Ridley Scott a sci-fi egyik koronázatlan királya, hisz az Alien nyomasztó hangulatával vagy a Blade Runner ikonikus látványvilágával örökre beírta magát a filmtörténelembe. Ugyan a Gladiátor II után sokan fanyalogtak, és úgy érezték, hogy a rendező veszített a fényéből, a közel egy évtizedes sci-fi-szünet után érkező Kutya csillagkép most rácáfol erre, és egyben emlékeztet minket arra, miért is szeretjük annyira Scott filmjeit.

A Peter Heller 2012-es bestsellere alapján készült túlélő-thriller egy olyan posztapokaliptikus világba kalauzol minket, ahol egy halálos influenzajárvány szinte teljesen kiirtotta az emberiséget, a túlélőknek pedig nemcsak az élelemhiánnyal, hanem a „csótányoknak” nevezett, kóbor zsákmányvadászokkal is meg kell küzdeniük.

A sztori középpontjában a Jacob Elordi által alakított Hig, a vírust túlélő fiatal pilóta áll, aki a pandémia során elveszítette imádott feleségét és korábbi életét. Hig egy elhagyatott repülőtér hangárjában él hűséges, imádni való kutyájával, Jasperrel, egyetlen lakótársa pedig a morcos, szivarozó ex-tengerészgyalogos, Bangley (Josh Brolin). Hősünk néha felszáll 1956-os Cessna repülőgépével, hogy bejárja a kietlen tájat, ellátmányt és más túlélőket keresve. Amikor egy nap véletlenül eléri a gépét egy ismeretlen rádióadás gyenge jele, Hig elhatározza: mindent kockára tesz, és elindul a rejtélyes Grand Junction felé, hogy kiderítse, van-e még remény egy jobb életre a horizonton túl.

A megszokás a legveszélyesebb ellenség

A Kutya csillagképben nincsenek zombik, sem vérszomjas szörnyetegek; ehelyett a film meglepően optimistán nyúl a világvégéhez. A produkció a műfajra jellemző, felpörgetett akciójelenetek helyett a közösség iránti vágyat helyezi a középpontba, a gyönyörűen fényképezett tájképek a finom zenei aláfestéssel együtt pedig arra késztetnek, hogy mi is elgondolkodjunk azon, mit tennénk egy hasonló katasztrófa után.

Az emberek többsége hajlamos belekényelmesedni a mindennapokba. Míg Bangley-nek tökéletesen megfelel a megszokott, jól bejáratott túlélési rutinja, a fegyverei és a biztonságosnak hitt kis mikrovilága, és esze ágában sincs megnézni, mi van a hangáron túl, addig Higben még lobog valami a régi világ tüzéből. Ő nem elégszik meg ezzel a vegetálással, hanem inkább veszi a bátorságot arra, hogy kergesse az álmait. Tudjuk jól, hogy a változtatás és az ismeretlen mindig óriási kockázattal jár, de Elordi karaktere nemcsak túlélni akar, hanem valóban élni. Ez a bátor – Bangley szemében konkrétan öngyilkos – döntés emeli ki a filmet a tipikus klisék közül, mert mi értelme túlélni a világvégét, ha közben elfelejtünk élni? Mi értelme a hangárban kuporogni, ha közben elveszítjük az emberségünket és a vágyainkat?

Ridley Scott mesterien állítja szembe ezt a két életfilozófiát, és ezzel egy nagyon is mai, mindannyiunkat érintő kérdésre tapint rá.

Vajon mi magunk hányszor ragadunk bele a saját kis biztonságos „hangárunka” a mindennapokban, elhitetve magunkkal, hogy az életünk ennél már nem lehet jobb?

A Kutya csillagkép megmutatja nekünk, hogy a katasztrófa után sem a vastag falak, sem a fegyverek nem mentenek meg minket a belső kiüresedéstől: az igazi apokalipszis nem akkor jön el, amikor egy vírus végigsöpör a bolygón, hanem abban a pillanatban, amikor feladjuk a kíváncsiságunkat és az emberi kapcsolatok iránti éhségünket.

Scott mozija azt is üzeni, hogy minden rosszban van valami jó, és még egy elpusztított, kiüresedett világban is meg lehet – sőt, meg kell – találnunk azokat az apró örömöket, amik előrevisznek bennünket, amik célt adnak a mindennapoknak.

Élünk és halunk Jacob Elordi és Josh Brolin párosáért

Ezt a gyönyörű üzenetet parádés szereposztással tálalják nekünk. A Frankenstein és az Eufória Oscar-jelölt sztárja, Jacob Elordi nem egy keményvonalas akcióhőst formál meg, hanem egy sebezhető, gyászoló férfit, aki a szemeiben hordozza a fájdalmát és a régi világ emlékét. Ezzel az alakítással Elordi végleg bebizonyítja, hogy a hollywoodi szívtipró skatulya helyett a fajsúlyos drámai szerepekben van az igazi helye.

Josh Brolint eközben a tőle megszokott, csípős humorú, mogorva karakterként láthatjuk, aki a szúrós tekintete és a komor külseje mögött egy nagyon is emberi túlélőt rejt. Brolin jelenléte üdítően hat Elordi mellett, ketten együtt olyan fergeteges párost alkotnak – a szájkaratéiktól kezdve a csendes, közös tábortüzes pillanatokig –, hogy nézőként konkrétan élni és halni tudnánk a közös jeleneteikért. De érdekes és rendkívül üde színfoltja még a produkciónak Margaret Qualley is.

A színésznőt a közönség eddig többnyire sötétebb szerepekben láthatta (gondoljunk csak A szer című testhorrorban nyújtott alakítására), de ez az új, „jókislányos” karakter is meglepően jól áll neki.

Bár pályafutása során már akadtak gyengébb pillanatai a rendezőnek, a Kutya csillagkép a bizonyítéka annak, hogy Ridley Scott még mindig képes igazi csodákat művelni a vásznon. Éppen ezért semmiképp sem érdemes kihagyni legújabb alkotását.

A Kutya csillagkép (The Dog Stars) augusztus 27-től látható a hazai mozikban.