Mohács, a Szentkorona szakrális történelmi Magyarországa felszámolásának tragikus szimbóluma. Ez az írás arra tesz kísérletet, hogy a most zajló világrendszerváltást, mondjuk tehát az 1990-től 2041-ig tartó folyamatokat (ami részben már futurológia is) 1490 és 1541 közötti félévszázad világrendszerváltási folyamataival vesse össze, keresve azokat a párhuzamokat, ismétlődő mintázatokat, amelyek esélyt adhatnának arra, hogy ha eddig nem tettük, most elkezdjünk tanulni a saját történelmünkből. Ez a korszak akkor és ott végleg megpecsételte Magyarország sorsát, de mint bizonyítani igyekszem valójában a világ sorsát is.

Magyarországon ez a Hunyadi Mátyás halálától Buda elfoglalásáig terjedő időszak volt. A világéban pedig Amerika felfedezésétől a Nyugat világuralmának a megalapozásáig, a spanyol(nak látszó) első nagy nyugati világbirodalom kiépüléséig tart. A folyamat legfőbb mozgató rúgója akkor is most is az, hogy a globális tőke hatalomgazdasági szuperstruktúrái radikális változáson mennek át, és ebben Magyarország a legnagyobb történelmi vesztesek közé került. Bár a mostani „történetnek” még nincs vége, hisz 2041-ig még van egy kis idő, de ahogy ott is, a Mohács és Buda elfoglalása közötti időben nemcsak, hogy nem sikerült elkerülni a katasztrófát, de a külső és belső aktorok mintha mindent megtettek volna azért, hogy ez semmiképpen ne is sikerülhessen.

A 14. és 15. század során Európában, vagyis a kialakuló globális kapitalizmus eredeti élőhelyén óriási léptékű változások mentek végbe. E változások lényegét az „eredeti tőkefelhalmozás” eufemisztikusan hamis fogalmával illeti az uralkodó történelemszemélet, hiszen ez egészen úgy hangzik, mintha ezek a tőkék a korai tőkések szorgalma és „takarékossága” nyomán halmozódtak volna fel. A valóság azonban az, hogy az „eredeti tőkefelhalmozás” alapja a paraszti társadalom minden elképzelhetőnél brutálisabb kifosztása volt. Ennek következményeként véres polgárháborúhoz vezető lázadások egész sora söpört végig Európán, ami Magyarországon a Budai Nagy Antal és a Dózsa György nevéhez kapcsolódó tragédiákban nyilvánult meg.

A parasztság kifosztása mellett volt azonban egy másik ezzel szorosan összefüggő folyamat is, és ez a keleti kereskedelem. A kialakuló tőkestruktúrák megkezdték az európai tradicionális uralmi csoportoknak keleti luxuscikkekkel való „beetetését”, vagyis az egzotikus fűszerek, selyem, porcellán presztízs-javakká tételét (ezek mai megfelelői például a többmilliós Gucci-táskák, mint globalo-gagyik). A két folyamat úgy kapcsolódik össze, hogy ezzel a kettős módszerrel az így „drog-függővé” tett uralmi elitek egyre nagyobb és egyre inkább pénzben teljesítendő terheket róttak a parasztságra, vagyis az „akkumulációs lavina” rohamos gyorsasággal roncsolta szét a tradicionális rendet. Sem a parasztság, sem uraik nem ismerték fel, hogy valójában a kialakuló globális pénzhatalmi rendszer „játszik” velük véres és végzetes játékot és e játékban mindketten veszítenek és aztán majd együtt semmisíti meg őket a cinikusan röhögő globális pénzhatalom jakobinus csőcseléke szabadságról egyenlőségről és testvériségről papolva.

„Az élet forrásaival játszottunk, és veszítettünk”, írja erről Balzac az Elveszett illúziókban. A „meghalt Mátyás király, oda az igazság” népi mitológiájának annyiban mindenképpen volt alapja, hogy a mindezt inkább ösztönösen, mint tudatosan felismerő Mátyás vaskézzel próbálta fenntartani a hagyományos rendet. Ha apjának sikerül végrehajtani azt az eredeti tervét, hogy egyik fiából pápa, a másik fiából pedig német római császár legyen egyidőben, akkor Magyarország és talán egész Európa sorsa másként is alakulhatott volna. Mindhármuk gyanúsan korai halála (különösen Lászlóé) azért jelzi, hogy nagyon útban voltak a kialakuló globális pénzhatalmi rendszer urai számára.

A sors különös fintora, hogy Mátyásból „majdnem” német-római császár lett, mint ahogy az általa jobbágysorból felemelt Bakócz Tamásból is „majdnem” pápa. Ám végül Bakócz Tamás helyett X. Leó néven Giovanni di Medici herceg lett a pápa, és hat évvel később a Fuggerek pénzéből V. Károly lett császár. A „párt finanszírozás” ügyei láthatólag akkor is eléggé áttekinthetetlenek voltak, hisz a Medici herceg mai pénzben számolva ötmilliárd dollárt fordított a bíborosi konklávé megvesztegetésére, míg Bakócz Tamás legfeljebb egy milliárd dollárt volt képes erre fordítani, ennek nagyrészét is a Firenzével rivalizáló Velence „bőkezű” támogatása tette ki. A Fuggerek pedig nyolcmilliárd dollárnak megfelelő összeget folyósítottak V. Károlynak a választófejedelmek megvesztegetésére. Mindezt azért szükséges „egyben” látni, mert csak ez segíthet megérteni azt a lényegében reménytelen helyzetet, amelybe Mátyás halála után Magyarország került.

A belső rend felbomlása éppen akkor, amikor a világ addigi szakrális rendjének brutális felbontását elősegítő globális pénzhatalmi rendszer is Magyarország rendjének lerombolására tör, végzetesnek bizonyult. Ennek fő oka az volt, hogy Európa ismert aranykészleteinek több, mint a fele a Kárpátokban volt megtalálható, és az arany iránti éhség a végtelenségig fokozódott. Részben azért, mert a gyorsan táguló kora kapitalizmus forgalmi eszköz igénye ezt automatikusan fokozta, részben pedig azért, mert a Kelet, lévén, hogy a luxuscikkek ellenében az aranyon (esetleg ezüstön) kívül semmit nem fogadott el, és ez azt a kevés aranyat is „kiszívta” Európából, amiből éppen sokkal több kellett volna. Ráadásul az oszmán terjeszkedés további extra költségekkel terhelte meg a keleti kereskedelmet. Ez az iszonyú feszültség vezetett Kolumbusz expedíciójához, a nem létező „Eldorádó” kereséséhez nyugat felé hajózva a nyílt óceánon. Eldorádót ugyan nem találták meg, de a két igen értékes nagykultúra, aztékok és inkák kegyetlen kifosztásával elkezdődött a magát „Nyugatnak” álcázó pénzhatalmi rendszer globálissá tágulása, hogy aztán ez az „ugyanaz” az erő (ami persze „nem létezik”) egyszerre pénzelje V. Károlyt és Nagy Szulejmánt és kései utódaikat mindmáig.

E virtuóz bábjátékos két keze által mozgatódik minden háború mindkét látszólagos szereplője ma is. Napjainkban e bábjátékos egyik kezén egy olyan bábfigura van, amely látszólag egy amerikai, orosz, kínai együttműködést játszik. Ám a másik kéz legfőbb stratégiai céljának Oroszország legyőzését és kifosztását tervezi, amíg a másik a világhatalmi státusz illúzióját kelti fel az oroszokban.

És most Magyarországot is, amely már csak az egyetlen ország volt Európában, amely komolyan vette az egyik „kéz” illúzióját, átlökték a másik „kéz” hatalma alá. A vesztünk most is ugyanaz, mint ötszáz éve volt. Komolyan elhittük, hogy mivel jó ügyet szolgálunk, így ezt felismerve egész Európa egyetért majd velünk és támogat minket. Ám ahogy akkor is, úgy most is csalódni kényszerülünk. Ráadásul ahogy akkor a Dózsa- féle parasztfelkelés nyomán most is éppen akkor bomlik meg a nemzet egysége, amikor a világrendszerváltás nyomán minden eddiginél nagyobb szükség volna erre az egységre. Ahogy Juhász Ferenc írja a Tékozló ország című eposzában, amely látszólag erről a parasztháborúról beszél, ám valójában minden idők minden magyarjához szól. „Időkbe látó szemetek nem volt, de kezetek, hogy hazát sírba taszítsa, igen”.

Tudhatunk-e tanulni úgy, hogy más írja történetünket?

A szerző közgazdász