GazdaságSzerző: economx 2026. 08. 31. 5 percnyi olvasás
A mindössze 395 ezer lakosú Izland népe ügydöntő népszavazáson nemet mondott az európai uniós csatlakozásra. Ennek apropóján megnéztük, melyek azok a jóléti államok, amelyek élnek, virulnak, gazdaságuk, társadalmuk olyan erős alapokon nyugszik, hogy vígan elvannak a kontinensen az uniós közösséghez tartozás jogai és kötelezettségei nélkül is.
Nem indulnak újra Izland EU-csatlakozási tárgyalásai Brüsszellel. Ahogy arról az Economx is beszámolt, a kérdésről a hétvégén tartottak népszavazást, amelyen a résztvevők 52,8 százaléka nemmel voksolt. Kristrún Frostadóttir miniszterelnök még jóval azelőtt, hogy a nép az urnák elé járult volna, nyomatékosította: amennyiben kisebbségben lesznek az igen szavazatok, jó darabig nem kerül napirendre újból a téma. Izland még 2009-ben adta be csatlakozási kérelmét, ám a 2013-ban hatalomra került eurószkeptikus kormány felfüggesztette azokat. Ennek apropóján lapunk utánajárt, melyek azok az országok, amelyek komoly erősítést jelentenének az európai közösségnek, csakhogy így vagy úgy, de nemet mondtak az unióra. Avagy Európán belül, de az EU-n kívül.
Izland különleges helyzetben van: miközben nem uniós tag, az Európai Gazdasági Térségen (EGT) keresztül az uniós egységes piac szerves része, a schengeni övezetnek is tagja. Vagyis az izlandi gazdaság számára az EU-val való kereskedelem jelentős akadályok nélkül működik, miközben Reykjavík számos területen megtarthatja saját szabályozását. Másképpen szólva: Piacgazdaság–Szuverenitás 1–1.
Az ország gazdaságának egyik legfontosabb pillére továbbra is a halászat és a halfeldolgozás. A halászati erőforrások feletti ellenőrzés éppen ezért nem pusztán gazdasági kérdés, hanem nemzeti szuverenitási ügy is. A halászati ágazat az izlandi export mintegy 40 százalékát adja, miközben az ország a turizmusból, az olcsó és megújuló energiára épülő iparból, valamint az alumíniumiparból is jelentős bevételekre tesz szert.
A mostani népszavazás ráadásul nem is magáról a csatlakozásról szólt, hanem arról, hogy Izland újrakezdje-e a tárgyalásokat. Erre a kérdésre mindössze a szavazók 47,2 százaléka felelt igennel.
Norvégia még látványosabb példa arra, hogy egy európai ország miként lehet szorosan integrálva az EU gazdaságába anélkül, hogy tagja lenne. Az ország az EGT részeként teljes hozzáférést élvez az uniós egységes piachoz, miközben nem vesz részt az EU politikai döntéshozatalában úgy, mint egy tagállam.
Norvégia gazdasága azonban nem kizárólag a fosszilis energiahordozókról szól. Jelentős a hajózás, a tengeri ipar, a halászat és haltenyésztés, valamint a vízenergiára épülő ipar is. Az oslói modell lényege éppen az, hogy az ország az uniós piachoz szorosan kapcsolódik, miközben saját maga dönthet olyan stratégiai kérdésekről, mint az energiapolitika vagy a halászati erőforrások kezelése.
A luxusórák, a finom csokoládék és a csodás alpesi tájak mellett a politikai semlegességéről híres Svájc talán a legismertebb példa arra, hogy egy ország úgy lehet az európai gazdaság egyik legfontosabb szereplője, hogy nem tagja az Európai Uniónak. A svájci gazdaság alapját a magas hozzáadott értékű ipar, a gyógyszeripar, a pénzügyi szolgáltatások, a precíziós gépgyártás, az innováció és a nemzetközi kereskedelem adja.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy Svájc teljesen független lenne az uniós szabályoktól. Éppen ellenkezőleg: a kétoldalú megállapodások miatt számos területen alkalmazkodnia kell az európai szabályokhoz. A különbség inkább abban rejlik, hogy a svájciak a teljes tagság helyett egy sajátos, szelektív együttműködési modellt választottak. Az ország gazdasági ereje pedig lehetővé teszi, hogy ezt a modellt hosszú távon is fenntartsa.
A mindössze 40 ezer lelkes Liechtenstein szintén EU-n kívüli, mégis az EGT-n keresztül része az uniós egységes piacnak. Az apró alpesi állam gazdasága elsősorban a magas hozzáadott értékű iparra, pénzügyi szolgáltatásokra és nemzetközi vállalatokra épül. A svájci frankot használja, és vámunióban van Svájccal. Joggal tekinthetünk rá egyfajta mini Svájcként.
Liechtenstein példája azt mutatja, hogy még egy törpeállamnak sem feltétlenül szükséges teljes EU-tagság ahhoz, hogy bekapcsolódjon az európai gazdasági vérkeringésbe.
Az Egyesült Királyság egészen más történet. Egyfelől David Cameron korábbi brit miniszterelnök téves belpolitikai húzása vezetett ide, másfelől a Brexit után Európa egyik legnagyobb gazdasága tudatosan választotta a politikai és gazdasági távolság növelését az EU-tól. London számára a pénzügyi szolgáltatások, a technológiai szektor, a gyógyszeripar, a kreatív iparágak és a nemzetközi szolgáltatások jelentik a gazdaság fő pilléreit. A brit gazdaság mérete miatt az ország azután is komoly globális gazdasági szereplő maradt, amikor kilépett az EU-ból.
A Brexit ugyanakkor fontos ellenpélda a „tagság nélkül minden jobb” érvelésre. Nagy-Britannia ugyanis elvesztette az automatikus hozzáférést az egységes piachoz és a vámunióhoz. Az EU továbbra is óriási jelentőségű partner: 2025-ben a brit export 41 százaléka irányult az EU-ba, míg az importok 50 százaléka érkezett onnan. A kereskedelmi kapcsolat tehát megmaradt, de a korábbiaknál több adminisztrációval és akadállyal jár.
Az európai helyzet egyik legnagyobb paradoxona, hogy miközben Izland, Norvégia és Svájc nem akar teljes jogú EU-tag lenni, számos más európai ország évek óta azért dolgozik, hogy bekerüljön az unióba. A Nyugat-Balkán országai közül Montenegró, Albánia, Észak-Macedónia és Szerbia, valamint Bosznia-Hercegovina is az uniós csatlakozás útján halad. Ugyanez igaz Ukrajnára, Moldovára, Georgiára és Törökországra is. Az Európai Unió jelenleg kilenc hivatalos tagjelölt országot tart nyilván. Igaz, az évek óta húzódó orosz-ukrán háború miatt Kijev abszolút különutas.
Számukra az EU elsősorban a gazdasági felzárkózás, a beruházások, a stabilitás és a politikai biztonság lehetőségével kecsegtet. Az uniós tagság ugyanis nem pusztán egy zászló vagy egy brüsszeli szék megszerzését jelenti: hozzáférést ad egy hatalmas piachoz, fejlesztési forrásokat, befektetési lehetőségeket és egy kiszámíthatóbb gazdasági környezetet is kínál.
A két csoport közötti különbség jól mutatja, hogy nincs univerzális válasz arra, megéri-e EU-tagnak lenni.
A gazdag, erős intézményekkel és sajátos gazdasági modellel rendelkező országok számára vonzó lehet a nagyobb önállóság, miközben a kisebb vagy gyorsabban felzárkózni kívánó államoknak sokkal többet jelenthet az uniós tagság. Izland, Norvégia, Svájc és Liechtenstein tehát nem feltétlenül „Európa ellenében” marad kívül: sajátos megállapodásokkal igyekeznek megszerezni az uniós piac előnyeinek jelentős részét, miközben megtartják a számukra fontos döntési szabadságot.
Napi