A közelmúltban megjelent Gillian Flynn-portrénk hatására döntöttem úgy, hogy idén nyáron a vízparti, napozóágyas olvasáshoz az amerikai bestsellerszerzőtől választok valamit. Választásom kizárásos alapon (más magyarul megjelent műveihez már volt szerencsém) a Sötét helyek című, magyarul először 2014-ben, több honi kiadást is megélt regényére esett. Az ajánlók alapján kifejezetten könnyű, a nyári szabadsághoz remekül illeszkedő, borzongató, ugyanakkor a szürkeállományt is igénybe vevő olvasmányélményre számítottam. Persze nem túl meglepő módon valami egészen mást kaptam.

Sátánista mészárlás?

A könyv ajánlója remekül összefoglalja az alapsztorit, amihez ha sokkal többet hozzátennénk, akkor nagy valószínűséggel a nyomozás, a gondolkodás, közelebbről a „ki vagy kik a gyilkosok” keresésének élményétől fosztanám meg a leendő olvasót. A történet szerint a regény főszereplője, Libby Day csupán hétéves volt, amikor édesanyját és két nővérét brutálisan meggyilkolták a kansasi Kinnakee városkában történt, hírhedt „sátánista mészárlás” során. Ő volt az egyetlen túlélő – és ő volt az is, aki tanúvallomásával rács mögé juttatta akkor tizenöt éves bátyját, Bent. 

Libbyvel huszonöt évvel később egy önjelölt nyomozókból álló társaság, a Gyilkosok Klubja veszi fel a kapcsolatot, amely megszállottan kutat híres bűntények után.

A depresszióval s más magánéleti problémákkal küzdő Libbyt eleinte csak a pénz érdekli. Pár dollárért hajlandó újra felkeresni a borzalmas múlt kulcsszereplőit, hogy beszámoljon az élményeiről. A lány nyomozótársával, Lylle-lal egyre mélyebbre ás a múltban. És végül szembe kell néznie a borzalmas igazsággal, amely felülírja halovány emlékeit. Mire feleszmél, ismét menekülnie kell a gyilkos elől. 

Szociografikus krimi

Flynn úgy döntött, hogy a történetet két szálon meséli el. Egyszerre beszéli el a múltat és a jelent. Természetesen mind a két sík az igazság, a történet felgöngyölítése felé tart. És a regény végén – ahogyan egy krimihez illik – megtudhatjuk, hogy ki vagy kik irtották ki a Day famíliát. Fontos megjegyezni, hogy a történet nem igényel különösebb nyomozói képességeket, az Agatha Christie-regényeken edzett közönség a történet utolsó harmadában már teljesen tisztán láthat. Tudhatja, hogy kik a mészárlás felelősei. Annyit talán elárulhatunk, hogy nem egy sátánista szekta. 

Olyan történetet kapunk, amelyben végül hangsúlyosabbá válnak a nyolcvanas évek Amerikájának társadalmi viszonyai. Végső soron a megalázó és szinte elviselhetetlen szegénység, a társadalom perifériáján élők sorsa sokkal nagyobb hangsúlyt kap, mint maga a bűnügy. De mindez olvasás közben inkább kellemes meglepetésként hatott, mert egy kis melléolvasással sokat megtudhattam a közép-nyugati kisvárosi közösségek működéséről, arról az időszakról, amikor az amerikai vallásos közösségek (talán Manson hatására) a sátánista társaságok létét valós veszélyként élték meg. A Holtodiglan írónőjének világa Truman Capote Hidegvérrel című kiváló regényének miliőjére emlékeztetett.

Flynn igen plasztikusan mutatja be az 1980-as évek amerikai farmválságát, amikor a gazdálkodóknak jelentős problémákat okoztak a magas kamatok, az eladósodás, az alacsony terményárak és a farmok elárverezése. A jelen idejű szál főleg a főhős, Libby problémáival, a mészárlás okozta traumákkal foglalkozik. Sok újat nem tud mondani a depresszióról és más pszichés problémákról.

Érdekes, hogy a regény színvonala mennyire hullámzó. A vége kifejezetten összecsapott. Az ember sokkal grandiózusabb lezárást vár, a befejezés kissé fabulaszerű. De a regény a vízpartra éppen elég. Talán még sok is a limonádé mellé.