GazdaságSzerző: portfolio 2026. 09. 02. 10 percnyi olvasás
Egyre kevesebb gyerek születik Magyarországon, a jelenség mögött azonban összetettebb kép áll annál, mint amit fel szoktunk vázolni. A csökkenésben ugyanis a termékenység alakulásánál is nagyobb szerepet játszik a szülőképes korú nők létszámának fogyása és a korösszetétel átalakulása. Mivel nincs olyan ösztönző rendszer, amely képes lenne pótolni a meg nem született anyákat, így a jelenlegi korstruktúrában már a népességfogyás lassítása is stratégiai győzelemmel ér fel. Mindeközben a gyermekvállalás egyre későbbre tolódik, így a meglévő támogatások mellett olyan új családpolitikai eszközre is szükség lenne, amely a korábbi gyermekvállalást ösztönzi.
Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A Portfolio hasábjain Debreczeni Réka átfogó elemzést tett közzé a gyermekvállalás ösztönzésére hivatott, lehetséges kormányzati eszközökről, összevetve a 2011-től működő magyar gyakorlatot a nemzetközi tapasztalatokkal. Egyetértve a szerző azon konklúziójával, hogy egy hatékony családpolitikának a direkt pénzügyi transzferek mellett más eszközökre is indokolt támaszkodnia, a diagnózist fontosnak tartom kiegészíteni a korspecifikus születési arányok feldolgozásával. Ezek ugyanis árnyaltabb, egyben kedvezőbb képet rajzolnak fel a támogatási rendszer hatásosságáról, mint az összevont mutatók.
A születésekkel kapcsolatban leggyakrabban hivatkozott demográfiai mutató a teljes termékenységi arányszám (TTA), amely megmutatja, hogy a jelen termékenységi arányok mellett egy nő várhatóan hány gyermeket hoz világra élete során. Ennek értékét az adott év korspecifikus születési arányszámaiból számítják ki, ötéves korcsoportonként (pl. hogy a 20-24 éves nők körében hány élveszületés jut ezer korcsoportbeli nőre). A szülőképes kort a statisztika 15 és 49 év között határozza meg, ami tehát hét ötéves korcsoportot fed le. A születési arányok ezen belül természetesen erősen eltérnek. 20 év alatt és 40 év fölött – hosszú évek átlaga szerint – a születések száma együttesen is alig tizedét teszi ki a teljes születésszámnak, vagyis az újszülöttek mintegy 90 százaléka az anyjuk 20-39 éves korában jön világra. Bár erre a körre a statisztikai hivatalok nem közölnek külön termékenységi mutatót, a korévek szerint aggregált ötéves korcsoportok évközepi létszámából és az adott korcsoportra eső születésszámból ez kiszámolható.
Ez azért fontos, mert a megszületett gyermekek számát két tényező határozza meg: a szülésre alkalmas korú nők létszáma, valamint a termékenységi arány. Ez utóbbi szorosan összefügg a gyermekvállalási hajlandósággal, bár azt több más tényező, kiemelten az egészségi állapot is befolyásolja. Az összes megszületett gyermek számát ugyanakkor jelentősen befolyásolja a korcsoportok egymáshoz viszonyított létszámaránya és ennek drámai eltolódása a szülőképes korúakon belül. Míg 2005-ben a 25-29, 2010-ben a 30-34 éves korcsoport volt a legnépesebb (mindkét esetben az, amelyben akkor a legmagasabb volt a születési arány), addig 2025-ben minél idősebb, annál népesebb is volt egy korcsoport, élen a 45-49 évesekkel.
A csökkenő születésszámmal kapcsolatban ugyan néha elhangzik, hogy ebben a szülőképes korú nők létszámának csökkenése "is" közrejátszik, ez azonban nem kezeli súlyának megfelelően a korösszetétel változását.
Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben a születésszámban döntő szerepet játszó 20-39 éves korcsoport létszáma jóval meredekebben zuhant, mint az összes szülőképes korúé. Ez utóbbiak létszámcsökkenésén felül
a korösszetétel átrendeződése nem egyszerűen hozzájárul a születésszám csökkenéséhez, hanem annak meghatározó okát jelenti.
Ennek kiemelése elengedhetetlen annak vizsgálatakor, hogy mennyire volt hatékony a gyermekvállalás ösztönzése szempontjából a 2011-ben bevezetett, adójóváírásokat középpontba helyező családtámogatási rendszer. A fent leírtak miatt a születésszám alakulása önmagában megtévesztő képet ad erről. A meghatározó tényezők közül ugyanis a szülőképes korú, ezen belül a 20-39 éves nők létszámának alakulására a másfél évtizede működő eszköztár – értelemszerűen – semmilyen hatást nem gyakorolhat.
2011 után a termékenységi arányok alakulásában határozott fordulat következett be. Ez az év kétszeresen is a gödör alját jelentette: egyrészt a TTA magyarországi értéke ekkor zuhant történelmi mélypontjára (1,23), másrészt az EU 27 országának rangsorában az utolsó helyen álltunk. Ezután a termékenység dinamikus növekedési pályára állt (Európában messze a legnagyobb arányban emelkedve), jól tükrözve a növekvő gyermekvállalási kedvet. A pályaív 2021-ben érte el tetőpontját, az 1,61-es értéket. Ekkor csökkenni kezdett (ez az év az egész EU-ban negatív demográfiai fordulatot jelentett), de 2025 végén továbbra is a 2011-es szint fölött állt (1,31). Az Eurostatnál elérhető legfrissebb adatok alapján a teljes időszakot tekintve Magyarország továbbra is élen áll az EU-ban a változás arányában. A 2024-es TTA 14,6 százalékkal haladta meg a 2011 évit, úgy, hogy mögöttünk mindössze csak három országban volt növekedés. A KSH 2026-os havi adataiból óvatos optimizmussal az olvasható ki, hogy a csökkenést talán stabilitás követheti: az első hathavi kumulált érték alig tér el a 2025 első félévitől.
Miközben a teljes szülőképes korú korcsoportban 2011-hez képest 2021-re 16 százalékkal, addig a leginkább érintett 20-39 éves korcsoportban közel a harmadával, 30 százalékkal nőtt a születési arány, ami hatalmas elmozdulást jelent. A születések száma a korcsoport drámai mértékű, 20 százalékos zsugorodása ellenére is 4 százalékkal volt magasabb 2021-ben, mint 2011-ben. A 2021-től ismét csökkenő termékenység miatt a 2011–2025-ös időszak egészének mérlege ennél kedvezőtlenebb.
Ezzel együtt is: bár a teljes szülőképes korú korcsoportban a születési arány 2025-ben 6 százalékkal az induló szint alá esett, a 20-39 éves korcsoportban 4 százalékkal haladta meg a 2011-es értéket. Ez ugyanakkor már nem tudta ellensúlyozni a korcsoport 320 ezer fős (ekkorra már 22,5 százalékos) létszámcsökkenését, így 2025-ben a születések száma a korcsoportban 19, összességében 18 százalékkal maradt el a 2011. évitől. Ami fájdalmas visszaesés, de kisebb mértékű, mint ami a korcsoport zsugorodásából fakadna.
2025-ben tehát annak ellenére volt alacsonyabb a születésszám, mint 2011-ben, hogy az annak alakulásában döntő szerepet játszó 20-39 éves korú nők körében a születések aránya továbbra is a 2011-es szint fölött volt. Ennek oka pontosan az, amire korábban utaltam: a korcsoport létszámának drámai mértékű zsugorodása.
Nincs az az ösztönző rendszer, amely a meg nem született anyákat pótolni tudná.
Még egy szempont a 2021 utáni termékenység-csökkenéshez. Kritikai vélemények szerint a 2011 utáni tíz év dinamikus növekedéséhez az is hozzájárult, hogy sokan előre hozták az amúgy is tervezett gyermekvállalást, ami ilyen módon "nem valódi" születéstöbblet. Minden bizonnyal volt ilyen is, bár ennek mértékét nehéz meghatározni. Ugyanakkor igaz az is, hogy amely gyermek születését a szülei előre hozták, azok utána hiányozni fognak a következő évek statisztikáiból.
Ha elfogadjuk, hogy az előrehozott születés nem többletet jelent, akkor az is megáll, hogy a csúcsév utáni visszaesés egy része sem valódi csökkenés. Ha a növekvő és csökkenő szakaszokat egyaránt figyelembe vesszük, akkor a korcsoportos születési arányok 15 éves átlagából számított TTA értéke 1,44 volt. Vagyis annyi gyerek született, mint ha végig ekkora lett volna a ráta, ami nyilvánvaló többletet jelent az 1,23-hoz képest. Mindez még egy óvatos összevetés, mivel – a korábbi magyar trendnek és az időszakra jellemző európai folyamatoknak megfelelően – a TTA nagy valószínűséggel tovább romlott volna, akár 1 egész alá is (a trend folytatásából ez következett volna). Tekintve, hogy 2011-ben az utolsó helyen álltunk az EU-ban, a 2024-ben sereghajtó Spanyolországnak és Máltának a mutatója pedig 1,1 és 1,0 volt, ez aligha irreális feltételezés.
Az ötéves bontású korcsoportos mutatókat elemezve a következő pályaíveket láthatjuk, ha 2011-et tekintjük bázisévnek.
A két legfiatalabb korcsoportban ellentmondásosan alakult a kép. A 15-19 évesek között 2016-ig a születési arány növekedése az egyik legnagyobb volt a korcsoportok között, majd meredeken csökkenni kezdett. Értéke 2021-re már a legkisebb lett, majd még ez után is tovább zuhant. Szintén érdekesen alakultak a 20-24 évesek mutatói. Míg 2021-ig az egyik legnagyobb volt a termékenység-növekedés (29,6 százalék), meghaladva a 25 és 34 év közöttiekét, addig 2021 és 2025 között a visszaesés is nagyobb volt, így a 2011-es érték alá esett.
Nézzük mindezt nagyobb időtávban, 1990-től. Ez azért lehet fontos, hogy szétválaszthassuk, mi az a változás, ami a 2011-ben indult rendszernek tudható be, és mi az, ami hosszabb távú trend folytatását jelenti.
A legmeredekebb esést a 20-24 évesek között láthatjuk. Míg 1990-ben a legtöbb szülés és a legmagasabb termékenység is körükben volt, addig 2025-ben már csak a 20 év alattiakét és a 40 év felettiekét haladták meg. Szintén trendszerű az esés a legfiatalabb, 15-19 éves korcsoportban.
1995-től 2009-ig a 25-29 éves korcsoportban volt a legmagasabb a születési arány, 1999-től 2006-ig a születésszám is. A születésszám 1999-től 2003-ig még növekedni is tudott, miközben a termékenység 2011-ig enyhén csökkenő pályán mozgott. Ez arra utal, hogy az ezredforduló körüli születésszám-növekmény a korcsoport létszámnövekedésére vezethető vissza, a Ratkó-unokák korcsoportba lépésével. 2008 után a születésszám és a termékenység is meredeken zuhant, amit éppen 2011-ben sikerült megfordítani. Ez arra utal, hogy ebben a 25-29 éves korcsoportban működött az új támogatási rendszer ösztönző hatása. Nagyobb nekilódulás ugyanakkor csak 2018-tól kezdődött, az viszont kitartott még 2023-ban is (2022-ben érve el a csúcsot).
A legtöbb gyermeknek életet adó korcsoport 2007-től a 30-34 évesek lettek, akik 1990-ben még messze lemaradva a harmadik helyen álltak. 2010-től a legtermékenyebb korcsoport is ők lettek, mindkét mutatóban azóta is élen állva. Körükben a termékenység növekedése már 1998-tól elindult, bár ez 2006 körül stagnálásba csapott át. Az újabb növekedési pálya itt is 2011-ben indult, a születési arány meredek felívelésével, ami 2021-ig tartott. Nagyobb esés itt is 2024-ben kezdődött. Mindeközben a születések száma – néhány évet leszámítva – akkor is csökkent, amikor a termékenység nőtt, ami a korcsoport létszámcsökkenését mutatja, a „Ratkó-hatás” kifutásával. Mivel a támogató rendszer csak a termékenységre lehet ösztönző hatással, annak hatása ebben a korcsoportban is jól látható. A hosszabb ideje tartó termékenység-növekedésben ugyanakkor szerepet játszott a szülések egyre későbbre halasztása, valamint az egészségügyi feltételek javulása, ami mérsékelte a későbbi életszakaszban történő szülések kockázatát.
Hasonló okokat vélhetünk a 35-39 éves anyák tartós, az ezredforduló körül induló termékenység-növekedése mögött is. Az adójóváíráson alapuló támogatási rendszer bevezetése itt láthatóan nem eredményezett többletszületést. Ezzel együtt, míg 1990-ben a 35-39 évesek közötti születésszám – messze lemaradva – csak az ötödik legnagyobb volt a korcsoportok között, 2010-től már a harmadik helyre jöttek fel. Ennél is drámaibb átrendeződést jelez, hogy 2021-től már a termékenységben is az 1990-ben még messze legmagasabb mutatójú 20-24 évesek elé kerültek. Mivel ebben az életkorban az egészségi kockázatok már fokozottabban jelentkezhetnek, a termékenység növekedésében az orvostudomány fejlődésének jelentős szerepe lehetett.
Szintén folyamatos növekedés látható, főleg 2006-tól, a 40-44 évesek között, bár a termékenység ebben a korcsoportban még ezzel együtt is töredéke a 40 év alattinak. Figyelemre méltó ezzel együtt, hogy ebben az évtizedben a termékenységi arányban megközelítették, a születések számában – a korcsoport növekvő létszáma miatt – utol is érték a legfiatalabb szülőképes korcsoportot.
Utóbbiak, a 15-19 évesek között a születési arány és a születésszám is tartósan csökkenő pályát rajzol fel, a 2012-2016-os időszak kivételével. E mögött azonban nehéz az adójóváíráson alapuló támogatási rendszer hatását feltételezni, mivel ebben az életkorban elég ritkán fizetnek adót. (Igaz, a besorolás az anya életkorára utal, az apa lehet ennél idősebb is.) Mivel 2016-tól tovább folytatódott a csökkenés, e korosztály mutatóinak változása mögött alighanem más szociális és kulturális okokat lehet valószínűsíteni. Más a helyzet a 20-24 évesek között, ahol 2021-ig az egyik legnagyobb növekedés, utána pedig a legnagyobb visszaesés volt. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy 2022-től a 25 év alattiak eleve szja-mentesek lettek, így az adójóváírások ösztönző ereje gyakorlatilag megszűnt, pontosabban: későbbi életkorra tolódott.
Összevetve a 2011 utáni dinamikát a hosszabb távú trendekkel, úgy tűnik, hogy az adójóváíráson alapuló támogatási rendszer 25 és 34 év között érte el kimutatható ösztönző hatást. A 20-24 éves korcsoportban erőteljes hatást gyakorolt, megfordítva az addigi csökkenő trendet, aztán az általános szja-mentességgel a hatás jól láthatóan megszűnt. A 35 év fölötti korcsoportokban inkább a korábban kezdődött növekedési pályák álltak helyre pár év megtorpanás után. Mivel a születések száma éppen a 25-29 és a 30-34 éves korcsoportokban a legmagasabb, így a termékenységi arány növekedése itt éri el a legnagyobb születéstöbbletet, a támogatási rendszer jól célzottnak bizonyult.
A termékenységi mutatók alakulásának vizsgálata és lehetőség szerint azok emelése kulcsfontosságú, a végeredményben ugyanakkor a korösszetétel változása legalább ekkora szerepet játszik. Ez utóbbi viszont még évtizedes távlatokban is adottságnak tekintendő, nem tudunk rajta változtatni. Ennek tudatában kell értékelnünk minden elért eredményt. A jelenlegi korstruktúrában már a fogyás mérséklése is felér egy stratégiai győzelemmel, akkor is, ha optimális eredményként ennél többet várnánk.
Munkahipotézisként megfogalmazva (igazolása vagy cáfolata mélyebb elemzést igényelne): a hosszútávú korcsoportos adatok arra utalnak, hogy a gyermekvállalási kedv sok esetben kisebb mértékben csökken, mint ahogy arra az elsődleges adatok utalnak, ugyanakkor a tényleges gyermekvállalás ideje trendszerűen odébb tolódik. Ez viszont azzal járhat, hogy még ha meg is születik az első gyermek, a második-harmadik már kisebb eséllyel. De növekvő valószínűséggel fordulhat elő az is, hogy – mintegy kifutva az időből – már az első gyermek sem születik meg.
A jövőre nézve ezért kulcsfontosságú, hogy ne csak a gyermekvállalási hajlandóság növelését célozza meg a támogatási rendszer, hanem annak a korábbi megvalósulását is, kiemelt figyelemmel a 20-24 éves korcsoportra.
Ehhez – Debreczeni Rékával egyetértve – új eszközökre lehet szükség. Ami azonban stratégiai kérdés: nem az adójóváíráson alapuló pénzügyi támogató rendszer helyett, hanem amellett, azt kiegészítve, korspecifikus megoldásként bevezetve azokat.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Napi