GazdaságSzerző: vg 2026. 08. 28. 3 percnyi olvasás
Külpolitikai elemző fejtette ki.
Magyar Péter hivatalba lépése új fejezetet nyithat a magyar-román kapcsolatokban, ugyanakkor Romániának is változtatnia kellene külpolitikai hozzáállásán – véli Ștefan Popescu külpolitikai elemző. Az Adevărulnak adott interjúban arról beszélt: bár a Fidesz és az RMDSZ között az Orbán-kormány 16 éve alatt szoros kapcsolat alakult ki, a romániai magyar közösség jelentőségét egyetlen budapesti kormány sem hagyhatja figyelmen kívül.
Popescu szerint az új magyar miniszterelnök az Orbán-korszak ideológiai és geopolitikai örökségéből érkezik, mégis igyekszik elhatárolódni elődjétől és átalakítani az államapparátust. Ez nemcsak a Fidesz korábbi struktúráival, hanem az RMDSZ-szel való kapcsolatban is okozhat feszültségeket.
Az elemző ugyanakkor úgy látja, hogy a választási kampány során kialakult konfliktusok hosszabb távon háttérbe szorulhatnak. Az RMDSZ nem hagyhatja figyelmen kívül, ki vezeti Magyarországot, Budapest pedig nem engedheti meg magának, hogy figyelmen kívül hagyja a Romániában élő mintegy 1,1-1,2 millió magyart. Magyar Péter ezért várhatóan megpróbálja majd megszólítani ezt a választói réteget is.
A kétoldalú kapcsolatokban azonban jelenleg inkább Budapest aktivitása és Bukarest passzivitása figyelhető meg. Magyar Péter már ellátogatott Bécsbe, Varsóba és Párizsba, miközben Romániába egyelőre nem érkezett meg. Ilie Bolojan román miniszterelnök április 15-én telefonon beszélt vele, és meghívta az országba, de a látogatásra azóta sem került sor.
Popescu szerint ez is azt mutatja, hogy Romániának nincs világosan meghatározott szomszédságpolitikája. Úgy véli, a bukaresti vezetésnek sokkal intenzívebb párbeszédet kellene folytatnia Magyarországgal, különösen azért, mert a két ország gazdasági érdekei számos ponton összekapcsolódnak.
A két országot egy regionálisan egyedülálló gázszolidaritási megállapodás köti össze, miközben mindketten szorosan kapcsolódnak a német ipari ökoszisztémához. A német gazdaság átalakulása ezért közös kihívást jelenthet, amelyre Popescu szerint közös regionális válaszokat kellene keresni.
Az elemző ennél is messzebbre megy: szerinte a szomszédos országokkal fenntartott kapcsolatoknak a román külpolitika első számú prioritásává kellene válniuk. A Balkán és Közép-Európa politikai elitjeivel ugyanis szerinte túlságosan kevés a valódi kapcsolat, a hivatalos találkozók pedig gyakran kimerülnek a rutinszerű diplomáciai eseményekben.
Magyarország mellett Bulgáriát említi példaként. A két országgal ugyan intenzívek a gazdasági kapcsolatok, mégis komoly infrastrukturális problémák nehezítik az együttműködést. Popescu szerint nehezen magyarázható, hogy Románia és Magyarország – amelyeket ezeréves közös történelem és jelentős magyar közösség is összeköt – miért nem tart legalább évente közös kormányülést.
A külpolitikai elemző szerint a problémáért nem lehet kizárólag a jelenlegi román elnököt, Nicușor Dant hibáztatni. Úgy látja, az elmúlt tizenkét év kormányzatai sem alakítottak ki következetes szomszédságpolitikát. Szerinte a délkelet-európai térségnek, benne az aktív regionális szerepet játszó Magyarországgal, a román külpolitika egyik fő irányává kellene válnia.
Popescu a román politikai pártokat is bírálja. Szerinte a külpolitika a pártprogramokban ugyan szerepel, de a gyakorlatban kevés figyelmet kap, és a politikai erők nem építenek megfelelő szakértői hátteret. A külpolitika szerinte nem lehet annak a pártnak az ügye, amely éppen birtokolja az adott minisztériumot, hanem hosszú távú nemzeti stratégiára lenne szükség.
Ennek érdekében egy, a Snagovi Megállapodáshoz hasonló politikai paktumot is elképzelhetőnek tartana, amely akár évtizedekre kijelölné Románia külpolitikai irányait. Ugyanakkor ennek megvalósíthatóságával kapcsolatban már jóval szkeptikusabb. Szerinte a politikai érettség hiányát mutatja, hogy még egy határ menti biztonsági incidens, például a galaci dróneset kapcsán sem sikerült a pártoknak közös nyilatkozatban kiállniuk az érintett lakosság mellett.
Popescu szerint azonban éppen a jelenlegi bizonytalan nemzetközi helyzetben lenne szükség a politikai megosztottság meghaladására. „Végső soron a hazánkról van szó, függetlenül a politikai színezettől” – érvel az elemző, aki szerint egy külpolitikai paktum csak akkor érne valamit, ha nem maradna pusztán egy ünnepélyes dokumentum és egy közös fénykép, amelyet később mindenki elfelejt.
Napi