EgyébSzerző: index 2026. 08. 28. 4 percnyi olvasás
Visszatért a Torrente-sorozat, de nincs benne sok köszönet.
José Luis Torrente (Santiago Segura) nem változott, szeretett országa viszont annál többet, neki pedig ez nem tetszik. Minden sarkon kínaiak vagy arabok, mindenki túl óvatos, senki nem meri kimondani a véleményét és a régi értékeket kevesen képviselik. Amikor Torrente egy kocsmában felszólal a szesztestvéreinek, felfigyel rá a spanyol szélsőjobboldali párt és beszervezik a választási kampányhoz.
Sosem voltam elkötelezett Torrente rajongó, noha az első két részt elismerem, mint korrekt vígjátékokat. Ez a franchise inkább részleteiben, idézhető gegparádéként működik, mintsem önálló filmekként, de az vitathatatlan, hogy a főhős szövegei beépültek a popkultúrába.
Lehetne még sorolni a szállóigéket, amikből egy laikusnak rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy miféle művek ezek. Prosztó, sokszor ízléstelen humor, ami nincs tekintettel senkire, de pont ebben rejlett a varázsa, ezért tudott akkora sikert aratni. A folytatások aztán lassan kifáradtak, Santiago Segura mégis úgy látta, ideje visszatérni.
A felütést megcsavarta a politikai éllel, ami kifejezetten jó döntésnek bizonyult, elvégre számos ország, köztük mi is tudunk azonosulni azzal, ha egy kormány nem végzi jól a munkáját. Az elnöki ügy az európai közélet mellett Amerikára is reflektál, sőt magát Donald Trumpot is parodizálják benne Alec Baldwin prezentálásában. Politikai szatírát készíteni nehéz, talán pont ezért meglepő, hogy a cselekmény első harmada nem rossz. Semmi újat nem mond a témában, mindenki tudja, hogy
a politika elkorcsosult, a közbeszéd színvonala a sértett óvodások szintjén mozog, a hatalom és a pénz ural mindent. Ráadásul bármilyen futóbolondból lehet politikus, vagy megmondóember, Torrente pedig ezt használja ki.
Részleteiben képes hatásos lenni Az elnöki ügy, a főhős visszataszító viselkedése remek görbe tükör és vannak áthallások a valósággal, de ez önmagában nem viszi el a hátán a filmet és végképp nem lesz automatikusan okos szatíra.
Nem segít az sem, hogy a sztorinak nincs egységes felépítése, inkább montázsokból és válogatott jelenetekből áll össze, ami sokszor meg sem próbál következetes lenni. Ellenben rámegy a nosztalgiára és a fan service-re, ugyanis visszahoz egy rakás mellékszereplőt, a legtöbb esetben funkciótlanul, csak azért, hogy a rajongók elégedetten csettintsenek egy-egy arc láttán.
Torrente karaktere szintén megér egy misét. Ismerjük, tipikusan olyan figura, akit vicces nézni, de a való életben két perc után meg akarnánk fojtani. Igen ám, de már ebben sem konzisztens a film. A főszereplő egyszer kiáll a melegek mellett (nem viccből), majd a következő pillanatban már gátlástalanul lebuziz egy transznemű nőt. Most akkor döntsük el, hogy fejlődik-e a jellem, vagy marad ugyanaz a tapló, aki egész életében volt. Szintén teljesen feleslegesen van elnyújtva a játékidő, ami hiába alig több mint 100 perc, legalább három órának érződik. Borzasztóan fárasztó Az elnöki ügy, főleg, hogy a végére indokolatlanul erőszakossá is válik, például egy komplett családot szitává lőnek benne. Segura sokkolni akart? Felhívni a figyelmet valamire? Bármi is volt a célja, ő a fegyveresekkel ellentétben mellé lőtt. A fináléban van egy slusszpoén, amikor felfedik a főgonoszt. Itt működik a meglepetés ereje és jót mosolyogtam rajta, annyira röhejes az egész.
Hogy volt-e értelme ennyi idő után folytatni ezt a sorozatot, azt nehéz megválaszolni. Anyagilag biztos megérte, mert csak hatmillió euróba került és több mint 30 milliót termelt. Próbál is szólni valamiről, fricskát akar mutatni, de szatírának gyenge, tele van közhelyekkel, filmként pedig nem jó értelemben kaotikus és inkonzisztens. Nincsenek igazán jó szövegek, a poénok minimum kétharmada besül, ha pedig egy vígjátékon nevetni sem lehet, az elég nagy baj. Pedig igény lenne egy jól megírt, a modern korra és politikára reflektáló Torrentére, de ez a büdös bunkó, már nem az a büdös bunkó, akit majd' 30 évvel ezelőtt megismertünk, hiába próbálja ezt elhitetni.
Napi