Mario Balotelli mostanság már kevésbé foglalkozik a múlt hibáival, sokkal inkább a futball öröme és saját tapasztalatainak értelmezése foglalkoztatja.

A 36 éves támadó azért igazolt az Egyesült Arab Emírségekben szereplő Al Ittifaqhoz, hogy élvezze a játékot, megtalálja a futballban rejlő örömöt, és valóra váltsa családja régi álmát: hogy együtt futballozhasson testvérével, Enock Barwuah-val.

„Már egészen kicsi korunk óta mindig azt mondtuk, hogy egyszer együtt fogunk játszani. Mindig megkérdezte tőlem, hogy hogyan játszhatna velem, miközben én az Interben, a Manchester Cityben vagy a Milanban futballoztam. Mondtam neki, hogy amikor idősebb leszek, talán már alacsonyabb szintű csapatban fogok játszani, és talán akkor megadatik nekünk ez a lehetőség. Mindig is ez volt az álmunk, és most valóra válik” – mondta Balotelli a The Guardiannek adott interjújában.

Balotelli kőkemény üzenetet küldött a fiataloknak

„Ez az ötlet nagyjából az utolsó pillanatban merült fel. Az elnök találkozni akart velem, beszélgettünk, és megtetszett a projekt. Mindenki mindig azt mondja, hogy csak a pénz miatt jöttem Dubajba, de hála Istennek, nincs belőle hiányom. Tehát nem csak a pénz volt a cél. Maga a projekt is jó és versenyképes volt. Megkedveltem az ötletet, és úgy döntöttem, kipróbálom” – mesélte a 36 éves támadó.

Balotelli ugyanakkor nem tud elszakadni az olasz futballtól. Különösen fájlalja, hogy az olasz gyerekekből eltűnt az a fajta spontán futballkultúra, amelyben ő maga felnőtt. Gyerekként órákon át játszott a parkban, idősebbekkel mérte össze magát, és a szervezett edzések mellett tulajdonképpen minden nap plusz tréningen vett részt – csak éppen játéknak hívta.

Szerintem a problémák nagyon egyszerűek. Inkább gyakorlati magyarázatokat szeretek adni, nem technikaiakat, a mindennapi élet és az alapján, amit Olaszországban látok” – mondta Balotelli arra reflektálva, hogy az olasz válogatott sorozatban a harmadik világbajnokságáról maradt le.

„Amikor kicsik voltunk, órákon át futballoztunk. Emlékszem, anyukám mindig mérges volt rám, mert addig maradtam kint, amíg már olyan sötét nem lett, hogy nem láttam a labdát. Azzal fenyegettek, hogy másnap nem mehetek ki játszani. Ma viszont, amikor olyan városokban sétálok, mint Brescia, a parkok üresek. Nincs ott senki” – folytatta a 36-szoros olasz válogatott támadó, aki ezt követően keményen beleállt a mai fiatalokba.