• Stéphanie Schlesser belga-magyar családból származik, de csak felnőttként tanult meg magyarul színházi szerep miatt
• Gyerekként imádott a Balatonon nyaralni magyar nagyszüleinél, a családban azonban mindenki franciául beszélt
• Párjával, aki szintén színész, támogatják egymást

Édesapja luxemburgi, édesanyja magyar, Ön pedig Belgiumban nőtt fel és Párizsban tanult, a családjukban pedig a francia volt a közös nyelv. Gyerekkorukban próbálta önöket az édesanyja magyarra tanítani?

– Sajnos otthon sosem beszéltünk magyarul. A szüleim közötti közös nyelv a francia volt, és mivel francia nyelvű országban éltünk, anyukámban fel sem merült, hogy megtanítson minket magyarul. Emellett a magyar családomból mindenki beszél franciául, így nem volt „szükséges” megtanulni magyarul ahhoz, hogy mindenkivel szót értsünk.

Gyerekként sok nyarat töltött a nagyszüleinél a Balatonnál. Milyen emlékei vannak erről az időszakról?

– Imádtuk az éves balatoni nyaralásainkat. Mindig ugyanazokra a helyekre, éttermekbe és városrészekre jártunk. Nagyon jó érzés volt minden évben visszatérni a Balatonra, és elfogyasztani a megszokott ételeinket vagy megcsinálni a megszokott programjainkat. Annyira imádtuk, hogy mindig hoztunk magunkkal barátokat is, hogy megosszuk velük ezt az élményt.

Nem okozott nehézséget a mindennapokban, hogy akkor még nem beszélte a nyelvet?

– Az egész család segített nekünk az étteremben rendelni vagy lefordítani az étlapot, így hozzászoktunk ahhoz, hogy a felnőttekre bízzuk ezt. A magyar családunknak pedig a velünk való találkozás egy lehetőség volt arra, hogy szinten tartsák a franciatudásukat, így örömmel gyakoroltak velünk.

Még mindig rendszeresen ellátogat a nagyszüleihez?

– Igen, természetesen, és ez nagyban hozzájárult ahhoz a döntésemhez is, hogy idejöjjek dolgozni, mert imádom Budapestet, és szeretném tartani a kapcsolatot a nagyszüleimmel. Különösen most, hogy végre az ő saját nyelvükön beszélek, nagyon boldog vagyok, hogy meglátogathatom őket, és gyakorolhatom a magyaromat.

Hogyan indult a színház és a zene iránti szenvedélye?

- A családomból senki sem dolgozott ebben a szakmában. Azt hiszem, a színház iránti szenvedélyem a Párizsi Notre Dame és a Rómeó és Júlia darabokkal kezdődött. Emlékszem, gyerekként folyamatosan újra és újra megnéztem ezeknek az előadásoknak a felvételeit, és együtt énekeltem velük. Később az öcsém követte az utamat, és most ő is musicalszínész, jelenleg épp az Oroszlánkirályban játszik Párizsban.

2018-ban az Aida magyar nyelvű előadásában kapott szerepet úgy, hogy még nem beszélte a nyelvet. Mennyire volt nehéz így megtanulni a szerepet?

– Az Aida esetében egy egész évem volt megtanulni a szövegkönyvet és a dalokat. Az volt a életem addigi legnehezebb feladata, mert korábban sosem beszéltem vagy olvastam magyarul. Akkoriban még csak az első szárnypróbálgatásaimnál tartottam a magyar nyelvvel, így épp csak arra volt időm, hogy magára az előadásra felkészüljek. Azóta megpróbáltam egy kicsit többet tanulni magából a nyelvből is, nem csak az éppen aktuális darabból. Most már képes vagyok egy hétköznapi beszélgetést lebonyolítani bárkivel, és ez elképesztően jó érzés. Néha „hunglishül” beszélek, azaz keverem az angolt és a magyart, mert angolul gyorsabb vagyok, mint magyarul, de az emberek általában megértik, amit mondok.

Adódtak vicces pillanatok a nyelvtanulás során?

– Ó, igen, volt már pár vicces helyzet. Nemrég egy próbát követő megbeszélésen Vajk próbált valamit elmagyarázni magyarul, én pedig csak elkezdtem nevetni, mert egyetlen szót sem értettem abból, amit mond. Erre széles mosollyal az arcán, kedvesen megkérdezte: Miért nevetsz? Én meg csak annyit mondtam, hogy igazából fogalmam sincs, miről beszél, mert egyetlen szót sem értettem. Mindenki nevetett, ő pedig megismételte angolul. De évekkel korábban az Aida közben volt egy hosszú mondatom, és egyszerűen elfelejtettem belőle az igét. Emlékszem, láttam a partnerem arcán, hogy várja a végszót, ami sosem érkezett meg, így végül csak belépett a jelenetbe azzal a gondolattal, hogy oké, mindegy, folytassuk. És persze néha az akcentusom miatt is adódnak vicces helyzetek.

Nemzetközi tapasztalatai alapján miben rejlik a magyar színházak sikere?

– Minden alkalommal annyira meglepődöm azon, hogy milyen sok musical létezik Budapesten. Szerintem az, hogy egy színházban egyszerre több darabot is játszanak, nagyon okos döntés a közönség és a művészek számára is. Én imádnám, ha Párizsban is ezt csinálnák. Az, hogy egy színház egész évben csak egyetlen előadást játszik, mint Londonban vagy a Broadwayn, nem jó döntés.

A Wicked 2003 óta töretlen sikerrel fut Broadway színpadán, és Szegeden is hatalmas siker volt az Erkel Színház produkciója. Ön szerint mi a darab sikerének titka?

– Nemcsak egy gyönyörű előadás nagyszerű dalokkal, hanem nagyon mély és jelentőségteljes is! Szól a barátságról, az állatok helyzetéről, a természetről, a politikáról, a nézőpontokról, a rendszerről, az emberiességről, az elfogadásról és még sok másról. Teli van tartalommal, amely mélyen megérinti a nézőket.

Izgult a premier előtt?

– Nagyon élveztem a próbafolyamatunkat, még akkor is, ha izgulós típus vagyok. Úgy éreztem, nagyon felkészültek vagyunk a játékra. Gyorsak voltunk a próbákon, és a következő lépés az volt, hogy közönség előtt játsszunk. Szóval nem féltem, hanem izgatott voltam a premier miatt, mert közvetlenül a hosszú próbák után jön, és nagy nyomást helyezünk arra az egyetlen előadásra, így általában jobban szeretem a bemutatót követő előadásokat.

Szente Vajk rendezővel, az Erkel Színház vezetőjével nem most dolgoztak először együtt. Milyen volt a közös munka?

– Nagyon szeretem ahogyan Vajk dolgozik, mert precíz és gyors. Szeretem, ha a dolgok hatékonyan mennek, és Vajk olyan emberekkel veszi körül magát, akik hozzá hasonlóan dolgoznak, így az egész stáb gyors és hatékony. Sosem veszítünk időt és nem változtatjuk meg a döntéseinket. Minden kristálytiszta, tudod, mi a dolgod, és megcsinálod. Majdnem olyan, mint egy filmforgatás. Imádom!

Ősszel a Wicked átköltözik az Erkel Színházba, ahol Elphaba karakterét megosztva játsszák majd. Szomorú emiatt?

– Ó, egyáltalán nem vagyok szomorú emiatt, szerintem így biztonságosabb, és tudom, hogy ez a karakter jó kezekben van Veres Nikánál. Imádom őt, és annak is nagyon örülök, hogy így láthatom majd az előadást. Vissza fogok térni minden alkalommal, amikor játszanom kell, ez az álomszerepem, úgyhogy nem engedem el őt, de örömmel osztozom rajta.

A színpad mellett nem vágyna filmes karrierre?

– De, dolgozom is rajta. Szerepeltem egy Netflix-sorozatban, és tiszta szívből imádtam! Mindent megteszek majd azért, hogy ezen a területen is legyenek még lehetőségeim.

Fiatal kora ellenére nagy sikereket ért el, főszerepeket játszott több ezer ember előtt. Van-e szerepálma?

– Elphaba mindig is az első számú szerepálmom volt. Idén télen visszatérek Elza szerepéhez Disneylandbe, ez is egy olyan karakter, akit imádok játszani. Alig várom, hogy visszamenjek Kínába a Vörös és fekete című darabbal, amelyben Rénalnét alakítom.

A párja szintén színész-énekes. Hol találkoztak, és hogyan tudják összeegyeztetni a hivatásukat, a sok utazást a magánélettel?

– 7 évvel ezelőtt találkoztunk Kínában, a Vörös és fekete musical turnéján. Csodálatos művész, én vagyok az első számú rajongója. Nagyon jó, hogy ő is ebben a szakmában dolgozik, mert teljesen megértjük egymást. Mindig eljön megnézni az előadásaimat, és én is így teszek az övéivel. Hozzászoktunk már ezekhez az utazásokhoz, úgyhogy ez nem zavar minket. Hiányzunk egymásnak, és nagyon boldogok vagyunk, amikor újra együtt lehetünk a kis házunkban a kutyánkkal. Nagyra értékeljük az együtt töltött pillanatokat, és támogatjuk egymást a munkánkban. Ez egy nagyon jó partnerség. Jó gyökereket eresztettünk a „családfánkon”, és együtt virágzunk.