Magyar Péter először még 2025. július 26-án, Székesfehérváron fektette le, miként nézne ki egy olyan kormány külpolitikája, amit ő vezetne.

Beszédében az országot történelmi távlatokban elhelyezte Európában, és leendő kormányának egyértelműen kijelölte külpolitikai irányát: egy nyugati irányultságú, a környező országokkal és szövetségeseinkkel – elsősorban az Európai Unió tagállamaival és a NATO országaival – jó kapcsolatra törekvő, a magyar érdekeket szem előtt tartó, ám konstruktív és pragmatikus politikát vázolt fel.

A beszéde egy pontján úgy fogalmazott,

Nincs megfelelőbb hely Székesfehérvárnál, hogy kimondjuk: nekünk, magyaroknak egy utunk van, Európa. A keletre visszavezető út zsákutca.

Ezután kifejtette, hogy Szent István király óta Magyarország a Nyugatot választotta, és ebből nem lehet engedni:

Szabadságban és ne zsarnokság alatt éljünk. Demokráciában, népek szövetségében, és ne cáratyuskák, kedves vezetők és a Kárpátok géniuszai kénye-kedve szerint szervezzék a mindennapokat.

Az, hogy elődjéhez képest jelentősen változtatna az ország külpolitikáján, nemcsak a kampány során, hanem miniszterelnökként megtett első diplomáciai útjain, valamint első EU-csúcsán is megmutatkozott.

A csúcsot megelőzően különböző formális találkozókon több tagállam vezetőjével is egyeztetett, miközben az utóbbi években ilyeneken elődje már nem vett részt. Továbbá Orbán Viktorral ellentétben Magyar végül nem vétózta meg a csúcsot lezáró konklúzió Ukrajnáról és az ukrajnai háborúról szóló szövegét, hanem azt aláírta, miután a szöveg több pontján közbenjárására a magyar álláspont figyelembe vételével finomítottak – például bekerült egy utalás a kárpátaljai magyar kisebbségek jogainak tiszteletben tartására, ami a konklúziótervezetben még nem szerepelt, ahogy a végső szövegben az állam- és kormányfők végül nem az összes csatlakozási klaszter megnyitását sürgették Ukrajna kapcsán, hanem azt jelentették ki, hogy az érdemeken alapuló megközelítéssel összhangban bíznak a további tárgyalási klaszterek megnyitásában.

Ugyan az előző és a jelenlegi kormány külpolitikája már most összehasonlítható tettek, szavak, vagy szimbolikus gesztusok terén, azonban mindezeket eddig hivatalos dokumentum, például külpolitikai stratégia nem összegezte – igaz, az Orbán-kormányok is legutoljára csak 2011-ben mutattak be egy ilyen dokumentumot, amikor a külügyminiszter még az atlantista Martonyi János volt.

Viszont a Magyar Közlönyben augusztus 25-én megjelent számában a Kormány 1266/2026. számú határozata, amiben meghatározzák a szeptember 8-án kezdődő ENSZ Közgyűlésen résztvevő magyar küldöttség mandátumát, azaz rögzítik, hogy a delegáció milyen álláspontot képviseljen, ami összevethető az utolsó Orbán-kormány utolsó ilyen határozatával, figyelembe véve az olykor megváltozott körülményeket.

Oroszország baráti államból veszélyforrás, Közel-Keleten szélesebb külpolitika

A leglátványosabb változás a magyar delegáció számára előírt irányelvekben az ukrajnai háború kapcsán látható.

Az Orbán-kormányokat sokszor bírálták az Oroszországgal ápolt szoros kapcsolatai miatt, hol jogosan, hol kevésbé.

Orbán a háborút többször is két szláv nép háborújaként jellemezte, ezzel azt inkább egy etnikai/kulturális konfliktusként keretezve, mintsem Oroszország Ukrajna elleni területszerző, imperialista háborújaként.

Emellett kormánya az uniós döntéshozatalban, valamint az ENSZ-ben is gyakran leszavazta az orosz agressziót elítélő nyilatkozatokat és döntéseket. Míg utóbbi sok esetben nem járt konkrét következménnyel, addig előbbinél az egyhangúság követelménye miatt a magyar vétóval gyakran aláásta a többi 26 tagállam közös nyilatkozatát; késleltette az orosz szankciók bevezetését, vagy az Ukrajnának nyújtott támogatások eljuttatását, miközben utóbbiak alól Magyarország sok esetben mentesült – igaz, az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelt valószínűleg a magyar választási kampány miatt vétózta, teljesen alárendelve ezzel a külpolitikát a kampánycéloknak.

A két kormány külpolitikai felfogásának a különbsége az ENSZ-közgyűlésekre meghatározott irányelvekben is szembeötlő.

Ugyan az idei és a tavalyi dokumentum is az ukrajnai háború kapcsán a tartós és fenntartható békét tűzi ki végcélul,

Míg a mostani irányelvben elítélik az orosz katonai agressziót és elismerik Ukrajna szuverenitását, területi integritását és önvédelemhez való jogát, addig az ENSZ tavalyi közgyűlésén az Orbán-kormány által meghatározott mandátum ezekre nem tért ki, és végül az Ukrajna szuverenitását és területi integritását megerősítő határozat ellen szavazott. 

Hogy ennek oka az oroszokkal ápolt diplomáciai kapcsolatok fenntartásának a szándéka volt-e egy lehetséges közvetítői szerep érdekében, vagy pedig politikai rokonszenv állt mögötte – esetleg az orosz energiafüggőség –, azt nem tudhatjuk, de akkoriban valószínűleg a magyar stratégia valahol előbbi kettő között helyezkedhetett el.

További különbség az előző és a jelenlegi kormány között a közel-keleti konfliktusokhoz való viszonyuk. Ugyan mindkét kormány a régió tartós békéje mellett foglalt állást, és tiszteletben tartja Izrael önvédelemhez való jogát, de a szövegek kicsit másképp keretezik az Izrael és a Hamász terrorszervezet közötti háborút, valamint annak lehetséges megoldását.

Az Orbán-kormány négy pillérre helyezte álláspontját, ami elsősorban a 2023. október 7-i, a Hamász Izrael elleni terrortámadásának a következményeire fókuszált. Míg a megközelítés egy terrorellenes és biztonságpolitikai keretben értelmezte a konfliktust, és az Izrael biztonságát hangsúlyozó elemeket helyezte előtérbe (terrorizmus elleni fellépés, eszkaláció elkerülése, túszok azonnali szabadon engedése, általánosságban a polgári lakosság és civil infrastruktúra védelme), addig a Magyar-kormány irányelve diplomáciailag egyensúlyoz Izrael önvédelméhez való joga, az emberi jogok tiszteletben tartása, valamint a nemzetközi jog között.

Az új kormány a háborúban álló felek közötti közvetlen tárgyalások mellett érvel, miközben tiszteletben tartják Izrael önvédelemhez való jogát, de egyben explicit módon felszólít Libanon szuverenitásának a visszaállítására is, aminek déli területein jelenleg az izraeli hadsereg szárazföldi hadműveletek végez.

Az új magyar irányelv a régió stabilitása érdekében már nemcsak a Hamász, hanem a Libanon déli részén jelen lévő Hezbollah terrorszervezet lefegyverezését is követelné, miközben a nemzetközi jog elvein alapuló, átfogó, igazságos és tartós békét céloz az egész régióban.

Az előző mandátum értelemszerűen nem tért ki az iráni háborúra, lévén, hogy az idén február 28-án kezdődött. Az új magyar kormány ebben a kérdésben szintén a diplomáciai megoldás mellett érvel, miközben hangsúlyozza, hogy Irán nem juthat nukleáris fegyverhez.

Az identitáspolitikát pragmatikus nyelvezet váltotta fel

A két mandátum között nagyon sok hasonlóság van. Az ezt rögzítő kormányhatározat felépítése ugyanaz, és sok esetben a bekezdések is szinte teljes egészében megegyeznek, ami folytonosságot jelent az előző kormány irányelvéhez. 

Ilyen például az ENSZ, az ENSZ BT és a multilaterális rendszer reformjait sürgető álláspont, de ugyanúgy mindkét szöveg támogatja a különböző fegyvereket (például nukleáris fegyverek, biológiai fegyverek) korlátozó vagy leszerelését célzó egyezményeket; kiáll a migrációval szembeni fellépés nemzeti hatásköre mellett, valamint mindkét dokumentum hangsúlyozza a különböző klímaváltozással, leginkább a vízgazdálkodással összefüggő lépések fontosságát, olykor akár részletesebben is.

Az orbáni irányelv második pontjában – ami A küldöttség a béke és biztonság területén nevet viseli – például az Orbán-kormány irányelve kiemeli a keresztény üldözöttek védelmét, addig a Magyar-kormány átfogóan minden vallási és etnikai, továbbá nyelvi hovatartozásuk miatt üldözött közösségek megsegítésére irányuló kezdeményezéseket támogat, azaz ideológiailag jóval semlegesebb (az általánosabb megfogalmazás a tavalyi, még Orbán-kormány által írt irányelvben a dokumentum más részén azonban szerepel).

Az Orbán-kormány ugyanúgy egyértelműen politikai-értékalapú irányelvet fogalmazott meg a nők védelme és helyzetének előmozdításáról szóló részben: az akkori magyar delegációt arra szólították fel, hogy miközben támogassa a nemek közötti egyenlőség és a nők helyzetének előmozdítását, „lépjen fel a női és a férfi nemekre vonatkozó dichotómiát kibővíteni célzó törekvésekkel szemben”, „hangsúlyozza a család fontos társadalomépítő szerepét”, illetve lépjen fel „a család fogalmának kiterjesztésére irányuló javaslatokkal szemben”, ahogy „az anya mint nő és apa mint férfi nemi kategóriákat megkérdőjelező, hagyományosan elfogadott megközelítésekkel szemben”. 

Helyette az új irányelvben a delegációt arra szólítják fel, hangsúlyozza „a társadalmi szolidaritásra épülő, jól működő, az alapvető jogok és az egyenlő bánásmód érvényesülését garantáló szociális egészségügyi, oktatási és gyermekvédelmi intézményrendszer, valamint a helyi közösségek és civil társadalom aktív szerepvállalásának fontosságát”, miközben a családok fontosságára és segítésére a Fenntartható Fejlődési Célok végrehajtása kapcsán hivatkozik.

Míg az Orbán-kormány irányelve helyenként határozott érték- és társadalompolitikai tételeket tartalmazott, adott esetben ideológiailag éles megfogalmazásokat használt – például a tradicionalista családmodell, vagy a nemek kapcsán –, addig

Az identitáspolitikai és konfrontatív elemek látványosan kikerültek a magyar delegáció mandátumából, miközben az új irányelv a nemzetközi joggal összhangban elítéli az orosz agressziót, kiáll Ukrajna szuverenitása mellett, ahogy a Közel-Kelet kapcsán is egy átfogóbb, az egész régióra kiterjedő megoldást céloz. Az irányelv azonban sok esetben folytonosságot mutat az előző kormány nem annyira látványos, de létező külpolitikájához, főleg a migráció, az ENSZ reformja, vagy a vízdiplomácia terén. Nyelvezete azonban így is jóval konstruktívabb és kompromisszumkeresőbb hozzáállást mutat. 

(Borítókép: Magyar Péter 2026. augusztus 27-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)