A halál természetesen mindenkit foglalkoztat, mióta világ a világ, mert talán ez az egyetlen dolog, amit senki sem úszhat meg. Az árnyékában élünk, felé haladunk gyorsabban vagy lassabban, és ha utolér minket, vagy szerettünket, minden értelmét veszti. Ezért is írhatta Jón Kalman Stefánsson: „Annyi mindenünk van! Istenünk, imáink, zenéink, technológiánk, tudományunk, újabbnál újabb találmányaink, egyre jobb mobiltelefonjaink, egyre erősebb teleszkópjaink, de aztán valaki meghal, és mindez hirtelen lényegtelenné válik…”

A vallások, a művészet, a tudomány ugyanolyan inenzitással foglalkozik vele, a Liège-i Egyetemen például több halálközeli élményekkel kapcsolatos kérdésen dolgoznak, az egyik az, vajon a traumán átesett vagy kreatívabb emberek hajlamosabbak-e klinikai halál állapotában jelentkező élményeket átélni, mint az átlagnépesség. A másik a halálközeli élmények evolúciós biológiájával foglalkozik, hogy vajon evolúciós szempontból mi szükség az ilyen élményekre? Talán az állatvilágban a veszély esetén bevetett tetszhalott állapot az eredője.

Jimo Borjigin, a Michigani Egyetem neurológusa, fő kutatási területe, mi történik testünkkel, agyunkkal, ha meghalunk. Szívmegállást túlélők halálközeli élményeit tanulmányozta, a klinikai halálból visszatérteket faggatta és kapott is egy általános képet. A testen kívüli utazáson résztvettek fényről, elhunyt családtagokról és az élet értelmére vonatkozó revelációról számoltak be. Borjigin tudósként azt vizsgálta, mi történik az agyban, mikor ilyen élményeket élünk át. Laboratóriumi kísérletek során felfedezte, hogy a patkányok számos ingerületátvivő anyag (például a szerotonin és dopamin) hullámzását élik át, mikor leáll a szívük és oxigénhiányos állapotba kerülnek. Talán az embereknél is hasonló jelenség történik? Akár azoknál is, akik örökre eltávoznak?

Átléptek

Borjigin áttekintette a tudományos szakirodalmat és nem sok új információt talált a halál beálltát követő agyi változásokról, úgyhogy a Michigani Egyetem intenzív osztályán elhunyt emberek agyát kezdte vizsgálni. Azt is felfedezte, hogy a hatvanas évektől újraélesztett és visszatért emberek 10-20 százaléka számolt be olyan élményekről, mikor azt érezték, lelkük vagy énjük egy része elhagyta testüket. Kis százalékuk felülről látta az orvosok újraélesztési kísérleteit.

Több nemzetközi felmérés szerint minden tizedik szívmegállást átélt beteg tapasztalt halálközeli élményt. Ez nagyjából 800 millió ember világszerte. Mivel a beszámolók igen hasonlóak, minden arra utal, hogy a lélek/tudat valóban létezik és szeparálható a testtől.

Az 1970-es években egy kardiológusokból, pszichiáterekből, orvosszociológusokból és szociálpszichológusokból álló hálózat Észak-Amerikában és Európában elkezdte vizsgálni, hogy a halálközeli élmények bizonyítják-e, hogy a halál nem a lét vége, és hogy a tudat az agytól függetlenül is létezhet. Harminc éven keresztül több ezer esettanulmányt gyűjtöttek halálközeli élményeken átesett emberekről. Közben az új technológiák fejlődésével az újraélesztések száma is gyarapodott, Sam Parnia amerikai kardiológus, akinek fő szakterülete a szívmegállás megelőzése és az újraélesztés, úgy nyilatkozott, ma már megvannak az eszközeink, a módszereink arra, hogy megválaszoljuk a kérdést, mi történik testünkben, mikor meghalunk. Azt is ő vizsgálta, a betegek képesek-e tudatuknál maradni azután is, hogy klinikailag halottnak nyilvánítják őket.

Borjigin azonban tovább kutat, legalaposabb tanulmányát a Michigani Egyetemen elhunyt Egyes Beteg agyának elektromos aktivitásáról írta, de persze kíváncsisága nem új keletű. 1740 körül egy francia katonaorvos egy patikus túlvilági kalandját vizsgálta. A gyógyszerész egy láz miatt halt meg rövid időre, majd magához térve, arról számolt be,

Az orvos azt feltételezte, az agyba áramló vér okozta a woodstocki élményt.

1892-ben a svájci hegymászó és geológus, Albert Heim rendszerezte a halálközeli élmények beszámolóit 30 olyan hegymászótársától, akik majdnem halálos zuhanást szenvedtek. Sok esetben arról számoltak be, hogy lepergett előttük az életük, gyönyörű zenét hallottak, és „egy rózsaszín felhőkkel teli, ragyogó kék mennyországba zuhantak”. Majd elveszítették tudatukat, de szerencsésen visszatértek.

Élet az élet után

Egy nagyobb kutatási pauza után 1975-ben Raymond Moody bestsellerével került újra fókuszba a halálközeli élmények témája, az Élet az élet után 150 beszámolót gyűjtött össze. Ezekben sok a variáció, de a közös vonások is: az alagút, a fények, az élet lepergése. 1977-ben Moody kollégáival megalapította az International Association for Near-Death Studies egyesület elődjét. 1981-ben kiadták magazinjukat is, a Vital Signs-t, ami halálközeli történeteket tartalmazott az átélők tollából. Moody később tudományos körökben hiteltelenné vált, mert azt kezdte terjeszteni, több élete is volt, és Alabamában egy olyan intézetet alapított, ami segített az érdeklődőknek megidézni a holtak szellemét – egy halványan megvilágított tükörbe nézve.

A parapszichológusok szerint a tudat nem létezhet az agytól függetlenül. A fiziológusok azt vallották, a halálközeli élményeknek biológiai magyarázata van: hallucinációs fikciók, amik a test és az agy működéséből fakadnak. A nem funkcionáló agy szerintük tudattalanságot jelent, és biztosan nincs élet a halál után. A Tibeti Halottaskönyv szerint a halál utáni átmeneti állapot 49 napig tart, ezalatt kell olvasni a halottnak a könyvből, ami segíti őt az úton, hogy rátaláljon az újjászületésre. A tudat működését átmenetekben érti és a halált csak egy átmeneti állapotnak tekinti a sok közül. A kvantumhalhatatlanság támogatói állítják, tudatunk több világon, párhuzamos univerzumon átível.

Egy 2026-os a Frontiers in Psychology folyóiratban megjelent cikk felvetése szerint az életvégi látomások belsőleg generált „szimulációk” lehetnek a haldokló agy saját emlék-, érzelem-, hiedelem- és kulturális képeiből.

Ahogy egyre több embert élesztenek újra, a tudósok egyre stabilabban gondolják, hogy a halál akut, végső stádiumában sem egy pont, hanem egy folyamat. Szívmegállás után a vér és az oxigén keringése leáll a testben, a sejtek lebomlanak, és az agy normális elektromos aktivitása megszakad, de a szervek nem kapcsolnak ki rögtön és az agyi működés sem szűnik meg teljesen és feltétlenül. Ezért is lehet, hogy a klinikai halál beállta után órákkal is újraélesztenek embereket.

2011-ben japán orvosok 6 órával a halál beállta után újjáélesztettek egy fiatal nőt. 2019-ben egy Audrey Schoeman nevű nő szíve állt le egy fagyos hegyi kirándulás során 6 órára, hipotermia miatt, de épp ez mentette meg az életét. Újjáélesztése azért volt lehetséges, mert lefagytak szervei és így konzerválódtak. Agykárosodás nélkül visszahozták az életbe.

Ha létezik tudat agyi aktivitás nélkül, akkor az agyon túl kell laknia. Egyes parapszichológusok feltételezik, hogy ez egy nem helyhez kötött erő, áthatja az univerzumot, mint az elektromágnesesség. Ezt az erőt az agy érzékeli, de nem hozza létre. Ez a tudat állhat amögött, mikor a betegek olyan részletekről számolnak be a klinikai halál állapotában, amiknek csak tudatosan lehetnek birtokában. Ezek a jelenségek megmagyarázhatatlanok a ma létező idegtudományi modellekkel.

Az Egyes Beteg agyi aktivitása cáfol mindent

Borjigin mikor az Egyes Beteg esetét vizsgálta, megfigyelte, hogy ha levették az oxigénről, agyában hirtelen felpezsdült az aktivitás. Azok a területek, amelyek szinte teljesen passzívak voltak, amíg az életmentő gépen volt, hirtelen nagyfrekvenciás elektromos jelekben törtek ki. Az egyik területen a jelek több mint hat percig érzékelhetők maradtak.

Amikor meghalt, az Egyes Beteg agya egyfajta hiperhajtóműként működött – mondta Borjigin. Miután elzárták az oxigénellátását, kb. két percig intenzív szinkronizáció volt megfigyelhető az agyhullámai között, ez az állapot számos kognitív funkcióval, többek között a fokozott figyelemmel és memóriával hozható összefüggésbe. A szinkronizáció körülbelül 18 másodpercre leállt, majd több mint négy percre ismét felerősödött. Egy percre elhalványult, majd harmadszorra is visszatért. Ezzel párhuzamosan agyának különböző részei hirtelen szoros kommunikációba léptek egymással.

Ezek ellentmondanak minden korábbi tudományos feltételezésnek, noha korábban is érzékeltek már agyhullámokat haldokló emberi agyban, de soha nem olyan részletes és összetett jelenséget, mint ami az Egyes Betegnél történt.

Borjigin szerint a beteg komoly halálközeli élményen ment keresztül, amiben lehettek testen kívüli érzések, fényimpulzusok, öröm vagy nyugalom érzése. Az Egyes Beteg, és egy másik, Borjigin által vizsgált 77 éves nő agyi aktivitásának analízise cáfolja azt, hogy az agy a klinikai halál utáni pillanatokban (mindig) megszűnik koherens módon működni. Inkább mintha egy időre szuperaktívvá válna – szívmegállás esetén.

(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Hendrik Schmidt / picture alliance / Getty Images)