Kertész Zsuzsa életútját és pályájának kezdetét alapvetően meghatározta a családi háttér és az édesapjától örökölt zenei indíttatás. Édesapja fiatalon hunyt el egy tragikus balesetben, amelyre így emlékezett vissza:

„A fáma szerint vidékre ment, hogy nekem túrót szerezzen. Autóval áthajtott egy vasúti átjárónál, jött a vonat, azt hitte, még átér, de nem volt szerencséje.”

Édesapja választott hivatása mellett karnagyként is dolgozott, Kertész Zsuzsa pedig tőle örökölte a zene iránti rajongást.

„Választott hivatása mellett karnagyként is nagy tiszteletnek örvendett. Muzikalitásomat, a zene iránti szeretetemet bizonyára tőle örököltem. 13 évig tanultam zongorázni, énekelni is mindig vágytam. Néha hallgathatóan sikerült is. Volt egy nagyon sikeres kamarakórusom is. Vezényelni, irányítani – mindig a kedvenc elfoglaltságaim közé tartozott” – mondta a Best magazinnak.

Felnézett az édesanyjára

Az édesanyja a háború után két pici gyerekkel magára maradt, ami heroikus küzdelmekkel járt. Mindenben mindig a megoldást kereste. Bölcs asszony volt, halk szavú, de néhány mondata, tanácsa mind a mai napig benne él Zsuzsában, amely szerint „Adj magadnak esélyt, különben hogy akarsz nyerni!”

Ennek a szellemiségnek köszönhetően már gyermekként is felnőtteket meghazudtoló elszántság jellemezte:

„Utólag visszagondolva, már pici gyerek koromban is hihetetlen megmérettetésekre vállalkoztam. 5 éves voltam, amikor a nagyokat beelőzve felvételt nyertem a zenei előkészítőbe.”

Cérnakirálynő és az iskolai évek

Az édesanya lenyűgöző szépsége a lányára is átszállt. Kertész Zsuzsa felidézte erről szóló emlékeit:

„Édesanyám gyönyörű nő volt. Bizonyság rá, hogy szépségversenyt is nyert. Egy ízben megesett, hogy bálkirálynő lettem. Újpesten volt egy cérnagyár, ott választottak meg a bál szépének. Amikor késő este villamossal igyekeztünk ’hazadöcörögni’, egyszer csak felszállt egy fiútársaság, akik felismertek. Kezdték ordítani: ’Itt a cérnakirálynő!’ Nem tudom, volt-e azóta ahhoz hasonló ’megdicsőülésem’. A jutalmam viszont aranykorona helyett egy 3.20 forintos fonott kalács volt. A villamoson sebtiben el is fogyott.”

Diákkori népszerűségét egy egykori iskolatársa is megerősítette az újságírók székházában tartott beszélgetésen:

„Zsuzsa annyira szép lány volt, hogy az iskolában szinte minden fiú szerelmes volt belé. Mi, lányok pedig a történelemtanárba. Na kinek udvarolt a történelemtanár? Naná, hogy Zsuzsának!”

A középiskola után Kertész Zsuzsa orosz–pszichológia szakra került előfelvételivel, ami miatt a teljes nyarat munkával kellett töltenie. Pályájának rendkívüli hosszát már korán megjósolták neki, és bár a jóslat ötven évről szólt, az idő rácáfolt erre, hiszen mára már több mint hatvan éve van a pályán.

A televízió világa

A televíziózásban eltöltött évtizedek alatt számtalan emlékezetes pillanatot élt meg. Az egyik legszórakoztatóbb történet egy szilveszteri adáshoz kapcsolódik:

„Szilveszterkor az éjféli pohárköszöntőt mindig férfi mondta, többnyire Kovács P. József. Egyszer engem osztottak be. Aznap alig ettem valamit. Eljött az éjfél, aprólékosan végiggondoltam, miként és mit fogok mondani, ám a műszakiak pezsgő helyett konyakkal töltötték poharamat. Eljött az éjfél, illik, hogy fenékig kell a poharat, ami meg is történt. Nem jutottam lélegzethez, azt kívántam, hogy jöjjön a himnusz, isten áldja meg a magyart, engem is. Hajnali háromkor már forgott velem a világ...”

A televíziós szervezeti átalakulások és a bemondói hivatás alkonya is szóba került. Amikor új vezető érkezett a bemondókhoz, Kertész Zsuzsa határozottan és lényegretörően kezelte a helyzetet.

„Más minőségben, de hosszú éveken át együtt dolgoztunk. Nem ettünk egymás tenyeréből. Egyszer csak azt látom, hogy nem szereplek a következő heti beosztásban. Rákérdeztem: ’Mi a tervetek velem?’ Hááát... Volt a tömör és kimerítő válasz. Mire én: ’Ja! Akkor én tudom. Nem találkoztunk többé.’ Mint tudjuk, a bemondó mint kategória megszűnt. Esküszöm, nem én voltam az oka” – nevetett.

Új generáció öröme

Kertész Zsuzsa az évtizedek során kialakult életbölcsességét és jelenlegi boldogságát nyíltan megosztotta:

„Ahogy egyszer régen tanultam: csak fel kell csücsülni a tetejére, és hagyni, hogy megtörténjenek a dolgok, mert a dolgok mennek a maguk útján! A változás az egyetlen megváltoztathatatlan. Ebben érdemes bízni, és – minden kertészgyerek tudja – hogy akkor cselekedni, ha beleérünk a szituációba!”

A jelennel és a családi örömökkel kapcsolatban mosolyogva összegezte gondolatait:

„Most mi a szitu? Élek, és valamennyiünk nagy örömére kicsi lánnyal gazdagodott a családunk. Egyértelmű, hogy a világ legszebb, legokosabb, legaranyosabb kislánya. Ez a szülők, nagyszülők természetes hitvallása. Én is boldog nagymama vagyok!”