A nyáron elfogadott, gyermekenként százezer forintos iskolakezdési támogatás jogosultságát nem kell külön igényelni, azt az állam a meglévő nyilvántartások alapján utalja. A támogatás azok után a gyermekek után jár, akiknél az állam már korábban megállapított valamilyen rászorultságot vagy sérülékenységet – rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, árvaellátás, tartós betegség vagy súlyos fogyatékosság, gyermekvédelmi szakellátás –, és megkapják azok is, akik után a szülő egyedülállósága miatt jár emelt összegű családi pótlék.

Forgács István romaügyi szakértő szerint pont ez az utolsó tétel mutatja meg a törvényhozói kapkodást.

Teljes egyenlőség vagy szarvashiba?

A jogalkotó sérülékenységi alapon határozta meg a kategóriákat, abból kiindulva, hogy ahol egy szülő nevel gyereket, gyerekeket, ott automatikusan nehezebb az élet. Forgács szerint ez önmagában logikus feltételezés, a probléma az, hogy a rendszer egyáltalán nem nézi, hogy ki mennyit keres.

„Nyilván gondolhatunk erre úgy, hogy ez maga a teljes egyenlőség, de közben azért ez a gyakorlatban nem így néz ki. Sőt. Mindenki számára egyértelmű, hogy teljesen más helyzetben van a külvárosi elvált édesanya a 7. emeleti panelban 3 gyerekkel, mint az az agglomerációban szintén egyedül élő és szintén gyermeket nevelő marketinges felsővezető” – jegyezte meg a szakértő.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az egyszülős jogcímnél nincs jövedelemhatár. Egy átlagosan, vagy akár kiemelkedően is jól kereső egyedülálló szülő jövedelemtől függetlenül is automatikusan megkapja a gyermekenkénti százezer forintot. Ezzel szemben az a házaspár, amelyik együtt neveli a három gyerekét, és havi nettó félmillió forintból gazdálkodik, már kiesik a rendszerből, mert a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jövedelemhatára rendkívül alacsony (az egy főre jutó havi nettó nem haladhatja meg a 64 125 forintot).

A problémát jól példázza az Országgyűlésben ülő Hegedűs Barbara helyzete. Nyilvánvalóan – bár az új kormány csökkentette a képviselői fizetést – nem tartozik a rászorulók közé, saját maga szólt a napokban arról, hogy tartós betegség miatt (ételérzékenység) ők is jogosultak rá. Igaz, ő már a parlamenti vitában is jelezte, hogy a neki járó összeget inkább felajánlja a veszprémi családsegítő szolgálatnak, ettől függetlenül az utalás hozzá is befut.

Szerintem ez az intézkedés ebben a formában egyértelműen szarvashiba volt

– értékelte Forgács, aki úgy látja, a javítás egyáltalán nem lett volna bonyolult, csupán egy sávos jövedelemhatárt kellett volna szabni az egyszülős jogcímhez is, vagy akár az adóbevallások alapján is lehetett volna kategóriákat felállítani.

A szakértő szerint viszont a nagyobb baj nem is maga a hiba, hanem az önkorrekció hiánya az új kormány részéről.

Mintha a kormány azt mondaná, hogy nem áll meg, megtartja a hibát, mert haladni kell, jól van ez így is. De ha benne marad a kavics a cipőben, és loholnak tovább, akkor az majd előbb-utóbb fájni fog

– fogalmazott a szakértő.

Forgács ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az iskolakezdési támogatás önmagában jó irányba mutat, és a rászoruló családoknak valódi segítség, és a parlament minden pártja, minden képviselője támogatta azt.

Azt kifogásolja, hogy egy ilyen egyszeri segítség csak akkor ér valamit, ha mögötte hosszabb távú elképzelés is van, abból viszont szerinte egyelőre nagyon kevés látszik. Sőt, szinte semmi. És ha a százezer forintos támogatás megtervezésénél is becsúszott már egy ekkora hiba, akkor a kampány jóval nagyobb ígéreteinél még nagyobb a tét, még nagyobb orra bukás lehet belőle.

A dupla családi pótlék csapdája

Ha az iskolakezdési támogatás nem szakmai hiba volt, hanem csak adminisztrációs malőr, akkor a kampány legnagyobb ígérete, a dupla családi pótlék egyenesen politikai aknamező Forgács István szerint. Úgy látja, hogy a cigány közösségekben áprilisban a vártnál sokkal többen szavaztak a Tiszára, amiben Forgács szerint ennek az egyetlen, de fontos ígéretnek volt kiemelkedően nagy szerepe.

A szakértő felidézte, hogy a kampányban a cigány közösségeket lehetett ugyan a „háborúval riogatni”, ahogyan azt a Fidesz is tette, de a Dankó Pista utcában élőket sokkal jobban érdekelte az, hogy azonnali dupla családi pótlékot kapnak, ha nyer a Tisza Párt, így aztán szívesebben hallották meg Magyar Péter ígéreteit, és hitték el, hogy ez leginkább nekik szól. Ezt segítette az is, hogy a Fidesz 16 éve alatt a juttatás összege (amelyhez utoljára még 2008-ban nyúltak hozzá) egy forinttal sem nőtt. A kérdés most már az új kormány asztalán hever: jut-e rá pénz, és kinek járjon a duplázás? Azaz, milyen lapjai vannak a Tisza kormánynak valójában?

Jelenleg a családi pótlék mindenkinek jár. Ha a duplázás is alanyi jogon történik, akkor a legtehetősebb kerületekben és a hátrányos helyzetű falvakban is kétszeresét fizeti majd az állam, amit a társadalom egy része biztosan igazságtalannak fog tartani. Ha viszont a kormány utólag feltételeket szab (például munkaviszonyhoz köti, ahogy azt a Mi Hazánk követeli, vagy csak bizonyos gyermekszámig vagy gyerekszámtól adja, esetleg csak fokozatosan akarja majd bevezetni), akkor azzal felrúgja a kampányígéretét.

Forgács ezt egy nagyon fontos társadalomszervezési kérdésnek tartja, amiről jelenleg semmilyen társadalmi párbeszéd nincs. Úgy látja, a kormányzat a döntést, és eleve az erről szóló diskurzust elkerülné most, így szerinte az ősz végéig, vagy talán januárig nem is fog előkerülni a téma. Mindeközben viszont alulról, azaz azoktól, akik április óta várják ezt a pénzt, folyamatosan nő a nyomás, az elégedetlenség. Ez pedig egy hosszú őszön és egy még hosszabb tél során jelentős bizalomvesztéssel fog járni.

Nagyon sok olyan emberről beszélünk, akik – nem vicc – április 13. óta kérdezik a postástól szinte minden héten, minden nap, hogy mikor jön már a dupla családi pótlék

– mondta, majd hozzátette, hogy pont ez a pozitív várakozás volt az, ami a Tisza javára billentette ezeket a szegényebb régiókat a választásokkor.

„És ezek az emberek most várják a jutalmat. Ami nyilván egy rossz kifejezés, de úgy érzik, hogy biztosan megérdemlik ezt azért is mert, rászorulók, gyerekeket nevelnek, és azért is mert a Tisza mellett szavaztak” – egészített ki a szakértő.

A „Volvo-effektus”

Hogy a Fidesz miért veszítette el a tavaszi választást, arról Forgácsnak határozott szociológiai olvasata van. Nem vitatja, hogy az előző kormánynak voltak kifejezetten jó, a nagy rendszerekbe épített felzárkózási eszközei. A kötelező óvoda, az ingyenes iskolai étkeztetés, a 25 év alattiak és a többgyermekes anyák adómentessége szerinte mind olyan intézkedések voltak, melyek első számú nyertesei a cigány közösségek lettek, „még ha ezt soha nem is írta ki nagybetűvel az égre a Fidesz”. A szakértő példaként említette, hogy egy négygyerekes édesanya – majd később a háromgyerekes is – az őt segítő adómentességgel hirtelen jelentős összeget tudott hazavinni, ha elment legálisan dolgozni. Vagy egy másik fontos, keveset tárgyalt eredmény: az elmúlt tizenhat évben érzékelhetően csökkent az etnikai alapú konfliktusok kialakulásának veszélye.

És ezt az egész közeget vesztette el a Fidesz azzal, hogy a kampányban ezek az emberek nem kaptak pozitív új ígéreteket, nem kínált nekik bizonytalan, de jól hangzó ígéreteket, miközben a Tisza belengette a dupla családi pótlékot, amire valóban nem volt válasza a korábbi kormánypártnak. Ugyanakkor ez önmagában még nem lett volna elég a romaügyi szakértő szerint a Fidesz súlyos vereségéhez.

A Fidesz bukását szerinte egy generációkon és osztályokon átívelő alkalmi, soha meg nem ismételhető szövetség hozta el. Ahogy fogalmazott,

a vasúti munkás tizenkilenc éves drogfüggő, az élettársával már gyermeket váró fia a Taktaközben ugyanúgy vesztesnek érezte magát, mint a gyárigazgató vagy a marketing menedzser kertvárosban élő huszonegy éves fia. Azzal a különbséggel, hogy az utóbbi valójában nem volt vesztese az elmúlt 16 évnek, csak idegesítette, bosszantotta egyes fideszes, vagy a Fideszhez közel álló személyek „luxizása”, teljes társadalmi dominanciája, és éppen ezért része akart lenni annak az „anti-Fidesz – Fck NER” hullámnak.

A második típusra hozott egy autós példát.

Négy évvel ezelőtt a „tizenötmilliós családi Volvóban” a szülők még arról beszélgettek, hogy mennyi mindent adott nekik a Fidesz, miközben a hátul ülő tinédzserek a telefonjukat nyomkodták unottan. Őket nem érdekelte a politika, hiszen úton voltak a szüleikkel a wellnessbe apa és anya SZÉP-kártyájával, vagy éppen a reptérre egy párizsi hétvégére. Kevés ennél egyértelműbb dolog volt a számukra. Négy évvel később 2026-ban ugyanez a házaspár már a korrupciót szidta, mémeken kacarászott, a hátsó ülésen viszont időközben már szavazókorúvá váltak a gyerekek, és menő lett politikával foglalkozni, immár a család egészének szintjén is. És így hirtelen már nem ketten, hanem négyen szidták azt a rendszert ugyanabban a kocsiban ülve.

Forgács szerint tehát a kormányváltás egyik motorja épp azoknál a családoknál keresendő, amelyek nem éltek rosszul, vagy akár kimondottan jól boldogultak. De közben azt látták, hogy vannak, akik még náluk is jobban élnek, és ahhoz a jóléthez esetleg nem biztos, hogy tisztán jutottak hozzá, „ez pedig felébresztette az addig bennük nagyon mélyen szunnyadó moralitást is”.

A Tisza óvatoskodása

Bár a Tisza Párt átvette az irányítást, a felzárkózáspolitikában egyelőre csak a tapogatózás, útkeresés látszik a szakértő szerint. Az Orbán-kormányban Sztojka Attila államtitkár személyében volt egy egyértelmű, dedikált felelőse a roma ügynek, akin számon lehetett kérni az irányt és az eredményeket, hiányosságokat. A mostani felállásban gyakorlatilag négy-öt államtitkár is foglalkozik a területtel, Bódis Kriszta személyében pedig van önálló kormánybiztos is, de a gépezet mintha egy helyben állna.

Mit lehet mást csinálni, mint amit a Fidesz csinált? A Fidesz által bevezetett intézkedések általánosságban jók, előrelépést kínáltak. Valamin viszont változtatniuk kell, hogy visszaigazolhassák azt, hogy a Fideszt muszáj volt leváltani

– mondta a szakértő. Szerinte a narratívából jelenleg hiányzik az az új irány, amire valóban szükség lenne: azaz szerinte többek között „egyértelműen küzdeni kell a családon belüli erőszak és a drog ellen, segíteni kell, hogy a cigány lányok a lehető legtovább tanulhassanak, felelős és tudatos gyermekvállalásra van szükség, a dupla családi pótlék helyett irányított/korlátozott támogatás-rendszer kell kifejezetten a higiénia-szegénység ellen, az üres szakképzőiskolai kollégiumi férőhelyeken pedig ifjúsági lakhatás-támogatási programokra van szükség, illetve segíteni kellene a büntetés-végrehajtásból szabadulók foglalkoztatását azzal, hogy az őket alkalmazó munkaadók állami adó- és járulékkedvezményeket kapnak”. Ezzel szemben szerinte a kampányban hangoztatott tankötelezettség 18 évre emelésének szakmai indoklása sem látszik, nemhogy a bevezetésének módszertana, időbelisége, feltételei, vagy a mindennél fontosabb hatásai, elsősorban a munkaerőpiacra.

Forgács mindezek mellett nem híve „az indokolatlanul fenntartott falusi kisiskoláknak” sem. Szerinte ezen intézmények egy része sok esetben azért is szegregálódott, mert a nem cigány szülők nem oda íratják a gyerekeiket, hanem elviszik egy közeli nagyobb településre. A szakértő úgy véli, ha a felsősöket átvinnék egy jól felszerelt járásközpontba, azzal a szegregációt is csökkenteni lehetne, a megmaradt falusi iskolaépületeket pedig szociális bérlakásokkal, közösségi térré vagy tanodává lehetne alakítani. Ezt eddig egyetlen kormány sem merte meglépni, de úgy véli, ez a jövőben elkerülhetetlen lesz.

Ezekkel a felvetésekkel Forgács folyamatosan keresi azokat a szereplőket, akik előmozdíthatnák ezek megvalósulását, de egyértelmű szándék az új kormánynál sem látszik erre még. Forgács szerint ez a fajta halogatás egyértelműen a népszerűségvesztéstől való félelemből fakad. Az új kormány minden lépést patikamérlegen mér, nehogy politikai támadási felületet adjon. A szakértő azonban figyelmeztet, az ha a következő egy-másfél évben nem hoznak érdemi döntéseket a cigányok felzárkózásának a területén, az a társadalmi konfliktusok újbóli kiéleződéséhez vezethet.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)