„Sajnos folytatódik a Soproni Petőfi Színház igazgatói posztját érintő kálvária” – írja Hallerné Nagy Anikó, Győr-Moson-Sopron vármegye tiszás országgyűlési képviselője. A képviselő közölte, tudomására jutott, hogy hétfőn a soproni városvezetés és a színházi kollégák társulati ülést tartanak. Miután ezt időben megtudta, Sopronba utazott, az eseményen ő is részt vett.

A bejegyzés szerint az ülésen jelen volt Fülöp Péter, az előző kormány művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkára. Felidézi, Fülöp Péter kerülhetett volna Kiss József után a színház igazgatói székébe mindaddig, amíg a város vezetése egy teljes körű szakmai és gazdasági auditot rendelt meg. 

„Különösen furcsa volt számomra az eseményen Fülöp Péter kommunikációja és megnyilvánulásai: az egész ülésen olyan stílusban nyilatkozott, és olyan kijelentő megjegyzéseket tett a jövőre nézve, mintha két hete mi sem történt volna, mintha nem rendelt volna el a városvezetés egy auditot, és már ő ülne az igazgatói székben” – fogalmazott Hallerné Nagy Anikó. Hozzátette, hamar megfogalmazódott benne a kérdés:

Milyen minőségben volt jelen a találkozón Fülöp Péter?

A képviselő hangsúlyozta a transzparens kommunikáció fontosságát, mind a térség lakói, mind azon színházi dolgozók felé, akiknek az életére egy ilyen fontos döntés bizonyára hatással lehet. Azt kéri, a továbbiakban a folyamatok átláthatóak legyenek, a térség lakói és a társulat valamennyi munkatársát vonják be a párbeszédbe. 

„A mai események után annyit megígérhetek, hogy egyeztetni fogok Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter és Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár urakkal az ügyet érintően” – szögezte le. 

Válaszolt Fülöp Péter

Fülöp Péter reagált a személyét és soproni szerepvállalását ért állításokra. Az Indexnek küldött nyilatkozatában azt hangsúlyozza, hogy nem pályázott és nem kért pozíciót: a polgármester kereste meg, és hosszas egyeztetés után a színház vezetése helyett végül egy átfogó auditra tesz szakmai ajánlatot, amelyhez az önkormányzat felhatalmazása szükséges. Elutasítja a rá aggatott politikai címkéket – jobboldalinak vallja magát, de párttagságát tagadja, és leszögezi, hogy „nem vagyok Vidnyánszky Attila embere. Nem vagyok senkinek az embere” –, valamint azt is, hogy pályája szakmai váltásait utólag menekülésként állítsák be.

Hallerné Nagy Anikó képviselő közösségi médiás írását több ponton félrevezetőnek nevezi, és személyes egyeztetésre hívja őt, ahogy a szakmai szervezetek képviselőit is. Jelzi, hogy a határokat átlépőkkel szemben megtette és a jövőben is megteszi a szükséges jogi lépéseket, továbbá hogy saját felületein korlátozza a hozzászólásokat. Zárásként azt kéri, hogy a vita ne róla, hanem a soproni kultúráról és a nézőkről szóljon.

Fülöp Péter levelét a kérésére változtatás nélkül az alábbiakban közöljük. 

„»Nem vagyok senki embere.« – dr. Fülöp Péter

Ha megkapom a felhatalmazást a munkára, nem pozícióért jönnék Sopronba, és nem politikai csatát szeretnék vívni. Azért vállalnám ezt a feladatot, hogy tudásommal és tapasztalatommal hozzájáruljak a soproni kultúra és a színház biztos, méltó jövőjéhez. Az elmúlt hetekben azonban még azelőtt születtek ítéletek rólam és a lehetséges soproni szerepvállalásomról, hogy a munka egyáltalán elkezdődhetett volna. Politikai címkéket ragasztottak rám, régi történeteket és feltételezéseket melegítettek fel, miközben egyre kevesebb szó esett arról, ami valóban számít: a szakmai teljesítményről és arról, milyen jövőt szeretnénk a soproni kultúrának.

Sajnálattal olvastam Dr. Hallerné Dr. Nagy Anikó képviselő asszony közösségi médiában megjelent írását is, amely több ponton erősen félrevezető, így valószínűsíthető, hogy képviselő asszony valamit félreértett. Különösen nehéz másként értelmeznem azt az állítását, amely szerint az ülésen úgy beszéltem a jövőről, mintha már én ülnék az igazgatói székben. A felszólalásomban mindvégig egyértelművé tettem, hogy a lehetséges soproni szerepvállalásom és az auditban végzendő munkám is egy későbbi felhatalmazás függvénye; éppen ezért következetesen feltételes módban beszéltem arról, mit tennék, ha erre megbízást kapnék. Fontosnak tartom, hogy egy ilyen érzékeny helyzetben ne feltételezések vagy egymás szavainak szándékos félreértelmezése, hanem a ténylegesen elhangzott mondatok alapján beszéljünk egymással.

Éppen ezért nem a közösségi médiában szeretnék vitát folytatni a képviselő asszonnyal. Ha megkapom a felhatalmazást, széles körű konzultációt szeretnék kezdeményezni a társulattal, a kulturális élet szereplőivel, a szakmai szervezetekkel és mindazokkal, akik felelősséget éreznek Sopron kulturális életéért. Az elsők között szeretnék személyesen leülni Dr. Hallerné Dr. Nagy Anikó képviselő asszonnyal is. Hallgassuk meg egymást, vitatkozzunk, érveljünk, és tegyük egymás mellé a tényeket. Nem kell mindenben egyetértenünk ahhoz, hogy beszélni tudjunk egymással. Én erre készen állok. Nem fogok áldozati szerepet játszani, de meghátrálni sem fogok. Van egy pont, amikor rendet kell tenni a mondatok között. Ez a pont most elérkezett.

2026. augusztus 31-én, a Soproni Petőfi Színház évadnyitó társulati ülésén beszéltem minderről, reagálva az elmúlt hetekben személyemet és soproni szerepvállalásomat érő állításokra és támadásokra.

Nem jelentkeztem feladatért, nem pályáztam senki székére, nem kértem senki pozícióját, és nem azért érkeztem Sopronba, hogy bárkit kitúrjak a helyéről. A polgármester úr keresett meg, akivel hosszú évekre visszanyúló ismeretség köt össze. Hosszas mérlegelés és szakmai egyeztetések után mondtam igent arra, hogy tudásommal és tapasztalatommal segítsek egy új irány kialakításában. Több lehetőségről tárgyaltunk, ezek között szerepelt a színház vezetése is, végül azonban arra jutottunk, hogy egy átfogó auditra teszek szakmai ajánlatot. Amennyiben ezt az önkormányzat elfogadja, kaphatok felhatalmazást a munkára. A futó évad napi művészeti feladataiban pedig meggyőződésem, hogy Mészáros Tibor kiválóan helyt fog állni.

Ha lehetőséget és felhatalmazást kapok arra, hogy Sopronban dolgozzam, nem a pozíció lesz számomra fontos. Azért szeretnék részt venni ebben a munkában, hogy tudásommal és tapasztalatommal a várost és annak közösségét szolgáljam, és hozzájáruljak ahhoz, hogy a soproni színháznak biztos, szakmailag megalapozott és méltó jövője legyen. A családom 1936 óta kötődik Sopronhoz. Nagyapám tavaly bekövetkezett haláláig orvosként szolgálta az itt élőket, dédapám ugyancsak orvosként dolgozott a városban. Generációk emléke, munkája és becsülete köt ide. Éppen ezért különösen méltatlannak tartom, amikor a közösségi média világában néhány mondattal nemcsak engem, hanem egy család nevét és több generációmunkáját is megpróbálják hitelteleníteni.

Méltatlannak tartom azt is, ami az elmúlt hetekben a nyilvánosság egy részében történt. Még el sem kezdődött a munka, de már ítéletek születtek. Politikai címkéket ragasztottak rám, régi, sokszor abszurd feltételezéseket állítottak be tényként, és sok esetben nem a szakmai teljesítményemről, hanem egy rólam felépített karakterről folyt a vita. Nem fogok panaszkodni, nem játszom áldozati szerepet, és nem kezdek sárdobálásba. A szükséges jogi lépéseket megtettem, és a jövőben is megteszem mindenkivel szemben, aki átlépi a határokat.

Ugyanakkor néhány dolgot világosan ki kell mondani. Jogi és közgazdasági diplomát szereztem, egyetemen oktattam és oktatok, közbeszerzési és gazdasági területen is dolgoztam, húszéves korom óta jelen vagyok a gazdasági életben. Tíz évet töltöttem a kaposvári színházban, ahol rekonstrukció, társulatépítés, arculati és kommunikációs megújulás, visszaköltözés, Covid, energiaválság, kulturális holding létrehozása, valamint hazai és külföldi vendégjátékok határozták meg a munkát. Ez alatt az idő alatt mintegy száz bemutató született, az előadásokat pedig több százezer néző látta.

Évek óta újra és újra előkerülnek ugyanazok a történetek, sokszor konkrét szabálytalanság megnevezése nélkül. A sejtetés azonban nem bizonyíték. Abból, hogy valaki újra és újra elmond egy történetet, még nem lesz tény.

Kaposvárról sem menekültem el, és a Nemzeti Színházból sem menekülök. Sikeres intézményvezetői időszak után új feladatokat kaptam. A pályám különböző állomásait lehet szeretni vagy nem szeretni, de minden szakmai váltást utólag menekülésként bemutatni egyszerűen nem igaz.

2018 és 2022 között helyettes államtitkárként dolgoztam a központi államigazgatásban. Nem voltam és nem vagyok politikus. A helyettes államtitkár szakmai felsővezető. Jobboldali vagyok, igen. Párttag nem vagyok. A világnézetemet nem fogom megtagadni, de azt sem fogadom el, hogy politikai címkézéssel próbálják zárójelbe tenni a szakmai teljesítményemet.

Van válságmenedzseri, intézményvezetői és államigazgatási tapasztalatom. Egyetemen oktattam és oktatok, és hosszú ideje a gazdasági életben is dolgozom. Nem azért sorolom mindezt, mert önéletrajzot szeretnék felolvasni. Azért mondom el, mert az elmúlt hetekben úgy beszéltek rólam, mintha minden szakmai előzmény nélkül egyszer csak beesnék Sopronba.

Lehet engem szeretni, és lehet nem szeretni. De a szakmai tapasztalatomat nem lehet eltörölni azért, mert valakinek nem tetszik a politikai címke, amelyet rám ragasztott.

A Nemzeti Színházban Vidnyánszky Attila mellett dolgozni, az intézmény egyik vezetőjeként felelősséget vállalni számomra szakmai megtiszteltetés volt. De szeretnék valamit világossá tenni: nem vagyok Vidnyánszky Attila embere. Nem vagyok senkinek az embere. Lojális vagyok ahhoz az intézményhez és ahhoz a vezetőhöz, akivel együtt dolgozom, ugyanakkor önálló ember vagyok, önálló véleménnyel és önálló szakmai felelősséggel. A lojalitás nem szolgaság. Az együttműködés nem függőség. A szakmai kapcsolat pedig nem jelent tulajdonjogot egy másik ember felett.

Ami Sopronban történt, arról is világosan kell beszélni. A fenntartó változást akart. Megvolt hozzá a joga, és megvan hozzá a felelőssége is. Egy önkormányzatnak nemcsak finanszíroznia kell egy kulturális intézményt, hanem felelősséget kell vállalnia azért is, hogyan működik, milyen közönséget ér el, és milyen jövőképe van.

Én egy felkérést kaptam. Nem kértem Kiss József székét, és nem én döntöttem a távozásáról. Ezért minden olyan állítás, amely engem trónkövetelőként vagy politikai ejtőernyősként ábrázol, hamis kiindulópontból épít történetet. A személyes sértettségből vagy politikai érdekből születő címkék nem helyettesítik a tényeket.

Az elmúlt hetekben ezt az ügyet is sikerült politikai lövészárokká alakítani. Helyi és országos politikai szereplők úgy szólaltak meg, mintha egy színház működése elsősorban pártpolitikai kérdés volna. Nem az.

Egy választás eredménye nem jelentheti azt, hogy aki egy korábbi politikai ciklusban állami vagy önkormányzati feladatot végzett, az másnaptól szakmailag érvénytelenné válik. Ha ezt elfogadnánk, négyévente nem politikai többségek, hanem szakmai generációk váltanák egymást. Ez abszurd.

Aki a munkámat akarja megítélni, nézze meg a munkámat. Aki szakmai vitát akar, vitatkozzon velem szakmai kérdésekről. De azt nem fogadom el, hogy előre gyártott politikai címkézés alapján mondják meg, ki alkalmas és ki alkalmatlan.

Egy intézmény vezetéséről nem a Facebook-kommentfolyam dönt.

Éppen ezért ezúton is kérem Dr. Hallerné Dr. Nagy Anikó képviselő asszonyt, hogy üljünk le és beszélgessünk. Hallgassuk meg egymást, vitatkozzunk, érveljünk, tegyük egymás mellé a tényeket és a különböző álláspontokat. Nem szükséges mindenben egyetértenünk, de meggyőződésem, hogy a nyilvánosságban egymásról megfogalmazott állítások helyett többre vezet, ha egymással beszélünk. Én erre a párbeszédre nyitott vagyok, és bízom benne, hogy képviselő asszony is elfogadja ezt a meghívást.

A közvéleményt, a nézőt és a társulatot meg kell hallgatni. De a felelős döntést annak kell meghoznia, aki a felelősséget is viseli érte. Ebben az esetben az önkormányzatnak.

A szakmai közéletben ugyanezt gondolom. Nem árkokat akarok ásni, hanem betemetni őket. Ha valóban partnerségről, új korszakról és egymás meghallgatásáról beszélünk, akkor a szakma egészével kell beszélni. A Magyar Színházi Társaság munkáját tisztelet illeti, de a Magyar Teátrumi Társaságot sem lehet egyszerűen a pálya szélére tolni.

Nem előjogot kérünk. Nem vétójogot kérünk. Helyet kérünk az asztalnál.

Aki párbeszédet hirdet, annak azokkal is párbeszédet kell folytatnia, akikkel nem ért egyet. Én erre készen állok. Nem kell szeretnünk egymást. De emberként és szakemberként tisztelnünk kell egymást.

Savanyú Gergellyel, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnökével augusztus 11-én arról beszéltünk, hogy Sopronba hívjuk a szakmai szervezetek képviselőit. Ez a meghívás továbbra is áll: üljünk le egymással, és öntsünk tiszta vizet a pohárba.

És végül arról, amiért valójában itt vagyok: az auditról.

Tudom, hogy maga a szó sok emberben rossz érzést kelt. Audit. Átvilágítás. Vizsgálat. Mintha valaki azért érkezne, hogy hibát, felelőst vagy bűnbakot keressen. Én nem ezért vagyok itt.

Amennyiben felhatalmazást kapok, akkor a feladatomnak azt tekintem, hogy megismerjem a Pro Kultúra működését: a színházat, a kulturális területeket, a gazdálkodást, a HR-folyamatokat, az értékesítést, a marketinget, a művészeti igazgatást és mindazokat a folyamatokat, amelyekből ez az összetett szervezet összeáll. Adatokat fogok kérni, számokat fogok elemezni, dokumentumokat fogok megvizsgálni, és ami legalább ilyen fontos: beszélgetni fogok az itt dolgozókkal. Arra leszek kíváncsi, mi működik jól, mi működik nehezen, hol vannak fölösleges körök, konfliktusok vagy kihasználatlan lehetőségek. Az audit nem ítélethirdetés. Az audit diagnózis.

Nem kész recepttel érkezem Sopronba. Van vezetői tapasztalatom, és van elképzelésem arról, hogyan működik hatékonyan egy kulturális intézmény. De felelőtlenség volna megmondani, mit kell itt csinálni anélkül, hogy előbb részletesen megismernénk azt, ami ma itt van.

Ami jó, azt meg kell őrizni. Ami fejleszthető, azt fejleszteni kell. Ami rosszul működik, azon változtatni kell. Ha együtt fogunk dolgozni, nem azt kérem az itt dolgozóktól, hogy szeressenek, és nem azt, hogy mindenben értsenek velem egyet. Vitatkozzanak velem. Végképp nem kérek politikai vagy személyes hűséget. Partnerséget kérek. Őszinteséget. Munkát. És azt, hogy adjunk egymásnak esélyt. Mindenkit a munkája alapján fogok megítélni. És ugyanezt kérem magammal kapcsolatban is.

Az elmúlt hetekben túl sok szó esett rólam. Mostantól szeretném, ha egyre kevesebb szó esne rólam, és egyre több Sopronról, a soproni kultúráról, a színházról és a nézőkről.Mert ennek az egész történetnek végül nem én vagyok a főszereplője. Nem a polgármester. Nem egy országgyűlési képviselő. Nem egy újságíró. És nem egy Facebook-kommentelő. A főszereplő a közönség. Ha a szakma, a politika és a közélet a saját háborúit folytatja egy kulturális intézmény körül, annak az árát előbb-utóbb a néző fizeti meg. Én ebből nem kérek. Ha felhatalmazást kapok, dolgozni akarok. Azt szeretném, hogy Sopronnak olyan színháza és kulturális intézményrendszere legyen, amelyre a város büszke, amelynek előadásaira kíváncsiak az emberek, és amely gazdaságilag felelősen, szervezetileg professzionálisan és művészileg ambiciózusan működik. Ehhez először meg kell ismernünk a valóságot. Utána döntéseket kell hoznunk. Aztán végre kell hajtanunk őket. Közben lehet vitatkozni. Sőt, kell is. De a gyűlölködés nem szakmai érv. A címkézés nem teljesítményértékelés. A karaktergyilkosság nem kulturális program. Nem csatát keresek, de megijedni és meghátrálni sem fogok. Nyitott vagyok minden tisztességes szakmai vitára, minden értelmes javaslatra és minden együttműködésre.

Ha pedig lezárulnak a szükséges előkészítő folyamatok, és megkapom a felhatalmazást, elkezdjük a munkát.

Ezt a nyilatkozatot a saját közösségi médiafelületeimen is közzéteszem. A hozzászólás lehetőségét ugyanakkor korlátozni fogom. Nem azért, mert tartok a véleményektől vagy a vitától – éppen ellenkezőleg: személyesen és szakmai keretek között kész vagyok meghallgatni minden álláspontot, vitatkozni és érvelni. De nem gondolom, hogy Sopron kulturális életének jövőjéről kommentháborúkban kellene dönteni. A sértéseket, személyeskedéseket és rágalmazásokat pedig nem kívánom sem olvasni, sem azoknak felületet biztosítani. A párbeszédre nyitott vagyok. A gyalázkodásra nem.”

(Borítókép: A Soproni Petőfi Színház épülete. Fotó: Shutterstock)