Egy meglepő jelenségre adott magyarázatot az a tanulmány, amely a Nature augusztus 27-én megjelent számának címlapjára került, és amelynek egyik társszerzője Topál Dániel, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. A megfigyelés a következő volt: 2021 és 2023 között a kelet-antarktiszi jégtakaró tömegnövekedése meghaladta a Nyugat-Antarktiszon bekövetkezett jégveszteségeket, vagyis a kontinens teljes jégtömeg-vesztésének üteme lelassult. Korábbi tanulmányok is próbálkoztak a jelenség magyarázatával, de egyik sem adott egyértelmű választ. A Kaliforniai Egyetem kutatója, Qinghua Ding és munkatársai megfigyelési adatokra és modellezési kísérletekre támaszkodva most új mechanizmust javasolnak.

A kulcsszereplő az úgynevezett warm pool (meleg medence), a Csendes-óceán nyugati és az Indiai-óceán keleti része közötti óceáni térség, ahol a felszíni hőmérséklet rendszeresen meghaladja a 28 Celsius-fokot. A szerzők kimutatták, hogy ez a terület 2021 és 2023 között a megelőző két évtizedhez képest szokatlanul tartós felmelegedést élt át, ami erős konvekciót, azon keresztül pedig bolygóléptékű légköri Rossby-hullámokat indított el – vagyis magas és alacsony nyomású képződmények váltakozó sorozatát. Ez a hullámlánc végül egy magasnyomású anomáliát hozott létre Kelet-Antarktisz felett, amely az Indiai-óceán felől úgynevezett légköri folyók formájában nedvességet csatornázott be a térségbe. A szubtrópusokról érkező nedvesség és a helyi domborzati viszonyok együtt szokatlanul erős havazást eredményeztek, ez pedig megnövelte a jégtakaró tömegét.

A kutatás legfontosabb tanulsága viszont az, hogy mindez csak átmeneti: a kelet-antarktiszi jégmagok elemzése és a klímamodell-szimulációk arra utalnak, hogy ez a két távoli térséget összekötő éghajlati jelenség nagyjából tízévente egyszer fordul elő. A lassulás mögött tehát nem a globális felmelegedés hatásainak enyhülése áll, hanem egy szélsőséges időjárási esemény.

A tanulmányhoz kísérőcikket író Jonathan Wille szerint az Antarktisz és a bolygó jövőjének megértéséhez a trópusi éghajlat változékonyságát is figyelembe kell venni, míg Topál Dániel arra hívta fel a figyelmet, hogy a felfedezés túlmutat a déli sarkvidéken. Szerinte az extrém időjárási eseményeket okozó légköri mechanizmusok jobb megértése az európai időjárás elemzésénél is alkalmazható, mert „a trópusi változások ujjlenyomatai a légkördinamikán keresztül az északi félteke éghajlati változásaiban is megmutatkoznak” – jelenleg is épp azon dolgoznak, hogy az európai időjárási szélsőségek, például az aszályos nyarak mechanizmusait pontosabban leírják.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: