1950 és 1990 között mintegy 200 ezer, kis aktivitású radioaktív hulladékot tartalmazó hordót süllyesztettek az Atlanti-óceánba. Akkoriban úgy gondolták, hogy a mélytengeri elhelyezés veszélytelen, mert a hulladék elég sokáig marad a hordókban ahhoz, hogy radioaktivitása idővel kellően lecsökkenjen.

Később belátták: hatalmas hiba volt a radioaktív hulladékot a tengerbe süllyeszteni

Idővel azonban egyre többen aggódni kezdtek a lehetséges környezeti károk miatt. Hogy megakadályozzanak egy potenciális katasztrófát, 1975-ben megkötötték a tengerek védelmét szolgáló Londoni Egyezményt, amelynek keretében előbb korlátozták, később teljesen betiltották a radioaktív hulladék tengerbe ürítését. 

Szivárog a hordók tartalma

A Francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (CNRS) által vezetett NODSSUM projekt kutatói idén májusban indultak útnak, hogy megvizsgálják, a radioaktív hulladékot tartalmazó hordók hatással vannak-e a mélytengeri ökoszisztémákra. A Nautile tengeralattjáró segítségével húsz merülést hajtottak végre, amelyek során több mint 4700 méteres mélységig jutottak.

Az itt végzett vizsgálatok szerint a hordók állapota jelentősen romlott, többnek pedig már kijutott a tartalma a környező vízbe. A helyszínen mért radioaktivitás összességében továbbra is alacsony, de meghaladja a szokásosan várható szintet. 

Az értékek elég alacsonyak voltak ahhoz, hogy a mintákat különösebb sugárvédelmi intézkedések nélkül kezeljék.

Laboratóriumban folytatódik a vizsgálat

A kutatók víz-, üledék- és élőlénymintákat is gyűjtöttek. Ezek laboratóriumi elemzésével azt vizsgálják, miként lép kölcsönhatásba a sugárzás a környezettel és az ott élő szervezetekkel. A felvételek tanúsága szerint egyes tengeri állatok már megtelepedtek a hordók felszínén. Lehet, hogy a tengerbe került hulladékot már nem lehet teljes egészében kiemelni, következményeinek tanulmányozása azonban segíthet a fenntarthatóbb hulladékkezelési módszerek kialakításában.