GazdaságSzerző: vg 2026. 09. 03. 3 percnyi olvasás
A napokban közel két évtizedes csúcsra emelkedett a 30 éves amerikai államkötvény hozama, ami már lépésre kényszerítette az amerikai pénzügyminisztériumot.
Bár a fejlemények ismételten reflektorfénybe állították az amerikai pénzügyminisztérium (a továbbiakban: Treasury) visszavásárlásait, valójában egy 2024 óta futó programról van szó.
A hivatalos indoklás – amely azóta sem változott – a program két okát jelölte meg: egyrészt a kevésbé likvid régebbi kibocsátású (off-the-run) államkötvények piaci kereskedésének javítását, másrészt pedig a Treasury készpénzállományának simítását a nagy adófizetési periódusok között.
A program ennek megfelelően nem is igényelt jelentős forrásokat az adósságpiac méretéhez képest, 2024 májusa és 2026 júliusa között körülbelül 440 milliárd dollárnyi kötvény visszavásárlására került sor, miközben az amerikai államadósság mára meghaladja a 40 ezer milliárd dollárt.
A mostani bejelentés 4 milliárd dollárról szól a következő két hónapra, de Scott Bessent pénzügyminiszter szerint akár ennél is nagyobb összeget fordíthatnak majd a program folytatására, miután a 30 éves szegmens likviditását nagyon gyengének nevezte.
A valós cél azonban túlmutathat azon, hogy a Treasury az alacsony likviditás miatt aggódik. Maga Bessent is „Treasury Twist”-nek nevezte a lépést, ezt pedig akár egy utalásként is értelmezhetjük arra vonatkozóan, hogy a valójában a kamatkockázat áttolásáról lehet szó a rövidebb táv felé. Már amennyiben rövidkötvény kibocsátásból fedeznék a hosszúkötvény visszavásárlást.
Mások „Bessent-put”-nak nevezték a jelenséget, azaz egyfajta piaci stabilizáló jelzésnek tartják a shortolók féken tartása érdekében. A legfontosabb indok viszont politikai lehet: rohamosan közelednek a novemberi félidős választások a tengerentúlon, és a felmérések alapján a republikánusok kimondottan rosszul állnak.
Ebből kifolyólag fontos lenne eredmények felmutatása még az urnákhoz járulás előtt, miközben az amerikai lakosság körében az egyik legégetőbb kérdést pont a megélhetési költségek emelkedése jelenti, hiszen a magas kamatkörnyezetben gyorsan emelkednek a hiteltörlesztők is.
Játszadozzunk el a gondolattal: ha a Treasury stratégiája tartósan sikeres lenne, akkor az adósság-visszavásárlások leszoríthatnák a hosszú hozamokat.
Ez lényegében egy fiskális lazításnak felelne meg: olcsóbb lenne a jelzáloghitel, a vállalati kötvénykibocsátás és általánosságban a hosszú távú finanszírozás, a gyengébb dollár javítaná a versenyképességet és az exportot, végső soron javíthatná a választói hangulatot. Ez viszont szembe menne azzal, amerre a Fed haladni szeretne.
Kevin Warsh jegybankelnök a hétvégi Jackson Hole-i beszédében szigorú, héja hangvételt ütött meg, hangsúlyozva, hogy az infláció letörése a jegybank legfontosabb feladata, hiszen az amerikai infláció évek óta tartósan a jegybanki cél felett ragadt. A megszólalása után meg is ugrott a szeptemberi Fed kamatemelés valószínűsége a határidős piaci árazások alapján, ami pont ellentétes a Treasury irányával.
Lényegében úgy tűnik fel, mintha a monetáris és a fiskális politika egymás ellen dolgozna. És akkor még nem ejtettünk szót az új „Fed accord” körüli elképzelésekről, melyek dióhéjban arról szólnak, hogy a Treasury nagyobb beleszólást kaphatna az amerikai jegybank mérlegének alakításába.
Ezt pedig akár a jegybanki függetlenség csorbítására tett kísérletként is értékelhetik a piacok, rombolva a bizalmat az amerikai intézményrendszerben. Ez a pesszimista olvasat. Másképpen keretezve viszont kevésbé tűnik aggasztónak a helyzet.
Ha pusztán a feladatkörök szétválasztásáról van szó, akkor itt valójában maximum a szavak szintjén létezik a konfliktus: a Treasury a kötvények kereskedhetőségének, likviditásának alakulásáért felel, míg a Fed az árstabilitásért.
Ha a Treasury nem tudja vagy nem is akarja lenyomni a kamatokat, akkor a feszültség a két intézmény irányvonala között rövid úton felszívódhat.
Nagy kérdés tehát, hogy mennyiben lehet eredményes a Treasury kísérlete? Az eredeti célokban (likviditás kezelése) még akár sikereket is érhetnek el, a hozamok tartós csökkentésére ellenben elégtelennek bizonyulhat.
A 4 milliárd dolláros érték inkább jelzésértékű, mérete eltörpül az adósság méretéhez képest. Ráadásul a hosszú hozamok jelentik gyakorlatilag az utolsó fegyelmező erőt a fiskális politika számára, aki pedig elszálló GDP arányos államháztartási hiány mellett csatába száll a magas hozamok ellen, az rendszerint vesztes helyzetből indul…
Az elmúlt időszak mindenesetre azt megmutatta, hogy a piacok miként reagálnak egy-egy ilyen hírre.
A bejelentést követően a hozamszintek átmenetileg csökkentek, a részvénypiacok megugrottak, az arany emelkedett, a dollár gyengült. Tartós hatás azonban nem látszik, amilyen gyorsan jött, úgy el is múlt az optimizmus, a piacok napokon belül visszakorrigáltak.
Ez pedig annak tudható be, hogy fundamentumok nem változtak, a bővülő deficit, a tartósan cél felett ragadó infláció és a rekord állampapír-kibocsátás továbbra is velünk élő probléma. A következő igazi próbát november eleji negyedéves refinanszírozás jelenti.
Ekkor derülhet majd ki ugyanis, hogy a Treasury folytatja-e a megnövelt kereteket, és jelez-e nagyobb elmozdulást a rövid lejáratú kibocsátás felé – azaz, hogy az adósság visszavásárlást tartós hozamgörbe befolyásoló eszköznek tekintik-e – vagy visszatér a szűkebb likviditáskezelő szerephez. Ez a döntés pedig a piacok számára sem teljesen közömbös.
Napi