KultúraSzerző: magyarnemzet 2026. 08. 28. 3 percnyi olvasás
A digitális munkakörnyezet helyett egyre többen választanak olyan szakmákat, amelyek hosszú idő alatt elsajátítható tudást kínálnak.
A The Guardian riportjának egyik főszereplője a 27 éves Eryn Lawley, aki politikatudományból szerzett diplomát, majd könyvkötőtanonc lett a Ludlow Bookbindersnél.
A lapnak arról beszélt, hogy
a digitális munkakörnyezet helyett olyan szakmát keresett, amelyben közvetlenül az anyaggal dolgozhat, és amelynek elsajátításához idő és gyakorlat kell.
A Ludlow vezetője szerint a brit könyvkötészetben az 1980-as évek elején megszűnt a szervezett szakmai tanulóképzés, így ma a műhelyeknek maguknak kell kinevelniük az utánpótlást. Becslése szerint Nagy-Britanniában ma kevesebb mint ötven, hagyományos módszerekkel dolgozó könyvkötő maradt. A fiatalok növekvő érdeklődése ezért egy olyan szakmában jelentkezik, amelynek már az utánpótlása is problémát jelent. A könyvkötészet mellett más területeken is megnőtt az érdeklődés. A londoni Cox London egyedi, művészi fémtárgyakat és belsőépítészeti elemeket készít, gyakornoki programjára pedig idén több mint 160 jelentkezés érkezett mindössze két helyre. A The Guardian szerint
a jelentkezőket többek között az vonzza, hogy fokozatosan sajátíthatnak el összetett szakmai tudást, miközben közvetlenül dolgoznak az anyaggal.
A londoni National Theatre technikai gyakornoki programjaiban többek között paróka-, jelmez és kellékkészítést, valamint fémmunkát lehet tanulni. A színház szakmai vezetője szerint egyes területeken már komoly szakemberhiány alakult ki: a fémműves szakemberek például mind ötven év felettiek. Közben a képzési helyek iránt jelentős az érdeklődés: a legutóbbi felvételi körben egyetlen technikai gyakornoki pozícióra 728 pályázat érkezett.
A brit példákból így egy olyan munkaerőpiaci helyzet rajzolódik ki, amelyben egyes hagyományos szakmákban kevés a képzett utánpótlás, miközben a fiatalok egy része ismét érdeklődni kezd irántuk.
De mi a helyzet Magyarországon? A népi kézművesség itthon régóta jelen van: működnek közösségei, képzési formái és intézményei. Jelenlegi helyzetéről a Hagyományok Háza 2026-os Népművészeti Jelentése ad képet. A 427 oldalas anyag a tárgyalkotó közösségek működését, a tudásátadás formáit, az oktatást és képzést, a szakmai presztízst, a piaci érvényesülést és az életpálya tervezhetőségét is vizsgálja.
A kutatás egyik újdonsága, hogy első alkalommal reprezentatív, 1500 fős telefonos lakossági felmérés is készült a népi kultúra és a népművészet társadalmi megítéléséről, valamint az ezekhez kapcsolódó fogyasztási szokásokról.
A Hagyományok Háza összefoglalója szerint
a megkérdezettek 91–94 százaléka fontosnak tartja, hogy az óvodában és az iskolában a gyerekek élőszavas mesemondással, népi kézművességgel és néptánccal is találkozzanak.
A társadalmi érdeklődés tehát jelentős, a jelentés ugyanakkor több problémára is felhívja a figyelmet. Ezek egyike a képzési rendszer helyzete: a népzene és a néptánc területével ellentétben
a népi kézművesség felsőfokú képzése jelenleg nem megoldott.
A népi kézművesség oktatása többféle képzési formában zajlik. A kutatás külön fejezetben vizsgálja a tudásátadás intézményesülését, az oktatási rendszereket és a képzési központok működését, valamint azt is, milyen kapcsolat alakult ki a felsőoktatás és a tárgyalkotó népművészet között. Utóbbi területen ugyanakkor hiányosságot is azonosít:
a népi kézművességnek jelenleg nincs önálló felsőfokú képzése.
A jelentés szerint a rendszerváltás óta több kezdeményezés is indult ilyen képzés létrehozására, teljes értékű alapképzésként vagy mesterképzésként azonban jelenleg egyik sem működik. A felsőoktatásban ugyanakkor több olyan tantárgy, specializáció és továbbképzés érhető el, amely kapcsolódik a tárgyalkotó népművészethez.
A Jelentés egyik legerősebb tanulsága, hogy a népi kézművesség iránti társadalmi érdeklődés ma is erős, a tudásátadás intézményi csúcsa azonban hiányos. A tét ezért az, hogy ezt a hiányt ne elfedjük, hanem közös szakmai gondolkodás tárgyává tegyük
– mondta az anyag megjelenése kapcsán dr. Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója.
Hogy miért lenne szükség önálló felsőfokú képzésre, arra a Hagyományok Háza szakmai összefoglalója is kitér. Eszerint egy ilyen képzés hozzájárulhatna a szakmai presztízs növeléséhez, a hagyomány hiteles továbbadásához, az alkotói gondolkodás fejlesztéséhez és a tudás rendszerezéséhez, valamint a pedagógiai felkészítéshez.
A képzés mellett az is kérdés, hogy
milyen pálya építhető a megszerzett tudásra.
A Népművészeti Jelentés ehhez is szolgál adatokkal. A HÉTFA által készített online kérdőívet 646 népi tárgyalkotó töltötte ki. A válaszadók 46 százaléka ugyan keres pénzt kézműves tevékenységgel, de nem ebből él, 40 százalékuk pedig hobbiként foglalkozik kézművességgel, és nem értékesíti a munkáit. Hivatásos kézművesnek 17 százalék vallotta magát, vagyis ennyien mondták azt, hogy a tárgyalkotásból vagy ahhoz kapcsolódó tevékenységből élnek.
A felmérés nem reprezentatív, az adatok mégis képet adnak arról, hogy a kézművesség milyen különböző szerepet tölthet be a megkérdezettek életében: lehet hobbi, kiegészítő jövedelemforrás vagy akár fő megélhetési forma. A brit példákhoz hasonlóan itthon is látszik tehát az érdeklődés, ám önmagában ez még nem oldja meg az utánpótlás és a megélhetés kérdését. A következő lépés annak megteremtése lehet, hogy a kézműves tudás ne csak továbböröklődjön, hanem olyan szakmai pályát is jelentsen, amelyet a fiatalok hosszú távon is érdemesnek látnak választani.
Napi