A 2026–2030-as parlamenti ciklus egy 3+1-es felépítésű ciklus. Ez azt jelenti, hogy 2029-ben önkormányzati és EP-választás lesz, majd gyakorlatilag szünet nélkül 2030-ban országgyűlési választás következik. Ez más pálya, mint a 2022–2026-os, amikor a ciklus felénél volt egy önkormányzati, illetve EP-választás, és az ott megszerzett mandátumokra és pénzre építeni lehetett. Aki 2030-ban indulni akar, annak már 2029-ben is ott kell lennie és eredményt kell elérnie. Mondanom sem kell, hogy a Fidesz és a Mi Hazánk esetében minden adott egy választási induláshoz.

Nekik van pénzük, vannak működő alapszervezeteik, adatbázisaik, potenciális jelöltjeik, már birtokolt mandátumaik, médiájuk – és ezek a dolgok a parlamenten kívüli világban ma látványosan hiányoznak. Sok ember elképzelni sem tudja, hogy mibe kerül egy párt minőségi értelemben is észlelhető működtetése, milyen erőforrásigénye van egy ember felépítésének, milyen ehhez 1-2 millió forintos PR-cikkeket kifizetni, rendezvényeket szervezni.

Az ügyben nem nevezném opciónak a 2026-ban látványosan visszalépett és megbukott pártokat és politikusokat, mert ezeknek az embereknek le kell tennie egy ajánlatot a társadalom és egy másikat a jelöltjük elé. Ilyen háttérrel erkölcsileg lehetetlen lesz hitelesen a Tisza ellen beszélniük (felesleges lenne két Tisza, pláne úgy, hogy az egyiknek állami támogatása sincs), és bizalmi hitelük sem lesz azok előtt, akiknek dolgozniuk kellene a pártban a jelöltségért, szponzorálniuk kellene a kampányt és el kellene végezniük a munka dandárját.

Tetszik vagy sem, aki 2029-ben EP-listát akar állítani és 20 ezer ajánlást össze akar szedni, annak fel kell mutatnia minimum nagyjából 500, 2026-os viszonyok közt is ténylegesen kompetens aktivistát, egy országosan ismert, egyedi arculatot, valamilyen, a Tiszával és a Fidesszel is szemben álló és alternatívát képző ellenzéki üzenetet és egy ilyen kampányt kiszolgálni képes hálózatot. A jelöltjeit fel kell építenie, ki kell képeznie politikai értelemben, szerepeltetnie kell, országot kell járnia, és mindezt úgy kell megtennie, hogy közben a 106 OEVK-ból legalább 71-ben és minimum 14 megyében is jelöltállításra kell készülnie, ha listát és vele frakciót, illetve állami támogatást akar. Ezt pedig már el kellett volna kezdeni. Már ott kellene tartani, hogy az adott szervezetnek van médiája, abban dolgozik egy stáb, van programja, koherens mondandója, vannak alakuló és aktív alapszervezetei, és ami ma a legnehezebb: ehhez az egészhez van valahonnan pénze is.

Ezeken nem szörnyülködni kell, hanem bele kell abba gondolni, hogy a szórólap, az üzemanyag, a hirdetés, a rendezvény az nemcsak időt jelent, hanem összegeket is, és aki ezeket nem tudja kifizetni, az kiárazódott a politikai piacról. Gondoljunk csak bele, a fizetett közösségi médiás hirdetések betiltása mit jelent annak, aki el szeretne indulni a nulláról és a magyar pénztárcából. Amíg az átlagos szavazó nem ismeri a pártot, a programját vagy a politikusát, és csak egy ismeretlen nevet és logót lát, addig az a jelölt esélytelen, és amikor egy kampány árát össze kell adni, akkor az a jelölt részéről egy befektetés, amit meg kell alapozni.

A második tanulság ennél is keményebb: ma igenis influenszereket és elérést kell építeni. Az a politikusjelölt, aki nem kezeli készségszinten a közösségi médiát, gyakorlatilag feleslegesen politikusjelölt. Tudni és merni kell kommunikálni, és nem csak mennyiségileg, minőségileg is tartalmat kell gyártani egy extrém bántalmazó és a végletekig leegyszerűsödött közegben. A 2030. áprilisi választásokig még 44 hónap van hátra, a 2029-esig viszont csak 34. Ez nem sok idő a feladat nagyságát nézve, úgy pláne nem, hogy az országban gyakorlatilag megszűnt a nem parlamenti pártok tevékenysége, és a teljes 2026 előtti politikusgárda vagy így, vagy úgy, de kiírta magát a választható, legitim és nem parlamenti ellenzékiség köreiből.

Egy politikusjelölt általában munka, család, magánélet mellett igyekszik csinálni a közéletiséget. A saját pénzét költi, és egyedül vállalja azt a kockázatot, ami ma nagyon is létezik akkor, amikor valaki politikus akar lenni. Ha a társadalom azt hiszi, hogy az ő részvétele, áldozathozatala, befektetése nélkül majd neki felelős képviselete lesz, akkor nagyon nagyot téved. A 2026-os választás ezzel a hozzáállással azt jelentette, hogy állami támogatás nélkül maradt és gyakorlatilag megszűnt szinte az összes korábbi párt, és innentől kezdve az lesz a szavazólapon, aki kapcsán lesz arra pénz, hogy ő oda tudjon kerülni. Az esély is csak ezen múlik, az összes többi épp olyan mese, mint az, hogy majd a semmiből hullani kezd a pénz, előlépnek szakképzett és motivált fiatalok százezrei, vagy hazatelepülnek ide olyan emberek, akik most a hazainál magasabb életszínvonalon élnek külföldön.

Lehet nyafogni ellene, de ha Magyarország lakossága nyitott és mindenki számára elérhető politikai életet, felelős és ténylegesen hozzáértő politikusokat, illetve társadalmi és gazdasági fejlődést akar, akkor hozzá kell szoknia, hogy ezt neki kell felépítenie és anyagilag megteremtenie. Ha ehhez ismét kényelmes lesz a publikum, akkor viszont nem lesz joga panaszkodni, mert csak azt kapja, amit választott, és a kormányzaton sem lesz semmilyen társadalmi nyomás, mert nem lesz alternatíva, ahová az elégedetlen szavazók átszavazzanak. Maximum a démonizált Fidesz, és ennek a választásnak az igazi nagy nyertese, a Mi Hazánk.

Némi pártigazgatói és szakpolitikai koordinátori tapasztalat birtokában mondom azt, hogy aki 2029 nyarán a szavazólapon akar lenni, annak 2027 legkésőbb tavaszán már aktívan szerepelnie kell. Akkor már el kell hangoznia az ajánlatnak 2029-re és 2030-ra is. Egy szakpolitikai program megalkotása a nulláról hónapokat, egyes területen akár éveket is jelent, ráadásul egy megfelelő és kellően komoly (erre napok alatt képes) szakember ingyen biztosan nem fogja ezt megcsinálni, arról nem beszélve, hogy a legjobb esetben is 2-3 hetet jelent az elképzelések egyeztetése és a mögöttes gazdasági folyamatok összehangolása az ország költségvetésével és jogrendjével. Szemben a Tisza Párt óellenzéki/eretnek pártoktól összemásolt, populista és a jelenlegi viszonyokból ki nem vezető programjával, 2030-ban már kevés lesz felmondani a szokásos ellenzéki lózungokat, amelyeket most érdekes módon a Fidesz is képviselni kezdett.

Egyedi és innovatív megoldásokra van szükség, amelyek nem 2022 előtt születtek, hanem a napjainkban. Aztán ezt meg kell ismertetni az emberekkel. A jelöltséghez véleményem szerint elengedhetetlen több tízezres követőtábor nem lesz egyik napról a másikra – a Tisza jelöltjei alá ezt csak alárakták –, ahogy az általános ismertség sem. Ezek nélkül viszont csak ellopható üzenet lehet, mandátum szinte biztosan nem lesz. Mindezek fényében én már őszintén hiányolom azokat a pultokat a közterekről.

A szerző a Mindenki Magyarországa Néppárt volt pártigazgatója.

(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Szollár Zsófi / Index)