„Olyan, mintha a Titanicot néznénk” – így jellemezték a látottakat azok a turisták, akik a sikeres menekülésük után az olasz sziget, Giglio kikötőjéből nézték végig, ahogy a hajójuk elsüllyed, közben pedig még látták azokat az embereket, akik a luxushajó fedélzetéről kiabálnak és integetnek a segítség reményében. 2012. január 13-án a 290 méter hosszú, úszó luxusvárosnak számító Costa Concordia 4229 emberrel a fedélzetén szelte a Földközi-tenger habjait. Az utasok épp a vacsorájukat fogyasztották, amikor este 21 óra 45 perckor egy brutális erejű rántás, majd hangos csikorgás rázta meg a hajót. A villanyok kialudtak, a tányérok a földre zuhantak.

Hosszú idő telt el, mire bármilyen tájékoztatást kaptak volna a személyzettől, ráadásul az sem fedte a valóságot. Ez történt több mint tizennégy évvel ezelőtt a Costa Concordián a túlélő utasok, a legénység és az újságírók beszámolója alapján.

A legénység ugyanis negyven perccel az ütközés után még arról tájékoztatta a pánikoló utasokat, hogy csupán egy áramszünetről van szó, hamarosan megoldják a problémát, így ne menjenek a mentőcsónakokhoz, hanem inkább vissza a kabinjaikhoz. A valóság ezzel szemben az volt, hogy a hajó kapitánya, Francesco Schettino egy teljesen értelmetlen, a szabályokat felrúgó manővert hajtott végre, ami megpecsételte a monstrum sorsát.

Tisztelgés miatt tértek le a kijelölt útról  

A kapitány, Schettino az esti órákban úgy döntött, hogy a hajóval a toszkán Giglio szigete felé veszi az irányt, hogy egy tisztelgés keretében közelről üdvözölje az egyik főpincér ott élő családját és a szigetlakókat. A hotelmenedzser, Manrico Gimapedroni elmondása szerint ezért minden stábtagot a hídra rendelt a kapitány. A manőverhez azonban túlságosan megközelítették a partot, a hajó bal oldala pedig ráfutott egy sziklazátonyra, ami egy 50 méteres lyukat hasított a hajótestbe. A gépházat azonnal elöntötte a víz, a süllyedés elkerülhetetlen volt, erről azonban nem szóltak az utasoknak. Kezdetben még a kapitány maga sem érzékelte, hogy süllyednének, ugyanis az ütközés hangja is nem ért el a hídhoz, helyette viszont az utasokkal teli éttermi résznél mindenki jól hallhatta a recsegő és ropogó hangokat.

Gimapedroni a dokumentumfilmben elmondta, hogy a hajó nem lassított, miközben egyre közelebb került a szigethez. Ekkor bekövetkezett a legrosszabb: a hajó nekicsapódott a sziget partjainál lévő sziklás zátonynak. Az ütközés után Gimapedroni látta, ahogy a víz beáramlik a hajóba. A feketedobozból kinyert hangfelvételen hallható, ahogy a hajó kapitánya, Francesco Schettino azt mondja: „Istenem, mit tettem?” Később, amikor a főgépész közli a kapitánnyal, hogy víz áramlik be „egészen a műhelyig”, a kapitány így válaszol: „Akkor most süllyedünk? Nem értem”.

Bár a hajó ekkor már végzetes sebet kapott, a hídon uralkodó káosz és kommunikációs zavarok miatt a kiürítési parancsot csak több mint egy órával később adták ki. Ez a késlekedés szó szerint életeket követelt. A tengerjáró elkezdett erősen jobbra dőlni, ami miatt a bal oldali mentőcsónakokat már nem lehetett leereszteni. Az utasok kétségbeesetten hívták a rendőrséget, akik miután elérték a kapitányt – mindez negyvenöt perccel az ütközés után volt –, már tudták, hogy el fog süllyedni a hajó a kikötőtől nem messze, ám letagadták, hogy erről lenne szó, csupán az áramszünetet ismerték el. 

Miközben az utasok a sötétben, a megdőlő folyosókon csúsztak-másztak az életükért küzdve, Schettino úgy döntött, neki ennyi elég volt, és lelépett. Később a bíróságon azzal a történettel állt elő, hogy nem akart menekülni, csak „megbotlott”, és véletlenül pont egy mentőcsónakba esett. A parti őrség ügyeletes tisztje, Gregorio De Falco azonban hamar rájött, hogy a kapitány már nincs a fedélzeten. Kettőjük rádióbeszélgetése, amely bejárta a világsajtót, az olaszok számára az igazságérzet diadala lett. A tiszt üvöltve követelte, hogy a kapitány térjen vissza a hajóra, és a beszélgetés csúcspontjaként elhangzott a legendássá vált mondat:

Vada a bordo, cazzo!/ Menjen a fedélzetre, b*zmeg!

Schettino ugyanakkor nem ment vissza, az utasokkal együtt távozott a süllyedő hajóról.

A katasztrófa 32 halálos áldozatot követelt, köztük egy ötéves gyermekét és egy magyar állampolgárét is. A 38 éves hegedűművész, Fehér Sándor volt az, aki a hajó zenekarában játszott. A túlélők visszaemlékezései szerint Fehér a pánik közepette is megőrizte hidegvérét. Miközben a kapitány a saját bőrét mentette, a magyar zenész több gyerekre is ráadta a mentőmellényt, és segített az utasoknak a mentőcsónakok felé jutni. Miután másokat biztonságba helyezett, visszament a kabinjába a hangszeréért, de a sötét, vízzel telő folyosókon már nem találta meg a kiutat. Holttestét hetekkel később, a roncsok között találták meg a búvárok. 

A bíróság nem volt vevő a kifogásokra

A roncs kiemelése a hajózás történetének legdrágább mentési akciója volt (több mint 1 milliárd euróba került), a jogi felelősségre vonás pedig évekig elhúzódott. A Costa Cruises anyacég 1 millió eurós bírsággal és az utasoknak fizetett kártérítésekkel (fejenként 11 ezer és 92 ezer euró között) megúszta a büntetőpert, a legénység öt másik tagja pedig letöltendő börtön nélkül sétált el.

Francesco Schettinót azonban 2015-ben gondatlanságból elkövetett emberölés, hajótörés okozása és a hajó elhagyása miatt összesen 16 év börtönbüntetésre ítélték. Miután 2017-re minden fellebbezési lehetőségét kimerítette, a római Rebibbia börtönben kezdte meg a büntetését.

A nyomozó újságírók később kiderítették, hogy bár Schettino minden bizonnyal legalább részben felelős volt a balesetért, a vészgenerátor is meghibásodott, ami hozzájárult ahhoz, hogy az evakuálás során több mentőcsónak és lift is meghibásodott. A vizsgálat azt is megállapította, hogy a hajó egyik kormányosa a baleset előtt – a kapitány utasításával ellentétben – először élesen balra kanyarodott, mielőtt korrigált volna, ahelyett, hogy élesen jobbra kanyarodott volna. Schettino kapitány korábban már kifejezte aggodalmát a Costa Cruise társaság felé azzal kapcsolatban, hogy legénysége megfelelően képzett-e és tapasztalt-e.

A Netflix Tudum magazinja által közölt friss információk szerint a lassan a büntetése utolsó harmadába lépő exkapitány 2025 januárjában megpróbálkozott az úgynevezett „fél-szabadság” (semi-liberty) kérvényezésével, ami lehetővé tette volna, hogy a nap egy részét munkával vagy tanulással a börtönfalakon kívül töltse. Ezt a kérelmét azonban néhány hónappal később ismeretlen okokból visszavonta.

(Borítókép: Netflix)