GazdaságSzerző: portfolio 2026. 08. 30. 12 percnyi olvasás
Az EU a korábbiakhoz képest példátlan összeget, 43 milliárd eurót irányított a lakóépületek energiahatékonyságának javítására, ám az Európai Számvevőszék szerint alig ellenőrizhető megbízhatóan, hogy ezzel mennyi tényleges energiamegtakarítást sikerült elérni. A támogatások többsége nem mélyfelújításokra jutott, a tagállamok eltérő módszerekkel számoltak, a költséghatékonyságot pedig éppen csak, hogy vizsgálták. A tapasztalatok most azért is fontosak, mert a következő uniós költségvetés jelentős részét a helyreállítási alapéhoz (RRF) hasonló rendszerben oszthatják el, és Magyarországnak is komoly szerepe lehet abban, hogy mire jut majd, a következő hétéves ciklusban.
Az Európai Számvevőszék részletes jelentésben vizsgálta meg, mennyire eredményesen és költséghatékonyan használták fel a tagállamok a helyreállítási alapból lakóépületek energetikai korszerűsítésére kapott pénzt. Az uniós országok lakosai alapvetően drágább reálenergiaárakat kell viselnie (jelentkezzenek annak költségei bárhol az adórendszerben), mint más kontinenseken, így
itt duplán igaz, hogy a nem elhasznált energia a legolcsóbb.
Az ellenőrzés azért is jelentős most, mert az uniós országok még 2026 végéig szeretnének megállapodni a következő, 2028–2034-es többéves pénzügyi keretről (MFF), amelynek jelentős részét az RRF-hez hasonló módszer alapján oszthatják elci.
A közel 2000 milliárd eurós költségvetési javaslatban a kohéziós, agrár-, szociális és több más forrás jelentős része nemzeti és regionális partnerségi tervekbe, vagyis NRPP-kbe kerülne. Az ezekhez kapcsolódó alap 771,3 milliárd eurót, a teljes tervezett költségvetés mintegy 44 százalékát kezelné,
ebből 698,3 milliárd euró jutna közvetlenül a tagállami tervekre.
A projektek minimális előleggel indulhatnak, az érdemi kifizetéseket azonban az RRF-hez hasonlóan előre vállalt reformokhoz, beruházásokhoz, mérföldkövekhez és célokhoz kötnék, de nagyon nem mindegy, hogy mi alapján.
Az Európai Bizottság ugyan több jelzést tett arra, hogy a következő rendszerben szigorúbb elvárások érvényesülhetnek, ezek eddig elsősorban az uniós pénzügyi érdekek védelméhez, a jogállamisághoz és a tagállami reformok végrehajtásához kapcsolódtak.
Arról még messze nem alakult ki végleges szabályozás, hogy az egyes beruházások versenyképességi eredményeit, költséghatékonyságát és tényleges gazdasági teljesítményét pontosan milyen mutatók alapján kérnék számon. A lakóépületek korszerűsítésének tétje pedig önmagában is jelentős, hiszen
2023-ban ezek adták az EU teljes energiafogyasztásának 26 százalékát, az uniós épületállomány közel 75 százaléka pedig továbbra sem tekinthető energiahatékonynak.
Erre a problémára az RRF korábban nem látott méretű pénzügyi lehetőséget adott, hiszen a tagállamok 2026 januárjáig 43 milliárd eurót terveztek lakóépületek energetikai felújítására fordítani. Ez a teljes, gyakorlatilag 6 évre rendelkezésre álló keret mintegy 7,5 százaléka. Összehasonlításként
Belgiumban, Olaszországban, Cipruson és Litvániában összesen 28 intézkedést, ezen belül 18 beruházást és 10 reformot, valamint 27 konkrét projektet ellenőrzött a Számvevőszék. Bár a részletes helyszíni vizsgálat csak erre a négy országra terjedt ki, az RRF szabályozásával, a bizottsági iránymutatásokkal és az uniós monitoringrendszerrel kapcsolatos következtetések az egész program szempontjából tanulságosak. Az így kirajzolódó problémákat a Számvevőszék több, egymással szorosan összefüggő megállapítást tett:
Az ellenőrzés tétjét jól mutatja, hogy amellett, hogy az európai lakások háromnegyede nem tekinthető energiahatékonynak, a fűtésre és hűtésre felhasznált energia mintegy kétharmada még mindig fosszilis energiahordozókból származik. A meglévő lakásokat így nem csak szigeteléssel, hanem fokozatos elektrifikációval is környezetbarátabbá lehet tenni, az épületeket.
A feljebb említett 43 milliárd euró (2020-2026 közti átlagáron több mint 16 ezer milliárd forint) az RRF klíma- és energiacélokhoz elszámolt hozzájárulásának pedig 17 százaléka, azonban
a pénzügyi léptékkel nem állt arányban a felújítások mélysége, mivel az RRF-rendelet nem tette követelménnyé a mélyfelújítások támogatását.
Az uniós meghatározás szerint
A Bizottság már az RRF elindítása előtt jelezte, hogy az EU-ban a mélyfelújítások éves aránya mindössze 0,2 százalék, ezért ezek számának gyors növelésére lenne szükség, ehhez képest a 27 tagállamból csak Románia kapcsolt valamely RRF-intézkedéséhez kifejezetten mélyfelújítási célt.
A lakóépületekre fordított becsült kiadásokból 36,3 milliárd euró, vagyis 83 százalék közepes mélységű felújításokra jutott, további 7,1 milliárd eurónál pedig semmilyen minimális energiamegtakarítást nem írtak elő. A közepes kategóriában is elegendő volt, ha egy teljes program átlagosan elérte a 30 százalékos primerenergia-megtakarítást, vagyis
nem kellett minden egyes támogatott épületnek teljesítenie ezt a küszöböt.
Persze érdemes hangsúlyozni, hogy ezekhez a felújításokhoz alapvetően kötelező volt önrészt kérni a lakosságtól. Mivel a gyengén szigetelt lakások jelentős része jellemzően alacsonyabb jövedelműek tulajdonában van, nem meglepő, hogy sokan képtelenek lettek volna mélyfelújításba kezdeni.
Ebből következően felmerül a kérdés, hogy egyáltalán megéri-e olyan programokat finanszírozni, amelyek egy jelentős önrész-kötelezettség függvényében várhatóan csak minimális megtérülést hoznak. Mert ha nem, akkor a források másmilyen felhasználása, vagy az önrész minimálisra csökkentése felé érdemes mozdulni.
A részleges korszerűsítés önmagában nem feltétlenül rossz megoldás, megfelelő műszaki terv nélkül azonban bezáródási, vagyis lock-in hatást idézhet elő. Ha például a szigetelést több, egymással össze nem hangolt lépésben végzik el, nem megfelelő anyagokat építenek be, vagy a későbbi szigetelés figyelembevétele nélkül cserélik le a fűtési rendszert, a következő beruházás már drágábbá vagy műszakilag nehezebbé válhat.
A Számvevőszék ráadásul konkrétan olyan teljesnek tekintett felújításokkal is találkozott, amelyek csak közepes energiaosztályt értek el, a továbblépéshez pedig az elkészült munkák egy részét vissza kellene bontani.
A támogatások célzását tovább gyengítette, hogy a vizsgált országok többnyire csak jogosultsági feltételeket alkalmaztak, a pályázatokat viszont nem rangsorolták várható megtakarítás, költséghatékonyság, az épület rossz állapota vagy a háztartás pénzügyi helyzete alapján.
Litvániában minden 1993 előtt épült társasház jogosult volt, ami az ilyen épületek 90 százalékát lefedte, Cipruson pedig az egyik programba az épületállomány 94 százaléka bekerülhetett. A forrásokat így
sok esetben közel sem a legrosszabb állapotú lakások vagy a támogatás nélkül beruházni képtelen háztartások kapták.
A tanulmány adatai ezen túl jól érzékeltetik, mekkora különbség lehet az egyes munkálatok eredménye között:
Ennek ellenére a kisebb megtakarítást hozó nyílászáró- és kazáncserékből jóval több támogatást osztottak ki, mert ezek egyszerűbben és gyorsabban kivitelezhetők.
Az RRF rövid végrehajtási időszaka ugyancsak a könnyebben megvalósítható beruházásokat hozta helyzetbe, a négy országban ellenőrzött 18 beruházásból 12 pedig késésben volt. A csúszások elsősorban a fal- és tetőszigetelést vagy több munkafázist tartalmazó összetett felújításokat érintették. Az egyszerűbb programok iránt ezzel szemben erős kereslet mutatkozott: Cipruson például a napelemes beruházások megtérülési idejét már akkor 3,5–5 évre becsülték, és azóta ez az idő csak tovább rövidült.
A késések hatására a számszerű céllal rendelkező 22 intézkedésből 13-nál lefelé módosították a vállalást, további hatnál pedig eleve csak mérföldkövek szerepeltek, eredménycélok nem. Ciprus a komplex lakásfelújítások tervezett számát 1100-ról 800-ra, a kapcsolódó keretet 30 millióról 22 millió euróra csökkentette. Vallóniában egy szociális lakásprogram támogatását 30 millióról 12,5 millió euróra, a célját pedig 3600-ról 1532 lakásra vágták vissza.
Különösen látványos ellentmondást találtak Litvániában, ahol az egyik program felújítási célját 40 százalékkal csökkentették, a becsült RRF-költségét viszont 32 százalékkal megemelték.
A Számvevőszék számítása szerint a módosított célértéknek is csak hozzávetőleg 77 százaléka teljesülhetett a határidőig. Az ilyen változtatások ugyan szabályosak lehetnek, de elfedhetik, hogy egységnyi uniós támogatásért végül kevesebb beruházás valósul meg.
A reformok értékelését az nehezítette, hogy az RRF-rendelet nem határozta meg pontosan a reform és a beruházás közötti különbséget, ezért hasonló intézkedéseket az egyik tagállam reformnak, a másik beruházásnak nevezett. A számvevők több olyan típusreformot találtak, amelyek
lényegében jelentős projektkiadásokból álltak, érdemi strukturális változást azonban nem tartalmaztak.
Az egyablakos felújítási tanácsadó központok például a háztartások valós információhiányát kezelhetnék, és több ilyen rendszer mérföldkövét teljesítettnek is minősítettek, azonban a platformok nem álltak készen személyre szabott tanácsadás nyújtására. Megfelelő mutatók hiányában persze azt sem lehetett kimutatni, hogy a reformok hatására több felújítás indult-e el, illetve mennyivel nőtt az energiamegtakarítás.
Régóta visszatérő kritika, hogy az RRF teljesítménymérése elsősorban a végrehajtást követte, így az sem meglepő, hogy végül a kifizetésekhez nem tették feltétellé a beruházások energetikai eredményét. Ennek köszönhetően
a 111 uniós lakóépület-felújítási intézkedésből mindössze háromhoz kapcsolódott közvetlenül a megtakarított energia mennyiségére vonatkozó cél.
A legtöbb ország
Ezekből megállapítható, hogy egy program halad-e, az azonban nem, hogy mennyivel mérsékelte az energiafogyasztást, ezért a megtakarítás kiszámításához a tagállamok gyakran az energetikai tanúsítványok felújítás előtti és utáni értékeit hasonlították össze.
A tanúsítványok szabványos használat mellett becsülik meg az épület energiaigényét, a tényleges fogyasztást azonban a lakók viselkedése, az időjárás és a kihasználtság is befolyásolja. A rossz állapotú lakásokban élők például sokszor nem fűtik fel teljesen otthonukat, a korszerűsítés után pedig a megtakarítás egy részét magasabb komfort formájában használják fel, így
az elméleti és a valós fogyasztás közötti teljesítményrés rendkívül nagy lehet.
A számítási módszer bizonytalanságát a tanúsítványok minőségi problémái is tovább növelték, hiszen Olaszországban például az ellenőrzött dokumentumok csaknem fele hibás vagy rendellenes adatokat tartalmazott, Flandriában minden nyolcadik vizsgált tanúsítvány miatt bírságot szabtak ki, Litvániában pedig 2024-ben 16 592-ből 1518-at, vagyis 9 százalékot elutasítottak.
A tanulmányban külön ellenőrzött öt olasz projektből négynél besorolási, alapterületi vagy adatfelvételi hibát találtak.
A tagállamok közötti összehasonlítást az is megnehezíti, hogy a tanúsítványok nem ugyanazokat a fogyasztási elemeket veszik figyelembe, hiszen egyes rendszerek beleszámítják a meleg vizet, a szellőzést vagy a légkondicionálást, mások nem, és a kategóriahatárok is lényegesen eltérnek.
Alapesetben az A energiaosztály felső fogyasztási határa az EU-ban a negatív értéktől közel 300 kWh/m²/évig, a G kategória alsó küszöbe pedig 200 és 1005 kWh/m²/év között mozoghat.
Az energetikai tanúsítványok helyett használt alternatív számítások sem bizonyultak feltétlenül pontosabbnak. Flandriában például minden telepített hőszivattyúhoz egységesen évi 8065 kWh, minden tetőszigeteléshez 7000 kWh, a padló-, fal- és ablakszigeteléshez pedig egyenként 2000 kWh megtakarítást rendeltek, az épület méretétől és állapotától függetlenül. Ráadásul a kombinált beavatkozások értékeit egyszerűen összeadták, noha az egyes munkálatok hatása jó részben fedi egymást.
Ciprus másik oldalról közelített, és itt a napelemek által megtermelt, de a hálózatba betáplált áramot is az épület primerenergia-megtakarításaként jelentette.
Ez alapvetően megfelelhet az épületenergetikai elszámolás szabályainak, de nem jelenti azt, hogy maga a háztartás kevesebb energiát használt fel. Az ország RRF-megtakarításainak 88 százaléka napelemes beruházásokból származott, ami nagyban megmagyarázza, hogy
Az RRF eredménytábláján 2025 végéig összesen 71,28 millió MWh/év megtakarítás szerepel, ez azonban lakóépületek, középületek és vállalkozások fejlesztéseit egyaránt tartalmazza.
A Bizottság nem rendelkezett intézkedésenkénti bontással, nem volt egységes kiindulási érték vagy végső megtakarítási cél, és a tagállami adatok részletes ellenőrzését sem végezte el, ráadásul az egész évre elszámolták a megtakarítást akkor is, ha a beruházás csak év közben készült el.
A beruházások költséghatékonyságát sem a Bizottság, sem az ellenőrzött tagállamok nem követték rendszeresen, ezért a Számvevőszék maga vetette össze a rendelkezésre álló adatokat.
Egy kWh becsült éves energiamegtakarítás beruházási költsége
Ez nem fogyasztói energiaár, hanem a beruházási költség és az egy évre becsült megtakarítás hányadosa, az intézkedések összehasonlítására azonban alkalmas.
A legrosszabb eredményt az olasz Superbonus produkálta, amely a kedvezményezettek költségeinek akár 110 százalékát is fedezte.
A programban több mint félmillió felújítás valósult meg, a becsült összköltség azonban 2025 novemberére 123 milliárd euróra emelkedett. Egy kWh éves megtakarítás közel 10 euróba került, csaknem négyszer annyiba, mint az olasz kormány korábbi, 2,58 eurós költségoptimális számításában.
Az RRF 13,95 milliárd eurós hozzájárulása a tervezett 36 millió helyett csak 18 millió négyzetméter felújítását fedezheti, és az országosan jóváhagyott adókedvezmények mindössze 10,5 százalékára lesz elegendő.
Az olasz jegybank becslése szerint a támogatott munkák 27 százalékát közpénz nélkül is elvégezték volna, és
a költségeket meghaladó támogatás ezenfelül lényegében megszüntette a kedvezményezettek érdekeltségét abban, hogy olcsóbb kivitelezőt vagy takarékosabb műszaki megoldást keressenek.
Mindezek miatt a Számvevőszék ajánlásai szerint a következő MFF-ben:
Bár Magyarország nem szerepelt a négy részletesen ellenőrzött ország között, a jelentés tanulságai hamar gyakorlati jelentőséget kaphatnak.
A most lehívható 10 milliárd eurós magyar RRF-keretből mindössze 61,27 millió eurót, tehát mintegy 21,8 milliárd forintot különítettek el meglévő lakóépületek energiahatékonysági korszerűsítésére, amely kombinált hitel- és támogatási konstrukcióként működhet.
Ez esetben az uniós forrásból finanszírozott épületfelújításoknak elég a közepes, tehát a legalább 30 százalékos energiamegtakarítást kell elérniük.
A kormány bejelentése szerint emellett 550 millió euró, körülbelül 195 milliárd forint szolgálhat új bérlakások és kollégiumok építésének ösztönzésére, ennek lakásokra jutó pontos hányada és energiahatékonysági feltételrendszere azonban még nem ismert.
A korábbi napelemes és fűtéskorszerűsítési programban további 211,16 millió euró maradt, ezt viszont nem lehet szigetelési keretként kezelni. A 20 ezer támogatott háztartásból legalább 4000-nél társul a napelemhez a fűtés rendszer korszerűsítése, tároló vagy nyílászárócsere, homlokzati vagy tetőszigetelést azonban a program nem követel meg.
Ugyan a RRF pénzek felszabadításának sürgőssége miatt nem csoda, hogy az összeg megszerzéséhez képest szinte minden egyéb szempont eltörpült a Tisza-kormány szemében, a jövőben érdemes lehet akár egy magyar rendszert kidolgozni arra, hogyan számítják a felújítások energiahatékonyságát, hiszen ez lenne a rezsicsökkentés ténylegesen fenntartható módja.
Címlapkép forrása: EU
Napi