GazdaságSzerző: vg 2026. 08. 31. 5 percnyi olvasás
A szigetország lakói nem hisznek az Európai Bizottságnak.
A Magyarország területénél alig nagyobb, mintegy 364 ezer lelket számláló szigetországban szombaton országos népszavazást tartottak az európai uniós csatlakozási tárgyalások újraindításáról. Az izlandi referendum rendkívül magas, 82,5 százalékos részvétel mellett zajlott, és a szavazók 52,8 százaléka végül elutasította a javaslatot. A népszavazás eredménye most pontot tett annak a vitának a végére, amelyet Kristrún Frostadóttir balközép miniszterelnök kormánya nyitott meg újra a megváltozott geopolitikai helyzetre hivatkozva.
A szigetország kormányfője a voksolás után azt is jelezte, hogy a kérdés a jelenlegi koalíció mandátuma alatt már nem kerül ismét napirendre. Izland így egyelőre marad az Európai Gazdasági Térség és a Schengeni övezet tagja, de az unió teljes jogú tagságára továbbra is nemet mondott.
Az eredmény azért is figyelemre méltó, mert az elmúlt években jelentősen átalakult Izland biztonságpolitikai környezete.
egyaránt arra ösztönözték Reykjavíkot, hogy újragondolja kül- és biztonságpolitikáját, ám a választók többsége végül nem látta az EU-tagságban azt a plusz biztonsági garanciát, amely indokolta volna az ország gazdasági és politikai szuverenitásának további megosztását Brüsszellel.
Izland történetében ez volt a második komolyabb nekirugaszkodás az uniós csatlakozás elfogadtatása ügyében.
A szigetország a 2008-as globális pénzügyi válság után, 2009-ben nyújtotta be csatlakozási kérelmét, hiszen akkor az európai integráció sokak számára a stabilitást jelenthette.
Ennek megfelelően a tárgyalások kezdetben jó ütemben haladtak, ám 2013-ban EU-szkeptikus párt szerzett többséget a választásokon, amely alighogy kormányra került, leállította a csatlakozási tárgyalásokat.
Az uniós csatlakozás ügye tavaly került elő ismét, ám egészen más nemzetközi környezetben, mint 18 évvel ezelőtt. A Brüsszelben működő Bruegel Intézet kutatói például arra hívták fel a figyelmet, hogy az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság nehezen tudta meggyőzően pozicionálni magát az északi térség biztonsági szereplőjeként.
S bár von der Leyen személyesen is járt Izlandon, hogy az EU-val való biztonsági együttműködésről győzködje a kormányt, ám a népszavazás eredménye megmutatta, hogy a választók többsége továbbra is a NATO-ban és a közvetlen északi szövetségesekben látja az apró szigetország biztonságának elsődleges garanciáját.
Az izlandi lakosságot közben az egyre magasabb megélhetési költségek, jelentős jelzáloghitel-terhek és az izlandi korona árfolyamának ingadozása is egyre inkább sújtja, ezért a csatlakozáspártiak azzal érveltek a népszavazási kampány során, hogy az euró bevezetése hosszabb távon stabilabb pénzügyi környezetet teremthetne a szigetországban. Az ellenzők ezzel szemben azt hangsúlyozták, hogy az ország jelenlegi integrációs modellje több mozgásteret biztosít, így előnyösebb Izland számára, mint a teljes jogú EU-tagság.
Guðrún Hafsteinsdóttir, a konzervatív Függetlenségi Párt vezetője szerint Izland számára továbbra is az a kedvező út, ha megőrzi saját döntési jogköreit, ám az Európai Gazdasági Térség részeként hozzáfér az egységes piachoz. Ez a konstrukció ugyanis lehetővé teszi az áruk, a tőke, a szolgáltatások és a személyek szabad mozgását, de az Izland számára legfontosabb halászati és agrárpolitika nemzeti hatáskörben maradhat.
A referendum világos földrajzi törésvonalat is felszínre hozott, ugyanis a hat választókerületből kizárólag Reykjavík központi területein kerültek többségbe az EU-csatlakozást támogató szavazatok. Ezzel szemben az agglomerációban, valamint a vidéki régiókban egyértelműen a javaslat ellenzői kerültek fölénybe, ami végül el is döntötte a népszavazást.
A vidéki ellenállást többek közt az válthatta ki, hogy Izland gazdaságának egyik legfontosabb ágazata továbbra is a halászat, amely az ország exportjának mintegy 40 százalékát adja.
A kvótarendszer és a külföldi hajók izlandi vizeken való megjelenésének lehetősége sok halász és vidéki választó számára elfogadhatatlan kockázatot jelentett.
Brüsszel ugyan jelezte, hogy hajlandó lenne egyedi kompromisszumokra és bizonyos esetekben mentességet is biztosítani, ám a szavazók jelentős része nem bízott abban, hogy ezek a garanciák hosszú távon változatlan formában fennmaradnának. Egyébként az EU korábbi szakpolitikáinak centralizált és nehezen módosítható működése is hozzájárulhatott a bizalmatlanság kialakulásához.
Az Európai Bizottság működését az elmúlt években számos kritika érte a tagállamok, gazdasági szereplők és külső elemzők részéről. A bírálatok több stratégiai területet érintenek, melyek közül az egyik legfontosabb konfliktus az energetikai irányok meghatározása körül alakult ki.
Brüsszel az orosz–ukrán háború kitörése után egyre nagyobb nyomást helyezett a tagállamokra az orosz energiahordozókról való leválás érdekében, annak ellenére is, hogy az olcsó orosz földgáz korábban jelentős versenyelőnyt biztosított az európai gazdaságnak számos globális versenytárssal szemben.
A nukleáris energia körüli uniós kavarás is bizonytalanságot okozott hosszú éveken át, s bár végül az Európai Bizottság a zöld taxonómia keretében elismerte az atomenergiát fenntartható energiaforrásként, de addigra például Németország már az összes atomerőművét leállította, a kieső energia jelentős részét pedig környezetszennyező szénerőművek újraindításával, illetve a kevésbé hatékony szélerőművek telepítésével igyekezett pótolni.
Újabban pedig a Bizottság a gyerekcipőben járó és igen költséges kis moduláris reaktorok telepítését támogatná, de Európa számos országában továbbra is hagyományos, nagy teljesítményű atomerőművek működnek, azokat viszont ígyekszik a testület minél inkább visszaszorítani.
Az Európai Zöld Megállapodás (Green Deal) szintén egyre több ellenérzést vált ki, ugyanis a szigorúbb kibocsátási szabályok és az adminisztratív terhek jelentős alkalmazkodási költséget jelentenek az európai vállalatok számára. Ennek kapcsán az ágazati szereplők rendszeresen figyelmeztetnek arra, hogy az amerikai és kínai versenytársak sok esetben kedvezőbb energiaárakkal és rugalmasabb szabályozási környezettel működnek.
Az európai nehéz- és az autóipar elmúlt időszakban tapasztalható agóniája például nagyrészt a Bizottság elhibázott és félreértelmezett zödlpolitikájának köszönhető.
Különösen éles konfliktus alakult ki az elektromos autózásra épülő átállás körül is, hiszen az Európai Bizottság gyors ütemben próbálta átalakítani az ágazatot, de
nem minden esetben tartottak lépést a szabályozási célokkal. Kína ráadásul igen meghatározó pozíciót épített ki az akkumulátorokhoz szükséges alapanyagok és gyártási kapacitások területén.
A mezőgazdaságban szintén jelentős ellenállás alakult ki az uniós politikával szemben. A növényvédő szerek használatának korlátozására, a területek parlagon hagyására és a környezetvédelmi előírások szigorítására vonatkozó tervek komoly aggodalmat váltottak ki a termelőkből.
A Mercosur-országokkal rapid módon megkötött szabadkereskedelmi megállapodás tovább erősítette a gazdák azon félelmét, hogy véleményüket figyelmen kívül hagyják, érdekeiket nem képviselik megfelelően.
Többek közt ezért tiltakozásul az európai gazdák számos országban nagyszabású tüntetéseket szerveztek, amelyek hatására végül az Európai Bizottság több ponton kénytelen volt viszakozni.
A népszavazás eredménye ráadásul egy tágabb európai problémára is ráirányítja a figyelmet, mégpedig az, hogy a bővítési folyamat sikertörténetből a 2010-es évek közepére egyértelmű kudarccá vált.
Ausztria, Finnország és Svédország 1995-ös csatlakozása óta az unió például nem vett fel új nettó befizető tagállamot, ám a későbbi bővítések során több mint egy tucat olyan ország érkezett a közösségbe, amelynek fejlődéséhez jelentős uniós forrásokra volt szükség.
Ráadásul Horvátország 2013-as csatlakozása óta új tagállam sem lépett be az Európai Unióba, a 2016-os Brexit pedig arra kellett volna figyelmeztesse Brüsszelt, hogy az integráció folyamata meg is fordulhat.
Ugyanakkor az európai energiaválság, a versenyképességet rontó bizottsági döntések, a mezőgazdasági termelők kiszolgáltatása a globális versenytársaknak és az elhibázott zöldátállás mind hozzájárulhattak ahhoz, hogy az izlandiak végül nem támogatták a csatlakozási tárgyalások újranyitását.
A szombati népszavazás eredménye alapján Izland egyelőre nem kívánja teljes jogú EU-tagsággal tovább mélyíteni kapcsolatát az Európai Unióval, hiszen a választók többsége most is azt a modellt részesítette előnyben, amely ugyan hozzáférést biztosít az egységes piachoz és a schengeni együttműködéshez, de Reykjavík kezében hagyja a stratégiai jelentőségű halászati döntéseket.
Egyúttal a referendum a Napnál világosabban mutatta meg azt is, milyen nehéz helyzetben van az Európai Unió, amikor új országokat kellene meggyőznie arról, hogy a teljes jogú tagság gazdasági és politikai előnyei felülmúlják azt, hogy Magyar Péter miniszterelnök szavaival "egy nagyon pici szuverenitásról" le kell mondaniuk.
Napi