krtk blog Az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.

Ez nem egyszerűen termelékenységi probléma, és nem oldható meg pusztán több pénzügyi támogatással, kedvezményes hitelprogramokkal vagy ingyenes tőkejuttatással. A magyar kkv-szektor rendkívül heterogén: egymás mellett működnek

• a nemzetközi élvonalba tartozó, folyamatosan innováló kis és közepes méretű cégek,
• a nagyvállalatoktól függő beszállítók,
• a hazai piacra berendezkedett mikro- és kisvállalkozások,
• valamint azok a tudásintenzív vállalatok, amelyek magyar tulajdonban vannak, de már inkább külföldön működnek.

Ezért véleményünk szerint a valódi kérdés nem az, hogyan lehetne általában a kkv-kat fejleszteni, hanem az, hogy mely vállalati csoportnak pontosan milyen növekedési vagy nemzetköziesedési akadályokkal kell szembenéznie, és ennek megfelelően a gazdaságpolitika hogyan, milyen speciális eszközökkel segítheti őket.

• Az EU-ban a kkv-k adják a nem pénzügyi vállalkozások 99,8%-át, a foglalkoztatás 65,2%-át és a hozzáadott érték 53,1%-át.
• Magyarországon a vállalkozások és a foglalkoztatottak aránya hasonló – 2023-ban 99,2, illetve 65,7% –, a hozzáadott értékből azonban a kkv-k csak 41,6%-kal részesedtek.
• A termelékenységi lemaradás még élesebb. Az egy foglalkoztatottra jutó hozzáadott érték az uniós kkv-k körében átlagosan 54,5 ezer euró, Magyarországon viszont mindössze 25,9 ezer euró volt. Ezzel hazánk a 27 tagállam közül a 25. helyen állt; mögöttünk csak Görögország és Bulgária szerepelt. Csehországban ugyanez az érték 46,8 ezer, Szlovéniában 36,5 ezer euró volt.

A tízéves hazai idősor sem megnyugtató. A kkv-k foglalkoztatási részesedése 68-ról 65,4%-ra, hozzáadottérték-részesedése 43,5-ről 41,5%-ra csökkent. Az exportból való részesedésük 19-ről 12,8%-ra, a beruházásokból való részesedésük pedig közel 35-ről 26,2%-ra esett vissza. Vagyis

a szektor számbeli bővülése nem járt együtt szerkezeti megerősödéssel. Ez az általános európai trendekkel is szembemegy.

A kkv nem egységes kategória

A kkv-kat a statisztika létszám, árbevétel és mérlegfőösszeg alapján határozza meg, ezért

ugyanabba a kategóriába kerülhet egy néhány fős helyi szolgáltató és egy csaknem 250 embert foglalkoztató, exportáló, kutatás-fejlesztést végző középvállalat. Egyetlen átlag így könnyen elfedi a lényegi különbségeket.

Kutatásunkban (amelynek első része itt, a második része pedig itt olvasható) több mint nyolcvan publikációt tekintettünk át, és húsz cégvezetővel készítettünk félig strukturált interjút. A minta nem reprezentatív, inkább erősen torzít, a sikeresebb, innovatívabb és nemzetköziesebb vállalatok felülreprezentáltak benne – ezek a cégvezetők általában sokkal nagyobb eséllyel vállalták a kutatásban való részvételt, mint magukat sikertelennek ítélő társaik.

Benyomásunk szerint a 2025 nyarától 2026 február végéig terjedő „interjú-időszakban” a vállalatok külső szereplők iránti bizalma nagyon alacsony szintű volt, az egy-két évtizeddel előtti időszakhoz képest sokkal nehezebben találtunk vállalati kutatási partnereket. Mintánk sajátosságai miatt a következtetések nem a teljes kkv-szektorra vonatkoztatható általánosítások, hanem olyan eredmények, amelyek új kutatási és gazdaságpolitikai kérdéseket vetnek fel.

Az interjúk egyik legfontosabb tanulsága, hogy a vállalati teljesítményt nem lehet egyetlen sikertényezőre visszavezetni. A vezetői ambíció, a stratégiai gondolkodás, a szervezeti tanulás, az innováció, a munkaerő minősége, a kapcsolati háló és az intézményi környezet egymást erősítve – vagy éppen gyengítve – alakítja a vállalat pályáját.

Az innováció sokszor láthatatlan – és védekező jellegű

A hivatalos K+F-adatok alapján számos magyar kkv nem tűnik innovatívnak. Az interjúk azonban azt mutatták, hogy a vállalati tudás jelentős része nem formalizált kutatás-fejlesztésben vagy szabadalmakban jelenik meg. A folyamatos technológiafejlesztés, az egyedi mérnöki megoldások, az ügyfélspecifikus szolgáltatások, a külföldi üzleti látogatásokon ellesett gyakorlatok adaptálása és a minőségi követelményekhez való alkalmazkodás mind innovációt jelenthetnek. (Sok vállalat ezeket nem tekinti annak, a „normál” vállalati működés részeként tételezi.) Ezt nevezhetjük rejtett innovációnak. Egy kisszériás, speciális berendezéseket gyártó vállalkozás például K+F-labor nélkül is képes lehet belépni a légipari, hadiipari vagy egészségipari értékláncokba. Az ilyen tudás ugyanakkor a statisztikákban és a támogatási rendszerekben gyakran láthatatlan marad.

Ráadásul az innováció nem feltétlenül a növekedést szolgálja. Sok beszállítónál a fejlesztést a fő megrendelő követelményei kényszerítik ki, célja pedig elsősorban a meglévő pozíció megtartása. Az innováció ilyenkor nem új piacok meghódításának eszköze, hanem védekezés a kiszorulással szemben. Ez alapvetően más helyzet, mint azoké a globális résvállalatoké, amelyek naponta innoválnak, saját technológiát fejlesztenek, és nyereségüket tudatosan visszaforgatják K+F-be – ilyen magyar cég is volt a mintánkban.

A növekedés elutasítása is lehet racionális

A gazdaságpolitika rendszerint abból indul ki, hogy minden vállalkozás növekedni szeretne. Az interjúk és a szakirodalmi elemzések ezt nem igazolták. Több mikro- és kisvállalat tudatosan kerüli a létszám bővítését, a szervezet formalizálását vagy a pályázati rendszereket. Ennek oka lehet az életminőség védelme, de a növekedéssel járó adminisztratív, adózási és munkaerőpiaci kockázatok mérséklése is.

A „nemnövekedés” tehát nem minden esetben kudarc vagy ambícióhiány. Kiszámíthatatlan környezetben racionális alkalmazkodási stratégia is lehet.

Ha a vállalkozó úgy látja, hogy a nagyobb méret aránytalanul több szabályozási terhet, munkaerő-gondot és bizonytalanságot hoz, a stabilitást választja az expanzió helyett. Ez egyben azt is jelenti, hogy a növekedést ösztönző politika nem lehet eredményes, ha kizárólag finanszírozást kínál, de nem csökkenti a bővülés kockázatait.

Ambivalens állami szerep

A támogatások megítélése erősen megosztotta az interjúalanyokat.

• Egyes vállalatok számára az uniós és állami források, a külpiaci terjeszkedéshez nyújtott diplomáciai segítség vagy a K+F-programok valódi segítséget jelentettek.
• Más, különösen a tudásintenzív és nemzetközi piacokra dolgozó cégek tudatosan távol maradnak a pályázatoktól, mert azokat adminisztratív szempontból terhesnek, kiszámíthatatlannak vagy torz ösztönzőket teremtőnek tartják.
• Megjelent egy harmadik, pragmatikus hozzáállás is: a vállalat igénybe veszi a könnyen elérhető lehetőségeket, de nem építi rájuk stratégiáját.

Abban viszont szinte teljes volt az egyetértés, hogy a magyar gazdaságpolitikát hosszabb távon jellemző gyakran változó szabályok, a bürokrácia és az átláthatóság hiánya visszafogja a hosszú távú döntéseket. Az általunk megkérdezett cégek közül kettő innovatív, nemzetközileg versenyképes magyar tulajdonú vállalkozásnak számít, amelyek már alapvetően külföldről működnek. Ezt egyfajta „menekülési” nemzetköziesedésnek tekinthetjük:

nem a külföldi piac önmagában, hanem a kiszámíthatóbb és rugalmasabb működési környezet vonzza ki a vállalatot. Ez különösen súlyos figyelmeztetés.

Ha éppen a legmobilabb, leginnovatívabb és leginkább nemzetköziesedni képes cégek helyezik át tényleges működésüket, akkor a gazdaság nemcsak adóbevételt, hanem tudást, hálózatokat és jövőbeli növekedési lehetőségeket is veszít.

Sokszínű nemzetköziesedés

A külpiacra lépés sem egységes, lépcsőzetes folyamat. A digitális, tudásintenzív cégek egy része már alapításától globális piacra dolgozik. Számukra a földrajzi távolság kevésbé akadály, a nemzetköziesedés inkább szervezeti és jogi feladat.

A termelő és szolgáltató kkv-k jelentős részénél viszont a külpiaci kapcsolódás közvetett: Magyarországon működő multinacionális vállalat beszállítójaként történik. Ez stabil keresletet adhat, de erős függőséget is teremt. Más vállalkozások exportja személyes kapcsolatokból vagy véletlen lehetőségekből nő ki, és nem épül be tudatos külpiaci stratégiába. Emiatt egy kezdeti siker után könnyen következhet megtorpanás vagy visszalépés. Ugyanakkor – ismét rámutatva a kkv-k heterogenitására – volt a mintánkban néhány tudatosan exportra, külföldi piacokra dolgozó cég is.

Az új kínai és dél-koreai beruházások további kérdéseket vetnek fel. A korábban meghatározó német, illetve egyes japán vállalatokhoz hosszabb tanulási folyamat és stabilabb beszállítói kapcsolat kapcsolódhatott. Az interjúk alapján az újabb ázsiai értékláncok gyakran sokkal zártabbak, gyorsabbak, centralizáltabbak és inkább a befektető saját beszállítói hálózatára támaszkodnak. A magyar kkv-k bevonása ezért könnyen korlátozódhat néhány helyi, alacsonyabb hozzáadott értékű feladatra, valódi technológiai és tudástranszfer nélkül.

Munkaerőhiány – nemcsak mennyiségi értelemben

A vállalatvezetők által hangsúlyozott legfontosabb korlát a munkaerőhöz kapcsolódott.

Ennek problémáját azonban nem pusztán létszámhiányként írták le. A szaktudás és a nyelvismeret mellett a motivációt, a felelősségvállalást, a kitartást és a lojalitást is hiányolták. A feldolgozóipari cégek és a tudásintenzív szolgáltatók igényei természetesen eltérnek, de az oktatási rendszer teljesítményét szinte egyöntetűen bírálták.

A kkv-k különösen nehéz helyzetben vannak, mert a nagyvállalatokkal szemben kevésbé tudnak magasabb bérrel, ismert márkanévvel vagy kiépített képzési rendszerrel versenyezni. A munkaerőhiány így nemcsak a napi működést nehezíti, hanem a növekedést, a digitalizációt, az innovációt és a külpiaci terjeszkedést is korlátozza.

Nem több támogatásra, pontosabb diagnózisra van szükség

A magyar kkv-politika egyik alapvető problémája, hogy a szektort gyakran homogén célcsoportként kezeli.

Pedig más eszközre van szüksége egy helyi mikrovállalkozásnak, egy a megrendelőtől nagymértékben függő beszállítónak, egy innovatív családi középvállalatnak, egy lassan és megfontoltan növekvő és nemzetköziesedő cégnek, egy született globális startupnak vagy egy olyan tudásintenzív cégnek, amely már a külföldre települést mérlegeli.

A pénzügyi támogatás fontos, de önmagában kevés és nem minden esetben releváns. A vállalatok fejlődését az segítené, ha

• hosszú távon kiszámítható, átlátható és mindenkire egyformán érvényes szabályok mellett működhetnének;
• javulna az oktatás és a munkaerő képzettsége;
• erősödne a vállalatok közötti bizalom és hálózatosodás;
• a támogatások pedig nem egyszeri eszközbeszerzést, hanem szervezeti tanulást, együttműködést, innovációt és külpiaci képességépítést ösztönöznének.

A legfontosabb tanulság ezért paradox módon az, hogy

a kkv-szektor megerősítésének nem feltétlenül több vállalkozás és több pályázat a kulcsa.

Sokkal fontosabb volna, hogy több vállalat legyen képes tartósan termelékenyebbé válni, önálló stratégiát építeni, innoválni, hálózatokba kapcsolódni és a nemzetközi piacokon is megkapaszkodni – akár külföldi közvetlentőke-befektetéssel is. Ehhez pedig először azt kell pontosabban megértenünk, miért torpannak meg a fejlődési pályák – és mi segíti a kevés kivételt abban, hogy mégis sikeresen kitörjön.

A bejegyzés alapjául Antalóczy Katalin és Sass Magdolna: Kis- és középvállalatok, startupok és platformvállalatok – versenyképesség, innováció, hálózatosodás, nemzetköziesedés című tanulmánya szolgált, mely több mint nyolcvan publikáció áttekintésére, statisztikai adatokra és húsz vállalatvezetővel készített félig strukturált interjúra épül és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megrendelésére készült.

A cikk a szerzők véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images