KultúraSzerző: magyarnemzet 2026. 08. 28. 4 percnyi olvasás
Ki mondja meg, melyik történet érdemes arra, hogy film készüljön belőle: a producer, a rendező, a forgatókönyvíró – vagy egy algoritmus?
Ki mondja meg, melyik történet érdemes arra, hogy film készüljön belőle: a producer, a rendező, a forgatókönyvíró – vagy egy algoritmus? Hollywood egyszerre alkalmazkodik és az ellenáll: a stúdiók már konkrét AI-munkakörökre keresnek szakembereket, miközben a filmesek és a szakszervezetek a szerzői jogok, a munkájuk védelme és az emberi döntés szerepe miatt húznák meg a határokat.
A vita egyik érdekes pontja éppen az, hogy az AI nem feltétlenül a kamera mögött kezdi átvenni a szakemberek helyét. Előbb abban kap szerepet, hogy eldöntse, mit érdemes leforgatni, kinek szólhat egy történet, vagy melyik projektben lát üzleti lehetőséget. Az idei Locarnói Filmfesztivál szakmai programjában is felmerült ez a kérdés: a Locarno Pro StepIn egyik beszélgetése azt vizsgálta, hogyan alakítja át a filmipart a hatalom, az ember és az algoritmusok viszonya.
Andrea Occhipinti, az olasz Lucky Red alapítója meglehetősen egyértelműen fogalmazott.
Nem használunk algoritmusokat annak eldöntésére, hogy melyik filmet akarjuk forgalmazni vagy gyártani
– mondta a locarnói beszélgetésen. Szerinte előbb jön az ítélőképesség, az érzékenység és a tapasztalat, az algoritmus pedig fontos eszköz, de nem helyettesíti ezeket. Ez elsőre akár technológiaellenes álláspontnak is tűnhet, de valójában nem erről van szó. A filmipar régóta támaszkodik számszerűsíthető szempontokra: nézettségi adatokra, közönségkutatásokra, korábbi filmek eredményeire, fesztiválszereplésekre, valamint a színészek és rendezők piaci értékére. A különbség inkább az, hogy ezek alapján
lehet következtetéseket levonni, de nem feltétlenül lehet megjósolni, hogy egy még meg sem született film működni fog-e.
Egy ismert filmsorozat új részének sikerét könnyebb megjósolni, mint egy teljesen ismeretlen rendező első filmjének fogadtatását. Egy bevált műfajról több információ áll rendelkezésre, mint egy szokatlan történetről. Éppen ezért lehet veszélyes, ha a korábbi sikerekből próbálják megjósolni, mi lesz a következő siker.
A jó filmek egy része ugyanis éppen azért érdekes, mert nem hasonlít eléggé ahhoz, amit már ismerünk.
A locarnói beszélgetésen Occhipinti az Ida és a Holdfény című filmeket hozta fel példaként: szerinte az ilyen alkotások esetében éppen az a lényeg, hogy egy kizárólag korábbi adatokra támaszkodó rendszer nehezebben ismerné fel bennük a lehetőséget. Ez az algoritmus egyik alapvető problémájára mutat rá. A gép kiválóan tud mintázatokat felismerni,
de ha valami új, nincs még hozzá megfelelő minta.
Miközben az iparág arról vitatkozik, mennyire szabad az algoritmusokra hagyatkozni, egy másik, elsőre meglehetősen abszurd folyamat már zajlik Hollywoodban. A The Guardian augusztus 22-i cikke szerint tapasztalt írók, rendezők és producerek vállalnak olyan munkákat, amelyek során mesterségesintelligencia-modelleket tanítanak meg a saját szakmájuk feladataira. Van, aki forgatókönyvírásban, más gyártásszervezésben vagy pitchanyagok elkészítésében segít betanítani a rendszereket. A munkáért feladattól és tapasztalattól függően óránként 12 és 200 dollár közötti összeget fizetnek.
Az ellentmondás jól látszik: az alkotók saját tudásukkal segítik fejleszteni azt a technológiát, amely később éppen az ő munkájuk egy részét teheti feleslegessé.
A cikk arra is rámutat, hogy a hollywoodi munkaerőpiac beszűkülése sokakat egyszerűen arra késztet, hogy minden elérhető munkát elvállaljanak. A The Guardian szerint 2021 és 2025 között 48 százalékkal csökkent a Los Angeles-i forgatási napok száma, miközben az amerikai film- és hangfelvételi iparban foglalkoztatottak száma a 2022-es csúcshoz képest 28 százalékkal esett vissza. Így kerülhetnek az alkotók abba a különös helyzetbe, hogy azért kapnak fizetést, hogy átadják a gépnek azt a tudást, amelyből korábban ők éltek.
A technológiával szembeni fenntartások közben nemcsak a munkáról szólnak. James Gray rendező, aki augusztusban a Varietynek beszélt az AI-ról, ennél jóval élesebben fogalmazott. „Értéktelen” – mondta a mesterséges intelligenciáról, hozzátéve, hogy szerinte
a fiatalokban valódi éhség van az érdekes és őszinte dolgok iránt.
Gray álláspontja azért érdekes, mert nem egyszerűen azt állítja, hogy az AI rossz. Inkább azt kérdőjelezi meg, hogy valóban a technológiai újdonság jelenti-e a művészet fejlődésének irányát. A film történetében számtalan olyan alkotás van, amely nem azért vált fontossá, mert valami korábban soha nem látott technikát használt, hanem mert másképp nézett a világra. Ez az a terület, ahol az adat nehezen tudja helyettesíteni az alkotói ítéletet. A nézői adatok megmutathatják, mit néztek meg sokan, de azt már kevésbé, hogy miért maradt meg valakiben egy film évekig.
A Hollywoodban kialakult vita ezért lassan túlmutat azon, hogy „AI vagy ember”. Egyre inkább az a kérdés, milyen döntésekben és milyen feltételek mellett használják a mesterséges intelligenciát. Ezt jelzi az a friss kezdeményezés is, amely mögött Kathleen Kennedy producer és Susan Ruskin, az American Film Institute dékánja áll. A Hollywoodból és a technológiai szektorból érkező szakemberek több éven át zárt körben tárgyalták,
hogyan lehetne úgy használni az AI-t a filmkészítésben, hogy közben az emberi alkotói kontroll megmaradjon.
A nyilvánosságra került Human Generative Workflows nevű keretrendszer éppen ezt próbálja körülírni: nem minden mesterségesintelligencia-használat egyforma, ezért nem is lehet minden esetet ugyanúgy kezelni.
Ez már jóval árnyaltabb álláspont annál, mint hogy a filmiparnak egyszerűen el kellene utasítania az új technológiát. Hiszen az AI valóban képes olyan feladatokat felgyorsítani vagy olcsóbbá tenni, amelyek korábban sok időt és pénzt igényeltek. Egy kisebb produkció számára ez akár olyan lehetőségeket is teremthet, amelyekre korábban nem lett volna pénze. A kérdés akkor válik kényessé, amikor az eszközből döntéshozó lesz.
A Locarno Pro idei StepIn programjának egyik alapgondolata éppen ez volt: a filmipart egyre több adat, algoritmus és üzleti szempont veszi körül, miközben
a független film egyik legfontosabb sajátossága a kockázatvállalás.
A júliusban beharangozott program szerint a filmek iránti lelkesedés gyakran abból fakad, hogy eredetiek, meglepőek és érzelmileg igazak – olyan tulajdonságokból, amelyeket nehéz előre számszerűsíteni. Talán ezért nem is az a legfontosabb kérdés, hogy képes lesz-e az AI filmet készíteni. Egyre inkább képes rá, és a technológia gyorsan fejlődik. Fontosabb kérdés, hogy ki mondja meg, milyen filmek készüljenek.
Ha az algoritmus a korábbi filmek, a nézői adatok és a várható megtérülés alapján próbálja megjósolni a következő sikert, nem feltétlenül a technológia veszi át a filmkészítést. Lehet, hogy egyszerűen megtanuljuk azt készíteni, amiről a gép már előre tudja, hogy szeretni fogjuk.
Napi