A volt francia miniszterelnök kilencvenhét évet élt, ez idő alatt pedig számtalan szerepben tűnt fel. Édouard Balladur még Charles de Gaulle alatt csatlakozott Georges Pompidou miniszterelnök stábjához, később pedig egészen a kormányfői posztig menetelt. 

Az örmény bevándorló gyökerekkel rendelkező Balladur korán kezdte karrierjét, elsőként pedig Pompidou idején államtanácsnokként csatlakozott a miniszterelnök hivatalához. A turbulens években azonban aktívan részt vett a társadalmi reformokban is. Az 1968 májusában kezdődött egyetemi diáklázadások, majd a későbbi általános sztrájk idején a később köztársasági elnökké választott jobboldali politikussal, Jacques Chirackal együtt részt vett a szakszervezetek és a kormány között aláírt Grenelle-megállapodások kidolgozásában.

Nem sokkal később már a kabinetben is helyet kapott, mint államminiszter, majd pedig mint pénzügyi- és privatizációs miniszter tevékenykedett. Miután 1988-ban François Mitterrand-t újraválasztották a kormány lemondott. Az öt évvel későbbi választáson azonban a jobboldal ismét előretört, ekkor pedig már Édouard Balladurt bízta meg a kormányalakítással Mitterand elnök. Később aztán aktív rivalizálás alakult ki Jacques Chirac és közte, miután előbbit elnöknek választották. 

Innen pedig már nem is tért vissza, miután hivatalosan is bejelentette távozását a politikából. Habár később kampányfinanszírozási botrányba keveredett, azonban az illetékes bíróság felmentette az ügyben. A jelenlegi köztársasági elnök, Emmanuel Macron a halálhírére reagálva az X-en azt írta, hogy „Balladurnek a szívében volt Franciaország, amit megfontoltan és odaadóan szolgált”. Sébastien Lecornu miniszterelnök szerint „reformista szellemű államférfi volt, aki a politikai családtagjai közül nagyon sokak számára példakép marad”.