Szinte napra pontosan húsz éve, 2006. augusztus 24-én hozta meg a modern csillagászat egyik legmegosztóbb döntését a Nemzetközi Csillagászati Unió: a Plútót hivatalosan is törölték a bolygók sorából, és törpebolygóvá fokozták le. Az elmúlt két évtizedben petíciók, mémek, amerikai törvényhozók és NASA-vezetők követelték a jeges égitest rehabilitációját, a kutatók azonban hajthatatlanok. De miért volt elkerülhetetlen a Plútó „kivégzése”, és miért nincs szinte semmi esély arra, hogy valaha visszakapja a kilencedik bolygó címet?

Kevés olyan tudományos döntés született a 21. században, amely akkora érzelmi vihart okozott volna a laikusok körében, mint a Plútó státuszának megváltoztatása. A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) prágai közgyűlésén elfogadott definíció értelmében ugyanis egy égitestnek három szigorú feltételnek kell megfelelnie ahhoz, hogy valódi bolygónak minősüljön:

• közvetlenül a Nap körül kell keringenie,
• elegendő tömeggel kell rendelkeznie ahhoz, hogy a saját gravitációja révén gömbölyded alakot vegyen fel,
• és tisztára kell söpörnie a pályája körüli térséget más égitestektől.

A Plútó azonban a harmadik ponton azonnal elbukott. A Neptunuszon túli fagyos Kuiper-övben keringő égitest tömege egyszerűen elenyésző ahhoz, hogy gravitációs erejével kitakarítsa a szomszédságát, így az IAU a Ceresszel és az Erisszel együtt az újonnan létrehozott „törpebolygó” kategóriába száműzte.

Miért nem lehetett kivételt tenni vele?

A döntés ellenzői húsz éve azzal érvelnek, hogy a prágai szavazást a konferencia utolsó napján, a delegáltak egy részének távozása után tartották, ráadásul az Egyesült Államokon kívül – ami sokak számára már eleve az egyetlen amerikai felfedezésű „bolygó” elleni sértésként hangzott. A tudományos realitások azonban ennél sokkal keményebbek voltak – hívja fel a figyelmet az IFL Science.

A modern teleszkópoknak köszönhetően a csillagászok a kétezres évek elején sorra kezdték felfedezni a Plútóhoz hasonló méretű, sőt némelyiknél nehezebb fagyos objektumokat a Naprendszer peremén. A végső lökést az Eris felfedezése adta meg. Ha a Plútó bolygó marad, akkor az Erist, a Cereszt és még tucatnyi más égitestet is bolygóvá kellett volna nyilvánítani, a Naprendszer térképei pedig kezelhetetlenül kaotikussá váltak volna az iskolás tankönyvekben.

A döntéshozók persze választhatták volna azt az opciót is, hogy puszta történelmi tiszteletből kivételt tesznek a Plútóval. Ez a kompromisszum azonban tudományos szempontból tarthatatlan lett volna: egy korai mérési tévedést jutalmaztak volna vele örökre, miközben az exobolygók kutatásának korszakában abszurd helyzetet teremtett volna, ha a galaxis összes égitestére szigorú fizikai szabályok vonatkoznak, kivéve egyetlen amerikai kedvencre.

Mi kellene a visszatéréshez?

Ahhoz, hogy a Plútó valaha újra beléphessen a bolygók klubjába, a tudósoknak alapjaiban kellene átírniuk a szabályrendszert. Ha elhagynák a pálya tisztára söprésének kritériumát, nemcsak a Plútó kapná vissza a koronáját, de a legnagyobb holdja, a Charon is felkerülne a listára, létrehozva egy hivatalos kettős bolygórendszert, a bolygók száma pedig villámgyorsan több tucatra vagy akár több százra duzzadna a Naprendszeren belül.

A szakma döntő többsége azonban két évtized elteltével sem lát okot a definíció fellazítására. A politikai lobbizás és a nosztalgiára épülő közösségi médiás nyomásgyakorlás a tudományos közösséget inkább arra készteti, hogy még szilárdabban kitartson a 2006-os prágai konszenzus mellett. A Plútó továbbra is a Naprendszer egyik legizgalmasabb, hegyekkel és nitrogénjég-óceánokkal borított világa marad – de a tankönyvekben a helye végérvényesen a törpebolygók élén rögzült.