„Kepes Julinak hogy volt bátorsága a szakma egyik legnagyobb zsenijét egyáltalán szóba hozni? Ha kizárólag az emberi részét nézzük, egy közel tíz éve elhunytról hogy lehet ilyen alávaló kijelentéseket tenni? Jómagam és kivétel nélkül minden zongoraművész kollégám és barátom nevében kikérem magamnak a Kepes Juli által tett kijelentéseket!” – írta az Indexhez eljuttatott levelében Nyári Gyula, a Magyar Bárzongoristák Egyesületének elnöke, a Magyar Táncművészeti Egyetem zongoraművésze.

Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója pedig Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy az Alexander-módszer tanárnője ne keltsen felesleges feszkót. „Ahol egy Kocsis Zoltán arcképét eltüntetik a falról, ott zseniégetés történik – itt mindenki megbolondult? De nem is hiszem, hogy post mortem törvényt ülni hívták a konziba a hölgyet, talán maradna a kaptafánál. A diákok pedig nagyon helyesen teszik, ha a levett portré helyett kitesznek még ötöt Kocsis Zoliról. Bravo!”

Klukon Edit és a konzi diákjai is tiltakoztak

Minderre azok után került sor, hogy Kepes Juli nemzetközi Alexander-tanár – aki az Eszenyi-ügy apropóján érezte úgy, hogy meg kell szólalnia – Facebook-bejegyzésében leírt egy történetet, amely szerint néhány hónapja kurzust tartott fiatal zongoristáknak, a teremben pedig ott függött Kocsis Zoltán fényképe. „Szigorú, fenyegető tekintettel nézett le ránk” – írta Kepes. Állítása szerint a diákok kivétel nélkül mindannyian elmondták: a kép feszültséget kelt bennük, és befolyásolja, hogyan tudnak jelen lenni és dolgozni.

Közösen úgy döntöttünk, hogy nem kell ennek a szorongató örökségnek az árnyékában működnünk. Felálltunk, és levettük a fotót. Kicsi, szimbolikus gesztus volt. Számomra mégis meghatározó pillanat

– írta Kepes, majd így folytatta: „Most veszek egy nagy levegőt, és leírom azt, amit a magyar zenei életben rengetegen tudnak, mégis teljes tabuként kezelnek. Kocsis Zoltán fantasztikus zenész volt. És bántalmazó, sokszor kegyetlenül viselkedett. Nagyon sok sebet okozott.”

A bejegyzésre az Indexhez eljuttatott levelében válaszolt Klukon Edit Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Ránki Dezső kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész felesége, aki a maga és művésztársai nevében azt kérte Kepes Julitól, hogy haladéktalanul kérjen bocsánatot Kocsis Zoltán zongoraművész családjától.

A kétségkívül jó szándékkal megírt, egyéb tartalmában nem vitatott cikkének vonatkozó része kegyeletsértő rágalmazás és erkölcsi sértés, amellyel szemben a tíz éve elhunyt embertársunk nem tud védekezni

– írta Klukon Edit.

Nem sokkal ezután levelet kaptuk Somogyvári Zoárdtól, aki ezt írta: „Én és egyik diáktársam helyeztük ki a cikkben szereplő képet a falra. A helyszín a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium és Gimnázium volt, amelynek mostanáig hallgatója voltam. Az intézményben Kepes Juli tartott foglalkozást.

Egy, a foglalkozáson részt vevő diáktársamtól származó, biztos információ alapján állíthatom, hogy a kép »közös levétele« nem történt meg. Kepes Juli tett néhány csípős megjegyzést a képre, azonban a diákok véleményét nem kérte ki

– írta Somogyvári Zoárd, így folytatva: „Mi, a Bartók Konzi diákjai, kiállunk Kocsis Zoltán mellett! Számunkra ő nemcsak a magyar zenei élet egyik meghatározó alakja, hanem olyan művész, akinek személye és művészete ma is motiválóan hat ránk. (...) Azóta ugyanannak a teremnek ugyanazon a falán már öt Kocsis Zoltánt ábrázoló kép látható, tiszteletünk jeléül a páratlan zongorista és magyar kincs előtt.”

Kocsis egy dologban tévedett

Mindezek után Nyári Gyula, a Magyar Bárzongoristák Egyesületének elnöke, a Magyar Táncművészeti Egyetem zongoraművésze is levelet írt az Indexnek, amelyben kifejti, hogy

Ezek után elmesél egy történetet, amely szerint Kocsis Zoltán egy ízben mesterkurzust tartott a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban. „Itt jön az a pont, ahol reflektálnék Kepes Julinak; leültem a zongorához és Chopin b-moll scherzót játszottam el. A kisugárzása semmilyen félelemre nem adott okot! Sőt, pont hogy egy olyan egészséges lendületet és nyugodtságot közvetített irányomba maga a páratlan személye, a jelenléte, hogy talán előtte SOHA nem éreztem ilyen lazán magamat a zongoránál...!

A darab végére értem, rám nézett és ezt mondta: »Igen, akkor kezdjük újra...« Rátette a bal kezét a zongorára, és a lírai közép résznél csak a bal kezével úgy zongorázott, hogy mások két kézzel nem szólaltatják meg úgy a hangszert! Mutatott néhány dolgot, nem részletezném, aztán mondta, próbáljam én.

»Nagy félelmek vannak itt....« (technikailag gondolta). A lényeg, mindezt mosolyogva, tovább oldva az esetleges feszült hangulatot. Én pedig egyre lazább lettem, mivel úgy éreztem, mintha egy régi jó baráttal dolgoznék együtt. Újra eljátszatta a darab első felét, majd a hallgatóság felé fordult, és ezt mondta (szóról szóra idézem); »Praxisomban ember és darab ennyi idő alatt ennyit még nem fejlődött!« És mosolygott egy nagyot” – írta Nyári Gyula.

„Tisztában vagyok vele, hogy az adott mű lehető leghitelesebb megszólalásának érdekében, legyen az zenekari vagy zongorára írt darab, mindent megtett – folytatta a Magyar Táncművészeti Egyetem zongoraművésze. – Ugyanakkor azt tudni kell róla, hogy akár egy szimfonikus zenekar leghátsó pultjában ülő zenészt is meghallott, ha valamit nem a legmegfelelőbb hangzásban, időben, tempóban szólaltatott meg. Páratlan hallása volt, idő- és tempóérzéke, és mondhatni az egész zene- és zongorairodalom a fejében volt.”

Nyári Gyula szerin amikor Kocsis Zoltán leült a zongorához, megszűnt a tér és az idő, és mintha új dimenziók nyíltak volna meg minden tekintetben, koncentrációja egyedülálló volt.

Így érthető, hogy mindenkitől megkövetelte a maximumot, vagy még annál is többet. Talán egy valamiben tévedett, amire ő is viszonylag hosszú idő után jött rá, hogy azt hitte, az ő tudása nem különleges, vagyis erre a megfelelő belefektetett munka után bárki képes. Ezért inkább előbb kérdőjelezte meg az adott személy emberi hozzáállását, mint a szakmait, s igen, erre kellően tudott neheztelni.

Végezetül Nyári Gyula ezt írta: „Kocsis Zoltánt élete során nem kérték számon ebben a formában. Ez esetben Kepes Julinak, bármilyen megközelítésben, hogy volt bátorsága a szakma egyik legnagyobb zsenijét egyáltalán szóba hozni? Ha kizárólag az emberi részét nézzük, egy közel tíz éve elhunytról hogy lehet ilyen alávaló kijelentéseket tenni? Jómagam és kivétel nélkül minden zongoraművész kollégám és barátom nevében kikérem magamnak a Kepes Juli által tett kijelentéseket!” – zárta levelét a Magyar Bárzongoristák Egyesületének elnöke.

Itt mindenki megbolondult? 

Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója pedig Facebook-bejegyzésben reagált az elhangzottakra. „Állítólag lekerült a Bartók konzi egyik termének faláról Kocsis Zoltán fotója, mert bizonyos Kepes Juli tanárnőt zavarta. Nos, szerintem nem az a gond, ha Kocsis szúrós portréja nézi a falról a konzis hallgatót. Az a tragédia, hogy nem nyithat már be hozzá jó hangosan, hogy »diszt játssz a bal kézben, mert ott a Peters-kiadásban kottahiba van!«”

„Zolinak tekintélye volt a tudása és a tehetsége miatt. Az se diplomától, se woke-tól nem lesz. Aki zenész idehaza, mind tudja a helyét Kocsishoz képest – kivéve, aki esetleg már e »biztonságosnak« csúfolt környezetben, zsenimentesen nőtt fel. Az nem” – írta Ókovács, aki szerint 

Ókovács végül ezt írja: „Az Alexander-módszer tanárnője pedig végképp ne keltsen felesleges feszkót, hisz, ha jól értem, a feszültség-mentesítésről szólna. Ahol egy Kocsis Zoltán arcképét eltüntetik a falról, ott zseniégetés történik – itt mindenki megbolondult? De nem is hiszem, hogy post mortem törvényt ülni hívták a konziba a hölgyet, talán maradna a kaptafánál. A diákok pedig nagyon helyesen teszik, ha a levett portré helyett kitesznek még ötöt Kocsis Zoliról. Bravo!”