„Az elkészült anyag egy új előadó-művészeti törvény alapja lehet” – hangzott el a Magyar Színházi Társaság Évadnyitó Szakmai Fórumán, ahol pénteken több mint ötszáz szakmai javaslatot adtak át a döntéshozóknak. A több mint kétszáz szakember közreműködésével elkészült anyag a finanszírozástól és a művészi életpályától az etikai szabályokon és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) helyzetén át egészen a független szféra működéséig próbál választ adni a magyar előadó-művészet régóta húzódó problémáira.

A Magyar Színházi Társaság Évadnyitó Szakmai Fórumának a Budapest Bábszínház adott otthont, ahol Eilinger Edina igazgató köszöntötte a résztvevőket. Beszédében hangsúlyozta: a bábszínház nem pusztán a gyerekek első színházi élményeinek helyszíne, hanem önálló művészeti forma. „A bábszínház nem a nagyszínház előszobája, hanem autonóm művészeti forma” – fogalmazott a színházigazgató, majd a politikai közbeszédre is ironikusan utalt:

Mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy nálunk a bábok azok maradnak.

A fórum valódi tétjét aztán Bodor Johanna, a Magyar Színházi Társaság elnöke rajzolta fel. Elmondta, hogy az eredetileg létrehozott tizenhat munkacsoport időközben tizenhétre bővült, munkájukba több mint kétszáz szakember kapcsolódott be. Vidéki és budapesti alkotók, függetlenek és kőszínházak képviselői, fiatalabb és idősebb generációk dolgoztak együtt. A cél szerinte kezdettől az volt, hogy ne újabb problémalista készüljön.

„Nem a problémát azonosítottuk, nem a bajokon lovagoltunk, hanem arra koncentráltunk, hogy a problémákra milyen megoldásokat találunk, és azokra is több javaslatot adjunk. Minden mindennel összefügg. A finanszírozás összefügg az adózási rendszerrel, a kultúra összefügg az oktatással.”

Bodor Johanna szerint a munka jelentősége túlmutathat egy szakmai ajánláscsomagon. „Boldog vagyok, mert a szakma összefogott. Az elkészült anyag egy új előadó-művészeti törvény alapja lehet. Azért, mert jogi és közigazgatási szempontból is a legátfogóbb szakmai javaslatcsomag született meg. Végigvettünk szinte minden szempontot.”

A dokumentum egyik alapmondata szerint „a kultúra nem attól marad fenn, hogy őrizzük, hanem attól, hogy működtetjük”. A javaslatcsomag első fejezete pedig az Országos Színházművészeti Etikai Keretszabályzat lett. „Erre várt mindenki. A Magyar Színházi Társaság megígérte és elkészítette. Óriási lépés ez például a félelem- és zaklatásmentes munkakörnyezet vagy a hatalommal való visszaélés kapcsán” – fogalmazott Bodor Johanna.

Az anyag szerint a mentális biztonság megteremtése „nem a művészi megalkuvást vagy a fegyelem lazítását jelenti”, hanem olyan védett alkotói környezetet, „ahol a szakmai maximalizmus emberi méltósággal párosul”.

Nem a művészek működnek rendellenesen

Hasonlóan határozott megállapításokat tartalmaz az életpályamodellről szóló rész. A munkacsoport szerint a kulturális munka jelentős része eleve nem illeszthető a hagyományos foglalkoztatási formákba.

Nem a művészek működnek rendellenesen, hanem a rendszer próbálja egy olyan foglalkoztatási modellbe kényszeríteni őket, amely nem a kulturális szektor sajátosságaira épül. A szociális biztonság a művészet területén nem szociálpolitikai, hanem kulturális kérdés. Ha nincs stabil tb, nincs nyugdíjalap, nincs egészségügyi biztonság, akkor hosszú távon maga a kulturális rendszer omlik össze.

A javaslatok között szerepel, hogy a független társulatoknál a projektalapú bizonytalanság helyett három-öt éves finanszírozási ciklusokat vezessenek be. A csomag foglalkozik a támogatási rendszer egészének átalakításával, az Országos Színházi Találkozó jövőjével, egy színházi inkubátorprogrammal, a szabadtéri színházakkal és a zöld színházi működéssel is.

A művészeti felsőoktatásnál különösen erős megállapítás született. A munkacsoport szerint független szakmai minőségbiztosítás nélkül nem lehet valódi reformot végrehajtani, az SZFE helyzetéről pedig úgy fogalmaztak: „Az SZFE helyzete a magyar művészeti felsőoktatás jogállami, szakmai és erkölcsi próbája. Az SZFE helyzetének rendezése nélkül minden általános felsőoktatási és kulturális reform hitelessége sérül.”

Bodor Johanna a beszéde végére már egyértelműen a döntéshozókhoz fordult.

Mi megtettük, amit szakmai szervezetként megtehettünk. Összegyűjtöttük a tudást, megszerveztük a közös gondolkodást, és letettük a javaslatainkat az asztalra. Most arra van szükség, hogy azok is komolyan vegyék ezt a munkát, akik döntési helyzetben vannak.

Majd egyetlen mondatban összegezte, mit várnak. „Vitatkozzanak velünk, kérdezzenek, egyeztessenek, de ne nélkülünk döntsenek rólunk.”

Ugyanannyi pénzből is jöhetne egy új aranykor

Karácsony Gergely főpolgármester beszédében arról beszélt, hogy egy új kulturális korszak csak a partnerségre és egymás meghallgatására épülhet. Felidézte, hogy az előadó-művészeti törvény korábbi módosítása szerinte „gyakorlatilag az önkormányzatokat kispályára ültette a saját színházaik fenntartójaként”. Budapest ugyan nagyobb mozgástérrel rendelkezett, vidéken azonban szerinte sokkal súlyosabban jelentkeztek ennek következményei.

A főpolgármester arra is figyelmeztetett, hogy egy politikai változás után nem lenne szabad újabb kulturális térfoglalásnak következnie.

Nagyon szeretném, hogyha most is sikerülne a politikának visszafognia önmagában azt a késztetést, hogy amikor egy nagy politikai változás van, akkor ezt sokan félreértik, és azt gondolják, hogy akkor most mi jövünk.

Különösen súlyos problémának nevezte a független színházi szféra helyzetét.

A színházi szcénában kialakult egy olyan önkizsákmányolás, amit én életveszélyesnek tartok, és nagyon remélem, hogy ebből az önkizsákmányolásból a független szervezeteket ki tudjuk segíteni.

Karácsony Gergely szerint közben arról sem szabad megfeledkezni, hogy a színház munkahely: a művészeknek és a háttérben dolgozó munkatársaknak egyaránt kiszámítható, stabil és érzelmileg biztonságos körülményeket kell teremteni.

Beszéde végén úgy fogalmazott, már önmagában a forráselosztás átalakítása is jelentős változást hozhatna. „Én azt gondolom, Magyarország hogyha jobb struktúrában osztja el azokat a kulturális forrásokat, ugyanannyi forrást jobb struktúrában oszt el, mint amit az elmúlt években láttunk, akkor az már egy új aranykor lehet.”

Beszédét követően Bodor Johanna és Jeles Bálint átadta neki a Magyar Színházi Társaság kulturális javaslatcsomagját.

Kétszeres különbség a pályakezdő fizetéseknél

Az első szakmai beszélgetés a művészi életpályáról és annak kiszámíthatóságáról szólt. A Zoltán Áron színművész, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke által moderált beszélgetésen Bodor Johanna, Orbán Eszter dramaturg, Hirtling István színművész és Tomori Pál, az Előadóművészi Jogvédő Iroda igazgatója vett részt.

• Orbán Eszter az önkizsákmányolás megszüntetését és a szabadúszók szociális biztonságának megteremtését nevezte az egyik legsürgetőbb feladatnak.
• Tomori Pál szerint pedig nem elegendő az alkalmi meghallgatás: állandó, intézményes érdekegyeztetést kellene létrehozni.

Hirtling István konkrét számokkal érzékeltette a problémát. Mint mondta, egy pályakezdő színész a jelenlegi szabályok szerint akár bruttó 377 ezer forintos minimumösszeggel is szerződtethető, miközben egy diplomás pedagógus gyakornoki minimuma bruttó 705 ezer forint. „Ugyanolyan állami diplomája van, ugyanolyan képzésben vesz részt, és ugyanolyan követelményeket támaszt vele szemben a szakma” – fogalmazott.

Ennek a világnak itt van a vége

A program második részét Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár felszólalása nyitotta meg. Rögtön jelezte, hogy nem klasszikus politikusi beszéddel érkezett: színházi emberként tért vissza abba a közegbe, amelyben maga is felnőtt. „Azokhoz az emberekhez beszélek, akik fölneveltek, ahol én szocializálódtam, a barátaimhoz, a szövetségeseimhez, az alkotótársaimhoz. Nem politikai mondanivalóval jöttem, hanem egy párbeszédnek az elindításával” – fogalmazott.

Nagy Ervin szerint több művészeti területen is megjelent az igény a régi struktúrák újragondolására. Beszédének jelentős részét azonban a színházi zaklatási ügyeknek, a hatalommal való visszaéléseknek és az örökölt viselkedési mintáknak szentelte.

Tűzoltás folyt, kapkodás volt, és ez aztán később nem lett rendezve. És ez most visszaszáll ránk, és mindig is vissza fog. Mindig elő fog jönni, amíg bizonyos viselkedési modellek vagy örökölt viselkedési formák kísértenek minket. Ezeket közös erővel, közös szakmai összefogással egyszer és mindenkorra tisztázni kell.

Az államtitkár szerint ebben a színházvezetők kiválasztása is kulcskérdés. Az új igazgatói pályázatokban megjelenő kompetenciamérés szerinte azt segíti, hogy kiderüljön, egy pályázó vezetőként képes-e kezelni egy különösen érzékeny alkotói közeg konfliktusait.

Nagy Ervin megfogalmazása szerint megfelelő vezetői kompetenciák mellett „a politika hátra tud lépni és át tudja engedni a kezdeményezést”, miközben biztos lehet abban, hogy az intézményekben dolgozók biztonságban vannak.

A Magyar Színházi Társaság által kidolgozott etikai kódexről azt mondta, azt a minisztérium megkapja, és komoly szakmai egyeztetés indulhat róla.

Sokáig szerintem a politika nem merte fölvállalni a vezető szerepét, én ezt most fölvállalom. Én azt szeretném, ha veletek közösen – benneteket természetesen nem lehet ebből kihagyni – kialakítva, egyszer és mindenkorra az európai szabályokhoz tartanánk magunkat.

Nagy Ervin szerint véget kell vetni annak a színházi kultúrának is, amelyben a művészi maximalizmusra hivatkozva elfogadhatóvá válhatott a bántalmazás.

Valamikor valaki ezt megengedte, és utána egyszerűen furcsa módon normalitássá vált. Ennek viszont, ennek a fajta világnak és viselkedéskultúrának itt van a vége

– jelentette ki az államtitkár, ugyanakkor hangsúlyozta: egy etikai rendszernek nem csak a büntetésre kell választ adnia. Azt is végig kell gondolni, mi történik egy szabályszegés után, hogyan vonható felelősségre valaki, és milyen feltételek mellett térhet később vissza a szakmai közösségbe. „Nem az a megoldás, hogy egyszerűen meg kell büntetni valakit, és el kell távolítani. Én azt gondolom, hogy az európai úton való járás ennél szegmentáltabb.”

Nagy Ervin azt ígérte, személyesen is részt vesz a további szakmai egyeztetésekben.

Én ebben száz százalékig partner leszek, megadom hozzá mindazt a szakmai tudást, amit a minisztériumunk meg tud adni, minden szakmai egyeztetésen ott leszek, és innentől kezdve alapvetően azt szeretném, hogy a politikára úgy gondoljatok, mint a barátotokra.

Saját politikai szerepvállalásáról azt mondta, hogy művészként maga is megtapasztalta azt az érzést, amikor a politika rátelepszik a szakmára, és úgy érezte, hogy a kritikus megszólalásoknak következménye lehet.

Beszéde végén azt hangsúlyozta, hogy a kulturális államtitkárságot nem a szakma fölött álló hatalmi központként képzeli el. „Azt szeretném, hogy úgy gondoljatok ránk, hogy mi partnerként itt leszünk, nem elefántcsonttornyokban, nem minisztériumi toronyszobákban nézünk le a világra, hanem állandó kontaktusban maradunk és állandó dialógban maradunk az alkotói társadalommal.” Nagy Ervin így folytatta:

Én azt gondolom, hogy én szolgálok, és ez egy szolgálat. Az államtitkárság, a miniszter is. Mi szolgálunk benneteket. Nem kegyet gyakorolunk.

A beszéd után Bodor Johanna Nagy Ervinnek is átadta a kulturális javaslatcsomagot.

„Nem az előadás a szent, hanem az emberi méltóság”

A fórum ezt követően az új etikai keretszabályzat részleteivel folytatódott. A Békés Gergely által moderált beszélgetésen Kovács Adél, a Radnóti Színház igazgatója, Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója, Rihai-Kovács Zita ügyvéd, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének ügyvezető titkára és Bocskai Virág vett részt.

Békés Gergely hangsúlyozta, hogy nem „rögtönítélő bíróságokat” akarnak létrehozni, a hangsúly elsősorban a megelőzésen van. Kovács Adél szerint a színház is munkahely, ezért a dolgozóknak joguk van a mentális és pszichés biztonsághoz; a Radnótiban több fórum mellett pszichológusi segítséget is biztosítanak.

Rudolf Péter arra figyelmeztetett, hogy önmagában egy etikai kódex még nem old meg minden problémát. Különösen nehéz kérdés, miként lehet eljárni akkor, ha maga az intézményvezető érintett, illetve hogyan lehet úgy kivizsgálni egy ügyet, hogy közben a társulat működése se essen szét. A Vígszínház igazgatója szerint az lenne az ideális, ha a problémákat már a kialakulásuk elején jeleznék. Ha azonban formális eljárásra kerül sor, annak időt kell adni.

A tisztességes eljárás idő. Ezt nem fogjuk tudni megúszni, és ezt tudomásul kell venni az igazgatóknak, hogy ebben az esetben nem az előadás a szent, hanem az emberi méltóság

– fogalmazott Rudolf Péter. Rihai-Kovács Zita szerint pedig az etikai bizottságokban a jogi ismeretek mellett empátiára és a krízishelyzetek kezelésének képességére is szükség van.

Az utolsó platformbeszélgetés a zöld színház és a fenntartható működés lehetőségeit járta körül. Karácsony Ágnes moderálásával Berzsenyi Bella Ádám, Papp Endre, Csató Kata és Rozgonyi-Kulcsár Viktória beszélgetett arról, hogyan lehet a környezeti szempontokat a színházak mindennapi működésébe, finanszírozásába és infrastruktúrájába beépíteni. A résztvevők szerint a fenntarthatóság már nem pusztán környezetvédelmi kérdés, hanem a kulturális intézmények hosszú távú működőképességének egyik alapfeltétele.

A több mint ötszáz javaslatot tartalmazó szakmai csomag így pénteken a döntéshozókhoz került. A Magyar Színházi Társaság a következő időszakban további egyeztetéseket vár az anyagról – ezek során derülhet ki, hogy a szakma által megfogalmazott javaslatok közül melyekből lehet tényleges jogszabályi, finanszírozási vagy intézményi változás.

(Borítókép: Nagy Ervin 2026. augusztus 28-án. Fotó: Kertész Renáta / Index)