• Teszári Nóra 15 év után visszatért a közmédiába, most rádiósként dolgozik a Kossuthon
• Az utóbbi években a Vízügyi Főigazgatóságnál dolgozott kommunikációs területen
• Két gyermeke már felnőtt, fiát és lányát egyedül nevelte hosszabb ideig

- Milyen volt 15 év után újra műsort vezetni a közmédiában?

- Nagyon izgalmas volt, de nagy felelősség is. Itt most visszaépül valami, amivel nagyon-nagyon csúnyán elbántak az elmúlt 15 évben. Én itt nőttem föl a közmédiában, egy harmatos kislányka voltam, amikor az Ablak szerkesztőségében gyakornok voltam. Amikor még ifjúsági műsort vezethettem a Repetában, annyi idős voltam, mint a gyerekeim most. Nyilván most máshogy állok hozzá, izgalmas így, sokkal érettebb fejjel visszatérni a feladathoz, hiszen sokat alakultam, mert az ember változik és fejlődik, és másként tekintek a feladatra is.

- 2011 novemberében pár héttel az önnel elkészült plakátkampány után közölték, hogy ott az ajtó. Amikor most belépett először az épületbe, előjöttek azok az érzések?

- Egyik nap, amikor jöttem be gyakorolni, hogy szokjam a technikát, nem azon a bejáraton kellett bejönnöm, ahol addig, és ahogy lépdeltem befelé, rájöttem, hogy úristen ez az a kapu, amin utoljára kimentem annak idején. Elképesztő egyébként, hogy egyszerűen nem tudok úgy végigmenni az aulában vagy az ebédlőben, hogy ne ugorjanak a nyakamba a kollégák azzal, hogy de jó, hogy újra itt vagy! Hihetetlen a fogadtatás, mint hogyha nem 15 év telt el volna el, hanem három.

- Akkor mert hinni abban, hogy valaha visszatér?

- Akkor én ezt még egy Szily Nórának adott interjúban elmondtam, hogy úgy láttam, hogy valami akkor az alapoknál elromlott. Hiszen ahogy említette, ott volt a plakátkampány, felépítettünk egy műsort, elkezdtük, ment három hónapig, majd valaki kitalálta, hogy ennek vége. Ment persze a találgatás, hogy ki volt az, aki engem rárakott arra a listára, sokan egy véleményem voltak, de én biztos vagyok benne, hogy nem az az ember volt, akit sokan hittek. Akire én gondolok, azóta nincs is közöttünk és az indoka egyáltalán nem szakmai volt, hanem emberi. Akkor azt gondoltam, hogy ha ezt így meg lehet csinálni a szakmaisággal, hogy személyes okok miatt ilyen történhet, akkor én ezt így nagyon nem is akarom. Szerencsére a szakma hamar visszatért az életembe, hiszen egy évig sajtófőnök voltam valahol, aztán onnan hívott el az RTL. Egészen addig, amíg el nem kezdődött a közmédia újraszervezése és nem kezdtek el kérdezgetni még az utcán is erről emberek, addig eszembe nem jutott volna, hogy visszatérjek.

- Mivel foglalkozott eddig, hiszen néhány év után az RTL-es munkája is megszűnt?

- Az elmúlt majdnem hét évben az Országos Vízügyi Főigazgatóság sajtóosztályán voltam. De a tévés szakmát sem dobtam el, ugyanis filmeket készítettem az intézmény YouTube-oldalára, meg tréningeket tartottam, egy ideig a szóvivő-helyettesi feladatokat is elláttam. Csodálatos időszak volt, az, hogy ott ennyit forgathattam, az egy kegyelmi állapot volt.

- Akkor hogyan lett ebből mégis igen a közmédiára, a Kossuth Rádióra?

- Jött egy telefon, hogy érdekelne-e engem, mi a viszonyom a közmédiához. Azt válaszoltam, hogy nyilván azért, amikor az ember ott nő fel, az felejthetetlen, de mi a kérdés? A válasz pedig a Kossuth Rádió volt, amelyen elsőre meghökkentem, mert sohasem rádióztam. Rettentően vizuális típus vagyok, nekem nagyon fontos, hogy lássam azt, aki beszél, egy rádióstúdióban pedig elsősorban a hang érvényesül. Egyébként az eddigi életemben saját választás volt, hogy nem rádiózok, mert amikor hívtak, mindig nagyon őszintén elmondtam, hogy valamiért nekem ez idegen. Nem ragaszkodom ahhoz , hogy képernyőn legyek, mert csudajól tudok kérdezni kamera mellől is, de nekem a kép nagyon kell, kell a velem szemben lévő ember, hogy lássam, akivel beszélgetek.

- Erre lesz lehetősége?

- Igen, itt lesz alkalmam rá, mert nem csak a Déli Krónikát és a fél hatkor kezdődő Esti Krónikát vezetem felváltva Tatár Tímeával, hanem lesz rögtön az Esti Krónika után egy félórás háttérműsor, A nap kérdése, ahol ha csak lehet a vendégeket behívjuk.

- Elképzelhető, hogy azzal, hogy újra betette a lábát a közmédiába, tesz egy lépést a képernyőzés felé is?

- Ez a vezetőség döntése. Állományba kerültem, leszerződtem, letettem a voksomat amellett, hogy együtt építsük újjá a közmédiát és tényleg visszaállítsuk azt a minőséget, azt a hitelességet, azt a nimbuszt, amely korábban megvolt. A Kossuthon és a tévében is megvannak ehhez a szakemberek újra és nagyon örülök, hogy egy lehetek közöttük. Egyelőre nekem a Krónika a fókusz, ahol hihetetlen jó kollégákkal dolgozom együtt, akik elképesztő kedvesen, szeretettel, segítőkészséggel fogadtak, tényleg felüdülés ide bejönni, akármennyire a világ végén vagyunk.

- Említette, hogy időközben felnőttek a gyerekei. Mit lehet most róluk tudni?

- Képzelje el, épp ma dobott fel egy fotót a Facebook, amelyen a lányommal szerepelek egy bulvárlapban, talán épp a Blikkben. Deltát vezetek, ő mindössze fél éves a képen és a pulpituson ül, mert szemléltető eszköznek használtuk őt a gyermeki agy fejlődése témájában. Hát ez a lányka most 24 éves, animációt tanul és már nem lakik otthon. A fiam pedig az ELTE-n másodéves a pszichológia-pedagógia karon sportmenedzsmentet hallgat és amíg az alapszakot el nem végzi, élvezi a mama hotel szolgáltatásait, de aztán nyilván ő is el akar pályázni. A tévés éveim jelentős része szólt arról, hogy a gyerekekhez rohantam haza, mint más anyuka, csak ugye nekünk egy bolondabb időbeosztásunk volt, mert a média ilyen. De ezek a gyerekek ehhez idomultak, de kellett az én csodálatos anyukám, akinek a segítsége nélkül nem tudom, hogy meg tudtuk volna-e oldani. Főleg abban az időszakban, miután engem a köztévé kirúgott, akkor ugyanis elköltözött a gyermekek apja, így onnantól kezdve egyedül neveltem a gyerekeket. Most azonban más a helyzet, hiszen mindenki éli a saját életét, én is szabadabb vagyok, az anyai szerepem módosult, kicsit hátrébb léptem. Nagyon izgultak ma értem, de már megkaptam, hogy ügyes voltál, mami.

- Ezek után már csak tényleg az érdekelne, hogy most hogy van?

- Nagyon jól! Rettentően szerencsés ember vagyok, hogy ennyi évesen kaptam egy új kihívást. Nagyon sokan vannak, akik megcsömörlenek, mindenféle problémáik lesznek attól, hogy mostanra kiégnek a munkahelyükön. Én tisztességgel lehúztam több, mint hat évet az államigazgatásban, emiatt egyébként tényleg visszautasítok minden az állami szférában dolgozó elleni előítéletet és alig várom, hogy legyen olyan adás, amelyben a volt vízügyes kollégáim jönnek vendégnek. Összességében az, hogy megkaptam egy olyan feladatot, amelyet eddig nem csináltam, amelyben van tanulás, van izgulás, van szív-lélek, az tényleg egy kegyelmi alapot. A rádiós kollégákat nem látják, de az fontos, hogy egy elképesztő csapat gyűlt össze olyan szürke állománnyal, amelyet megirigyelhetne a BBC vagy CNN is.