Újabb szakaszához érkezett a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal felállítása. Az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága szerdán zárt ülésen hallgatta meg a nyomozati elnökhelyettesi poszt jelöltjeit.

Hantosi István, a bizottság tiszás elnöke az ülés után azt mondta, öt jelöltet hívtak meg, egyikük azonban előzetesen visszalépett, így végül négy ügyészt hallgattak meg. Az elnöki, a közpénzügyi és a nyomozati elnökhelyettesi posztra kiválasztott jelölteket várhatóan csütörtök délelőtt jelentik be, az Országgyűlés pedig akár még ezen a héten dönthet róluk.

A hivatal teljes vezetői struktúrája ugyanakkor még nem áll össze. A vádemelési és fellebbezési elnökhelyettesi tisztségre olyan kevés pályázat érkezett, hogy a bizottság eredménytelennek nyilvánította a pályázatokat. Ezeket később újra meg kell hirdetni.

Ez azonban csak az intézmény felépítésének első lépése. A valódi munka akkor kezdődik, amikor az NVVH megpróbálja felkutatni azt a pénzt és vagyont, amelyet vissza kellene szereznie.

Egy bankszámlát, ingatlant vagy céget meg kell találni, mielőtt a pénz újabb számlákon és céghálózatokon keresztül eltűnik, a vagyont pedig továbbértékesítik. Ezután jogilag is biztosítani kell, bizonyítani kell, hogy miként kapcsolódik a feltételezett bűncselekményhez, az eljárás alatt meg kell őrizni az értékét, végül pedig ténylegesen vissza kell szerezni.

Az Országgyűlés Hivatala júliusban publikált információs jegyzete szerint az Európai Unióban éppen ez jelenti az egyik legnagyobb problémát. A korábbi rendszer hiányosságai között a korlátozott adathozzáférést, a pénzügyi nyomozások késedelmes megindítását, a vagyon gyors biztosításának nehézségeit, valamint a hatóságok közötti együttműködés problémáit azonosították.

Az EU-ban a bűnözői vagyon túlnyomó része szőrén-szálán eltűnik

Az új uniós szabályozást egy kijózanító adat is indokolta: az EU-ban a lefoglalt bűnözői vagyon az összes illegális bevétel mindössze 2,2–4,4 százalékát teszi ki.

Ezért az uniós vagyonvisszaszerzési szabályok is jelentősen megváltoztak. A tagállamoknak gyors hozzáférést kell biztosítaniuk a vagyonvisszaszerzéssel foglalkozó szervek számára a bank-, ingatlan-, jármű-, cég- és tulajdonosi nyilvántartásokhoz. Sürgős esetben a tagállamok közötti információcserének nyolc órán belül meg kell történnie. Ha ugyanis a pénz gyorsabban mozog, mint az információ, a hatóság már el is késett.

A magyar hivatal sikerét sem az dönti majd el önmagában, hogy milyen gyorsan talál gyanús pénzmozgásokat vagy vagyonelemeket. A vagyonvisszaszerzés akkor kezd igazán nehézzé válni, amikor bizonyítani kell, honnan származik egy adott vagyon, és milyen kapcsolatban áll a feltételezett jogsértéssel.

Az Országgyűlés Hivatalának háttéranyaga szerint nem is elsősorban az dönti el egy ország rendszerének hatékonyságát, hogy pontosan milyen intézményi modellt választanak. Sokkal többet számítanak az elkobzási lehetőségek, az intézmények operatív kapacitásai, információs jogosultságai, a vagyon gyors biztosítására alkalmas eszközök és az együttműködés.

Ha már megtalálták, még meg is kell őrizni

A következő problémát a lefoglalt vagyon jelenti.

Egy bankszámla vagy egy lakás kezelése viszonylag egyszerű feladat. Egy működő vállalat esetében azonban egészen más a helyzet. Egy évekig bizonytalan jogi helyzetben működő cég elveszítheti az ügyfeleit, a munkavállalóit, a szerződéseit és végül az értékét is.

Az állam tehát akár úgy is „megnyerhet” egy ügyet, hogy mire ténylegesen hozzájut a vagyonhoz, az már jóval kevesebbet ér.

Ezért az uniós vagyonvisszaszerzési rendszer a folyamatot három egymásra épülő feladatként kezeli: először fel kell kutatni és biztosítani kell a vagyont, utána kezelni és elkobozni, végül pedig értékesíteni vagy más módon hasznosítani.

Olaszország ebben az egyik legismertebb európai példa. Az országban a maffiától elkobzott vagyon kezelésének és újrahasznosításának külön rendszere alakult ki. A vagyon egy részét nem egyszerűen eladják, hanem közösségi célra fordítják: az egykori maffiatulajdonból közösségi terek, szociális és oktatási intézmények, valamint mezőgazdasági és más társadalmi vállalkozások születhetnek.

Az idén közzétett olasz összesítés szerint ma már 1332 civil szervezet és más szervezett társadalmi szereplő kezel elkobzott maffiavagyonokat 19 régióban és 448 településen. A hasznosítás rendkívül sokféle: a szervezetek jelentős része kulturális, oktatási vagy fenntartható turisztikai tevékenységet végez, mások a mezőgazdaságban és a környezetvédelemben használják fel az egykor a szervezett bűnözéshez kötődő vagyont.

Egy elkobzott birtokból működő gazdaság, egy egykori maffiaházból közösségi intézmény, egy korábbi bűnözői vállalkozás vagyonából pedig új gazdasági és társadalmi érték születhet. Az olasz tapasztalatot az európai vagyonelkobzási gyakorlat egyik legsikeresebb példájaként tartják számon.

Az olasz rendszer ugyanakkor messze nem egy hibátlan sikertörténet. A februári adatok szerint 23 026 elkobzott ingatlan már végleges rendeltetést kapott, de további 20 848 még kezelés alatt állt és arra várt, hogy kijelöljék a hasznosítását. A vállalkozásoknál is hasonló a helyzet: 1728 cég már végleges rendeltetést kapott, miközben további 3112 még kezelés alatt volt.

Vagyis még az európai vagyonvisszaszerzés egyik legtapasztaltabb országában is óriási feladat a lefoglalt vagyonból ténylegesen hasznos vagyon létrehozása. A hatóság megszerzi, a bíróság elkobozza, de ezután még dönteni kell a jövőjéről, kezelni kell, meg kell őrizni az értékét, és végül olyan új funkciót kell találni neki, amely hosszú távon is működik.

Ez lehet az olasz modell legfontosabb tanulsága a magyar NVVH számára is. A vagyonvisszaszerzés végső célja nem feltétlenül az, hogy az állam egyszerűen hozzájusson egy ingatlanhoz vagy egy céghez, hanem hogy az abból újra valós közösségi érték legyen.

Nincs azonban egyetlen külföldi modell, amelyet egyszerűen át lehetne venni. A probléma azonban mindenhol ugyanaz:

Lengyelországban éveket kellett várni, és lassan vége a kormányzati ciklusnak

A Tusk-kormány 2023 decemberében vette át Lengyelország vezetését, az elszámoltatás pedig azóta is fontos politikai kérdés. Dariusz Korneluk országos főügyész augusztus 21-én arról beszélt, hogy kinevezése óta már 32 mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmet nyújtottak be lengyel parlamenti képviselők, szenátorok és európai parlamenti képviselők ügyében.

Korneluk szerint körülbelül tíz újabb ilyen kérelem készül, amelyek a következő két-három hónapban kerülhetnek a lengyel parlament, illetve az Európai Parlament elé.

Zbigniew Ziobro volt igazságügyi miniszter és Marcin Romanowski volt igazságügyi miniszterhelyettes ügye is jól mutatja, milyen nehézzé válhat az eljárás, ha az érintettek egyszerűen fogják magukat és lelépnek az országból. Mindketten korábban politikai menedékjogot kaptak Magyarországon, majd az Orbán-kormány bukása után továbbálltak. Ziobro jelenleg az Egyesült Államokban van, Romanowski holléte pedig a nyilvános információk alapján továbbra sem egyértelmű, a legfrissebb hírek szerint a szakadár Transznisztriában lelt menedékre. A lengyel hatóságoknak így nemcsak a büntetőeljárások bizonyításával kell foglalkozniuk, hanem a két volt politikus hazahozatalával is.

A helyzet különös pikantériája, hogy a két politikus továbbra is kap pénzt a lengyel parlamenttől a képviselői irodáik működtetésére. A Fakt beszámolója szerint a Sejm havi 25 ezer zloty keretet biztosít számukra erre a célra, miközben hosszú ideje nem vesznek részt a parlament munkájában.

És ez még csak az egyik akadály.

A lengyel ügyészség egy másik ügyben, a 2020-as levélszavazás megszervezése miatt vizsgált Mateusz Morawiecki volt miniszterelnök esetében pedig azt mutatta meg, hogy akkor is elakadhat a folyamat, amikor a nyomozás már lényegében elkészült.

Korneluk szerint az ügyészség 2025 áprilisa óta két, az ügyvédi titok feloldásával kapcsolatos kérelem jogerős elbírálására vár. Emiatt a szükséges nyomozati cselekmények lezárása ellenére sem tudnak vádiratot benyújtani.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Magyarországon minden pontosan így történne. Lengyelország politikai és intézményi rendszere eltér a magyartól, és az ottani kormány mozgástere sem azonos egy esetleges kétharmados magyar parlamenti többségével.

A lengyel ügyek mégis jól mutatják, hogy az elszámoltatás több ponton is megakadhat. Előfordulhat, hogy magát az érintettet kell külföldön keresni, és az is, hogy egy lezárt nyomozás után hónapokig vagy akár tovább kell várni egy bírósági döntésre.

„Úgy kell majd kihajóznunk, hogy még támasztjuk az árbócot”

A magyar NVVH vezetői posztjára pályázók meghallgatásán elhangzottak alapján a hivatal első vezetőinek is egyszerre kell majd intézményt építeniük és megkezdeniük a munkát.

Ligeti Miklós ezt azzal érzékeltette:

„Úgy kell majd kihajóznunk, hogy még támasztjuk az árbócot.”

Ligeti szerint az első vádra nem a hivatal vezetőinek megválasztását követő hetekben lehet számítani. Arra akkor kerülhet sor, amikor a vádemeléshez szükséges bizonyítékok rendelkezésre állnak.

Unger Anna Róza pedig már le is hűtötte a gyors jogerős ítéleteket várókat. Szerinte badarság azt gondolni, hogy az NVVH első, hatéves ciklusa alatt valamennyi feltárt ügyben jogerős ítélet születhet.

A végén úgyis az számít, mennyi kerül vissza

Lehet, hogy egy eljárás végén valakinek a büntetőjogi felelősségét megállapítják, de a pénz addigra már külföldi számlákon, új tulajdonosoknál vagy bonyolult céghálózatokban van.

Az NVVH-nak éppen ott kezdődik az igazán nehéz munka, ahol egy látványos büntetőügy véget érhet: meg kell találni a pénzt, mielőtt eltűnik, és úgy kell visszavenni, hogy közben az értéke se vesszen el.

A végén ugyanis kétségtelenül érdekes lesz, hány ember nyilatkozik bilincsben a kamerák előtt, és hányan posztolnak a Facebookon az előzetesből. De a lényeg mégis az, hogy az ellopott milliárdokból mennyi kerül vissza.