EgyébSzerző: index 2026. 09. 01. 9 percnyi olvasás
Most veszi át az irányítást a Z generáció.
Átszőtte életünket a generációs megkülönböztetés, boomerek, X, Y, Z, alfa (2024 óta érkeznek a béták is), akikre lépten-nyomon leegyszerűsítő, felszínes féligazságokat, általánosító tulajdonságokat aggatunk. Hat generáció (!) él egymással egyszerre (a 2. világháborús veterán generációval együtt hét), és ha már a kényelmes felosztás bűvöletében élünk, érdemes feltenni a kérdést: vajon hány generáció élt eddig a Földön?
A kérdés egészen kortárs, Ilyen haszontalan felvetés és különbségtétel 150 évvel ezelőttig, az ipari forradalom elterjedéséig senkit sem érdekelt volna.
Évszázadokig alig fejlődtek vagy alakultak át a mindennapi szokások. A gyerekek hasonló életutat jártak be, ugyanazt a munkát folytatták ugyanazokkal az eszközökkel, munkamódszerekkel a családban, mint a szüleik és a nagyszüleik, ezért nem alakultak ki szembeötlő világnézeti vagy életmódbeli különbségek a korosztályok között.
Ezzel szemben a generációs elmélet lényege, hogy a 21. század őrült tempójú technológiai fejlődése alapvetően határozza meg a legfogékonyabb korban élő fiatalok értékrendjét, viszonyukat a politikához, a gazdasághoz és a társadalmi kérdésekhez. A korszak aktuális technológiája meghatározza az életmódot, a korszellemet és végső soron a generációk világnézetét.
Így lettek a „kulcsos gyerekek” X generációjának (1965–1980) tagjai „digitális bevándorlók”, akik fiatal felnőttként élték meg a személyi számítógépek és az internet berobbanását. Az ezredfordulós Y generáció, a milleniálok (1981–1996) tagjai „digitális hibridek”, az utolsó generáció, amelyik még emlékszik az internet előtti világra, a magnó- és a VHS kazettára, a tárcsázós telefonra, de már készségszinten használta az okostelefonokat és a közösségi médiát. A Z generáció (1997–2012) tagjai „digitális bennszülöttek”, akik okostelefonnal a kezükben nőttek fel. Vagy így lett a „digitális bébi” alfa generáció (2013–2024) „üveggeneráció”, aki az érintőképernyők, a hangvezérlés és az algoritmusok világában élnek és (a Z generációval együtt) gyerekkoruk meghatározó élménye volt a COVID-19 világjárvány karanténja és a virtuális iskolai oktatás a Zoomon.
Csakhogy ezek szociológiai (kulturális) és nem biológiai (reprodukciós) generációk.
Egy mesterséges, társadalomtudományi felosztás, amit a kutatók, kényelmi szempontból, 15 éves blokkokra osztanak fel és nem a szülő-gyermek kapcsolatot nézik (nem is lehetne mondjuk egy X generációs a szülője egy Y generációsnak, hacsak az X nem a ciklusa legelején születik, az Y pedig periódusa legvégén, mert akkor 30 év lenne közöttük), hanem azt, hogy az egy 15 éves sávba tartozó emberek körülbelül ugyanakkor születtek, így ugyanazok a történelmi események és technológiák formálták őket. Ezért ha arra keressük a választ, hány generáció élt eddig a bolygón, akkor nem a szociokulturális, hanem a biológiai (reprodukciós) nemzedékeket kell számba venni.
A történelem során a nők átlagosan 20 és 30 éves koruk között hozták világra a gyermekeiket, a férfiak pedig kissé idősebben lettek apák. Ezért a családfákon és a történelmi modellekben egy generációs lépcsőfok jellemzően 25-30 év. De hogy pontosabban mekkorák voltak az átlagos történelmi generációs idők (az átlagos életkor, amikor a szülőknek gyerekük született), azt egy úttörő módszerrel (a teljes genomra vonatkozó mutációs spektrum változásai alapján, filogenetikai elemzéssel) képesek voltak visszafejteni. Az adatok elemzése pedig átlagosan 26,9 éves generációs időt mutat: az apák következetesen idősebbek (30,7 év), mint az anyák (23,2 év).
Megvan tehát az átlagos generációhossz, kerekítve 27 év.
Viszont ha már ezt tudni lehet, akkor az is érdekes, hogy
„Az idők hajnala óta nagyjából-egészéből százmilliárd ember taposta a Föld nevű bolygót" – szögezte le magabiztosan Arthur C. Clarke az 1968-ban megjelent 2001: Űrodüsszeia című könyvének bevezetőjében. Ugyanekkor 1968-ban mutatták be (szinte párhuzamosan és ugyanezzel a címmel) a mára már klasszikussá nemesedett filmet is, amit Stanley Kubrick rendezett, a forgatókönyvet pedig Arthur C. Clarke novellája alapján közösen írták.
Ha beírjuk a keresőbe, hogy „hány ember élt valaha a Földön?”, akkor a 117 milliárdos szám ugrik elő a legtöbbször,
ami magában foglal minden embert, aki valaha napvilágot látott – beleértve azokat is, akik egészen fiatalon haltak meg és nem nemzettek újabb generációt.
Arthur C. Clarke-ot (többek között a hard sci-fi egyik csúcsának számító Randevú a Rámával szerzőjét) nem véletlenül nevezték a „jövő prófétájának”. Sci-fi írói munkássága mellett képzett fizikus és matematikus is volt, így látomásai nem puszta fantáziálások, hanem komoly tudományos extrapolációk voltak. Megjövendölte a geostacionárius kommunikációs műholdakat eljövetelét már 1945-ben, az online világot és az okostelefonokat 1964-ben, és a generatív mesterséges intelligenciát a 2001: Űrodüsszeiában öntudatra ébredő, rosszindulatú HAL 9000 szuperszámítógéppel. Élete elismeréseként II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte.
Ez a szám nem a levegőben lóg. Carl Haub és Toshiko Kaneda, a Washington D. C. székhelyű független nonprofit kutatószervezet, a Population Reference Bureau (PRB) vezető demográfusainak 117 milliárdos fős becsült értéke jelenleg demográfiai referenciának számít a tudományban.
Mivel a világ népességét jelenleg 8,3 milliárd körülire teszik, mindez azt jelenti, hogy a valaha született összes ember körülbelül 7 százaléka él ebben a pillanatban az anyabolygón. Ez pedig mellbevágóan magas arány. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy a lehető legmesszebb, a modern anatómiájú Homo sapiens felbukkanásáig, 200 ezer évvel ezelőttig visszamentek a számításokkal.
100 milliárdos becslésével a brit Arthur C. Clarke, a sci-fi atyja telibe találta az emberiség mindenkori létszámát (lásd még a keretes írást). Sokan próbálták mások is megbecsülni az emberi faj egyedeinek eddigi összlétszámát, kevesebb sikerrel.
Mert szinte leküzdhetetlennek tűnik az a tény, hogy az emberi létezés több mint 99 százalékáról nincsenek demográfiai adatok.
Még párszáz éve sem voltak pontos statisztikák, ilyesmit csak a 19. században kezdtünk összeállítani az akkoriban elterjedő általános népszámlálások adatai alapján. A kalkulációk ezért tág határok közt mozognak. Ha például időszámításunk szerint 1-re nézünk vissza, egyes becslések szerint 170, mások szerint 300 millióan éltek a Földön. Pedig az ókorra még viszonylag jól vissza tudunk következtetni a korabeli városok méretei, népsűrűsége alapján, a még korábbi időszakokról a régészeti leletek adnak némi támpontot. A temetkezés, vagy a mezőgazdálkodás elterjedése szerint is megbecsülhető egy kor és terület népessége. Ennél távolabbról azonban nem igazán lehetséges érvényes adatokat kinyerni.
Carl Haub és Toshiko Kaneda pontosan tudták ezt, ezért a kínzó adathiányt a Population Reference Bureau (PRB) módszertanában nem tippeléssel, hanem két tudományos pillér: a régészeti becslések és az elméleti demográfiai modellezés kombinálásával hidalták át.
Először is fix történelmi „horgonyokat” (mérföldköveket) helyeztek le. Kiválasztottak néhány olyan kulcsfontosságú történelmi korszakot, ahol a régészeknek és történészeknek már voltak elfogadott becsléseik a Föld akkori eltartóképességéről. Ilyen volt a Homo sapiens hajnala (200 ezer évvel ezelőtt Afrikában), amikorra is genetikai adatok alapján a korai Homo sapiens népességet 30 ezer főben rögzítették. Továbbá a mezőgazdasági forradalom, a neolitikum kezdete (Kr. előtt 8000).
A földművelés hajnalára, a vadászó-gyűjtögető életmód területi szükségleteit figyelembe véve, 5 millió főt határoztak meg. A Római Birodalom korára (Kr. u. 1) pedig, a kínai Han-dinasztia és a korai India dokumentált kiterjedésének mintájára, 300 millió fővel számoltak. A rögzített mérföldkövek (például Kr. e. 8000 és Kr. u. 1) közötti óriási időbeli réseket pedig nem lineárisan, hanem konstans növekedési rátájú geometriai (exponenciális növekedési) modellel kötötték össze.
Legzseniálisabb húzásuk az volt, hogy felismerték: ha a népesség hosszú évszázadokon át stagnált, vagy alig növekedett, akkor a brutális halandóság mellett szükségszerűen a biológiailag lehetséges legtöbb gyermeknek kellett megszületnie ahhoz, hogy az emberi faj egyáltalán fennmaradjon. Adatok hiányában a történelmi korokra bevezettek egy állandó, rendkívül magas születési rátát: 80 születés jutott 1000 emberre évente, ami azt jelenti,
egy-egy szülőképes nőnek élete során átlagosan körülbelül 6,5–8 (vagy akár még több) gyermeket kellett világra hoznia a népesség fenntartásához.
Összehasonlításként a mai világátlag körülbelül 2,3 gyerek.
Ugyanis a múltban (de sok helyen még a közelmúltban is) megdöbbentően magas volt a gyermekhalandóság:
a megszületett 80 gyermekből körülbelül 40 (50 százalék) meghalt még azelőtt, hogy elérte volna az 5 éves kort.
Az átlagos várható élettartam mindössze 10–12 év volt. Kevés nő érte el a termékeny kort, ezért akik mégis, azoknak folyamatosan szülniük kellett, hogy pótolni tudják a rengeteg elhunyt gyermeket és fenntartsák a törzs létszámát.
Hosszú-hosszú évezredeken keresztül az emberiség viszonylag kis létszámú maradt és csak 1650-re érte el az 500 millió, 1800 körül pedig nagyjából az 1 milliárdos lélekszámot. Ezután a demográfiai görbe élesen felfelé tört, ami egybeesik a tudomány (különösen az orvoslás) jelentős fejlődésével, ami – különösen a 2. világháború után, az 1950-es évektől – látványosan javította az életszínvonalat, növelte a várható élettartamot és drasztikusan csökkentette a gyermekkori halálozási arányt. A világ népessége gyorsuló ütemben kezdett sokasodni: 1927-ben elérte a 2 milliárdot, 1974-ben a 4 milliárdot, 2022-ben pedig a 8 milliárdot.
Matthew Hahn, az Indiana University Bloomington populációgenetikusa szerint az emberi generációk száma a Homo sapiens megjelenése óta megegyezik az emberi faj létezésének időtartamával (200 ezer év), osztva (a csapata által meghatározott) átlagos generációs intervallummal (26,9 év).
Ezzel számolva, amióta megjelentünk, 200 ezer év alatt körülbelül 7 435 generáció váltotta egymást. Ha csak a kognitív forradalom óta nézzük (amikor olyan új agyi huzalozások alakultak ki, amelyek képessé tették a Homo sapienst összetett gondolkodásra, fejlett nyelvhasználatra és közös hiedelmek létrehozására), azaz ha csak 50 ezer évet veszünk számításba, akkor a mai napig körülbelül 1859 generáció beszélgetett egymással.
10 ezer év alatt (a civilizáció kezdetétől) pedig körülbelül 372 generáció adta át a stafétabotot.
Utóbbi nem is tűnik soknak. A túlnépesedés miatt aggódók pedig megnyugodhatnak, mert a jelenlegi tudományos konszenzus szerint a világ népessége valamikor a 2080-as években eléri majd a 10,4 milliárd főt, és egészen 2100-ig ott is marad. Annyi embert pedig még a mai technológiai színvonalon is képes (lenne) eltartani a Föld, ha nem lenne abszurdan szélsőséges a javak elosztása. Ha nem az emberiség leggazdagabb felső 1 százaléka birtokolná a globális pénzügyi eszközök 43 százalékát, a felső 10 százalék pedig a több mint a háromnegyedét! Míg velük szemben a világ népességének legszegényebb 50 százaléka a globális vagyon kevesebb mint két százalékával kénytelen beérni.
Napi