Augusztus 29-én, szombaton tartottak népszavazást Izlandban arról, hogy az ország folytassa-e a 2013-ban felfüggesztett, 2015-ben pedig politikailag is leállított csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval.

Azt már a választások előtt ki lehetett olvasni a közvélemény-kutatások adataiból, hogy a szigetország megosztott a kérdésben, és szoros lesz az eredmény, mivel a kutatások pillanatában hol egyik, hol másik álláspontot támogatták többen.

Az utolsó hetekben ugyanakkor elkezdtek zárkózni a tárgyalás újrakezdését ellenző tábor az EU-pártiakhoz, végül magas, 82,5 százalékos részvételi arány mellett

Ez nagy csapás a csatlakozási tárgyalások folytatását propagáló és a népszavazást kezdeményező izlandi kormánynak, valamint az Európai Uniónak is, hiszen az Európai Bizottság épületében, a Berlaymontban a szavazatszámlálást követők abban reménykedhettek, hogy a népszavazás lendületet adhat a már több mint egy évtizede csak döcögő bővítéspolitikának, miközben Izland csatlakozásával az EU egy másik stratégiai célja is teljesülhetett volna. Négy pontban az izlandi népszavazásról.

Izland becsukta az EU-ba vezető ajtót – legalább is egy jelentős időre

Az északi szigetország még 2009-ben nyújtotta be hivatalosan a csatlakozási kérelmét, ami után meg is kezdték a tárgyalásokat, azonban a 2013-as választások után történt kormányváltás, ami után a balközép, EU-párti Szociáldemokrata Szövetség és Bal–Zöld Mozgalom koalícióját a jobbközép Progresszív Párt és Függetlenség Párt koalíciója követte, amik először leállították a csatlakozási tárgyalásokat, majd később kérték az Európai Bizottságtól, hogy Izlandot immár ne tartsák a tagjelölt országok között.

Miután a Szociáldemokrata Szövetség 2024-ben visszatért a hatalomba, Kristrún Frostadóttir miniszterelnök be is jelentette, hogy még ebben a ciklusban népszavazást fognak tartani arról, hogy folytassák-e a csatlakozási tárgyalásokat az EU-hoz.

Frostadóttir leginkább gazdasági érveket hozott az EU mellett, annak ellenére, hogy Donald Trump amerikai elnök Grönlanddal szemben tanúsított agresszív magatartása, valamint a tágabban vett térség, az Arktisz geopolitikai felértékelődése miatt tartották meg a tervezetthez képest egy évvel korábban a népszavazást.

A csatlakozási tárgyalások újrakezdése melletti érvek leginkább aköré csoportosultak, hogy egy esetleges csatlakozással Izland is tagja lesz a vámuniónak, ami jótékonyan hat majd a kereskedelemre, ezáltal a gazdaságra, míg az izlandi koronához képest stabil euró bevezetése pedig kiszámíthatóbbá teszi az életet, valamint a jövőben lehetőséget ad az alapkamat csökkentésére és az infláció megszüntetésére, mindezek pedig az átlagemberek életét segítené (az ellenérvekről a következő pontban írunk).

A kormányfő a mostani népszavazást egy rendkívüli lehetőségnek tartotta, azonban az izlandiak többsége erre mondtak egy szoros versenyben nemet.

Ezzel pedig biztosan jó ideig lekerül a csatlakozás kérdése az izlandi politikában, miközben az elmúlt bő egy évtizedben ez egy törésvonal volt a pártok között, mivel sokan kifogásolták, hogy 2013-ban erről nem szavazhattak az izlandiak – most megtehették és magas, 82,5 százalékos részvétellel nemet mondtak a tárgyalásokra.

Frostadóttir még a népszavazás előtt megígérte, hogy amennyiben a tárgyalásokat ellenzők lesznek többen, akkor miniszterelnöki ciklusa végéig nem fog előhuzakodni megint a kérdéssel. Ciklusa 2028-ig szól, ha csak a népszavazás következtében nem dönt a távozás mellett, de ha lemond, ha nem, a téma valószínűleg újabb évtizedre, akár évtizedekre lekerül a politikai napirendről.

A csatlakozás egyébként jogilag még továbbra is lehetséges, hiszen a mostani népszavazáson nem a tagjelölti státusz visszavonásáról döntöttek, hanem hogy folytassák-e a tárgyalásokat, már pedig az Európai Bizottság értelmezése szerint 2015-ben jogilag nem szűnt meg az ország tagjelölt státusza.

A halászat továbbra is fontosabb a vámuniónál

Ahogy az igenre buzdító kormánypártok gazdasági kérdésekkel próbálták meggyőzni az izlandiakat, úgy a tárgyalások újraindítását ellenzők is ilyen mindennapi, az átlag izlandiak életét meghatározó kérdéssel érveltek a nemre szavazás mellett.

A legnagyobb ellenzéki párt, a Független Párt vezetője, Gudrun Hafsteinsdottir fő érve az volt, hogy a lehetséges csatlakozás előnyeinél a hátrányok többek: ugyan az euró stabilabb árszínvonalat jelentene, de azzal fel kellene adni az ország saját valutáját, az izlandi koronát, ami ugyan volatilitása ellenére egy jó gazdasági eszköz, hiszen így a szigetországnak továbbra is önálló monetáris politikát folytathat.

Az ország exportbevételek mintegy 40 százalékát a halászat, valamint ahhoz köthető iparágak adják – a GDP 15 százalékát! –, már pedig ha ismét megkezdik a csatlakozási tárgyalásokat, és azok végül megállapodással zárulnak, akkor Izlandra is vonatkozna az EU Közös Halászati Politikája (KHP).

Érvelésük szerint a KHP-ban való részvétellel az ország lemondana saját egyik legnagyobb „nyersanyagáról”, és más EU-tagállamok halászati érdekei is megjelennének a szigetországban, miközben a tagállamok által közösen letárgyalt környezeti előírások is visszafoghatták volna az izlandi halászatot, ami beláthatatlan gazdasági következményekkel járt volna érve szerint – annak ellenére, hogy a bővítésért felelős uniós biztos, Marta Kos korábban úgy nyilatkozott, hogy ezzel kapcsolatosan a Bizottság nyitott a kompromisszumra és a kreatív megoldásra.

Az ellenzéki vezető már az izlandi pénznem és a halászat kérdését is az izlandi szuverenizmus felől keretezte, ugyanakkor egy másik érve ezek volt, hogy Reykjavíknak egyszerűen nem éri meg ott lennie Brüsszelben.

és az EGT-tagság érvük szerint már most elegendő pozitívumot tartalmaz.

A nemekre buzdító ellenzék szerint pedig az, hogy egy csatlakozás esetén Izland beleszólhatna a rá jelenleg is érvényes uniós jogszabályokba és előírásokba (EGT-országként az egységes piac számos szabályát már most is alkalmaznia kell, ha termékeivel és szolgáltatásaival hozzá akar férni az uniós piachoz), valamint azok kidolgozásába, nem elég nagy előny a többi uniós kötelezettség mellé, miközben azt kétkedve fogadta és a kampány során prezentálta, hogy a közel 400 ezer lélekszámú szigetország a méreténél fogva hatékonyan tudna fellépni érdekei mellett az uniós törvénykezés során.

Emiatt érve szerint ugyan a tagság jár bizonyos fokú előnyökkel, de az több hátránnyal járt volna, még ha olykor túlzóak is voltak ezzel kapcsolatosan tett kijelentései (csakúgy, mint a megélhetési válságot az euróval orvosolni kívánó Frostadóttir bizonyos nyilatkozatai is néha nem bontotta ki a valóság minden szálát).

Nem most lehelnek életet a régóta döcögő uniós bővítéspolitikába

Azonban a népszavazás eredményét nemcsak a szigetországban várták izgalommal, hanem Brüsszelben is, elsősorban az Európai Bizottság Berlaymont épületében.

Amikor Frostadóttir bejelentette a népszavazás kezdeményezését, több uniós főváros is pozitívan fogadta, hogy Izland folytatná a csatlakozási tárgyalásokat – ilyen volt például Lengyelország –, ahogy az Európai Bizottság is.

Az Ursula von der Leyen vezette uniós intézmény számára Izland az egyik legkedvezőbb helyzetű tagjelölt ország: az ország egy stabil nyugati demokrácia, aminek jogszabályai összhangban vannak az uniós joggal, valamint a többi tagjelöltországgal ellentétben a tehetősebb államok közé sorolható.

Ráadásul mivel Izland EGT-tag is, ezért a tárgyalások során számos területen már eleve nagyrészt összehangolt az uniós és izlandi szabályozás – köznyelviesen fogalmazva, Izland fél lábbal már amúgy is bent van az EU-ban.

Egy sikeres népszavazás pedig felhatalmazást adott volna a mostani izlandi kormánynak is a gyorsabb tárgyalásra, és ellentétben a többi tagjelölt országgal, amennyiben sikerül elsimítani az elsősorban halászattal kapcsolatos aggályokat, akár pár éven belül az EU 28. tagállamává is vállhatott volna.

Ráadásul egy esetleges izlandi csatlakozás – vagy legalábbis az arról való tárgyalás megkezdése – dominóhatásként akár elindíthatta volna a még kimaradó EGT-országokban is a csatlakozásról való intenzívebb diskurzust, mindenekelőtt a szintén északi Norvégiában, valamint Liechtensteinben – Oslóban ráadásul szintén nagy figyelemmel követték a mostani népszavazást.

Ehelyett a bővítéspolitika továbbra is döcög, hiába nevezi az általa vezetett intézményt Von der Leyen olykor geopolitikai fókuszú Európai Bizottságnak, a legutolsó bővítési hullámnak már több mint tízéve, amikor eddig utolsóként 2013-ban csatlakozott Horvátország (azt megelőzően pedig Bulgária és Románia 2007-ben, míg 2004-ben tíz tagállam, köztük Magyarország is). Ráadásul azóta az Egyesült Királyság el is hagyta az uniót.

Egy sikeres csatlakozási tárgyalás, valamint későbbi csatlakozás pedig akár lendületet is adhatott volna a jelenlegi tagjelölt országoknak is.

A népszavazás eredményének gyakorlati következménye igaziból változatlan helyzetet hozott. Izland továbbra sem folytatja a csatlakozási tárgyalásokat, amiket 2013-ban függesztett fel,

Ami nem feltétlenül mutat jó képet az EU-n kívülre még akkor is, ha a második világháború óta az egyik legsikeresebb és legfontosabb szervezet a világon, és az izlandi kormány és ellenzék is a népszavazás után arról beszélt, annak eredménye ellenére továbbra is szoros kapcsolatot folytatnak az EU-val és az európai országokkal.

Ez a vereség akkor inkább szimbolikus, mint gyakorlati jelentőségű, viszont propagandacélokra az euroszkeptikus, valamint szélsőjobboldali politikusok és politikai aktorok újabb példát kaptak arra, hogy azzal az EU-val szembeni kritikáikat alátámaszthassák, még akkor is, ha érveik gyakran teljesen légből kapottak.

Az EU annyira mélyen még nem tudta megvetni a lábát az Arktiszon

Mint fentebb írtuk, az Arktisz az elmúlt évtizedben egy geopolitikailag fontos régióvá vált, ahol az Egyesült Államok (és a NATO) mellett Oroszország és Kína is jelen van. Ugyan a védelmipolitika elsősorban nem uniós, hanem tagállami hatáskör, de a változó világrendben az EU is egyre nagyobb figyelmet fordít az Arktisz geopolitikai jelentőségére.

Az EU-nak van egy 2021 októberében elfogadott arktiszi stratégiája is, aminek célja egy biztonságos, stabil, fenntartható és békés térség kialakítása, egy ebben a térségben lévő újabb tagállam pedig mindehhez hozzájárulhatott volna.

Ráadásul ha Izland csatlakozott volna – ami egyébként még a mostani népszavazás ellenére sem volt biztos –, akkor Dánia, Finnország és Svédország után újabb arktiszi állam vált volna EU-tagállammá, és az Észak-sarkvidéki Tanács kormányközi regionális szervezet nyolc tagjából négy EU-tag lenne.

Ehelyett az EU jelenléte a régióban továbbra is korlátozottabb marad, miközben a térségben az Egyesült Államok, Oroszország és a régióhoz nem földrajzilag, hanem szuperhatalmi pozíciója miatt kötődő Kína is egyre intenzívebben próbálja érvényesíteni saját stratégiai érdekeit.

Az izlandi népszavazás Brüsszelből nézve így nemcsak egy lehetséges uniós bővítésről szólt, hanem arról is, hogy az EU egy újabb arktiszi tagállammal megerősítheti-e pozícióját a régióban.

(Borítókép: A „Nem” kampány résztvevői egy „Nem” feliratú táblát tartanak az Izland európai uniós csatlakozási tárgyalásainak újraindításáról szóló népszavazás előtt Reykjavíkban 2026. augusztus 27-én. Fotó: Leonhard Foeger / Reuters)