Az idei augusztus nem úgy fog bekerülni a kötvénypiaci portfóliómenedzserek emlékezetébe, mint egy igazi nyári uborkaszezon. Az amerikai adminisztráció bőven tartogatott meglepetéseket a piacnak.

A legnagyobb meglepetés azonban talán nem a Hormuzi-szorosnál hónapok óta tartó konfliktus fejleményei vagy a Fed új elnöke okozta, hanem Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter bejelentése: szeptembertől megduplázzák a hosszú kötvények (10–30 éves szegmens) visszavásárlására fordított összeget, a korábbi 2 milliárd dollárról legalább 4 milliárd dollárra. 

A bejelentés hátterében az állhat, hogy az amerikai 30 éves államkötvény-hozamok augusztus közepére elérték az 5,3 százalékot, ami közel két évtizede nem látott hozamszintnek felel meg.

A hosszú lejáratú állampapír-hozamok emelkedését három meghatározó trenddel lehet magyarázni. Az első a költségvetési hiány és az államadósság romló pályája, a második az inflációs félelmek erősödése a geopolitikai feszültségek miatt, a harmadik pedig az AI-beruházási hullám miatti óriási kötvénykibocsátás. 

Ha felbontjuk a tízéves állampapír hozamát inflációs várakozási és reálhozam-komponensre, akkor láthatjuk, hogy az inflációs várakozások mérsékeltebb változást mutatnak a reálhozam emelkedéséhez képest,

De mi is az a Yield Curve Control (YCC)? Olyan monetáris politikai eszköz, amellyel a jegybank konkrét célszintet határoz meg a kötvények hozamára – jellemzően felső korlátot –, amelyet kötvényvásárlásokkal véd. 

A legjobb példa talán a japán jegybank (Bank of Japan, BoJ) gyakorlata volt, amely éveken keresztül a japán tízéves állampapír hozamát próbálta meghatározott sávban tartani. A YCC tehát akkor jó eszköz, amikor a hagyományos monetáris politika már nem elég hatásos, mozgástere korlátozott. 

Jelen esetben azonban nem a monetáris politikáért felelős Fed, hanem a fiskális politikáért felelős Treasury, azaz a pénzügyminisztérium hajtja végre a lépést. 

Nevezhetnénk tehát YCC helyett inkább Operation Twistnek? Az Operation Twist a Federal Reserve (Fed) által először az 1960-as években alkalmazott eszköz volt, amelynek célja a hosszú lejáratú kamatok csökkentése volt anélkül, hogy a jegybank érdemben növelte volna a mérlegét. 

Ennek érdekében a Fed rövid lejáratú állampapírokat adott el, és az így befolyó összegeket hosszú lejáratú állampapírok vásárlására fordította, ezzel „twist” (csavart) mozgást eredményezve a hozamgörbén: a görbe hosszú vége csökkent, az eleje emelkedett. A különbséget itt is az adja, hogy ezúttal a Treasury tesz hasonló lépést.

Az amerikai adósságkezelés az elmúlt évtizedben jelentősen meghosszabbította az államadósság súlyozott átlagos futamidejét (WAM), amely jelenleg nagyjából hat év körül alakul. Ez magasabb a historikus átlagnál, és nagyobb mozgásteret adhat a Treasury számára, hogy a visszavásárlási programokon keresztül támogassa a hosszú lejáratú kötvények piacát.

Ha a Treasury a jövőben is aktívan reagál a hosszú oldali hozamemelkedésre, a befektetők könnyen arra a következtetésre juthatnak, hogy Washington informális hozamküszöböt alakít ki a kötvénypiacon. Ebben a környezetben a Treasury visszavásárlási programja legfeljebb átmenetileg enyhítheti a hozamemelkedési nyomást, de a hosszú oldal fundamentális irányát továbbra is ezek a makrogazdasági erők határozzák meg.

A szerző további elemzései a Grandio Blog-on olvashatóak.