Kis keletnémet tartományra figyel egész Németország

A kelet-németországi, Magdeburg központú Szász-Anhalt (Sachsen-Anhalt) tartomány a maga 2,1 milliós lakosságával az egyik legkisebb népességű német tartomány (az összes németországi lakos mintegy 2,9 százaléka él itt), emellett több gazdasági mutató szerint is a legszegényebb, legkevésbé fejlett régiók közé tartozik, például a 16 tartomány közül itt a legkisebb az egy főre jutó GDP.

Mégis, most vasárnap erre az egyébként kevésbé jelentős német tartományra figyel majd egész Németország, mivel a második világháború óta most először fordulhat elő, hogy egy szélsőjobboldali párt a helyi választáson megszerzi az abszolút többséget, ezzel kormányra kerülhet egy német tartományban.

Szász-Anhaltot az 1990-es német újraegyesítés során hozták létre önálló tartományként, mivel – szemben a Német Szövetségi Köztársasággal – a szocialista Német Demokratikus Köztársaságban (NDK) nem voltak tartományok. Ahogy az összes „új tartományt” (neue Bundesländer), vagyis az egykori NDK területén létrehozott tartományokat, úgy Szász-Anhaltot is mind a mai napig sújtja a keletnémet „átok”: fogyatkozó népesség, kevés befektetés, a Nyugat-Németországhoz való gazdasági felzárkózásban való lemaradás. 36 évvel az újraegyesítés után a „két Németország” közötti szakadékok még mindig megvannak, sőt, az elmúlt években mintha csak nőttek volna – legalábbis az emberek fejében.

Az, hogy három és fél évtized alatt az egykori Kelet-Németország még mindig jóval elmaradottabb, mint az 1990 előtti Nyugat-Németországhoz tartozó területek, illetve az, hogy a „Wessik”, vagyis a nyugatnémetek sokszor még ma is egyfajta „szegény rokonként” tekintenek az „Ossikra”, vagyis a keletnémetekre, utóbbiak körében egyfajta neheztelés érzését keltette fel nyugati polgártársaik iránt, ezzel párhuzamosan pedig erősebbé vált a „keletnémet” öntudat, amely az NDK iránti sajátos nosztalgiával párosult. Ebben az egykori kommunista rendőrállam, amelyből egykor tízezrek próbáltak sikeresen vagy sikertelenül elmenekülni a „boldogabb” nyugatra, mint a nyugalom és a létbiztonság szigete jelenik meg, és sokan hajlamosak elfelejteni a kegyetlen titkosrendőrséget, a Stasit, vagy éppen azt, hogy éveket kellett várni egy Trabantra vagy Wartburgra, miközben a nyugatnémetek Mercedesekben, BMW-kben, Opelekben utaztak.

A nyugatnémetek és keletnémetek közötti társadalmi különbségek a politikában is megmutatkoznak. A keletnémet állampárt (SED) utódpártja, a PDS, majd egy kis nyugatnémet radikális baloldali párttal történt egyesülése után Die Linke (Baloldal) például szinte csak a keletnémet tartományokban tudott labdába rúgni, azokban viszont rendre jó eredményeket ért el, és most is a harmadik legerősebb párt a volt NDK területén. De meglepő módon a keletnémetek körében a legnagyobb sikert mégsem az állampárt utódpártja aratta, hanem egy szélsőjobboldali párt, a 2013-ban alapított Alternatíva Németországnak (AfD), amely már a 2025-ös Bundestag-választásokon is első helyre került a keletnémet tartományokban.

A 2013-ban alapított AfD-t a 2015-ös menekülthullám emelte fel a nagyobb pártok sorába, és a 2017-es választáson már bekerült a Bundestagba. Tavaly a második helyen végzett a februári parlamenti választásokon, idén pedig már jó ideje vezeti a népszerűségi listákat. Míg a párt bázisa korábban egyértelműen a volt NDK területén volt, az idén márciusban a nyugati Baden–Württembergben, majd Rajna-vidék–Pfalzban tartott tartományi választásokon is a harmadik helyen végzett, ezzel egyértelműen megvetve a lábát Nyugat-Németországban is.

A keletnémet területeken azonban az országos üzeneteken túl erős helyi üzeneteket is megfogalmaz, és amire a leginkább építeni tud és próbál, az az NDK iránti nosztalgia, illetve a nyugatnémetekkel, sőt, általában a Nyugattal szembeni neheztelés. Az AfD üzeneteiben Nyugat-Németország és Nyugat-Európa a „hanyatló Nyugatként” jelenik meg, amelyet elözönlenek a más civilizációkból érkező bevándorlók, megront a „woke-kultúra”, és már gazdasági helyzetét tekintve sem az a vonzó hely, ami egykor volt. Ezzel szemben felértékelődik az egykori NDK, ahol nem voltak nagy számban bevándorlók, megvolt a viszonylagos anyagi biztonság, és nem hódítottak a modern eszmék.

Az NDK-nosztalgia hullámára ül fel „Németország legveszélyesebb embere”

Az NDK-nosztalgia szimbólumává az egykor ott gyártott Simson robogó vált, amelyhez annak idején sokkal könnyebben és gyorsabban hozzá lehetett jutni, mint a Trabanthoz vagy a Wartburghoz, sőt, mivel a törvények 60 km/órás legnagyobb sebességet is engedélyeztek neki, egyfajta alternatívájává válhatott a nehezebben hozzáférhető személygépkocsiknak. Az AfD nemrég nagy Simson robogós felvonulást is rendezett, melynek főszereplője a kétkerekűek mellett a párt szász-anhalti listavezetője, Ulrich Siegmund volt.

Az ég szerelmére, nem minden volt csodálatos. De ez a Simson-kultúra az egyén mozgásának szabadságát jelképezi. Egy olyan korszakot jelképez, amikor ebben az országban összetartottunk. És pontosan ezt a korszakot szeretném visszakapni

– mondta a felvonuláson Siegmund.

Az 1990 októberében, már a német újraegyesítés után született, mindössze 35 éves Siegmund nagy sikerrel ül fel az egykori Kelet-Németország iránti nosztalgiára, vagy ahogy a német „kelet” – „Ost”, illetve „nosztalgia” – „Nostalgie” szavakból összeillesztve mondják, „Ostalgie”-ra. A listavezetőt jó szónoknak és jó kommunikátornak tartják, aki vigyáz arra, hogy üzeneteivel a centrumszavazókat se idegenítse el magától, ezért kerüli az olyan szélsőséges kijelentéseket, mint amilyenekről a szomszédos tartomány, Türingia AfD-vezére, Björn Höcke hírhedtté vált, aki szívesen helyez régi náci szlogeneket új köntösbe.

Eközben, mint az a Die Welt, illetve a Der Spiegel kutatásaiból kiderült, Siegmundnak legalább négy olyan munkatársa van a közvetlen környezetében, aki a 2009-ben szövetségi szinten szélsőségessége miatt betiltott Heimattreue Deutsche Jugend (HJD – „Hazához Hű Német Ifjúság) nevű neonáci ifjúsági mozgalom tagja volt. Közülük egyik az a Patrick Harr, aki a szász-anhalti AfD szóvivője, és a tartományi kancellária vezetője várományosának tekintik, amennyiben a párt kormányra kerülne. Siegmund munkatársai neonáci múltja kapcsán mindössze annyit mondott, ő nem foglalkozik azzal, hogy mit tettek sok évvel korábban.

Folyamatos közösségimédia-jelenlét, több mint 800 ezer TikTok-követő – több mint bármely másik német politikusnak –, fiatalos megjelenés, jó szónoki képességek, eközben a neonáci szcénából érkező közvetlen munkatársak – Németország vezető politikai hetilapja, a Der Spiegel „Németország legveszélyesebb embere” címmel tette címlapra az AfD szász-anhalti listavezetőjét. Ami – úgy tűnik – Siegmundnak csak szavazatokat hoz, mint visz, legalábbis hívei előtt ő maga büszkén mutatta be a címlapot egy TikTokra feltöltött videójában, megkérdezve, hogy valóban veszélyesnek tartják-e őt, mire a tömeg egy emberként válaszolt: „nem”. Egy másik videóban pedig saját aláírásával látja el a Spiegel címlapját.

Tét: az abszolút többség

A legutóbbi közvélemény-kutatások 40-42 százalékot jósolnak az AfD-nek a vasárnapi választáson Szász-Anhaltban, ami csaknem a dupláját jelenti a második helyre mért CDU várható eredményének (22-23 százalék). A tartományt jelenleg a Friedrich Merz kancellár elnökölte konzervatív CDU vezeti a szociáldemokrata SPD-vel és a liberális FDP-vel közösen, de utóbbi a jelenleg mért 3 százalékos támogatottsággal esélytelen az 5 százalékos küszöb megugrására, az SDP pedig 8-9 százalékos várható eredménnyel kispárttá zsugorodik.

A vasárnapi választás nagy kérdése az, hogy az AfD meg tudja-e szerezni az abszolút többséget, vagy elmarad ettől.

Az AfD, a CDU és a 11-13 százalékra mért Die Linke biztos befutók, a szélsőjobboldali párt mandátumainak száma pedig attól függ, hány kisebb párt jut be a parlamentbe. A Der Spiegel számításai szerint hárompárti tartományi parlament esetén 85 százalékos az AfD abszolút többségének esélye, négypárti parlament esetén 35 százalékos, és ha egy ötödik párt is bejut – praktikusan a 6 százalékra mért Zöldek –, akkor már csak 5 százalékos.

Az AfD legnagyobb problémája az, amit Németországban „tűzfalként” (Brandmauer) emlegetnek, jelesül, hogy a szélsőjobb párttal egyetlen másik párt sem hajlandó koalícióra lépni. Ha nincs meg az abszolút többsége, az AfD nem tud kormányra kerülni, kérdés viszont, hogy akkor milyen forgatókönyv jöhet. A valószínű második helyezett, a CDU ugyan társulhat az SPD-vel és a Zöldekkel, de párthatározat van arról, hogy a Die Linkével nem, vagyis az egyetlen működőképes szcenárió az, ha Sven Schulze jelenlegi CDU-s miniszterelnök a koalíció külső támogatójának kéri fel a dobogó harmadik fokára esélyes Die Linkét. Ami nem éppen demokratikus felállás lenne, hiszen egy feltehetően 22-23 százalékos párt egy vagy két 10 százalék alatti támogatottságú párttal irányítaná a tartományt, miközben az első és a harmadik helyezett kívül rekedne a kormányon.

Az AfD erősödése és a vele szembeni „tűzfal” egyidejű fenntartása országosan is egyre nehezebb helyzetbe hozz a mérsékelt német pártokat, ez a probléma pedig Szász-Anhaltban mutatkozhat meg először a maga teljességében, hiszen könnyen elképzelhető, hogy ha nincs abszolút többsége az AfD-nek, patthelyzet alakul ki, és akár új választásokra is sor kerülhet.

Ráadásul Szász-Anhalt még csak az első „fecske”: szeptember 20-án a szintén keletnémet Mecklenburg–Elő-Pomeránia, illetve a részben keletnémet tartományi jogú Berlinben is tartományi választások lesznek, amelyekben szintén az AfD előretörése várható. A három tartományi választás óriási próbatétel elé állítja majd Friedrich Merz kancellárt és kormányát – akinek a választások utáni lehetséges bukásáról már hetek óta suttognak. Németország nagyon forró ősz elé néz tehát.

Címlapkép: Ulrich Siegmund, az AfD szász-anhalti listavezetője egy kampányeseményen 2026. augusztus 19-én. Előtte egy AfD logójával ellátott Trabant, rajta a felirat: "Keletnémet, és büszke vagyok rá." Forrás: Sean Gallup/Getty Images