36. születésnapját ünnepli szeptember 2-án az öt különböző névre is hallgató állam, amelyet hívhatunk bárhogy, hivatalosan mégsem ismeri el senki. Dnyeszter Menti Köztársaság, Pridnyesztróvia, PMR, Dnyeszter-mellék vagy Transznyisztria: ugyanazon kis országról van szó, amelynek területe mindössze nagyjából akkora, mint Fejér megyéé. És amely Ukrajna és Moldova közé préselődve 1990 óta várja jobb sorsát, amely csak nem jön el, igaz, talán rosszabbra sem fordul.

A tavaly ősz eleji Köztársaság napján pedig én is jelen voltam, és a nagyszabású katonai parádén például nyitott tetejű Volgákat fotózhattam – átalakított GAZ–24-eseket, a hajdani szovjet luxusautó fedélnélküli változatait. Ilyet máshol nem láthat az ember, mint ahogy sok minden nagyon egyedi ebben a közeli – és ár-érték arányban Európában verhetetlen – kis országban. Köztéri Harry Potter- és MiG–19-szobor, szecessziós utcabútorok, áruval dugig tömött szupermarketek, nemzetközileg elismert brandygyár, világszínvonalú kaviártermelő komplexum. Hogy az országgal kapcsolatos leírásokban szokásosan előjövő Lenin szobrokat, szovjet trolibuszokat, mozaikcsempés szocreál buszmegállókat vagy vöröszászlós retro menzákat ne is említsem. De persze azért említem.

Volt időm körülnézni, két alkalommal, összesen 5 napot töltöttem ott. Az alábbi videóban megelevenedő utolsó kép pedig a PMR legdélibb pontján, a Kucsurhan-víztározónál készült, amelynek szemközti oldala már Ukrajna, miközben az innensőn lévő dnyesztrovszki „pljázs” az egyik legszürreálisabb strandélmény. Így írok erről a könyvem Retrográd mozgás egy orosz délibábállamban alcímű fejezetében:

[Dnyesztrovszk] ...látogatható strandja, amely az épp 42 fokos melegben a legjobb úti célnak bizonyult. És nemcsak az ideális hőmérsékletű víz, a talpsimogatóan elnyúló homokos part, de – a szem számára – emlékezetessé tették a helyszínt a tóba hosszan benyúló színes cölöpkalyibasor-csápok is, pláne az erőmű kéménysípegyüttesével a háttérben. Miközben annak is éreztem a vad és jutalmazó kalandját-romantikáját, hogy nem a horvát tengerparton, hanem Pridnyesztróviában strandolok.

A Nemnormális útjaimban a Dnyeszter Menti Köztársaságról szóló útirajzzal a célom egyrészt az volt, hogy minél többen megismerjék ezt a különös helyet, másrészt pedig az, hogy leszámoljak olyan fals sztereotípiákkal és félinformációkkal, miszerint:

• „kommunista ország”,
• „csak oroszok laknak ott”,
• „mindenki Oroszországhoz akar csatlakozni”,
• „veszélyes maffiaállam, ahol lehúzzák a turistát”,
• „időkapszula, ahol most is a 80-as évek peregnek”,
• „mindenhol mindent elönt a mélynyomor és a szegénység”
• „teljesen elszigetelt gazdaságilag” stb.

Transznyisztria mellett a kötetben szerepet kapott Ázsia nevenincs legdélibb pontja; a turistasiló Tenerife csodás északi oldala; a második legelzártabb ország, vagyis a szecessziós építészetéről híres (?) afrikai Eritrea; a legkevesebb turistát vonzó európai ország, azaz Liechtenstein; Délnyugat-Amerika nemzeti park-paradicsoma; Ázsia legfiatalabb országa, a portugál örökségű Kelet-Timor; no meg Kolumbia egykor veszélyes, ezredfordulós világa.

A távoli világok megismerése pedig, úgy gondolom, felelősséggel is jár. Személyes vállalásom, hogy a könyv eladása után járó tiszteletdíjam teljes összegével a világ legkiszolgáltatottabb gyermekeiért dolgozó szervezet, az UNICEF munkáját támogatom.

A kötet nemcsak történeteivel, de látványos, prémium fotóival is elkalauzolja az olvasót. Kíváncsi erre a különös világra? Most 10% kedvezménnyel felfedezheti! Keresse az Inda Press webáruházában!