Az 500. évforduló napján tekintünk vissza 1526-ra, amikor II. Lajos magyar király 25 ezer katonájával csatát vesztett egy 50-75 ezer fős oszmán sereggel szemben. De a történészek szerint az egyik fontos kérdés nem az, hogy Lajos miként vívta meg ezt a csatát, hanem az, hogy a nyugati hatalmak miért nem álltak melléje. Hahner Péter történész, a Pécsi Tudományegyetem egykori tanszékvezető docense szerint a mohácsi vereség valójában egy európai politikai játszma mellékszála volt.

Két európai nagyhatalom és a magyar királyság

Az 1520-as évek elején a kontinensen nem volt egy nagy központi erő, hanem két, lényegében egyenlő erejű nagyhatalom versengett egymással, nevezetesen V. Károly német-római császár és I. Ferenc francia király. Mai szóhasználattal azt mondhatnánk, hogy két szuperhatalom próbálta megszerezni az ellenőrzést az európai kontinens felett.

Károlynak azonban volt egy előnye, amely egyben a hátrányát is jelentette. Ebben az időben került ellenőrzése alá egy roppant nagy birodalom. Ez magában foglalta az akkori Németalföldet, Spanyolországot, Aragóniát, Katalóniát, Észak-Itáliában Milánót, délen Nápolyt, a Baleári-szigeteket, és ne feledjük, hogy Amerika 1492-es felfedezése után lassan-lassan elkezdett csordogálni a tengerentúlról érkező arany hadizsákmány is. A nagy birodalom nagy gondokkal járt, hiszen hatalmas távolságokat kellett megtenni benne, és a primitív kommunikációs viszonyok között szinte lehetetlen volt ezt a birodalmat egységesen vezetni. A Habsburgok nagy területen szétszórt erői, a késedelmes hírvitel, mind-mind azt jelentette, hogy a birodalom sok ponton sebezhető.

I. Ferenc francia király helyzete ettől különbözött. Egy földrajzilag jóval egységesebb ország uralkodója volt, akinek például nem kellett foglalkoznia a tengeren túli gyarmatokkal. Bár a két államalakulatban körülbelül ugyanannyian éltek (18-18 millió ember), ám Franciaország kezdetben csak másodhegedűs volt.

A fogság, amely megváltoztatta az európai politikát

A fordulópont 1525 tavaszán jött el. A paviai csatában V. Károly csapatai foglyul ejtették I. Ferencet, és majdnem egy éven át nem engedték el. Ennek pedig az lett a következménye, hogy Franciaország régensasszonya, Savoyai Lujza azonnal leveleket kezdett küldözgetni mindegyik európai hatalom vezetőjének – beleértve a török szultánt, I. Szulejmánt is –, hogy segítsenek kiszabadítani I. Ferencet.

Ez a lépés pedig megpecsételte Magyarország sorsát. Savoyai Lujza arra kérte Szulejmánt, hogy támadja meg a német-római birodalmat, amire a szultán készséges, de kitérő választ adott. Valójában akkoriban Isztambul már javában készülődött Magyarország ellen, majd 1526-ban aztán le is csaptak.

Miért nem jött a Nyugat a magyarok segítségére?

Amikor a magyar királyság a német-római uralkodótól, V. Károlytól kért segítséget, akkor a király válasz helyett csak egy keserű megjegyzést tett:

Van már egy törököm, akivel harcolnom kell. Egy fárasztó törököm, méghozzá Franciaország királya.

Ez az egy mondat jól összegezte a közelgő tragédiát. Károly nem látta akkora veszélynek, hogy az oszmán birodalom előrenyomul, sokkal inkább tartott attól, hogy a francia királyság megpróbálja az ő olasz és burgundiai területeit elfoglalni.

Mielőtt I. Ferencet kiengedték a fogságból, ígért fűt-fát, azonban szabadlábon ígéreteit semmisnek nyilvánította, mondván, erőszakkal bírták rá, hogy ilyeneket mondjon. Sőt Franciaország nem hagyott fel a burgundiai és itáliai területek megszerzésével sem, amiben egyre több korabeli fejedelem és uralkodó támogatta. 1526-ban aztán, mindössze három hónappal a mohácsi csata előtt, összeállt a Habsburg ellenes nyugat-európai koalíció, a cognaci liga, amelynek még a VIII. Henrik király által uralt Anglia is a tagja lett. Alapjában Európában akkor már mindenki azt harsogta, hogy nem a távoli törökök az igazi veszedelem, hanem Habsburg Károly. Ebben a kényszerhelyzetben pedig hiába volt Károly húga II. Lajos magyar király felesége, a Habsburgok számára a pillanatnyi prioritás egészen más volt.

Egyenlőtlen erőviszonyok

A kérdésre, hogy valóban el lehetett-e volna kerülni, vagy legalábbis elodázni a tragédiát, Hahner Péter azt mondja, hogy ez kizárt. A történész ezt a „lavina-hasonlattal” írta le, mert szerinte ha a lavina megindul, szinte mindegy, hogyan reagál az ember, a katasztrófa elkerülhetetlen. Az oszmán hadsereg nem csupán nagyobb létszámú volt, de hadszervezete is jóval korszerűbb volt. A teljes török haderő nem is vett részt csatában, bőven volt tartaléka, ám még így is két-háromszoros túlerőben voltak.

Az oszmánok olyan logisztikai szervezettségről tettek már akkor tanúbizonyságot, amire az európai hadvezetők még nem voltak képesek. Óriási hadsereget tudtak rendezetten elvinni nagy távolságra, képesek voltak élelmezni az embereket egész idő alatt és táboraikban a százezres létszám (no, meg a velük vonuló több ezer ló) ellenére sem ütötte fel a fejét semmiféle betegség. Éppen ezért kellett aztán 150 év, hogy ki tudják őket szorítani Magyarországról.

A magyar haderő akkor már nem ugyanolyan volt, mint Mátyás király idejében, akinek uralkodását az utókor jócskán megszépítette. Az a híres fekete sereg, amely 30 évvel korábban még Európa egyik legjobban működő hadereje volt, szétszéledt. Igaz, Mátyásnak nagyon sokba került, hogy állandó készenlétben tartsa zsoldosseregét, hatalmas adóterheket rótt ennek érdekében a társadalomra, ám kerülte a nyílt, teljes erejű összecsapást a törökökkel.

A csatavesztés nem a véletlen műve volt

A történész szerint a mohácsi vereség nem tekinthető szerencsétlen véletlennek, hanem inkább teljesen előre meghatározott eseményláncolatba illeszthető. Ha véletlenül meg is nyerte volna a magyar sereg ezt a csatát, a török elleni háborút aligha nyerhette volna meg. Az oszmán birodalom ereje már akkor túl nagy volt, az európai koordináció pedig túl gyenge.

Hahner Péter szerint Mohács nem nemzeti tragédia volt, hanem egy középkori európai válságkezelési csőd. A Nyugat nem tudta vagy nem akarta támogatni a kelet-közép-európai magyar királyságot, aminek aztán 150 évig fizette az ára.

A műsorban szó volt még arról is, hogy

• Megbeszéltük, hogy a felmentő sereg, Szapolyai János erdélyi vajda vezetésével, szándékosan késett, vagy ellentmondásos utasításokat kapott?
• Igazak-e konteók, hogy II. Lajos nem belefulladt a Csele patakba, hanem merénylet áldozata lett?
• Miért tekinthető a török kiűzését követő 200 év Magyarország felívelő korszakának?
• Hogyan értékelték az elmúlt 500 évben Mohácsot, kit tettek meg bűnbaknak a vallásháborúk idején, a reformkorban, az I. világháború után, illetve a nacionalista és a marxista történetírás idején?