GazdaságSzerző: portfolio 2026. 08. 27. 8 percnyi olvasás
A magyar kormány által elfogadott Fenntartható Vízgazdálkodási Intézkedési Terv szakítana a több mint évszázados gyakorlattal, amely a vizek minél gyorsabb elvezetésére épült. Az új megközelítés szerint a csapadékot, az árhullámok vizét és a tájban megjelenő többletvizet helyben kellene tartani, és a szárazabb időszakokban hasznosítani – a fordulatot az egyre súlyosabb aszályok és a süllyedő talajvízszint teszik sürgetővé. A terv természetalapú megoldásokat, a mezőgazdasági vízhasználat átalakítását, az illegális kutak visszaszorítását és a települési csapadékvíz-gazdálkodás megújítását irányozza elő, szoros határidőkkel. Az intézkedések az uniós helyreállítási alap forrásainak lehívásához is kapcsolódnak, a legfontosabb jogszabályi változtatásokat pedig már 2026 végéig elő kell készíteni.
A magyar vízgazdálkodás több mint egy évszázadon át elsősorban arra épült, hogy a fölöslegesnek ítélt vizet minél gyorsabban elvezesse. 2026-ra már mindenki szembesülhetett három egymással összefüggő dologgal:
Ez a helyzet indukálta azt is, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban a közösségi médiában is többen foglalkoznak a kérdéssel, korunk új hagyományainak megfelelően pedig hirtelen mindenki elkezdett érteni a vízmegtartáshoz. A probléma egyáltalán nem új, nem váratlan, a szakmai, tudományos közösség évtizedek óta jelzi, hogy kegyelmi állapot volt Magyarországon a vízbőség, és a XIX. században elindult folyamszabályozás, mocsárlecsapolás hatásai már egyértelműen kedvezőtlenek vízgazdálkodási szempontból a felmelegedő klímánk mellett. A kanyarulataiktól megtisztított folyók, az árterek felszámolása, valamint egy sor egyéb évszázados rossz döntés árát most fizetjük meg.
A kormány által elfogadott és szerdán közzétett Fenntartható Vízgazdálkodási Intézkedési Terv ezen változtatna:
a csapadékot, az árhullámok vizét és a tájban megjelenő többletvizet lehetőség szerint helyben tartaná, majd a szárazabb időszakokban hasznosítani, épp úgy, ahogy a vízügyi szakma évek óta javasolja.
Ahogy azt már említettük, a fordulatot az éghajlatváltozás teszi sürgetővé, mert gyakoribbak a hőhullámok és az aszályok, egyenetlenebbé válik a csapadék eloszlása, miközben egyes térségekben süllyed a talajvíz szintje és nő a gazdaság vízigénye.
A döntésnek pénzügyi tétje is van:
az intézkedési terv elfogadása az uniós helyreállítási alap, az RRF egyes forrásainak lehívhatóságához is kapcsolódik.
A magyar vízügyi infrastruktúra jelentős része olyan korszakban épült ki, amikor az elsődleges feladat az árvíz és a belvíz gyors elvezetése, valamint a művelhető területek növelése volt, illetve a folyami hajózás lehetővé tétele, amely a kiépülő magyar nehézipar legfontosabb szállítási útvonala lett.
A folyószabályozás, a gátak és az Alföld csatornarendszere ennek megfelelően elsősorban arra szolgált, hogy a víz minél kevésbé maradjon jelen a tájban.
A jelenlegi éghajlati viszonyok között azonban egyre nagyobb költsége van annak, ha a nedves időszakokban érkező víz túl gyorsan távozik az országból. A kormányzati dokumentum szerint a 2021 óta felhalmozódott csapadékhiány 2026. július végére országos átlagban 554 milliméterre nőtt, az Alföld és a Tisza hazai vízgyűjtőjének egyes részein pedig meghaladta a 900 millimétert.
A folyók és tavak vízszintje az elmúlt években időszakosan rendkívül alacsony volt – elég csak megnézni a fotókat a Tisza-tóról és a Velencei-tóról – , miközben egyes térségekben a felszín alatti vizek szintje több métert csökkent. Ahogy arról már a nyár elején írtunk, különösen nagy a probléma az Alföldön.
Megoldás viszont van – mint írtuk, a vízügyi szakemberek évtizedek óta készítettek ehhez terveket –, így nagyobb árvizek idején a terv becslése szerint 2–4 milliárd köbméter vizet lehetne visszatartani a tájban, ahelyett hogy az gyorsan távozna a folyókon és a csatornákon keresztül.
A kormányzati dokumentum szerint az új megközelítés szerint minden olyan vizet, amely nem veszélyeztet emberéletet, épületeket vagy alapvető infrastruktúrát, hasznos erőforrásnak kell tekinteni. Belvíz, árvízi többlet vagy intenzív csapadék tehát nem automatikusan elvezetendő probléma lenne.
A legfontosabb, hogy a kormány nem elsősorban új, nagyméretű tározók építésében gondolkodik.
A dokumentum előnyben részesíti a természetalapú megoldásokat: a víz tájban tartását, a talaj vízbefogadó képességének javítását, a vizes élőhelyek helyreállítását, a holtágak visszakapcsolását, az árterek megfelelőbb használatát és a lefolyás lassítását.
Az árvíz- és aszályvédelem így egyre kevésbé kezelhető két külön problémaként, mert ha az árhullámok idején érkező víz egy része kontrolláltan szétterülhet és tárolódhat a tájban,
az egyszerre mérsékelheti az árvízi terhelést és növelheti a később rendelkezésre álló vízmennyiséget.
A víz megtartása a jelenlegi jogi és támogatási rendszer mellett csak korlátozottan működhetne – mint arra egyre többet figyelmeztettek a 2022-es előző nagy szárazság óta a szakemberek. A kormány ezért felülvizsgálná a vízgazdálkodás szabályozását és a Nemzeti Vízstratégiát, az új vízhasználati engedélyeket pedig szorosabban a tényleges vízkészletekhez és az éghajlati előrejelzésekhez kötné.
Komoly probléma, hogy az állam ma nem látja pontosan, mennyi vizet vesznek ki a felszín alól – amit az OECD egy tavaszi jelentése az egyik legsúlyosabb krízispontnak nevezett, amiről részletesen beszámoltunk.
A mostani, az Élő Környezetért felelős Minisztérium által kiadott tervben szereplő becslések szerint a mezőgazdasági célú illegális kutak száma meghaladhatja a százezret, egy másik számítás szerint pedig a magyarországi kutak mindössze körülbelül tizede szerepel hivatalos engedélyezési rendszerben.
A pontos mérés ezért a reform egyik alapfeltétele, mert a vízkivételekről, a rendelkezésre álló készletekről és a felszín alatti víztestek állapotáról lényegesen részletesebb adatokra és erősebb monitoringra lenne szükség, hogy egyáltalán felmérhető legyen a baj.
Az agrártámogatásoknál még érzékenyebb változások jöhetnek: a táji vízmegtartás ugyanis sok esetben mezőgazdasági területeket érintene. Egyes földeken időszakosan víz állhatna, máshol a jelenlegi intenzív művelés helyett más földhasználat válhatna indokolttá.
A kormány olyan támogatási rendszert akar kialakítani, amely mellett a gazdáknak pénzügyileg is megéri részt venniük a vízmegtartásban, vagyis a földek elárasztásában.
A legnagyobb beavatkozások egyik fő terepe várhatóan az Alföld lesz a már említett vízhiány, valamint az elöntésre alkalmas területek miatt. Az egykori folyómedrek, mélyfekvésű területek, holtágak és rendszeresen belvizes részek közül sok alkalmas lehet arra, hogy a vizet ne automatikusan elvezessék, hanem időszakosan megtartsák.
A kormánynak ezért le kell határolnia a vízmegtartásra alkalmas területeket, amit az egyik fő feladatként jelöltek ki.
A döntés könnyen konfliktusokat is hozhat, hiszen közvetlenül érintheti a földtulajdonosok, gazdák és önkormányzatok érdekeit. A dokumentum ennek kezelésére helyi, vízgyűjtő szintű együttműködést és társadalmi egyeztetést ír elő.
A dombvidékeken eltérő problémákra kell választ találni, ezeknél a fő cél inkább a gyors lefolyás lassítása, a villámárvizek kockázatának csökkentése, valamint a csapadék talajban és a tájban tartása lenne. A magyar jogalkotást az elmúlt évtizedekben – kurzusokon átívelően jellemző – varázsszóként működő egységes törvényi rendelkezések helyett a Gajdos László vezette tárca vízgyűjtőnként eltérő megoldásokban gondolkodik, amelyekhez felmérnék a helyi lehetőségeket, problémákat és adottságokat.
A mezőgazdaság jelentős vízhasználó, de a táji vízmegtartás nagy része is mezőgazdasági területeken történhet.
Emiatt a reform sikere nagyrészt azon múlik, változnak-e a gazdák gazdálkodási módszerei.
Kulcsszerepe lehet magának a talajnak, ami valamennyire predesztinálja az egyes területeken alkalmazható módszereket. A jó szerkezetű, magasabb szervesanyag- és humusztartalmú, kevésbé tömörödött talaj több vizet képes befogadni és hosszabb ideig megtartani.
A megfelelő talajművelés így nem pusztán környezetvédelmi kérdés: az aszályos időszakokban közvetlen gazdasági előnyt jelenthet a gazdálkodóknak.
A kormány emiatt víztakarékos öntözési technikákat, fenntartható öntözési közösségeket, képzési programokat és szemléletváltást is ösztönözne. Nagyobb szerepet kaphatna a tisztított víz mezőgazdasági újrahasználata is, különösen azokban a térségekben, ahol a felszín alatti készletek már erősen terheltek.
A települések csapadékvíz-kezelése hasonló logika szerint alakulhat át, mert jelenleg az a vezérelv, hogy minél hamarabb kerüljön a csatornába az eső, ne folyjon az úton, ne álljanak tócsák a parkokban.
A gyors elvezetés azonban egyszerre növelheti a hirtelen lefolyást és csökkenti a helyben felhasználható víz mennyiségét.
Zöldterületek, vízáteresztő burkolatok, esőkertek, kisebb tározók és a lefolyást lassító árkok válhatnak fontosabbá az új terv szerint. A több helyben tartott víz és zöldfelület a városi hősziget-hatást is mérsékelheti, így a vízgazdálkodási beruházások a hőhullámokhoz való alkalmazkodást is segíthetik.
A meglévő ivóvízhálózatok közben jelentős mennyiséget veszítenek – amiről Magyar Péter miniszterelnök is rendszeresen beszél, a kormányfő szerint 4000 milliárd forint hiányzik a víziközmű-rendszerből.
A terv szerint a víziközmű-rendszerek átlagos vesztesége közel 25 százalékos, vagyis a csapvíz negyede előbb elfolyik, mint a pohárba kerülne. A hálózatok korszerűsítése ezért önmagában is komoly víztakarékossági lehetőséget jelent. A gond az, hogy a rezsicsökkentés által befagyasztott közműdíjak miatt a vezetékfejlesztésére semmi pénze nem marad a szolgáltatóknak – ezt maguk a víziközművek is többször jelezték az elmúlt 10-12 évben –, de a mostani akcióterv egyelőre a levegőben hagyja a finanszírozási lehetőségeket.
A legfontosabb jogszabályi változtatások előkészítésére csak néhány hónap áll rendelkezésre a mostani akcióterv szerint:
A rövid határidők alapján nem egy újabb távoli stratégiáról van szó: már a következő hónapokban jogszabályi, támogatási és intézményi döntésekre lesz szükség.
A valódi eredmény azonban ennél jóval lassabban lesz mérhető: a talajvízszint javítása, a mezőgazdasági gyakorlatok átalakulása, a víziközmű-hálózatok korszerűsítése vagy a vizes élőhelyek helyreállítása éveket igényelhet.
A magyar vízgazdálkodás előtt álló kérdés ezért kevésbé az, hogy szükség van-e változásra, mint az, hogy sikerül-e a vízmegtartást a gyakorlatban is összeegyeztetni a mezőgazdaság, a települések, a természetvédelem és a gazdaság igényeivel. A kormány terve legalább a kiindulópontot egyértelművé teszi: egy egyre szárazabb országban a gyorsan elvezetett víz egyre kevésbé fölösleg, és egyre inkább elvesztegetett erőforrás.
Címlapkép: A drónnal készült felvételen a Velencei-tó kiszáradt része a Gárdonyhoz tartozó Dinnyés közelében 2026. augusztus 26-án. A tó vízállása ezen a napon elérte a 16 centimétert az agárdi vízmércénél. A fotó forrása: MTI Fotó/Vasvári Tamás
Napi