ÉletmódSzerző: origo 2026. 07. 20. 2 percnyi olvasás
Hallottál már a szomorú sorsú II. Károly spanyol királyról?
A Habsburg belterjesség mint fogalom szorosan összeforrt a spanyol uralkodóház XVII. századi hanyatlásával és bukásával. A dinasztia tagjai évszázadokon át szinte kizárólag egymás között házasodtak, aminek hátterében a hatalom és a vagyon családon belül tartása állt: ez a genetikai elszigetelődés olyan mértéket öltött, hogy a spanyol ág utolsó uralkodója, II. Károly már egy szellemileg és fizikailag is teljesen leépült emberként jött a világra. Az evolúciós törvényszerűségek végül könyörtelenül érvényesültek a kék vér felett is, így a spanyol Habsburg-dinasztia férfiága végleg kihalt.
A király szülei, IV. Fülöp és Ausztriai Mária Anna valójában nagybácsi-unokahúg kapcsolatban álltak egymással, ráadásul Károly nagyanyja egyben a nagynénje is volt. Emiatt az ő beltenyésztettségi együtthatója magasabb volt, mint egy testvérházasságból született gyermeké.
Károly születésétől fogva súlyos, halmozott egészségügyi problémákkal küzdött: nyolc éves koráig képtelen volt önállóan járni vagy beszélni, ráadásul az alapvető oktatását is teljesen elhanyagolták, így analfabétaként maradt kiszolgáltatva az udvari intrikáknak.
A kortársak beszámolói szerint a király külseje megdöbbenést, sőt félelmet keltett. Testalkata rendkívül vézna és alacsony volt, miközben feje aránytalanul nagynak tűnt (vízfejűségben is szenvedett), gyenge lábai miatt pedig folyamatosan csetlett-botlott, esküvői szertartásán is többször elesett.
Arcának legszembetűnőbb torzulása a hatalmas, előreálló alsó állkapocs volt, amely miatt alsó és felső fogsorát soha nem tudta összezárni: ez a deformitás akadályozta meg abban, hogy az ételt rendesen megrágja, sőt túlméretezett nyelve miatt folyamatosan nyáladzott, beszéde pedig szinte érthetetlen maradt.
A történelemben Habsburg-állként vagy Habsburg-ajakként ismert jellegzetes, előreugró alsó állkapocs nem csupán II. Károly sajátos torzulása volt, hanem a dinasztia számos más uralkodójánál is látványosan megjelent. Ezt a jellegzetes arcberendezést – a családi portrék tanúsága szerint – többek között I. Lipót német-római császár és magyar király, sőt maga V. Károly császár is jól láthatóan viselte az arcán.
II. Károly nemcsak testi elváltozásoktól szenvedett, hanem számos belső szervi betegség is kínozta: az agyalapi mirigy elégtelen működése miatt nem termelődött elegendő pajzsmirigyhormon a szervezetében, ami súlyos növekedési és mentális visszamaradottságot, valamint meddőséget és impotenciát okozott nála. Emellett egy ritka vesebetegséggel, disztális renális tubuláris acidózissal is küzdött, emiatt vizelete gyakran véres volt, izmai pedig rendkívül elgyengültek. A harmincas éveire egy koravén aggastyánná vált király 1700 novemberében, harminckilenc éves kora előtt hunyt el, miután súlyos hallucinációk, epilepsziás rángógörcsök és lázrohamok gyötörték.
Napi