A 21. század egyik legnagyobb kihívása az élelmiszerbiztonság fenntartása egy olyan bolygón, ahol a friss vízkészletek drasztikusan csökkennek. A mezőgazdaság globálisan a legnagyobb vízfogyasztó, az emberiség teljes vízfelhasználásának mintegy 70 százalékáért felel. Ennek ellenére hajlamosak vagyunk természetesnek venni azt a „láthatatlan” vizet, amely az élelmiszereink előállításához szükséges. Leromlott talajainkon nem egyszerű a víz megőrzése.

Ahhoz, hogy megértsük a probléma valódi súlyát, érdemes a számok mögé nézni. A növénytermesztésben az úgynevezett evapotranszpiráció (ET) jelenti azt a vízmennyiséget, amely a talajfelszín párolgása és a növények vízleadása révén visszakerül a légkörbe. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatai szerint az arányok megdöbbentőek: egyetlen kilogramm búza előállításához a növénynek nagyságrendileg 1000 liter vizet kell elpárologtatnia. Egy kilogramm szemes kukorica vízigénye körülbelül 700 liter, míg a száraz borsóé eléri az 1500 litert. Amikor tehát egy hektáron 5 tonna búzát takarítanak be, ott valójában 5 millió liter víz távozott a rendszerből.

Ebben a globális kontextusban hazánk helyzete rendkívül sajátos és sérülékeny. Míg Európában az egy főre jutó mezőgazdasági vízkivétel átlagosan 340 köbméter évente, az Egyesült Államokban pedig meghaladja az 500 köbmétert, addig Magyarországon ez az érték megdöbbentően alacsony: mindössze 57 köbméter. Ezzel szemben az ipari vízkivételünk kifejezetten magas (388 köbméter/fő/év).

„Ezek az adatok rávilágítanak arra, hogy a magyar agrárium szinte teljes mértékben a természetes csapadékra és a talaj vízbefogadó, illetve vízmegtartó képességére van utalva”

– mondta Vattay Antal, a Water & Soil ügyvezető igazgatója az Economxnak.

Mivel az öntözött területek aránya hazánkban történelmi mélyponton van, az egyre gyakoribb és hosszabb aszályos időszakok kivédhetetlenül csapnak le a terméshozamokra.

Paradigmaváltás kell: öntözés helyett vízmegőrzés

Évezredeken keresztül a mezőgazdaság válasza a szárazságra a víz odavezetése, az öntözés volt. Mára azonban eljutottunk oda, hogy a vízkészletek egyszerűen nem teszik lehetővé az eddigi gyakorlat folytatását. A felszín alatti vizek szintje világszerte csökken, a folyók vízhozama bizonytalanná vált. A jövő mezőgazdaságának fókusza így szükségszerűen át kell, hogy helyeződjön az extra víz kijuttatásáról a meglévő nedvesség megtartására.

Erre a globális kihívásra ad választ az a magyar innováció, amelyet a Water & Soil szakemberei és két neves egyetem tudósai fejlesztett ki. A koncepció lényege egy olyan biológiailag lebomló, szerves alapú megoldás, amely képes pozitívan beavatkozni a víz körforgásába a talajban már meglévő víz megőrzésével.

„A megközelítésünk kettős: egyrészt a levegő páratartalmából képesek vagyunk vizet megkötni és a növények gyökérzónájába juttatni, másrészt – és ez a legfontosabb – lelassítjuk a talaj kipárolgását. Olyan ez, mintha egy láthatatlan, sűrű szövésű hálót húznánk a talaj kapillárisaira, amely átengedi az oxigént, a talajba beengedi a vizet, de akadályozza, hogy a nedvesség elszökjön a légkörbe”

– magyarázta a mechanizmust az ügyvezető. Ezzel a technológiával az öntözött területeken szinte mérnöki pontossággal meghatározható a víz megőrzése. Öntözetlen területeken a rendelkezésre álló víz arányában alakulhat az eredmény. Nem bonyolult megoldást jelent a technológia, hanem meglévő eszközökkel egy vízmegőrzésre fejlesztett termék szakszerű alkalmazását.

A nemzetközi tesztek és piaci alkalmazások során – Irántól kezdve az Egyesült Államokon át Marokkóig – a magyar fejlesztés bizonyította, hogy az öntözött területeken akár 30–50 százalékos vízmegtakarítás is elérhető anélkül, hogy a terméshozam csökkenne. Számos kultúrában, például a pakisztáni gyapot vagy a kazahsztáni kukorica esetében pedig a vízmegtartás egyenes arányban vezetett a hozamok drasztikus növekedéséhez. A FAO közel öt évig követte a technológia vizsgálati eredményeit majd kiadványában és videóban is ajánlotta alkalmazását.

A talaj halála: mikrobiom-válság

A vízhiány pusztítása azonban sokkal mélyebbre hatol, mint a kiszáradt növények látványa. Vattay Antal egy olyan ökológiai katasztrófára hívta fel a figyelmet, amely a felszín alatt zajlik: a talajélet, a mikrobiom drasztikus pusztulására.

A modern, intenzív mezőgazdaság – a folyamatos kemizálás, a műtrágyák és gyomirtók túlzott használata –, kiegészülve a klímaváltozás okozta perzselő hőséggel, szó szerint sterilizálja a termőföldjeinket. „Dr. Rossik Péter, a terület elismert szakembere mondta ki ki, hogy egy igazán egészséges talaj egyetlen köbcentiméterében akár több milliárd mikroba is élhet. Ezzel szemben a hazai konvencionális mezőgazdasági területeken ez a szám ma már alig éri el a 10 százalékot. Ez egy biológiai sivatagosodás” – figyelmeztet a szakember.

A mikrobák hiánya nemcsak a tápanyag-körforgást állítja le, hanem a talaj szerkezetét is tönkreteszi. A föld porzani kezd, elveszíti szivacsként funkcionáló, vízmegkötő képességét, így az esővíz egyszerűen lefolyik róla, ahelyett, hogy hasznosulna. A vízmegtartó technológiák alkalmazása tehát túlmutat a puszta aszálykár-enyhítésen: azáltal, hogy nedvesebben tartják a talajt, életteret és túlélési esélyt biztosítanak a talajmikrobáknak, elindítva egy létfontosságú regenerációs folyamatot.

Különbségek

Bár a klímaválság minden kontinenst érint, az innovációkra adott válaszreakciók merőben eltérőek. Egy olyan technológiával a kézben, amely képes csökkenteni a vízfelhasználást és javítani a talajéletet, azt gondolnánk, a világ azonnal ráveti magát a megoldásra. A valóság azonban ennél árnyaltabb, és rávilágít az Európai Unió (EU) versenyképességi problémáira.

Míg a tengerentúlon, a Közel-Keleten, vagy épp Indiában és Afrikában a döntéshozók és a gazdálkodók hihetetlen sebességgel és nyitottsággal integrálják az új agrotechnológiai megoldásokat, addig Európa egy lassú és túlszabályozott bürokratikus útvesztőben van.

Közben Indiában például kormányzati szinten is felismerték a talajmegújítás és a vízmegtartás fontosságát, és hatalmas, százmillió hektáros programokat indítottak a gazdák megsegítésére.

A jövő vízgazdálkodása

A történelem során a társadalmak felemelkedése és bukása gyakran azon múlt, hogyan tudtak gazdálkodni a rendelkezésükre álló természeti erőforrásokkal. A modern mezőgazdaság eljutott ahhoz a határhoz, ahol az extenzív növekedés és a korlátlan vízkivétel korszaka véget ért.

A Water & Soil hazai szakértelemre épülő termékfejlesztési sikertörténete egyértelmű üzenetet hordoz: a technológiai tudás megvan ahhoz, hogy alkalmazkodjunk az új klímahelyzethez. A kérdés már csupán az, hogy a globális szabályozói környezet, a támogatási rendszerek és maguk a gazdálkodók milyen gyorsan képesek átállni a víz eltékozlásáról a víz megőrzésének kultúrájára.