A vasútépítés, az elektrifikáció és az internet elterjedése egyaránt korszakalkotó beruházási hullámokat indított el a maguk idejében, a mesterséges intelligencia (MI) térnyerése azonban egy olyan új infrastrukturális szuperciklust robbantott be, amely nagyságrendjében és jellegében is eltörpíti az előzőeket.

A PwC legfrissebb, az Oxford Economics bevonásával készült, szerdán publikált globális kutatása szerint 2050-re az adatközpont-beruházások megközelíthetik a 31,6 ezermilliárd dollárt, de egy gyorsabb technológiai adaptáció esetén ez az összeg akár az 50 ezermilliárdot is elérheti.

A korábbi infrastrukturális kiadási ciklusokkal ellentétben az adatközpontokba történő beruházások várhatóan 2050-ig folyamatosan növekedni fognak, mivel a szerverek, a GPU-k és egyéb infokommunikációs-berendezések négy-hat évente cserére szorulnak.

Korszakalkotó számok, egyedi dinamika

Amikor az emberiség nagy infrastrukturális ugrásaira gondolunk, általában olyan projektek jutnak eszünkbe, amelyek hatalmas kezdeti tőkét igényeltek, majd a hálózat kiépültével a beruházási kedv fokozatosan alábbhagyott. A mesterséges intelligencia infrastruktúrája azonban alapvetően más logikára épül. A PwC modellje, amely 46 ország és öt nagy régió adatait vizsgálta, azt mutatja, hogy

Ennek a folyamatosan növekvő tőkeéhségnek a hátterében ez áll: az MI-modellek futtatásához elengedhetetlen szerverek, hálózati eszközök és mindenekelőtt az egyre drágább grafikus feldolgozóegységek (GPU-k) technológiai életciklusa mindössze négy-hat év.

A tanulmány megfogalmazása szerint egy mai adatközpont lényegében egy

chipcsere-előfizetés, amelyet egy épület vesz körül.

Az előrejelzések szerint az információs és kommunikációs technológiai (ICT) berendezések a teljes beruházási költség 70 százalékát teszik ki 2026-ban, ám 2050-re ez az arány az egészen félelmetes 93 százalékra ugrik. Minden egyes építkezésre költött dollár további 12 dollárnyi jövőbeli hardverberuházást von maga után egy létesítmény húszéves élettartama alatt.

Új szereplők, töredező piac

A felhőalapú számítástechnika aranykorát a hyperscaler szolgáltatók, mint az Amazon, a Google vagy a Microsoft uralták. A mesterséges intelligencia korszaka azonban drasztikusan kibővíti és fragmentálja a megrendelői kört. Megjelentek a színtéren az újgenerációs, kifejezetten MI-ra fókuszáló felhőszolgáltatók, a modellfejlesztők, valamint a nagyvállalatok és a kormányzatok is.

A beruházások földrajzi eloszlását egyre inkább a számítási feladat típusa határozza meg. Az AI-modellek betanítása rendkívül energiaigényes, de földrajzilag rugalmas folyamat. Ezek a létesítmények oda vándorolnak, ahol a legolcsóbb és legstabilabb az áramellátás.

Ezzel szemben az AI napi szintű használata, az úgynevezett következtetés és futtatás (inference) sokkal érzékenyebb a helyszínre. Amikor a modellek beépülnek a vállalati folyamatokba, az egészségügybe vagy a pénzügyi szektorba, a késleltetés, az adatbiztonság és a nemzeti adatszuverenitási törvények miatt az adatközpontoknak fizikailag is közel kell lenniük a felhasználókhoz.

A PwC becslése szerint jelenleg a feladatok mintegy 30 százaléka igényel lokális infrastruktúrát, és ez az arány rohamosan nő. Ez a trend különösen Európa számára jelenthet komoly versenyelőnyt, ahol a szigorú adatvédelmi és kiberbiztonsági szabályozások miatt a "megbízható régiós tárhelyek" iránti kereslet kiugró.

Az energia mint szűk keresztmetszet

Hiába áll rendelkezésre a csillagászati összegű tőke, a technológiai forradalom útjában egy meglehetősen prózai akadály tornyosul: az elektromos hálózatok állapota. Az új adatközpontok energiaigénye feszegeti a sok helyen évtizedekkel ezelőtt épült rendszerek határait. A megbízható, megfizethető és egyre inkább karbonmentes villamos energia hiánya, valamint a transzformátorok és alállomások szűkös kapacitása dönti el ma, hogy hol épülhetnek új létesítmények. Az üzemeltetők egyre gyakrabban kényszerülnek saját áramfejlesztő kapacitások kiépítésére, azonban a rendszerszintű hálózatfejlesztést ez nem váltja ki. Ebben a tekintetben olyan régiók indulnak komoly helyzeti előnyből, mint a Közel-Kelet vagy az északi államok.

Mi történik, ha kipukkad a lufi?

A PwC előrejelzése egy tölcsérhez hasonlítja a jövőképet. A közeljövő beruházásai jól láthatóak és biztosak, később azonban a tölcsér kitágul: a legoptimistább és a legpesszimistább szcenáriók közötti különbség dollár-ezermilliárdokban mérhető, és nagyságrendileg megegyezik az Egyesült Államok teljes éves GDP-jével.

Mivel ez a ciklus folyamatos hardvercserét és újratőkésítést igényel, az MI-nak folyamatosan és egyre növekvő mértékben kell termelnie a bevételeket, hogy a modell gazdaságilag fenntartható maradjon. Ha az adaptáció lelassul, a későbbi évek gigantikus beruházásait sokkal nehezebb lesz finanszírozni. Egy borúlátóbb technológiai szcenárió nagyjából 10 ezermilliárd dollárt radírozna ki a piacról, és a világ számos pontján stadion méretű, félig üres adatközpontokat hagyna maga után.

A következő évtizedekben a technológiai szektor, az energetikai ipar és a kormányzatok szoros egymásra utaltságban fognak dolgozni. Azok az országok és régiók, amelyek képesek összehangolni a robusztus energiapolitikát a szigorú, de támogató adatbiztonsági szabályozással, egy olyan 31 ezermilliárd dolláros tortából hasíthatnak ki maguknak hatalmas szeletet, amely évtizedekre meghatározza a világgazdaság erőviszonyait.