépeknél, teherhajóknál, nehézgépjárműveknél vagy mezőgazdasági gépeknél azonban előjön egy fizikai korlát: az energiasűrűség.
A legtöbb mai elektromos autóban és elektronikai eszközben használt Li-ion cella térfogati energiasűrűsége körülbelül 500-750 Wh/liter. Ez egy nagyságrenddel marad el a benzintől (nagyjából 9300 Wh/liter) és a dízeltől (10 700 Wh/liter).
Kémiai kötésekben egyszerűen sokkal koncentráltabban tudunk energiát tárolni, mint a jelenlegi akkumulátorokban. Ez pedig visszavezet a legnehezebb problémához: ha nem órákra, hanem hónapokra akarunk energiát eltenni, valószínűleg ismét valamilyen kémiai energiahordozóra lesz szükségünk.
A legkézenfekvőbb jelölt a hidrogén: sok van belőle a Földön, elvileg nagy mennyiségű energia tárolására alkalmas, és az elektromos energia kémiai formába alakításának lehetőségét kínálja. Nem véletlen, hogy 2020 és 2022 között óriási volt körülötte befektetői felhajtás, csak aztán előjött a fizika:
ha elektromos áram segítségével hidrogént állítunk elő, eltároljuk, majd újra elektromos energiává alakítjuk, ez a befektetett energia akár 60-70 százalékát is felemésztheti.
Ehhez képest a rövid távú akkumulátoros vagy szivattyús energiatárolás hatásfoka meghaladhatja a 90 százalékot.
Ez óriási különbség, nem véletlenül kerülik a befektetők a jelenlegi technológiai szinten a hidrogént. Személyes kitekintés: nagyon remélem, egyszer változtatni fogunk ezen az állásponton, de ehhez előbb a technológiának kell változnia, és nem is keveset.
A hidrogén sztorija egy nagyon fontos befektetési tanulságot is magában hordoz: attól, hogy egy technológiára szüksége lenne a világnak, még nem következik, hogy abból jó befektetés válik.
Az eddigiek alapján teljesen jogos a tanácstalanság, hogy melyik lesz a nyerő technológia. Ezt remekül át lehet hidalni azzal, hogy ha nem tudjuk, melyik technológia a befutó, vegyük szemügyre azt, amire mindegyiknek szüksége van – és máris beleütközünk a nyersanyagokba.
Nyersanyagbefektetőként magukban a nyersanyagokban ugyanúgy remek lehetőségeket fedezhetünk fel, mint a bányákban és a lelőhelyekben.
A lítium egy darabig jó eséllyel megmarad elsődleges akkumulátor-alapanyagnak, a kereslete évente akár 20-30 százalékkal is nőhet 2040-ig. Lítiumból ugyan jelentős készletek vannak a Földön, ekkora kínálatnövekedéshez azonban már olyan árszintet vonhat maga után, amely már új kitermelési kapacitások belépését is gazdaságossá teszi. És ne feledkezzünk meg arról, hogy ezen a téren is zajlik egy technológiai változás: a közvetlen lítiumkinyerés egyre komolyabb alternatívája lehet a hagyományos sóoldatos és keménykőzet-bányászati eljárásoknak.
Van azonban egy másik nyersanyag, amely talán még érdekesebb, pedig régi motorosnak számít: ez pedig a réz. Ebből jelenleg évente mintegy 28 millió tonnát használnak fel, ám becslések szerint ez a volumen 42 millió tonnára nőhet, ráadásul a növekmény körülbelül fele az energiatároláshoz kapcsolódhat.
A kínálati oldal is tartogat meglepetéseket. Az elmúlt évtizedben alig néhány nagyobb új bánya nyílt. A Wood Mackenzie elemzése szerint mintegy 250 milliárd dollárnyi beruházás maradt el ahhoz képest, ami a stabil rézkínálathoz szükséges lett volna. Egy új rézbánya megnyitása ráadásul nem olyan, mint egy új gyártósor felépítése. A lelőhely felfedezésétől a tényleges kitermelésig 10-15 év is eltelhet, ez pedig rendkívül rugalmatlanná teszi a kínálatot. Mint tudjuk, ha a kereslet gyorsabban változik, mint ahogyan a kínálat reagálni képes, abból tartós árazási erő keletkezhet.
A technológiai fejlődés közben a kínálati oldalon is új lehetőségeket nyit. A korszerű kutatási és kőzettörési eljárások, valamint a magasabb rézár gazdaságossá teheti az alacsonyabb érctartalmú kőzetek feldolgozását. Különösen érdekesek azok a vállalatok, amelyek korábbi bányászati meddőhányók, úgynevezett tailingsek újrafeldolgozására szakosodtak. Itt új, óriási bányaberuházások nélkül, jellemzően egyszerűbb engedélyezés mellett válhat hozzáférhetővé olyan rézforrás, amely kitermelése korábban nem lett volna gazdaságos.
Remélem, sikerült rávilágítani, hogy az energiatárolásban nem egyetlen versenyről van szó, és nincs egyetlen győztes sem.
Ez egy sokfaktoros történet, számos izgalmas szereplővel.
Hogy mi lesz a megoldás az energiatárolásra? Nem feltétlenül kell kitalálnunk, ki lesz képes olcsón, hatékonyan és nagy léptékben hónapokra eltárolni az elektromos energiát. Elég, arra a körre figyelünk, amelyre szinte minden lehetséges megoldásnak szüksége lesz. Ennek egyik bástyája a lítium, de a rezet sem érdemes szem elől téveszteni.
Címlapkép forrása: Qilai Shen/Bloomberg via Getty Images
Napi