Minden politikai csatározás közül az a legkíméletlenebb, amelyik közvetlenül a pénzről, a polgárok megélhetéséről és az államkasszák kiürüléséről szól. Az Európai Unió brüsszeli folyosóin az elmúlt hónapokban egyfajta csendes elbizakodottsággal készült az a gigantikus, 2028 és 2034 közötti időszakra szóló hétéves költségvetési terv, amelyet az Európai Bizottság bürokratái úgy terveztek meg,

A német kancellár Berlinben látta vendégül azokat a nettó befizető államokat – Ausztriát, Dániát, Finnországot, Hollandiát és Svédországot –, amelyeknek a hátán a teljes európai integráció pénzügyi rendszere nyugszik. A sajtótájékoztatón elhangzott szavak nem hagytak kétséget afelől, hogy az északi tagállamoknak elegük van Brüsszel feneketlen étvágyából:

Brüsszel költekezik, a polgár nyomorog

A konfliktus gyökere egy mély és feloldhatatlannak tűnő strukturális ellentét. Az Európai Bizottság által felvázolt, közel 2000 milliárd eurós hétéves keret elképesztő összegeket szánna a fősodratú progresszív célokra:

A probléma csupán az, hogy míg Brüsszelben globális birodalomként akarnak költekezni, addig a tagállamok otthon a túlélésért küzdenek. Németország, Európa gazdasági motorja, évek óta recesszió közeli állapotban van, az autóipara gyárbezárásokkal és tömeges elbocsátásokkal néz szembe, a belföldi költségvetésében pedig tátongó lyukakat kell betömködni kőkemény nemzeti megszorításokkal. Merz mai üzenete világos és kíméletlen volt:

Az északi befizetők szerint elfogadhatatlan, hogy miközben a német, osztrák vagy holland munkavállaló az infláció és az adóterhek alatt roskadozik, Brüsszel egyre nagyobb szeletet hasítson ki a nemzeti jövedelmekből.

Két engesztelhetetlen tábor feszül egymásnak

Az uniós költségvetési háborúban két, egymással teljesen ellentétes logikát követő tábor áll egymással szemben, és a két oldal között jelenleg semmiféle átjárás nincs:

1. A „Fukar Hatok”: Németország vezetésével ez a csoport azt képviseli, hogy az EU-nak pontosan úgy kell viselkednie, mint egy felelős háztartásnak vagy vállalatnak krízis idején. Ha nincs növekedés, akkor kevesebből kell gazdálkodni. Követelik a kohéziós és agrártámogatások hatékonyságának felülvizsgálatát, a brüsszeli bürokrácia leépítését, és mereven elutasítják az Európai Bizottság azon tervét, hogy az unió saját, közvetlen adókat vethessen ki a polgárokra. Úgy vélik, a szuverenitás utolsó bástyáját jelenti, hogy a pénzcsapok a nemzeti parlamentek kezében maradjanak.
2. A nettó kedvezményezettek: Lengyelország, Spanyolország, Olaszország, Görögország és a közép-európai államok ezzel szemben úgy tekintenek a hétéves költségvetésre, mint a gazdasági felzárkózásuk egyetlen garanciájára. Számukra a kohéziós alapok és a közös agrárpolitika megvágása felér egy gazdasági hadüzenettel. Varsó vagy Róma joggal érvel azzal, hogy az északi államok cégei óriási profitot realizálnak a keleti és déli piacok megnyitásából, így a költségvetési támogatások valójában kompenzációt jelentenek. Ha Merzék elzárják a pénzcsapokat, ezekben az országokban azonnal leállhatnak az infrastrukturális beruházások, ami belföldi politikai válságokhoz és Európa-ellenes hangulat erősödéséhez vezet.

A brüsszeli háttérhatalom és az adócsapda

A helyzetet tovább fokozza az Európai Bizottság elkeseredett kísérlete arra, hogy állandó, független bevételi forrásokat teremtsen magának. Mivel a tagállamok egyre kevésbé hajlandóak közvetlenül befizetni a közösbe,

A Friedrich Merz által vezetett berlini lázadás éppen ezt a brüsszeli lopakodó föderalizmust akarja megtörni. Ha az EU saját adóztatási jogkört kap, a nemzetállamok végleg elveszítik az ellenőrzést a brüsszeli bürokrácia felett. António Costa, az uniós állam-és kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnöke, aki a napokban kezdi meg európai turnéját, hogy tető alá hozzon egy kompromisszumot, gyakorlatilag egy politikai aknamezőre lép.

Mi a tét a magyarok és a mindennapi emberek számára?

Ez a harc nem elvont makrogazdasági számokról szól, hanem a mindennapi valóságról. Ha a „Fukar Hatok” győznek, és drasztikusan megvágják az uniós büdzsét, az kevesebb támogatást jelent a mezőgazdaságnak, az utak és vasutak építésének Közép-Európában, ami közvetlenül érinti a hazai növekedést és a munkahelyeket. Ha viszont Brüsszel zsarolása kap teret, és

A berlini csúcstalálkozóval tehát eldördült a startpisztoly. Az őszi uniós csúcstalálkozók emiatt nem a nagy geopolitikai nyilatkozatokról, hanem a kíméletlen pénzügyi osztozkodásról fognak szólni.