A Trump-kormányzat egy új, jóval szélesebb félvezető-vámrendszert készít elő, amely már nemcsak magukra a chipekre, hanem az azokat tartalmazó termékekre – például laptopokra, játékkonzolokra és adatközponti szerverekre – is kiterjedhet – írja nyolc, a terveket ismerő forrásra hivatkozva a Politico. A konstrukció egyik fő támogatója Howard Lutnick kereskedelmi miniszter, aki olyan rendszert szorgalmaz, amelyben a vállalatok amerikai chipgyártási kapacitásuk arányában importálhatnának bizonyos mennyiségű félvezetőt vámmentesen:

aki tehát többet gyárt vagy épít az Egyesült Államokban, nagyobb vámmentes importkvótát kapna.

A terv egyik legfontosabb eleme, hogy a januárban bevezetett rendszerrel szemben az adatközpontokba érkező chipek sem feltétlenül kapnának mentességet. A javaslat egyelőre nincs véglegesítve, fokozatos bevezetéséről is folyik vita, és a Fehér Ház, illetve a kereskedelmi minisztérium sem kommentálta a Politico értesüléseit.

Az amerikai iparpolitikai logika ugyanakkor egyértelmű, izolacionista és ellenséges, illeszkedve az eddigi gyakorlathoz Trump alatt. Már januárban nemzetbiztonsági indokokra hivatkozva már 25 százalékos vámot vetett ki a fejlett chipek egy szűk körére, miközben akkor még külön kivételt biztosított az amerikai adatközpontoknak. A Fehér Ház indoklása szerint az Egyesült Államok a világ félvezetőinek mintegy negyedét használja fel, miközben saját szükségletének csak körülbelül 10 százalékát gyártja teljes egészében belföldön. A januári elnöki proklamáció azonban már előrevetítette a most körvonalazódó második szakaszt: szélesebb és „jelentős” vámokat, amelyek mellett kedvezményt kaphatnak az amerikai gyártókapacitásokba beruházó cégek. Lutnick korábban ennél is egyértelműbben fogalmazott:

a tajvani és dél-koreai gyártók számára lényegében a „gyárts Amerikában vagy fizess vámot” modellt vázolta fel.

A tajvani megállapodás már ennek egy változatát alkalmazza: az amerikai gyárat építő cégek a készülő amerikai kapacitásuk többszörösének megfelelő mennyiséget hozhatnak be vámmentesen.

A gond az, hogy a vámok éppen Trump másik stratégiai célját, az amerikai AI-infrastruktúra gyors kiépítését drágíthatják meg. A CSIS becslése szerint 2030-ig több mint 2700 milliárd dollárt költhetnek adatközponti infrastruktúrára az Egyesült Államokban, és minden elköltött dollárból hozzávetőleg 54 cent közvetlenül félvezetőkre jut. Az amerikai adatközpont-építési hullám ráadásul a következő években még biztosan importált chipekre támaszkodik: a globális félvezetőgyártó kapacitásnak csak nagyjából 12 százaléka található az Egyesült Államokban, a legfejlettebb AI-processzorok gyártása pedig továbbra is döntően ázsiai – mindenekelőtt tajvani – üzemekben történik. A CSIS számításai szerint egy extrém, 100 százalékos, kivételek nélküli félvezetővám akár 1400 milliárd dollárral is megdobhatná az amerikai adatközponti beruházások számláját; még egy jóval enyhébb verzió is jelentős költségnövekedést okozhat. Vagyis Washington ugyanazzal az eszközzel próbálja felgyorsítani a hazai chipgyártást, amellyel rövid távon megdrágíthatja azokat a GPU-kat és szervereket, amelyekre az OpenAI-tól a Google-ön és az Amazonon át a Microsoftig az amerikai AI-szektor egészének szüksége van.

Európából nézve mindez egy egyre gyorsuló globális technológiai iparpolitikai verseny része.

Az EU maga is komoly függőséggel küzd: 2024-ben mintegy 55 milliárd eurónyi chipet használt fel, de ebből 43,6 milliárd eurónyi harmadik országból érkezett, vagyis az európai termelés csupán nagyjából a fogyasztás 22 százalékát fedezte. Brüsszel ezért júniusban előállt a Chips Act 2.0-val, amely már kifejezetten az AI-hoz szükséges fejlett félvezetőkre, európai tervezési kapacitásra és stratégiai autonómiára helyezi a hangsúlyt. Ezzel párhuzamosan az EU az AI-infrastruktúrát is felpörgetné: július végén legfeljebb hét AI-gigagyár létrehozására írt ki pályázatot, amelyhez 10 milliárd euró közpénzzel legalább 20 milliárd eurónyi magántőkét szeretne mozgósítani. A tágabb cél, hogy az uniós adatközponti kapacitás öt-hét éven belül legalább megháromszorozódjon; a Bizottság számításai szerint a jelenleg mintegy 12 gigawattnyi telepített kapacitás 2030-ra körülbelül 28 gigawattra nőhet.

Az adatközpontok már most az EU villamosenergia-fogyasztásának hozzávetőleg 2,5 százalékát adják, így az európai AI-versenyben nemcsak a chipekhez, hanem az olcsó és megbízható energiához való hozzáférés is egyre inkább stratégiai kérdéssé válik.

Az európai helyzetet valamelyest tompítja, hogy a 2025-ben kötött EU–amerikai kereskedelmi megállapodás szerint az EU-ból származó félvezetőkre kivetett amerikai vám az általános és a Section 232-vámot együtt számítva sem haladhatja meg a 15 százalékot. Ez azonban csak részleges védelem: az AI-értéklánc rendkívül nemzetközi, az európai vállalatok által használt vagy értékesített fejlett chipek jelentős része Tajvanon vagy más ázsiai országokban készül, a szerverek és más végtermékek pedig több ország alkatrészeit tartalmazzák. Ha Washington valóban az egész ilyen termékláncra kiterjeszti a vámokat, az egyrészt növelheti az amerikai technológiai cégek költségeit és világszerte felhajthatja az AI-infrastruktúra árát, másrészt még erősebb ösztönzőt teremthet a TSMC, a Samsung és más gyártók számára, hogy beruházásaikat az Egyesült Államokba vigyék. Európa számára ezért a Politico által feltárt terv kettős figyelmeztetés: az amerikai vámfal rövid távon akár javíthatja is Európa relatív pozícióját az adatközponti beruházásokért folyó versenyben, hosszabb távon viszont Washington sokkal agresszívebb támogatási-vámvédelmi kombinációval szívhatja magához a gyártókapacitást. Ebben a helyzetben a Chips Act 2.0 és az AI-gigagyárak már nem egyszerűen digitális fejlesztési programok, hanem annak a kérdésnek a részei, hogy az EU képes-e saját számítási infrastruktúrát és félvezető-ökoszisztémát kiépíteni az amerikai–ázsiai technológiai verseny közepette.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images