KülföldSzerző: magyarnemzet 2026. 08. 30. 3 percnyi olvasás
A 21. század egyik legfontosabb kozmikus felfedezőútja vette kezdetét a Nancy Grace Roman űrteleszkóp indításával.
A csillagászat történetében ritkán fordul elő, hogy egy hatalmas, komplex űrobszervatórium nemhogy késne, de a tervezettnél hónapokkal korábban érkezzen meg az indítóállásra. A NASA csapata és partnerei azonban most pontosan ezt a bravúrt hajtották végre: a Roman teleszkóp kilenc hónappal a hivatalos határidő előtt készen állt a startra.
Az űrtávcsövet Dr. Nancy Grace Romanről, a NASA legelső csillagászati igazgatójáról nevezték el, akit a szakmában csak a „Hubble anyjaként” emlegetnek. Az ő látnoki munkája fektette le az űrcsillagászat alapjait, a róla elnevezett új eszköz pedig méltó a szellemi örökségéhez.
A legegyszerűbb megfogalmazásban a Nancy Grace Roman egy kozmikus nagylátószögű kamera. Míg a James Webb űrteleszkóp egy tűhegynyi területre képes fókuszálni elképesztő mélységben, addig a Roman arra készült, hogy hatalmas panorámaképeket készítsen az univerzumról. Az új teleszkóp lelke egy 2,4 méter átmérőjű elsődleges tükör, amely megegyezik a Hubble méretével, ám a vadonatúj, 300 megapixeles kamerarendszerének köszönhetően százszor nagyobb égterületet képes egyszerre lefotózni.
Egyetlen kép, amelyet a Roman készít, akkora területet fed le az égből, mint 45 budapesti háztömb. Amit a Hubble-nak száz különálló expozícióból és hetekig tartó munkával sikerült lefényképeznie, azt a Roman egyetlen kattintással, tűéles felbontásban rögzíti.
Ez a rendkívüli sebesség teszi lehetővé, hogy az első ötéves küldetése során több mint egymilliárd galaxist térképezzen fel, valóságos mozgófilmet készítve a kozmosz fejlődéséről.
A Nancy Grace Roman űrteleszkóp elsődleges tudományos feladata a modern fizika legnagyobb kérdéseinek megválaszolása. A tudósok régóta tudják, hogy mindaz, amit a világegyetemben látunk – a csillagok, a bolygók, a gázfelhők és mi magunk – a mindenségnek csupán szűk 5 százalékát teszi ki.
A maradék 95 százalékot két rejtélyes komponens adja: a sötét anyag, amely láthatatlan ragasztóként tartja össze a galaxisokat, és a sötét energia, amely valamilyen ismeretlen okból kifolyólag egyre gyorsuló ütemben tágítja az univerzumot.
Mivel ezeket közvetlenül semmilyen műszerrel nem lehet látni, az űrteleszkóp sajátos trükkhöz folyamodik: a galaxisok egymilliárdos tömegének eloszlását és a távoli szupernóvák fényét vizsgálva méri meg, hogyan torzítja a sötét anyag a teret, és miként nyomja szét a sötét energia a kozmikus struktúrákat. Az így kapott gigantikus 3D-s térkép segítségével a fizikusok végre megérthetik a világegyetem végső sorsát.
A láthatatlan erők kutatása mellett az űrteleszkóp az exobolygók, vagyis a Naprendszerünkön kívüli világok felkutatásában is forradalmat indít. Az űrtávcső egy egészen elképesztő, úgynevezett gravitációs mikrolencséző technológiával pásztázza majd a Tejútrendszer központi régióját.
Ez a módszer lehetővé teszi, hogy olyan apró, Föld-méretű kőzetbolygókat is felfedezzen a csillagok lakható zónájában, amelyeket a korábbi távcsövek egyszerűen túl halványnak találtak.
Sőt, a kutatók arra számítanak, hogy a teleszkóp segítségével több ezer olyan „kóbor bolygót” is találnak majd, amelyek csillag nélkül, magányosan sodródnak a sötét űrben.
A misszió másik technológiai csúcspontja a Coronagraph Instrument (CGI) nevű műszer. Ez egy olyan forradalmi „napszemüveg”, amely képes kitakarni a távoli csillagok vakító fényét, hogy a közvetlen közelükben keringő, halvány bolygókat közvetlenül le lehessen fényképezni. Ebben a fejlesztésben mutatkozik meg a magyar szál:
a hazai tudományos élet elismert szakembere, Detre Örs Hunor fizikus és csillagász a James Webb után ezen a csúcstechnológiás műszeren is dolgozott. A magyar mérnöki és kutatói zsenialitás így közvetlenül hozzájárul ahhoz, hogy az emberiség közelebb kerüljön az élet nyomainak megtalálásához a távoli világokban.
A sikeres start után a Nancy Grace Roman nem marad a Föld körüli pályán. A következő nagyjából száz napot utazással tölti, hogy elérjen a bolygónktól 1,5 millió kilométerre található Lagrange 2 (L2) gravitációs pontig. Ez pontosan ugyanaz a stabil és hideg kozmikus környék, ahol jelenleg a James Webb űrteleszkóp is dolgozik. Miután megérkezett, a műszerek kalibrálása és tesztelése következik, a csillagászok pedig azt ígérik, hogy a teleszkóp első lélegzetelállító, nagyfelbontású tudományos felvételeit 2027 kora tavaszán tárják a nyilvánosság elé.
Napi