Ezt a ritka téveszmés zavart a pszichiátria erotomániának, vagy más néven De Clérambault-szindrómának nevezi. Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológust, pszichoterapeutát kérdeztük a témában, aki elmondta, hogy szakmailag pontosabb erotomániáról, erotomán téveszméről, illetve bizonyos esetekben erotomán típusú téveszmés zavarról beszélni. A kórkép messze túlmutat az ártatlan szimpátián: nem csupán az egyén életére van súlyos hatással, hanem könnyen veszélyes zaklatási spirálhoz és komoly biztonsági kockázatokhoz is vezethet.

A betegség eredete és formái

Az erotomán téveszme önálló téveszmés zavar erotomán típusaként, illetve más pszichiátriai kórképek részeként is megjelenhet. A betegséget először Gaëtan Gatian de Clérambault francia pszichiáter írta le részletesen 1921-ben megjelent Les Psychoses Passionelles című munkájában. A klinikai megfigyelések alapján a szindróma magja egy szilárd, megdönthetetlen és valóságalapot nélkülöző téveszme, másnéven delúzió: az ebben szenvedő személy szilárdan hiszi, hogy egy másik személy – gyakran magasabb társadalmi, anyagi vagy elismertségi státuszú egyén – romantikus kapcsolatot akar vele létesíteni, vagy már titokban szerelmes belé.

A pszichiátriai szakirodalom az erotomániát két fő formára osztja:

• Elsődleges (primer) erotománia: Önálló téveszmés zavarként jelentkezik. A beteg életének többi területe a munkahelyi teljesítmény és a mindennapi funkciók gyakran teljesen rendezett és normális marad, így a zavar jelenléte hosszú ideig rejtve maradhat a környezet előtt. A téveszme kezdete és lefolyása egyénenként eltérő lehet: előfordulhat hirtelen megjelenés, de gyakran fokozatosan bontakozik ki, és sok esetben hosszan tartó, krónikus mintázatot mutat.
• Másodlagos (szekunder) erotománia: Valamilyen más, meglévő pszichiátriai betegséghez – például skizofréniához, bipoláris zavarhoz, súlyos depresszióhoz vagy demenciához – társul. Ebben az esetben a szerelmi téveszme mellett hallucinációk, üldöztetéses gondolatok és általános mentális leépülés is kísérheti a tüneteket. Sarkadi Bálint kiemelte, hogy a másodlagos formáknál a háttérben szkizofrénia-spektrum zavarok vagy súlyos hangulatzavarok mellett szerhasználat, illetve organikus tényezők is állhatnak, ezért minden esetben elengedhetetlen a teljes pszichés állapot alapos kivizsgálása.

Hol húzódik a határ a rajongás és a klinikailag igazolt betegség között?

„A legfontosabb különbség nem az érzelem intenzitása” – mutatott rá Sarkadi Bálint.

„Valaki lehet rendkívül szerelmes vagy rajonghat megszállottan valakiért anélkül, hogy erotomániáról beszélnénk.”

A pszichoteraputa szerint a döntő választóvonal a realitáskorrekció sérülése. Nem téveszmés rajongás esetén az ember – még ha fájdalmasan is – képes korrigálni a saját elképzeléseit a valóság visszajelzései alapján. Téveszme esetén viszont éppen ez a realitáskorrekció sérül: az érintett meg van győződve a másik szerelméről, anélkül, hogy azt valós tények támasztanák alá.

Ami a hajlamosító tényezőket illeti, Sarkadi Bálint hangsúlyozta: nincs egyetlen olyan személyiségtípus vagy élettörténet sem, amelyből egyenesen következne az erotománia. Ugyan a szakirodalom felveti a társas izoláció, a magány, a veszteségek vagy a kapcsolati nehézségek szerepét, ezek önmagukban nem okoznak erotomániát, és nem tekinthetők specifikus rizikófaktoroknak.

A kórkép lélektana és tünetei

Az erotomániás beteg gondolkodását gyakran kísérhetik vonatkoztatásos értelmezések, de a kórképet nem ezek határozzák meg: a központi téveszmés meggyőződés maga az a szilárd hit, hogy a másik személy szerelmes az érintettbe. A beteg számára a környezet teljesen semleges eseményei is a „rejtett szerelem” bizonyítékaivá válnak. Ha az imádat tárgya a tévében megigazítja a nyakkendőjét, piros ruhát vesz fel, egy bizonyos szókapcsolatot használ a posztjában, vagy éppen megáll egy piros lámpánál, az erotomániás személy ezt mind úgy értelmezi, mint egy titkos jelzést, amit kifejezetten neki küldtek.

Különösen veszélyes dinamikát ad a betegségnek az elutasítás kezelése. Amikor a kiszemelt áldozat nyíltan visszautasítja, letiltja vagy feljelenti a beteget, az erotomániás személy nem ébred rá a valóságra. Ehelyett a téveszmét átértékeli: Sarkadi Bálint magyarázata szerint a visszautasítás nem cáfolja a téveszmét, hanem beépül abba. A beteg úgy keretezi át a helyzetet, hogy a másik „csak azért tagadja, mert nem vállalhatja fel”, „titkolnia kell”, vagy „a környezete kényszeríti erre”. Emiatt az elutasítás paradox módon még jobban megerősítheti a beteg meggyőződését.

A klinikai szakpszichológus rámutat, hogy a probléma súlyossága tovább nő, ha a meggyőződés tartósan meghatározza az ember életét és viselkedését: ez ismételt üzenetekhez, telefonhívásokhoz, ajándékküldéshez, követéshez vagy más határátlépésekhez vezethet

Kezelés és diagnózis

Az erotománia kezelése az egyik legnehezebb feladat a pszichiátriában, mivel a betegek betegségbelátása csaknem teljesen hiányzik.

„Ez tulajdonképpen a téveszme természetéből is következik. Az érintett számára nem egy feltételezésről van szó, hanem valóságról. Ő nem azt éli meg, hogy 'azt hiszem, szerelmes belém', hanem azt, hogy 'tudom, hogy szerelmes belém'” – magyarázta Sarkadi.

Éppen ezért a klinikai szakpszichológus szerint a direkt szembesítés nem célravezető. Ha egyszerűen kijelentjük, hogy „ez nem igaz, csak beképzeli”, attól a téveszme nem szűnik meg, viszont könnyen elveszíthetjük az érintett bizalmát.

• Pszichoterápia: A klinikai szakpszichológus hangsúlyozta, hogy terápiás helyzetben a legfontosabb a biztonságos kapcsolat kialakítása és az érzelmi élmény megértése anélkül, hogy magát a téveszmét megerősítenék. Csak ezután lehet fokozatosan dolgozni azon, hogy az illető képes legyen más lehetséges magyarázatokat is megvizsgálni, és rugalmasabban viszonyuljon a meggyőződéséhez.
• Határok meghúzása: A jogi eszközök és a pszichiátriai ellátórendszer együttműködése kulcsfontosságú lehet mind a beteg, mind az érintett személy védelmében. Sarkadi Bálint felhívta a figyelmet arra, hogy ha az érintett újra és újra kapcsolatot próbál teremteni, követi vagy felkeresi a másikat, akkor az érintettek biztonságának és a kockázatnak a felmérése az ellátás elengedhetetlen részévé válik.